Gazdaság Tovább egyeztetnek a bérekről a közszolgáltató cégeknél

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 06..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A következő hetekben kezdődnek az állami vállalatoknál a jövő évre tervezett, átlagosan 12 százalékos béremelés felosztásával kapcsolatos tárgyalások - írta a Magyar Idők.


    A lap emlékeztet, tavaly az állami közszolgáltató cégeknél – a postánál, a Volán-társaságoknál, a MÁV-nál, valamint a vízügyi ágazatokban – kötöttek hároméves, összesen átlagosan 30 százalékos bérmegállapodást.

    Az idén ennek köszönhetően 13-15 százalékkal nőttek a fizetések, amelyből minden dolgozó részesült, ám a munkaerőhiány továbbra is fennáll.

    [​IMG]

    Illusztráció

    Forrás: MTI/Jászai Csaba

    Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerint már korábban kezdeményezték egy új fórum létrehozását a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának mintájára, ami reményeik szerint már januárban összeülhet. A várhatóan hamarosan megalakuló fórumon képviseltetnék magukat az állami vállalatok vezetői, a kormány – mint fenntartó – részéről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, valamint a szakszervezetek.

    Tavaly a felek már tárgyalóasztalhoz ültek a hároméves bérmegállapodás megkötésekor. Palkovics rámutatott, át kell tekinteniük az állami fenntartású cégek helyzetét, és

    közösen kell megoldást találni a munkaerőhiány enyhítésére, mivel a problémát csak nemzetgazdasági szinten lehet kezelni, vállalati szinten már nem orvosolható a jelenség. Példaként említette a Volán-társaságokat, ahol a buszsofőrök iránti nemzetközi kereslet is hatalmas, ráadásul a magánszféra is konkurenciát jelent, habár jövőre az ágazatban további 10-12 százalékkal nőnek a fizetések.

    [​IMG]

    Illusztráció

    Forrás: MTI

    A szakszervezeti vezető szerint a béremelés mellett a cafeteria-keret bővítése, a biztosítások, egészségügyi járandóságok szélesítése, valamint egyéb szociális intézkedések bevezetése is segíthet.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...