Nagyvilág Tiltakoznak az egyházi esküvő drágulása ellen Szlovákiában

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2018. január 20..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A pozsonyi parlament által nemrég elfogadott törvény értelmében Szlovákiában az idei évtől minden templomi esküvő után hivatalosan 10 eurós (3100 forint) adminisztrációs díjat kérnek az ifjú pároktól. Viszont a polgári esküvők hivatalosan továbbra is ingyenesek. A petíciót aláírók szerint a törvény diszkriminatív, és annak mihamarabbi visszavonását követelik a kormánytól.


    Északi szomszédunknál 2018. január 1-vel lépett hatályba az a jogszabály, amely szerint a templomi szertartás 10 eurójába kerül az ifjú párnak. Milan Muska, a Szlovák Települések és Városok Szövetségének (ZMOS) alelnöke a Szlovák Távirati Irodának (TASR) azt nyilatkozta, hogy a törvénymódosítást maguk az anyakönyvvezteők kezdeményezték.

    Az egyházi anyakönyvet vezetők arra hivatkoztak, hogy az ottani előkészület sokkal időigényesebb, mint egy polgári szertartás esetén. Ezért kérték a minimális díj hivatalos bevezetését, és nem fogadjuk el azt, hogy ez egy szándékos diszkriminatív intézkedés lett volna. Az más kérdés, hogy most lehetne arról is vitázni, hogy tegyük akkor fizetőssé a polgári szertartásokat is.

    - mondta Muska.

    Egyébként a törvényt pár hónapja fogadta el a Szlovák Nemzeti Tanács ( pozsonyi parlament) az ún. e-Government csomagon belül, amelyet a kormány alelnöki hivatala terjesztett be a már fent említett szövetség (ZMOS) kezdeményezésére.

    A szolvákiai Keresztény Intézmények Fóruma (FKI) peticiót indított, amelyet eddig már mintegy 12 ezren írtak alá, és amelyben a kormány alelnökétől, Robert Kalinak belügyminisztertől azt követelik, hogy sürgősen intézkedjen a jogszabály eltörléséről.

    [​IMG]
    Illusztráció.Forrás: Thinkstock

    Nyílván nem attól tartunk, hogy a jegyes párokat ez az összeg eltántorítja majd a közös házasélettől, hanem itt elvi problémáról van szó - jegyezte meg Pavol Kossey, a fórum alelnöke.

    A témában a parlamenten kívüli Kereszténydemokrata Párt (KDH) is felemelte a szavát.

    A kormány ahelyett, hogy támogatná a házasság intézményét, szándékosan bünteti az ifjú pártokat. Természetesen mi is a törvény azonnali visszavonást kérjük

    - tette hozzá Stana Zupa, a párt szóvivője.

    A petícióval kapcsolatban Andrea Dobiasová, szlovák belügyi szóvivő csütörtökön kijelentette, hogy sürgősséggel megvizsgálják az ügyet, és a tiltakozó akció kezdeményezőivel készek mihamarabb tárgyalóasztalhoz ülni, hogy mindenki számára megnyugtató megoldás szülessen.

    [​IMG]
    Úgy tűnik, a Szlovák Belügyminisztérium hajlik arra, hogy visszavonja a vitatott törvényt.Forrás: dipkisstravels.com

    Az Origo utánajárt, hogy mi a helyzet jelenleg idehaza a témában. Budapesten a XII. kerületi ( Hegyvdéki Önkormányzat) Polgármesteri Hivatal anyakönyvezetői csoportvezetőjétől, Mészáros Ágnestől megtudtuk, hogy

    az ide vonatkozó 2010-es jogszabály értelmében minden önkormányzat maga szabhatja meg a díjszabásokat, de csak a munkaidőn kívül tartott polgári szertartásoknál. Azaz a munkanapokon ( hétfő-péntek), a hivatalos munkaidőben tartott polgári esküvők idehaza is ingyenesek.

    A Hegyvidéki Önkormányzatnál a munkaidőn kívüli, persze a legtöbbször hétvégén tartott szertartásoknál 12 000 és 60 000 forint között mozog a ceremónia ára, amiről természetesen számlát adnak. Az összeg nagysága sok mindentől függ. Például attól is, hogy szűk családi körben, vagy százfős vendégsereg előtt történik a " boldogító Igen" kimondása. Hisz ez esetben az összeg nagysága a bérelendő terem nagyságtól is függ.

    [​IMG]
    Magyarországon minden katolikus templomban úgynevezett "stóla-pénzt" kell fizetni az esküvői szertartásért.Forrás: Facebook

    Megkerestük a XII. kerület egyik legnagyobb katolikus templomának plébánosát is. A Városmajori Jézus Szíve Plébánia vezetője, Lambert Zoltán atya elmondta, hogy egyházmegyénként változhatnak az esküvői szertartások díjszabásai. Náluk az Eszergom-Budapesti Főegyházmegye által megszabott összeget kérik el nyugta ellenében. Lambert atya kissé rá is csodálkozott a szlovákiai tiltakozó akcióra.

    Ahogy fogalmazott, nem titok, hogy idehaza "ősidők óta" fizetni kell a katolikus templomokban tartott szertartásokért, függetlenül attól, hogy milyen nap, melyik napszakában történik az esketés. A Városmajori Plébánián egyébként egységesen 30.000 forintos "stóla-pénzt" kérnek az ifjú pároktól.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...