2025 Április Úgy szeretlek, majd megöllek – Gyilkos randi

Úgy szeretlek, majd megöllek – Gyilkos randi



Egy Tinder-randinál kevés idegőrlőbb dolog létezik a világon. Talán csak az lehet rosszabb, ha megzsarolnak, aminek következtében el kell tenned láb alól a potenciális partnered. Ezzel az alapötlettel játszik el a Blumhouse és Christopher Landon legújabb horror/thrillere, a Gyilkos randi.

A neves amerikai producer, Jason Blum cégének, a Blumhouse Productions-nek nagyjából 10 év alatt sikerült leuralnia a teljes horrorfilmes piacot. Ezt egy relatíve egyszerű koncepcióval sikerült elérniük: az egyedi ötletekkel és forgatókönyvekkel őket megkereső rendezőknek rendelkezésre bocsátanak egy olyan alacsony költségvetést, amivel bizonyos megkötések között, de le tudják forgatni a filmjüket, amit moziba is küldenek. És mivel a horror az egyik legnépszerűbb filmes műfaj, világszinten egy ilyen mozi a legtöbb esetben a költségvetésének a többszörösét hozza vissza. Egy ilyen Blumhouse-deal nyújtott kitörési vagy továbblépési lehetőséget többek között olyan alkotóknak, mint Scott Derrickson (Sinister, Fekete telefon), Jordan Peele (Tűnj el!, Mi), M. Night Shyamalan (A látogatás, Széttörve), Mike Flanagan (Oculus, Hush) vagy Leigh Whannell (Upgrade, A láthatatlan ember).

Ugyanakkor távol álljon a Blumhouse-tól, hogy minőségi stúdiónak lehessen hívni, ugyanis az évi egy-két igényesebb horrorja mellett töméntelen trasht is forgalmaz, amiket már nem igazán szeretnek kiemelni a posztereiken. Ráadásul az olyan saját sorozataik mellett, mint A bűn éjszakája, az Insidious és a Parajelenségek, elkezdtek régi kultfilmeknek is remake-et és folytatást készíteni, aminek az eredménye olyan közel nézhetetlen torzszülöttekben nyilvánult meg, mint a 2019-es Fekete karácsony, A vágyak szigete, a Bűvölet: Az örökség, a 2022-es Tűzgyújtó és az Az ördögűző: A hívő.

Ezzel együtt vitathatatlan, hogy a Blumhouse közbenjárása nélkül csomó tehetséges rendező maradt volna parlagon,


köztük Christopher Landon is, akinek stílusát leginkább a frappáns műfajmixek és jól hangzó high concept filmek jellemzik, amelyek szerencsére nemcsak leírva, de a vásznon is működőképesek. A Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére című filmje egy cserkészekről szóló coming of age sztorit hoz össze az élőhalottakkal, a Boldog halálnapot!-filmek az időhurkos és időutazós koncepciót társítják egy sorozatgyilkosos horrorral, a Freaky pedig – nomen est omen – a Freaky Friday (Nem férek a bőrödbe) testcserés alapfelvetését csavarja meg azzal, hogy egy sorozatgyilkos a final girllel cserélődik ki benne. Emellett mindezen történeteket vígjátéki köntösbe csomagolja, hogy rögtön ki tudja játszani az abszurd és vicces helyzeteket, miközben a feszültségteremtésről és a karakterépítésről se feledkezik meg.




Landon legújabb munkája szintén hasonló analógián alapul, de egy fokkal komolyabb hangvétellel. A történetben az özvegy édesanya, Violet (Meghann Fahy) abuzív férje halála után pár évvel újra megpróbálkozik a párkereséssel. Húga otthon is marad a kisfiával, amíg a nő egy felhőkarcolóba épült fine dining étterembe megy találkozni Henryvel (Brandon Sklenar), akit egy randiappon keresztül ismert meg. Az este egész kellemesen indul, viszont az idillt hamar megtörik különböző fenyegető, AirDrophoz hasonló üzenetek, amik Violet mobiljára érkeznek. A nő próbálja ignorálni a zaklatást, de hamar világossá válik, hogy a dropokat csak 15 méteres hatótávból lehet küldeni, ergo az üzenetek feladója az étteremben tartózkodik. Másrészt pedig kiderül – Violet házának megfigyelő kamerás rendszerének hála –, hogy egy maszkos idegen tört be hozzájuk, ezzel fenyegetve húga és kisfia életét.

