Török Zsolt A Saját Pártjának Tartozik, Erre Gyűjt

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Headhunter hozta létre. Ekkor: 2016. május 17..

  1. Headhunter /

    Csatlakozott:
    2016. március 07.
    Hozzászólások:
    305
    Kapott lájkok:
    4
    Beküldött adatlapok:
    0
    Ugyan kifizette már a Fidesz egykori szóvivőjének, Selmeczi Gabriellának az MSZP a bíróság által megítélt kártérítés összegét, a perben vesztes Török Zsolt szocialista politikus most mégis erre gyűjt, hiszen a párt csak megelőlegezte helyette az összeget, így most az MSZP-nek tartozik 360 ezerrel.


    A Fidesz volt szóvivőjével, Selmeczi Gabriellával szemben veszített pere után kártérítésre gyűjt a Facebookon Török Zsolt szocialista politikus. Ám közben a Magyar Időknek Selmeczi azt nyilatkozta, hogy már a gyűjtés kezdete előtt egy hónappal megfizette neki az MSZP a teljes összeget.

    Az Török Zsolt Facebook-posztjából kiderült, hogy a Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezte a politikust, kérjen elnézést Selmeczi Gabriellától egy, a nyugdíjvagyon államosítása ügyében tett 2013-as kijelentése miatt. Török azt írta, hogy a bírósági félmilliós kártérítést ítélt meg, illetve a százezres perköltséget is ki kell fizetnie, ennek pedig "egy részét" rendezte csak az MSZP.

    [​IMG]

    Selmeczi Gabriella pert nyert a szocialista politikussal szemben

    Fotó: Origo

    Selmeczi nyilatkozata után az Origo magyarázatért Török Zsolthoz fordult, aki azt mondta, azért gyűjt most mégis pénzt, mert bár a teljes összeget kifizette az MSZP - másodrendű alperesként - Selmeczinek, ám az elsőrendű alperesként általa fizetendő összeget is megelőlegezte helyette az MSZP, így most ő tartozik pártjának.


    http://www.origo.hu/itthon/20160517-torok-zsolt-360-ezerrel-tartozik-az-mszp-nek-penzt-gyujt-selmeczi-gabriella-karterites.html