Gazdaság Tíz év után először emelt kamatot a Bank of England

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 02..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa a csütörtöki bejelentés szerint 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra növelte az irányadó rátát.


    A Bank of England legutóbb több mint egy évtizede, 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést.

    A csütörtöki bejelentés szerint a mostani kamatemelési döntés nem volt egyhangú: a monetáris testület kilenc tagja közül heten az alapkamat emelésére, ketten kamattartásra voksoltak.

    A piac és a londoni elemzői közösség azonban már jó ideje jelentős eséllyel jósolta a Bank of England novemberi kamatemelését, mivel a brit jegybank kommunikációja az utóbbi hónapokban egyre inkább a készülő szigorításra utalt.

    Mark Carney, a Bank of England kanadai kormányzója nemrégiben kijelentette, hogy "viszonylag rövid időn belül" várható az alapkamat emelése, mivel a jegybankot az inflációs nyomás mellett aggasztják az arra utaló jelek is, hogy ismét "felelőtlen" hitelkiáramlási dömping kezdődhetett a brit gazdaságban.

    Carney a kamatemelés csütörtöki bejelentésével egy időben kiadott új inflációs jelentést ismertetve azt mondta, hogy a Bank of England várakozása szerint a következő években elfogy a brit gazdaságban még meglévő csekély kapacitástöbblet is, és ennek hatására valószínűleg erősödni fog a hazai eredetű inflációs nyomás. A nagy-britanniai munkanélküliségi ráta 42 évi mélyponton jár, az infláció pedig meghaladja a Bank of England 2 százalékos célszintjét.

    A tizenkét havi brit infláció szeptemberben a várakozásokat túllépve 3 százalékra gyorsult, és a Bank of England előrejelzése szerint az éves inflációs ütem októberben átlépte a 3 százalékot. Mindeközben a brit gazdaság növekedési üteme is gyorsabb a vártnál.

    A brit statisztikai hivatal (ONS) minap ismertetett előzetes becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) a harmadik negyedévben átlagosan 0,4 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben.
    Az előzetes konszenzus 0,3 százalékos negyedéves növekedést valószínűsített a szeptemberrel zárult három hónapra.

    Carney szerint ebben a környezetben "eljött az ideje annak, hogy egy kicsit felengedjük a gázpedált". Ezzel arra utalt, hogy a bank megítélése szerint a brit gazdaságnak az eddigieknél kisebb mértékű monetáris élénkítésre van szüksége.

    A Bank of England 2007 júliusában végrehajtott előző kamatemelése után a brit jegybanki alapkamat 5,75 százalékon tetőzött.

    [​IMG]

    London, 2017. november 2. Mark Carney brit jegybankelnök sajtótájékoztatót tart Londonban 2017. november 2-án, miután ezen a napon emelte alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa a bejelentés szerintm 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra növelte az irányadó rátát. A Bank of England legutóbb több mint egy évtizede, 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést. (MTI/AP pool/PA/Stefan Rousseau)

    Forrás: MTI/AP/pool/PA/Stefan Rousseau

    Az utána bekövetkezett hitelpiaci és bankválság hatására azonban a brit jegybank hatalmas mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és 2009 márciusáig 0,50 százalékra csökkentette alapkamatát.

    A brit EU-tagságról tartott, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert tavaly júniusi népszavazás sokkjának hatására a bank tavaly augusztusban újabb 0,25 százalékponttal a csütörtöki emelésig érvényben tartott 0,25 százalékra – az 1694-ben alapított Bank of England eddigi történetének mélységi kamatrekordjára – csökkentette irányadó rátáját.

    A brit jegybank emellett 435 milliárd fontra (több mint 150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.

    Ezeknek az eszközvásárlási programnak a keretét a monetáris tanács nem módosította mostani kamatdöntő ülésén.

    A testület egyértelműen hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a Bank of England monetáris politikája a kamatemelés után, az új kamatszinten is jelentősen ösztönzi a munkahelyteremtést és a reálgazdasági aktivitást.

    A monetáris tanács közölte azt is, hogy ha a jövőben lesznek további kamatemelések, azok üteme fokozatos, mértéke pedig korlátozott lesz.

    A közlemény e kitétele miatt a font a kamatemelés ellenére több mint 1 százalékot gyengült a dollárral és az euróval szemben egyaránt, mivel a piaci szereplők ennél erőteljesebb szigorítási utalásra számítottak a Bank of England részéről.

    A inflációs jelentés kiemeli, hogy a jelenlegi határidős kamatpiaci árazásokból következtethető kamatpálya alapján 2020 végére is csak 1,00 százalékig emelkedne a Bank of England alapkamata.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...