Tékozló asszonyok – Pilátus Szabó Magda oly sok művét adaptálták már filmre, miért pont a Pilátus maradt ki? Dombrovszky Linda bepótolja az elmaradást, ám túlontúl egyértelmű utat jár be alkotásával. Mossa kezeit. Ez a két szó volt az, ami eszembe jutott a tévéfilm első jelenetében, ahol a főszereplő – némi lelkiismeret-furdalás mellett – kereste az okokat: hol rontotta el? És közben éppen mosta kezeit. Ekkor még nem tudjuk, miről van szó, ahogy azt is csak sejtjük, mi köze Szőcs Izának a bibliai ítészhez. Igaz, a kérdésre adott választ a film végén is csak sejtjük. A Pilátus Szabó Magda legtöbb nyelvre lefordított regénye, Dombrovszky Linda tévéfilmje pedig annak hű adaptációja. A főszereplők anya és lánya. Anna, vagy ahogy a filmben hívják: Szőcs néni (Hámori Ildikó) férje a történet elején meghal. Lánya, Iza (Györgyi Anna) pesti orvosként szemmel láthatóan évtizedes lemaradásban van anyja életmódjának megismerésével; eldönti, eladja a szülői házat, és magához, a fővárosba költözteti idős anyját. A gyökerét vesztett asszony előbb a házban és a városban nem találja a helyét, majd ezután – vagy emiatt – lányával is egyre kevésbé leli meg az összhangot. És noha mindketten érzik, hogy szeretnének szeretni, újra közelíteni már nem tudnak egymáshoz. Ahogy az írónő, úgy a rendezőnő is az emberi kapcsolatok összetett viszonyrendszerét szereti legjobban kutatni, kész csoda hát, hogy először „találkoznak.” Dombrovszky korábbi kisfilmjei közül Az elsőszülött vagy a Harmadnapon pengetett hasonló húrokat. A Pilátus története egy, a hétköznapokból oly ismerős anya-lánya kapcsolat nehézségeit hivatott bemutatni úgy, hogy közben a generációs különbségek vagy a népi-urbánus ellentét is ott rejlik a két nő viszonyában. E konfliktusok ott voltak az eredeti regényben is, és most a tévéfilmben is. Dombrovszky Linda az egész regény szerkezetét, vagyis a négy alapelem (föld-tűz-víz-levegő) szerinti felosztást is szépen átemeli, és hozzárendeli a film hangulati elemeihez: 1) a halál, vagyis a föld, ami befogad, 2) a tűz, ami az egyre élesedő ellentétet szimbolizálja, 3) a víz, ami itt nem az éltető erő, hanem a fulladás, a fullasztás szimbóluma, 4) a levegő, ami az újra megszabadulás élményét mutatja. Megvannak a civilizációs csecsebecsék is mint a feszültség forrásai. Csak amíg a regény idején, a ’60-as években a hűtőgép és a kenyérpirító volt újdonság a falusi asszonynak, addig most a kapszulás kávéfőzőtől és a távirányítású fűtéstől készül ki. A generációs vagy falusi-városi különbségeket ugyanakkor nem mindig a maguk természetességében mutatja be a rendezőnő, és ez jelentősen ki tudja zökkenteni a nézőt. Amikor az idős asszony azt mondja: „el tudom látni magam, nem kell segítség” – valóban látjuk a napi munka barázdáit az arcán, és kicsit megértjük, milyen szégyen egy idős falusi gazdasszonynak a házvezetőnő. Már-már kínosan pongyola azonban az olyan jelenet, ahol a jómódú doktornő iPadről olvassa fel a világ bulvárhíreit kétkezi munkához szokott anyának, és nem érti: miért szereti jobban az anyja az újság szagát. A két nő közötti nyilvánvaló különbséget nem lehet elintézni Kate Middleton terhességi pletykáival. Ahogy a kalitkába zárt madár szimbóluma is túlságosan direkt. És éppen ez a felületesség a legnagyobb gondja a filmnek. A regény, aminek van ideje kifejteni a karakterek személyiségét, nyilvánvaló előnyben van. A mozgóképes adaptáció azonban nem tudja ledolgozni ezt a hátrányt, és ezért a szereplők közötti feszültség is csak az eszünkig jut. A szívünket már nem éri. A film végi katarzis is ezzel a hendikeppel érkezik. Dombrovszky Linda pedig tehetséges művész, aki A kockaember című filmjével elképesztő mennyiségű díjat nyert. Ráadásul Györgyi Annával egyszer már alkotott nagyot. Korábban említett, Harmadnapon című kisfilmje a tékozló fiú női verziójával maradéktalanul kiaknázta a generációs különbségek és a kommunikációs nehézségek okozta feszültség megmutatását. Ami viszont kicsiben működött, a Pilátusban már kevésbé. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/pilatus-kritika
