Hírek Itthon Többen szavaznának a kormánypártokra, mint az ellenzékre együttesen

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. december 22..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    [​IMG]

    A kormánypártokra immár többen, a biztos szavazók 51 százaléka szavazna, mint az összes ellenzéki pártra együtt - olvasható a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.


    A december 1-e és 18-a között, 2000 fő megkérdezésével készített kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 37 százaléka támogatja a kormánypártokat, ami két százalékpontos növekedést jelent novemberhez képest.

    A Jobbik tábora újabb egy százalékpontot csökkenve 8 százalékos, ami ugyan hibahatáron belüli változás, de 2014 óta ez a legrosszabb eredmény a párt számára.

    Az MSZP-vel továbbra is 5, a DK-val pedig 4 százalék szimpatizál. Az Együtt és a Fodor Gábor által vezetett Liberálisok 1-1 százalékon állnak, míg a Párbeszéd ezúttal sem érte el ezt a szintet. Az LMP-t a teljes felnőtt népesség 4 százaléka támogatja, szemben a Momentum 2 és a Kétfarkú Kutya Párt 1 százalékos szimpatizánsi táborával - írták.

    A Jobbik támogatottsága a biztos szavazók körében tovább gyengült, a párt a 2014-es listás eredményétől hét százalékponttal elmaradva immár csak a listás voksok 14 százalékára esélyes a felmérés szerint.

    A baloldalon is folytatódott a hónapok óta tartó átrendeződés, a biztos szavazók körében 9-9 százalékos eredményével a DK és az LMP is megelőzte az ezen a bázison mindössze 8 százalékon álló szocialistákat. A Momentum jelenleg a listás szavazatok 3, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt 2-2, míg a Párbeszéd és a Liberális Párt 1-1 százalékára esélyes - tették hozzá.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...