Hmm ez Érdekes Titkos Repülőgépgyár A Mélyben - A Kőbányai Pokol.

A 195 ezer négyzetméteres föld alatti világ a magyar repülőgépgyártás egyik titkos fellegvára volt.

A pincerendszer egyik részlete (Fotó: Falanszter.blog.hu)


Titok a mélyben
Bár a járatrendszert az írásos dokumentumok alapján 1244-től az 1896-os millenniumi ünnepségek végéig kőfejtőként használták, a földalatti komplexum tárnáit 1797-től boros-, 1844-től pedig már söröspinceként működtették. Korabeli kifejezéssel élve az első sertárosház, nevezetesen a Kőbányai Serfőző Társaság-, Schmiedt Péter tulajdona volt, amelyet 1862-ben vett meg Perlmutter Jakabtól idősebb Dreher Antal. A nagyvállalkozó az idők folyamán szép lassan felvásárolta a kőbányai Óhegyet és Újhegyet, valamint a többi ide települt sörgyártót (Haggenmacher Kőbányai és Budafoki Rt., Első Magyar Részvényserfőzde, Fővárosi Serfőző Rt., Barber és Klusemann Serfőzőház Rt., Király Serfőzde és Gőzmalom Rt., stb.) is. A Dreher Sörgyár néven óriási üzemmé fejlesztett ipartelep első nagyléptékű átépítési és bővítési munkálatait 1863-ban indították el Zitterbath Sándor terve alapján. A föld alatti járatokat kezdetben raktárként, érlelőként, majd ászokolóként használták. Több mint 10 ezer négyzetméteren árpacsíráztatót is működtettek a pincerendszerben. A 18 ezer hektoliter sört 640 darab fa-, és 12 darab üvegkádban erjesztették.



A felfokozott termelés miatt a sörgyár 1867-ben kezdte el tudatosan, mérnöki tervek alapján kibővíteni a barlangrendszert, amelyet Frey Lajos és Kauser Lipót terve alapján kiviteleztek. A munka része volt, hogy a korábbi járatokat boltíves záródással befedték, illetve a régi és az új tárnák pincetalpát a földfelszíntől számolva 10-15 méterre lemélyítették. Ahol a talajszerkezet megengedte ott a mélyítés nagysága elérte a 30 métert is. (Bár a templomhajó méretű és formájú sziklapincék átlagos ágszélessége 4-6 méter, csaknem kéttucat olyan ága van a komplexumnak, ahol ez a táv meghaladja a 10 métert.) A kőbányai „Pokol” építése bár jó ütemben haladt, 1871-ben újabb föld alatti bővítés mellett döntött a gyár: A terveket ezúttal Kauser I. József készítette el. A levéltári dokumentumok szerint az 1873-ban átadott újabb járatszakaszokkal a kőbányai pincerendszer hossza már meghaladta a 35 kilométert. Járművel a pincéket 5 mélyudvaron keresztül lehet/lehetett megközelíteni.

Érdemes itt megjegyezni, hogy a jelenlegi ismereteink szerint 195 ezer négyzetméter alapterületű alagútváros ma már csak részlegesen egybefüggő terület. A pincerendszer egykori bejárata a Kőrösi Csoma út- Kolozsvári utca-Jászberényi út találkozásánál, az Éles-saroknál kezdődött. Innen a Jászberényi, illetve a Maglódi út mentén folytatódott tovább a Téglavető utca magasságáig. Ez az egység megközelítőleg 20 kilométer hosszú. Innen –a Csősztorony alatt– pár szűk átjárón keresztül át lehet jutni a Harmat utca-Ihász utca- Halom utca- Bebek út- Halom köz által határolt területen kialakított 12 kilométer hosszú pincerendszerhez (lásd a térképet), amely lényegében a sörgyár és a Csajkovszkij park alatti terület. Ez a hatalmas méretű objektum mellett persze több kisebb-nagyobb méretű úgynevezett pincebokor is fellelhető Kőbányán. Ezek közül a legnagyobb az Óhegyi és a Szlávy utca mentén, a Száraz utca torkolatával szemben kialakított 1300 méter hosszú, 16-16 méter mély járatok. Jóval kisebbek az Algyógyi utca- Kocka utca mentén, a Mádi út- Ihász köz és Ihász utca; valamint a Kőér utca és Petrőczy utca kereszteződésénél fellelhető pincerendszerek.

