2021 November Tartsd meg a folytatást, te mocskos állat! – Home Sweet Home Alone

Tartsd meg a folytatást, te mocskos állat! – Home Sweet Home Alone



Most már biztos, hogy Mickey egér a Sátán szolgálatában áll. Más magyarázat ugyanis nincsen arra a penetráns förtelemre, amit a Disney+-on debütált új Reszkessetek, betörők!-film, a Home Sweet Home Alone képvisel.

Nincs itt semmi látnivaló. A Home Sweet Home Alone címre keresztelt új Reszkessetek, betörők!-film épp olyan cinikus, humortalan kínlódás, mint amire számtani lehetett. Fáradt és értelmetlen bőrlehúzás egy olyan franchise-ról, amelyek már a második részét sem indokolta semmi (a Home Sweet Home Alone már a hatodik Reszkessetek, betörők!-film). Valószínűleg fölösleges is ennél hosszabban írnom, hiszen a filmnek nemhogy ajánlható, de szimplán érdekes, izgalmas vagy legalább minimálisan emlékezetes aspektusa sincsen. Nemhogy jövő karácsonykor – amikor az RTL Klub újra támad majd a „Nincs karácsony Kevin nélkül!” reklámjaival – nem fog senkinek derengeni, hogy elkészült ez a film, de már az idei ünnepi szezon végén is nehéz lesz felidéznie annak a pár embernek, akik valamilyen különös perverzióból megnézték.

Pedig én határozottan szerettem a karácsonyt. Nemcsak a meghitt, családi, ünnepi részét, de a sokszor giccsbe hajló külsőségeit is. Sőt: kifejezetten szerettek az ünnepi időszakban karácsonyi filmeket nézni. Jóllehet ellenben az ország lakosságának 99,5 %-val valamiért sosem tudtam igazán rajongani Macaulay Culkin főművéért. (A mi házunkban McClane nélkül nincs karácsony.)

Ám valamelyest így is látni vélem az eredeti Reszkessetek, betörők! báját.
John Williams remek zenéje, a karizmatikus betörőpáros (Joe Pesci és Daniel Stern a film igazi sztárjai), a jól kivitelezett és kellemesen fájdalmasnak látszó „élőszereplős rajzfilm” mutatványok és a relatíve eredeti alapötlet (ha nem számítjuk, hogy egy évvel korábban, 36.15 code Père Noël címen a franciák már megcsinálták ezt, csak sokkal groteszkebb, cinikusabb és egyedibb megvalósításban).



A Reszkessetek, betörők! egy tipikusan egyfilmes ötlet. A pénzügyi sikeren kívül semmi sem indokolta a folytatást. Ez pedig már a második részen is látszik, ami egyetlen apró újítással – a sztori másik városba helyezésével – próbálta palástolni, hogy inkább remake, mintsem klasszikus értelemben vett folytatás. Az ezt követő filmek – amelyeken az eredeti gárdájából már senki sem dolgozott – aztán egyre lejjebb adtak a színvonalból. Olcsóbbak, fantáziátlanabbak, erőltetettebbek és ripacsabbak lettek. Nem csoda, hogy már nem is mozira, hanem

a szupermarketek ünnepi DVD-turkáló kosarába készültek.
Most pedig itt a hatodik film, ami bár új platformon (Disney+) debütált, semmivel sem különb a korábbi négy „folytatástól”. (Ellenben a korábbi részekkel, itt van minimális utalás a McCallister családra, de a kapcsolat ennyiben ki is merül az eredeti filmekkel.) Fantáziátlan, elcsépelt, unalmas, karizmátlan, humortalan, fárasztó és olcsó. A másolat másolatának másolata, amiben már nyomokban sem fedezhető fel az eredeti film bája. Sőt, már ott tartunk, hogy a készítők azt sem értették teljesen, hogy miért működött az első film.



