Hírek Itthon Újabb három gyanúsítottat tartóztattak le a Czeglédy-ügyben

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2017. október 11..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,637
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    Három újabb gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság a Czeglédy-ügyben.


    Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, az ügyészség a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt rendelt el kényszerintézkedést a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottjaival szemben.

    A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között diákmunka közvetítésével foglalkozó céghálózatot hozott létre. Céljuk az volt, hogy a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a nekik dolgozó közvetítő cégek, illetve az iskolaszövetkezetek elkerüljék az adók befizetését.

    [​IMG]

    Czeglédy Csaba

    Forrás: Szegedma.hu

    A bűnszervezet 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

    A három újabb gyanúsított a Humán Operátor Zrt. alkalmazottjaként dolgozott, a gyanú szerint közvetlenül Czeglédy Csaba utasítására.

    A szóvivő közölte, Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. Tizennégy gyanúsított előzetes letartóztatásban van, egy pedig lakhelyelhagyási tilalom mellett védekezhet.

    Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...