Teher alatt nő a pálma – Boss Level: Játszd újra Létrejött az a film, ami az egyik leghitelesebb módon adja vissza a videojátékok logikáját, anélkül, hogy konkrét adaptáció lenne. A Boss Level: Játszd újra egy időhurkos akcióvígjáték, mely az alműfaj előző inkarnációihoz hasonlóan nem okoz csalódást. Roy-nak (Frank Grillo) igen rossz napja van. Minden reggel egy bozótvágóval hadonászó bérgyilkos, és a mellette fekvő sikító cicababa ébreszti, majd orvlövészek és zsoldosok kisebb serege támad rá. Alig képes pár óránál tovább életben maradni – de „szerencsére” minden halála után ugyanarra a reggelre ébred. Időhurokban ragadt, így ex-kommandós főhősünk jobbára a pohár fenekére nézve várja, hogy utolérje a halál nap mint nap. Azonban tudja, hogy nem lehet örökké csinálni, így amint felsejlik a remény a probléma megoldására, elhatározza, hogy kiképzi magát a legtökéletesebb harcossá. Úgy talán sikerült túlélnie, megmentenie hozzátartozóit, és megakadályozni az elkerülhetetlennek tűnő világvégét is. A film nem lacafacázik, egyből belecsap. Tudja, hogy láttuk már az Idétlen időkigben népszerűvé tett időhurkos koncepciót, nem is egyszer, így megspórolja nekünk a ráeszmélés okozta elvesztegetett perceket. Roy-jal először a 138. halála után találkozunk, amikor már kellően ráunt az egészre – csak úgy, mint az idén bemutatott Palm Springs, ahol már rájátszottak a nézők alapvető filmes ismereteire. Neki már a hétköznapok banalitásába tartozik, ha rakétavetővel szétdurrantják, vagy lezuhan egy épület tetejéről. Ezzel a „leszarom” hozzáállással pedig irtó jó hangulatot kölcsönöznek a Boss Levelnek. Joe Carnahan, Hollywood egyik méltatlanul eltűnt akciófilm-rendezője készítette a filmet. Korábban a Füstölgő ászok, A szupercsapat és a Liam Neeson főszereplésével készült Fehér pokol című dráma kapcsán ismerhettük meg a nevét, az utóbbi években azonban alig kap lehetőséget nagy költségvetésű produkciók gyártására. A Boss Levelnél is látszik, hogy nagyon kevés pénzből készült, de szerencsére az atmoszférával és a lendülettel igyekeznek kárpótolni a gyenge effekteket. Carnahan most belenyúlt a tutiba, ugyanis a Boss Level nem vált és nem újít meg egyetlen filmes műfajt sem, viszont az időhurkos téma sem szült még olyan alkotást, melyre a „rossz” jelzőt lehetne aggatni. Túlságosan izgalmas a koncepció ahhoz, hogy unalmas vagy szürke sztori készüljön belőle. Ráadásul A holnap határához hasonlóan átadja a videojátékok struktúráját az újrakezdődő küldetésekkel, a folyamatosan fejlődő harcossal, aki kénytelen megtalálni a tökéletes ütemet ahhoz, hogy végigmenjen a pályán és elérkezzen a főgonoszhoz (Mel Gibson). Az alkotók azonban nem elégedtek meg a tökig nyomott akcióval, a drámai szál kapcsán néha igencsak erősen húzzák be a kéziféket. A volt feleséggel (Naomi Watts) és a kisfiával való kapcsolat bemutatása bár megtöri a film ütemét, mégis szükséges a karakter elmélyítéséhez. Frank Grillo pedig megmutatja, mennyire alkalmas a feladatra: laza akcióhős, igazi faszagyerek, és látszik, hogy mindent beleadott a szerepbe. Az általában mellékkaraktereket játszó színész meghálálja, hogy most ő került a fókuszba, a kipattintott felsőtestére aggatott filmet magabiztosan viszi. Mellette a sokkal jobb színésznek számító Mel Gibson és Naomi Watts is elhalványul, bár ez köszönhető az alulírt figuráiknak is. A Boss Level többet közt azért egy sikeres alkotás, mert nem visel magán olyan tüneteket, melyek az időhurkos alműfaj fáradását jelzik. Míg a Boldog halálnapot! már igencsak erőltetett, sokszor parodisztikus módon használja a történetmesélési technikát, addig a már említett Palm Springshez hasonlóan Carnahan igyekszik kerülni a közhelyes megoldásokat. Amíg a közönség szimpatizál azzal a gondolatkísérlettel, hogy egy tét nélküli életbe kerüljön, ahol a világ a saját kis játszótere, addig valószínűleg ezekre a filmekre lesz kereslet. A Boss Level azonban nem a Palm Springs esküvői, elvonulós világába helyez bele: kissé megfosztja a nézőket a békés mikrouniverzum illúziójától azzal, hogy folyamatos stresszben tartja a főszereplőt, halálnemeiből és megpróbáltatásaiból pedig számos igazán kegyetlen esetet látunk. De ez mind szükséges ahhoz, hogy a főhős fejlődni tudjon – tulajdonképpen ez az igazi végcélja az időhuroknak. Roy pedig a nagyon durva megpróbáltatásokat előbb-utóbb sikeresen abszolválja, kitartása meghozza az eredményt, a leszámolásoknál így nagy elégtétel vár minket. Carnahan B-filmes bűvkörbe von minket, de lendületes rendezése az időszakos ütemproblémák ellenére újból hollywoodi nagyvászonért kiált. Ideje lenne újból megkapnia azokat a lehetőségeket, amiket más, sokkal gyengébb képességű kollégái épp most herdálnak el. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/boss-level-kritika
