2024 November Tömegpusztító fegyver – Ma este gyilkolunk

Tömegpusztító fegyver – Ma este gyilkolunk



Film nem vesztegetett el még ilyen prominens szereplőgárdát úgy, mint ahogy azt tette a Ma este gyilkolunk. És sajnos ez az egyetlen „kiemelkedő” teljesítménye a legújabb magyar krimivígjátéknak.

„Itt mindenki színész, főállásban hazudnak” – figyelmezteti Tolnai Tivadar (Kern András) Lilit, a fiatal ápolónőt (az elbűvölően tehetséges Hermányi Mariann), aki az egykori híres nyomozót alakító színész jobbkezeként segít felgöngyölíteni a Pirandello Színészotthonban történt gyilkosságot. Tolnai ugyanis a saját kezébe veszi az ügyet (ami a rendőrség szerint egyébként nem is ügy), abban a meggyőződésben, hogy több évadnyi Habsburg-Poirot alakítása során ráragadt egy-két nyomozói fortély. Izgalmas alapkoncepció ez. Folytatódjon akár – a hagyományosabb – „szövevényes rejtélyt felderítő amatőr kopó briliáns szimatolása”-irányban, akár egy sötétebb csavarral derüljön az ki, hogy – öregotthon lévén – „a kissé demens színész detektívnek képzeli magát, ezért a semmi után nyomozgat”; fantáziadús film kerekedhetne a Ma este gyilkolunkból.

Hamar kiderül, hogy a sztori az Agatha Christie-szerű „mindenki gyanús” whodunit premisszáját választja. Ez, a történet helyszíneként szolgáló kissé elhagyatott kúria, a film posztere és a nyomozópárosunk is meglehetősen emlékeztet a Tőrbe ejtve krimijére. Tivadar bácsi – ahogy Lili hívja – éppoly különc detektív próbál lenni, mint Benoit Blanc, kapcsolata ápolónőjével pedig erősen hajaz Blanc és Marta szövetségére. A hasonlóságok sora azonban itt véget ér: a Ma este gyilkolunk minőségében messze elmarad Rian Johnson filmjétől. Hiába remek a hivatásszerűen hazudó gyanúsított színészekkel teli kiindulópont,

a Ma este gyilkolunk az őket alakító legendás szereplőgárda tehetségét eltékozolja, és megközelítőleg sem fogunk újító krimiként beszélni róla.


A forgatókönyv ugyanis olyan, mintha a Koltai Róbert által játszott idős forgatókönyvírónál is szenilisebb öreg bácsi írta volna: teljességében hiányzik belőle a feszültség, a karakterek nem többek egy gyorsan felskiccelt vázlatnál, így valódi gyanúsított (de még red herring sem) válhat egyikükből sem. Mert hiába alakítják olyan legendás színészek a Pirandello Színészotthon lakóit, mint Pogány Judit, Jordán Tamás vagy Bodrogi Gyula, és nyújtják a tőlük megszokott maximumot, a végeredmény így is csak a minimumszintet kapargatja (alulról). A sebtében összedobott random szerelmi szálról pedig ne is beszéljünk: nem több ez kötelező jelleggel (mert hát mindenhová kell a romantika!), abszolút kidolgozatlanul a történetbe ékelt, félkész játékidőnövelésnél.



A valóság a szenilis forgatókönyvíró-elméletnél azonban sokkal abszurdabb. A filmet egy Monori Abigél nevű író jegyzi, aki valójában sosem létezett: Staub Viktória karakterét hívták így A játszmában, aminek Köbli Norbert írta a forgatókönyvét. Így történt volna ez a Ma este gyilkolunkkal is, ha Köbli és a stáb többi tagjai között nem lettek volna „alkotói különbségek”, amik miatt Köbli kiszállt a produkció felénél és nem vállalta már saját névvel a filmet.

Ez a kulisszák mögötti dráma pedig milliószor rejtélyesebb és izgalmasabb, mint a Ma este gyilkolunk maga.
Mert Fazakas Péter rendezése nemcsak krimi-fronton teljesít gyászosan, de vígjátéknak is egészen siralmas. A Ma este gyilkolunk ugyanis csavaros krimikomédiaként aposztrofálja magát, mely nyilvánvalóvá válhat mindenki számára már csak a címből is. Hiszen ez az elnevezés már akkor is legalább vígjátéki elvásárokat támaszt a néző felé (ha nem ennél többet…és akkor spoilermentesen nem is mondunk mást), ha nem ismeri Luigi Pirandello munkásságát. Hiszen az olasz drámaíróról elnevezett színészotthonban játszódik a Ma este gyilkolunk, mely rímel Pirandello Ma este improvizálunk című darabjára, és a Central Színház nagysikerű, Ma este megbukunk című komédiájára is. Csakhogy egy bravúros csavarral végül kiderül, hogy a szóban forgó gyilkosság valójában a film humorára céloz.

Hihetetlen, hogy egy ennyire zseniális színészgárdával – akik ráadásul a kollektív tudatban elsősorban vígjátéki szerepeikről ismertek – ilyen humortalan film készülhetett. Hiába aranyosan bohókás Bodrogi, és Kern is megtáltosodik a Koltaival közösen botladozó jelenetükben, a Ma este gyilkolunk egyszerűen nem vicces. Pedig mindent bevetnek: van itt rendkívül redundáns belső monológ, ami a legalább háromszor elismételt (hogy még a nagyothalló néző is biztosan hallja) szexista poénokkal inkább elvesz, mint hozzáad a filmhez; Aranka szeretlek klipforgatást idéző erdei zenés-táncos mulatság; szellemes(nek hitt) megjegyzések. Egy-két szerencsés kivételtől eltekintve azonban mind mérhetetlenül lapos marad, és süt belőlük, mennyire ostobának is tartja a Ma este gyilkolunk a közönséget.

Ezt a film végi „mindenkit letaglózó” fordulat is aláhúzza:
szegény Stefanovics Angéla csak azért érkezett a forgatásra, hogy bemondja néhányszor, hogy „ő ezt most nem érti”. Persze, hogy nem: a Mission: Impossible-filmeket meghazudtolóan csavaros észjárással készült sztorit csak akkor fogjuk fel, ha legalább háromszor elmondják, mi is történt. Kedves, hogy a nagyothalló nézők mellett a moziba ügyesen beosonó, filmkedvelő csimpánzokra is gondoltak. Kár, hogy a magyar legendák tolmácsolásában elmesélt szórakoztató krimivígjátékra vágyó közönségre már viszont nem.

A Ma este gyilkolunk október 31-től látható a mozikban.

2024. november 2.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/ma-este-gyilkolunk-kritika