Az ismeretlen zaklató ultimátumot ad a nőnek: meg kell mérgeznie partnerét az este folyamán, különben a szerettei halnak meg.
Az alapötlet tökéletesen passzol Landon megszokott műfaji játékai közé, ahol most a romantikus dráma és a thriller párosul. Ezúttal ugyan a humor valamelyest a háttérbe szorul, de van egy-két megmosolyogtató momentum és karakter. Ellenben nagyon okosan tudják fenntartani az állandó feszültséget az egyhelyszínes felépítéssel, a feszes időkerettel és az AirDrop nyújtotta, már-már hitchcocki suspense-szel. Ügyes húzás az alkotóktól, hogy nemcsak tudomást vettek a modern technológiákról, de igyekeztek szervesen bele is építeni a történetbe, hogy folyamatosan tudjanak csavarni a cselekményen.


Korábbi filmjeivel ellentétben Landon most csak a rendezésért felelt, a forgatókönyvet a Felelsz vagy mersz és A vágyak szigete írópárosa, Jillian Jacobs és Chris Roach jegyezte. Amennyire borzasztóan hangzik ez a tény, annyira meglepő, hogy pár logikai bakit leszámítva egy abszolút kompetensen összerakott thriller script adja a film alapját. Leginkább Wes Craven Éjszakai járat című thrilleréhez és a tavalyi Kézipoggyászhoz lehet hasonlítani a film felépítését a hétköznapi hőst borzalmas tettekre kényszerítő gyilkos alakjával, és hogy a lebukás és ellenszegülés a főszereplő szeretteinek életébe is kerülhet. Ez összevetve a rapid randik sokszor kínos hangulatával és a másik fél iránti megfelelni vágyással extra réteget ad az izgalmakhoz és a koncepciót is jól kihasználja.

Az operatőri munka pedig nem győz ráerősíteni erre nem egy Hitchcock és De Palma inspirálta, sejtető, fürkésző, a teret és a fényeket is kreatívan használó beállítással.
A helyszínt adó éttermet is sikerült hangulatosan megalkotni, amire az egész vizualitást is rászabták, köztük a főszereplőnő feje mellett folyamatosan megjelenő chat üzeneteket, amiket nemcsak kreatívan építettek bele a környezetbe, de ezáltal a sokáig az árnyakban rejtőző, ismeretlen tettest is sikerül hatásosan felvezetni.


A pár jól időzített humoros pillanat mellett érdemes még kiemelni Bear McCreary (A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi, Godzilla II – A szörnyek királya) zenéjét is, ami nemcsak aláfestésként állja meg a helyét, de abszolút emel a jelenetek színvonalán. A főleg vonósokat használó, nagyzenekari tételek egy gótikus kísértettörténet hangulatát keltik, miközben a billentyűs, szintis részek a tech-thriller vonal reprezentálásáért felelnek.

Ahol egyedül picit megbicsaklik és hiteltelenné válik a Gyilkos randi, az pont a drámai él.
Violet ugyanis az őt ért családon belüli abúzuson próbál túljutni, ami akadályozta őt évekig, hogy újra tudjon nyitni a férfiak felé, ráadásul most ismét egy halálos csapdában találja magát. Ez szép és jó, de a film annyira ormótlanul és szájbarágósan, mindeközben végtelenül felszínesen kezeli ezt a témát, hogy rendesen fárasztóvá válik, és a néző inkább imádkozik, hogy túljussunk ezeken a jeleneteken az izgi részekig. Emiatt a tempó is pár helyen megbicsaklik, de hozzá kell tenni, hogy a film egész jól gazdálkodik a 100 perces játékidejével. Ami miatt viszont nem valószínű, hogy sokáig emlékezni fogunk a Gyilkos randira, azok a felejthető karakterei. A színészek hozzák az elvárhatót, Meghann Fahy és Brandon Sklenar között megvan az összhang, de se dialógban, se karakterpillanatokban nem nyújt semmi igazán váratlant vagy egyedit a film. Az ismeretlen zsaroló kiléte pedig maximum azt fogja meglepni, aki még életében nem látott krimit.

A Gyilkos randi egy újabb szórakoztató zsánermix Christopher Landontól, ami ugyan a teljesen közönségbarát, kommersz horror és thriller vonalon mozog, de közben nem felejt el feszült, kreatív, és elvétve vicces is lenni. Nem nyújt semmi igazán váratlant, de amit vállal, azt maradéktalanul szállítja, és manapság a Blumhouse-nál már ezt is érdemes értékelni. Emellett pedig egymásba karolós, közösen izgulós randifilmnek is ideális!

A Gyilkos randi április 10-től látható a mozikban.

2025. április 12.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/gyilkos-randi-kritika