A Frey Lajos és Kauser Lipót tervezte tárnarendszer alapsémája és a kőbányai pincerendszer egy részlete (Grafika: Falanszter.blog.hu)

2009-ben találtak rá a nyolcszög alaprajzú szeszfőzde (korábban Havas-féle, majd Dreher-Floking Konyak- és Likőrgyár) alatt kialakított hatalmas méretű, 8 darab kicsempézett teremre, amely korábban egyetlen térképen sem szerepelt. Még izgalmasabb az egykori gépház esete: a 44 méteres mélységbe lenyúló, ötszintes építményt a szivattyúzás abbamaradása után elöntötte a talajvíz. Az egykori lejárat tégla- és vaslépcsőit ma kristálytiszta víz veszi körül; a gépház romjainak különleges, elsüllyedt világát lengyel búvárok segítségével tárták fel.

A Dreher Sörgyár 1923-ban ismét nagyfokú modernizációt hajtott végre, amelynek részeként megújult az erjesztőpince Hültl Dezső és Ganzenmüller egyetemi tanárok tervei alapján. A felújításnak köszönhetően a malátaszérűket már 32 ezer négyzetméternyi területen csíráztatták, az árpát pedig 600 vagon befogadóképességű silókban tárolták. Hasonló bővítés zajlott le ekkor a Deutsch-féle Kőbányai Malátagyár Rt. pincéiben is.

A föld alatti repülőgépgyár
Az 1941. június 6-án létrejött magyar-német repülőipari egyezmény további 4 repülőgépgyár létrehozását tette szükségessé a meglévők (Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár Rt., Magyar Waggon- és Gépgyár Rt., MÁVAG) mellé. Vitéz Hellebronth Vilmos repülőgépipari kormánybiztos irányítása mellett 1941 júliusában Csepelen felépült a Dunai Repülőgépgyár Rt., amely 1942-től a Messerschmitt „Me 210” kétmotoros harci repülőgépek gyártását végezte licenc alapján. Az Uhry-féle gyár 1942-es bővítésével jött létre Mátyásföldön a Repülőgépgyár Rt., amely nemcsak „Levente” típusú iskola-repülőgépeket készített, hanem különböző típusú iskola- és harci repülőgépeket is megjavított. A Junkers „Ju 87” és a „Ju 52” típusú repülőgépek licencgyártására létrehozták a Pestszentlőrinci Ipartelepek Rt.-t, a PIRT-et, továbbá az „EMESE" Magyar Kísérleti Repülőgépgyár Rt.-t, amely kimondottan magyar tervezésű hadi repülőgépek kifejlesztésére és építésére alapítottak meg. Az ipari üzemek a megtermelt javak többségét nem a Magyar Királyi Honvéd Légierő, hanem a Német Birodalmi Légügyi Minisztérium részére állították elő bérmunka címén.





Mivel az amerikai 15. légihadsereg 1944. április 3-án a Weiss Manfréd Műveket, április 13-án pedig a Magyar Waggon- és Gépgyárat bombázta, a Honvédelmi Minisztérium 17. osztálya 1944. április 24-én a Német Felszerelési és Hadianyaggyártási Minisztérium különmegbízottjának Petersdorf alezredes egyetértésével eldöntötte, hogy a termelést decentralizálja. Több budapesti föld alatti üreg és járat került ekkor a HM érdeklődésének előterébe. A Dunai Repülőgépgyár Rt. termelési egységeit Budafokon, Budatétényben, a kőbányai pincerendszerben, a BSZKRT diósároki pincéjében valamint a Batthyány tér alatt helyezték el. A legfelsőbb hadvezetés által kiszemelt barlangok és tárnák azonban kevésnek bizonyultak a gyártás folyamatosságának biztosításához, ezért Áldozó István tanulmánya szerint a Polytechnikai Intézet pincéjét is kiutalták a Dunai Repülőgépgyár részére. A helyhiány azzal is magyarázható volt, hogy Kőbányára nemcsak a Dunai Repülőgépgyár kormánymű-, felület- és törzsgyártó egységeinek a felét, illetve a licencben elkészített Daimler Benz (DB) 605-ös motorüzemet helyezték át, hanem a győri Magyar Waggon- és Gépgyár repülőgépgyártó részlegét (Tét, Kimle és Kapuvár mellett), a MÁVAG diósgyőri gyáregységét, valamint a Weisz Manfréd Művek egy részét is. A Dunai Repülőgépgyár részlegeinek kitelepítésekor a Budapest területén található összes, a Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezete (MATEOSZ) üzemeltetett tehergépkocsit igénybe kellett venni, sőt esetenként még vidékről is berendeltek járműveket.

