Nagyvilág Többen meghaltak az Iszlám Állam pokolgépes merényletében

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 29..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Autóba rejtett pokolgép robbant szerdán a dél-jemeni Ádenben, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet támadásában legalább négyen meghaltak - mondták el helyi biztonsági források.


    A robbanószerkezetet a pénzügyminisztérium Hór Makszár körzetben található épületénél hozták működésbe. Áden a nemzetközi közösség által elismert jemeni kormány ideiglenes székhelye.
    Az áldozatok mindegyike biztonsági őr volt - tette hozzá egy névtelenül nyilatkozó forrás. Más tudósítások két vagy öt halottról és több sebesültről számoltak be.A hatemeletes épületet komolyan megrongálta a támadás, de a környező házakban is keletkezett kár - írta szemtanúkra hivatkozva egy helyi hírportál.
    Egy biztonsági forrás elmondta, hogy a robbanás a kora reggeli órákban történt, amikor még senki sem tartózkodott a hivatalban. A minisztérium épülete órákon át lángolt, és fontos dokumentumok semmisültek meg - tette hozzá az informátor.A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett. Ez volt a szélsőségesek második ádeni támadása ebben a hónapban. Legutóbb november 5-én követtek el kettős merényletet a biztonsági erők egyik bázisa ellen, akkor legalább hét katona halt meg.

    A dél-jemeni kikötővárosban az elmúlt hónapokban nőtt a támadások száma, amelyek célpontjai főként a biztonsági erők, kormányzati tisztségviselők és politikusok. Az erőszakcselekmények egy részét a dzsihadisták követték el.

    Az arab világ egyik legszegényebb országának számító Jemenben 2014 óta polgárháború dúl a Szaúd-Arábia támogatta, nemzetközileg elismert kormány és az Irán pártfogását élvező síita húszi lázadók között. A felkelők kezén van a főváros, Szanaa, valamint az ország több része. Rijád attól tart, hogy riválisa, Irán a lázadók segítségével tartósan megveti a lábát az Arab-félszigeten.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...