Gazdaság Tesla: rekordgyenge negyedév, kezd kipukkadni a lufi

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 02..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem telik el úgy nap, hogy korunk egyik legnagyobb zsenije és üzletembere Elon Musk, ne szerepelne a médiában. Egy dolog viszont változott, ugyanis eddig túlnyomórészt pozitív hírek érkeztek a Tesla-vezérről. Rakéták, földalatti alagút, szupergyors sztráda és a Mars utazás kapcsán Elon Muskot vastaps fogadja, ha belép egy helyiségbe. Az utóbbi időben viszont egyre rosszabb hírek érkeznek a Teslától, főleg a Model 3 gyártásával kapcsolatban. Lehetséges, hogy eddig tartott Elon Musk varázsa? Nem valószínű, de nehéz hónapok várnak a Teslára.

    Nem minden arany, ami Musk


    A Tesla eddigi fennállásának legrosszabb negyedévét jelentette. Az utolsó három hónapban a részvényesek 619 millió dollárt buktak az elektromos autókat gyártó cégen. Lebontva ez azt jelenti, hogy részvényenként 2,92 dollár volt a befektetők vesztesége, ami jóval több, mint amit a korábbi becslések prognosztizáltak.

    [​IMG]

    Elon Musk a Tesla vezére

    Forrás: AFP/Eric Piermont

    Egy évvel korábban az amerikai vállalat még 21,9 millió dolláros profittal zárt. A rekord veszteség hátterében az állhat, hogy a Tesla folyamatosan próbálta felgyorsítani a Model 3 gyártását, eddig sikertelenül. Még rosszabb hír a vevőknek és a cég támogatóinak, hogy az eddig decemberre ígért 5000 jármű gyártása minden bizonnyal átcsúszik 2018-ra.

    A Tesla saját bevallása szerint eddig 260 autót gyártott le a tervezett 1500 helyett.

    A Model 3 sikeressége kulcsfontosságú lehet a cég számára, mivel ez az autó jelentené a belépőjüket egy nagyobb, szélesebb körű piacra. A Model S - a Tesla csúcsautója - főleg a tehetősebb rétegeket célozza meg 70 000 dolláros árával, viszont a Model 3 fele ennyibe kerül, ezért hatalmas tömegeket is képes lehet vásárlásra ösztönözni.

    [​IMG]

    A Tesla Model 3

    Forrás: Tesla

    Eddig pusztán Musk neve hallatán bezsongtak a befektetők és képesek voltak komoly összegekkel támogatni minden ötletét. Azóta viszont a Tesla elérkezett abba a ciklusba, amikor a puszta ígéretekre tengerébe már nem fognak vakon fejest ugrani a befektetők. A gyárnak ideje felmutatnia valamit a szép szavak mellé. Az első komolyabb teszten viszont úgy tűnik csúnyán megbuktak.

    A piac egyből reagált a negyedéves beszámolóra, és hamar 5 százalékot estek a Tesla részvényei.

    Musk konferenciahívásban beszélt néhány elemzővel, akik arról faggatták, hogy mikor lesz képes az autógyára heti 10 000 Model 3 leszállítására. Musk erre a kérdésre nem tudott válaszolni, ami nem csoda, hiszen jelenleg az 500 autó gyártásának sem érnek a közelébe. Az automatizált gyártási folyamat és az összeszerelés bonyolultságára hivatkozott, amikor arról kellett beszélnie, hogy miért késik ennyit a már idei évre beígért Model 3 sorozatgyártása.

    [​IMG]

    Tesla Model 3

    Forrás: MTI/EPA/TESLA/-------------------

    Ami még meglepőbb, hogy Musk szerint a Teslanak mérlegelnie kell, hogy egyáltalán megéri-e ennyi pénzt belefektetni a Model 3-ba, vagy inkább másra kellene öszpontosítani.

    Toni Sacconaghi,a Bernstein Research elemzője szerint a Tesla kezd kifogyni a tőkéből és lehetséges, hogy túl hamar vágták nagy fába a fejszéjüket. Hozzátette, hogy ez volt az első alkalom amikor Musk nyíltan bevallotta, hogy a Teslanak fontos stratégia lépések között kell döntenie és választani a növekedés és a tőke között.

    Továbbá a Model 3-nak köszönheti a Tesla az egész idei éves növekedését. Az "olcsó" elektromos luxusautó 50 százalékkal tornázta fel a cég részvényeit. Pedig már akkor sem tűnt kihívásmentes vállalkozásnak a tömeggyártás, hiszen a vállalat még sohasem gyártott le több mint 84 000 autót egy év alatt. Még 2016-ban Musk arról beszélt, hogy a Tesla 200 000 Model 3-ast fog legyártani a 2017-es év második felében. Idén márciusban már mutatkoztak az első jelei annak, hogy erre képtelenek lesznek, ezért csökkentették a számot 500 000 egységre és a határidőt áttolták 2018-ra.

    [​IMG]

    Tesla Model 3

    Forrás: Tesla

    Az 500 000 legyártott autó viszont nem kizárólag Model 3-as lesz, hanem ebbe a számba beletartozik a cég összes többi modellje is.

    Az igazán nagy gyomros egy hónapja érkezett, amikor Musk elmondta, hogy hatalmas gondok vannak a gyártással és csak 260 autót sikerült elkészíteni. Az előző héten tovább tisztult a kép a Model 3 körül, de egyáltalán nem lett pozitívabb. A saját méréseik alapján a gyáraik valahol heti 500 és 1000 autó legyártására képesek, ez pedig jócskán elmarad az ígért 10 000-től.

    A cikk folytatódik a következő oldalon, ahol megtudhatja, hogy a Teslanak már nem csak a Model 3-sal, hanem az önvezető autókkal is komoly gondjai akadtak. Lapozzon a második oldalra.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...