Út a Pokolba (Fotó: Falanszter.blog.hu)

A föld alá történő 15 millió Pengőbe kerülő decentralizáció lebonyolításában, a német-magyar kapcsolatok valamint a magyar gazdasági és katonai vezetésben mutatkozó zavarok ellenére a termelés elfogadható szintet ért el. A kőbányai pincerendszerben működő gyárak által készített DB 605-ös motorokból például 1944. július elseje és október elseje között 199 darabot sikerült a Német Légierő részére átadni. A motorgyártás csúcsidőszakában, nevezetesen 1943. október 1. és 1944. január 1. között, a Weiss Manfréd Művek további 256 motort adott át Németországnak. Az ország hadszíntérré válása, valamint a gyári berendezések Harmadik Birodalomba történő szállítása azonban 1944 októberétől már a termelési eredményekben is visszaköszöntött-, 1944 utolsó negyedévében már csak 45 gépet adott át Magyarország a Német Birodalmi Légügyi Minisztériumnak. A szovjet csapatok közeledése miatt 1944. november 15-én fejezték be a DB 605-ös A és B típusú motorok gyártását hazánkban. A magyar repülőgépgyárakat áttelepítették a Harmadik Birodalom területére. (A sárkány gyártása dél-bajorországi Landsberg, Augsburg, Schwatz és Geiselhörig helységekbe, a Messerschmitt gyár műhelyeibe, a motorgyár pedig Ausztriába, a Steyr művek Krum- mai, Landsberg és Ebensee nevű településeire költözött át. A berepüléseket az osztrák Zwölffaschingban végezték el 1944 decemberétől.)

A Havas-Dreher-villa
A pincerendszer egyik oldalkijáratán egy olyan elhanyagolt kertbe lehet kijutni, amely hiába része a Csajkovszkij Parknak, az átlagemberek számára –már csak a magas betonkerítés miatt sem– látható és látogatható. Ennek a gazos kertnek a közepén áll a pusztulás határán álló egykori klasszicista stílusú Havas-villa, amelyet még Havas József jogász építtetett 1856-ban Hild Károllyal. Dreher Antal 1862-ben vette meg ezt a Halom utca 40-es szám alatt fellelhető kastélyt, hogy családjával közösen innen irányíthassa a szomszédos telkeken elterülő gyárbirodalmát.



Az otthonosság és a komfortfokozat növelése érdekében 1872-ben a kelet-nyugati tájolású épület mindkét oldalszárnyát kibővítették Feszl Frigyes terve alapján. Az építész alkalmazkodott a régi épület stílusához, így a kastély homlokzatára nem kerültek a Feszlre jellemző romantikus részletek. 1907-ben Hubert József tervei alapján a hátsó homlokzathoz toldottak egy kiugró, kétszintes részt. Ez a két átalakítás a ház méreteit bár megnövelte, de hatását, klasszicista stílusát nem változtatta meg. 1949-ben bekövetkezett haláláig bár csak Dreher Jenő és családja élt itt, a tulajdoni lapok szerint 1923-ig szintén innen ment munkába Aich György és Haggenmacher Henrik, a Dreher Antal Serfőzdéi Rt. igazgatói, valamint Nitsch Sándor főmérnök.



A Dreher-villát 1958-ban azért kobozta el az állam a családtól, hogy azt a X. kerületi Munkásőrség egyik bázisává alakíttathassa át. A kastély angolkertjének nagyobbik része ekkor lett közpark, amely a rendszerváltásig KGST, majd 1994-ig lengyel-piacként használtak. Szerencsére a szocializmus évei alatt az épületbe nem vezették be az épületbe a távfűtést, így a Zsolnay-cserépkályhák többsége használható állapotban maradt ránk. Bár a rendszerváltásnak nevezett módszerváltás után sem fordítottak több figyelmet az ingatlan állapotának megőrzésére, ám az őrzését legalább megoldották. Ma kamerák figyelik a kerítésen belüli területet.
http://falanszter.blog.hu/2013/03/09/a_kobanyai_pokol_titkos_repulogepgyar_a_melyben