Hiszen míg abban Kevinnek két rosszarcú erőszakos bűnözővel kellett szembe szállnia, jelen epizód (már az első pillanattól kezdve antipatikus) főhősének (Archie Yates) egy átlagos házaspártól (Rob Delaney és Ellie Kemper) kell megvédenie a lakásukat, akik csak a saját tulajdonukat (egy értékes játékbabát) akarják visszaszerezni, amit vélhetően pont a házőrző kissrác lopott el tőlük. Miért szurkoljak egy srácnak, akiről a film azon a pontján azt kell hinnem, hogy ő lopta el a babát? Miért szórakoztasson két átlagos, alapvetően nem rossz ember szenvedése? Persze a saját hülyeségük miatt kerültek rossz helyzetbe, de ez még közel sem aktiválja az agyunk kárörömközpontját úgy, mint amikor az aljas bűnözök járják meg.

Kicsit olyan ez, mintha Bud Spencer nem gengsztereket, hanem ártatlan járókelőket verne bucira.
A történet másik sarkalatos pontja a kommunikáció. Csak úgy, mint amikor az eredeti filmben, a család olyan kapkodva indul el a vakációra, hogy a kavarodásban véletlenül otthon hagyják a főszereplőt. Ám míg 1990-ben, a mobiltelefonok és az internet korszaka előtt még elhittük, hogy a szétválasztott család nehezen tud kapcsolatba kerülni egymással, ma ez már finoman szólva is arcpirítóan hiteltelen. Végtelenül mesterkélt a film összes kifogása (le van tiltva a net a házban, az Alexa jellegű mesterséges asszisztensen nincsen engedélyezve a hívás indítás), amivel próbál minket meggyőzni arról, hogy miért nem tudják felvenni a kapcsolatot az otthon maradt fiúval. (Akinek van VR szemüvege, játékkonzolja, egyedül jár-kell a városban, de mobiltelefonja még sincs.)



A már eleve izzadságú forgatókönyvön pedig még tovább rontanak az eredetire tett egészen kínos utalások. A gyerekhez kimenő, majd ott mindent rendben találó, síkhülye rendőr például nem más, mint Kevin McCallister bátyja, Buzz. Ő például azért vicces figura, mert leeszi magát evés közben. A film hemzseg az ilyen minőségű poénbonbonokban. Kerítésmászás közben a férj arcon fingja a nejét, aki cserébe lehúzza a másik gatyáját. Persze kiderül, hogy nem is kellett volna bemászni, mert ott volt mellettük a nyitott kapu.

A harsányan ripacskodó színészek előadásában pedig különösen kacagtatóak az ilyen és ehhez hasonlóan kreatív poénok az úr 2021. évében.
De még ez sem olyan arcpirítóan fárasztó, mint amikor a család a Mocskos arcú angyalok sci-fi remake-jét néz, és az egyik szereplő megjegyzi, hogy „Minek remake-elni a klasszikusokat? Sosem jobbak, mint az eredeti!”. Ám hiába van a szarnak öniróniája, attól még marad az, ami. Fekália.

Tényleg olyan minden egyes dolog ebben a forgatókönyvben, mintha az írók másnaposan, 10 perccel a producerrel történő meeting előtt dobták volna össze. Utóbbi szintén borzasztóan másnapos lehetett, különben érthetetlen, hogy miért bólintott volna rá. Mert az egy dolog, hogy egy friss streaming szolgáltatóra rengeteg új, saját tartalom kell. Elképzelhetetlen, hogy valaki majd pont ezért iratkozna fel a Disney+-ra.

De az is, hogy a The Mandalorian–re váró előfizető megnézi ezt is, majd elégedetten csettint, hogy mégis megérte az éves előfizetés.
Pedig akár lehetett volna fantázia egy posztmodern Reszkessetek, betörők!-feldolgozásban, ami kicsit átdolgozza/kiforgatja az eredeti cselekményét. Maga az előzeteseben olvasható („Holiday classics were meant to be broken!”) szlogen is valami ilyesmit igért. Ám az egyetlen dolog, amit sikerült ennek a filmnek eltörnie, az az én életkedvem. Új ötletek, formabontó megoldások vagy legalább egy szórakoztató „iparosmunka” helyett maradt a lehető legcinikusabb Disney (és hollywoodi) gyakorlatok bűzölgő végterméke.

2021. november 17.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/home-sweet-home-alone-kritika