Nagyvilág Tavaly közel 600 embert ítéltek el terrorizmus miatt Oroszországban

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. február 20..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Öt év alatt másfélszeresére nőtt a terrorizmus miatt elítéltek száma - jelentette ki Vjacseszlav Lebegyev, az orosz legfelsőbb bíróság elnöke az ország regionális bíróságai vezetőinek keddi, moszkvai tanácskozásán.


    Jurij Csajka főügyész a témával kapcsolatban egy múlt heti fórumon azt mondta, hogy az országban 2017-ben 24 terrortámadást sikerült megakadályozni. Szavai szerint a megelőző intézkedések mellett ez a terroristák Szíriában elszenvedett vereségének és annak köszönhető, hogy egyre kevesebben akarnak csatlakozni az Iszlám Államhoz.

    Alekszandr Zsarov, az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) vezetője közölte, hogy az irányítása alatt álló szervezet tavaly 86 ezer szélsőséges forrás online tüköroldalát azonosította be, ezek közül 45 ezer az Iszlám Állam propagandaoldala volt.

    [​IMG]
    Tavaly párilisban tizenegy ember meghalt és többen megsebesültek a szentpéterváro terrortámadásbanForrás: AFP/Alexander Bulekov

    Lebegyev keddi beszámolójában kijelentette, hogy szélsőséges bűncselekmények miatt tavaly 691 embert ítéltek el, kábítószer-kereskedelem ügyében 100 ezer ítélet született, korrupció miatt pedig 9900 személyt ítéltek el.

    Emberölés miatt 8300 vádlottat marasztaltak el. A legfelsőbb bíróság elnöke szerint az elítéltek között egyaránt 70-70 százalék volt a munkanélküliek és a részegek, 30 százalék pedig a büntetett előéletűek aránya.

    Igor Zubov belügyminiszter-helyettes egy, az orosz parlament alsóházában kedden megtartott tanácskozáson közölte, hogy Oroszországban a szintetikus kábítószerek fő terjesztői az ukrán állampolgárok.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...