Gazdaság Újabb német légitársaság tűnik el

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. december 14..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Miután az Európai Bizottság (EB) versenyjogi fenntartások miatt nem járult hozzá, hogy a Lufthansa csoport átvegye a flyNikit, nem marad más az Air Berlin osztrák leányvállalata számára, mint a fizetésképtelenség és a leállás, mert más vevőjelöltek nincsenek.


    A flyNiki közölte, hogy december 14-től beszünteti utas szállítási tevékenységét, az Air Berlin pedig bejelentette, hogy kezdeményezték a fizetésképtelenségi eljárás megindítását.

    Steffen Seibert közleménye szerint ez a váratlan fejlemény azzal is járhat, hogy az Air Berlin nem tudja teljes egészében visszafizetni a kormánytól kapott 150 millió eurós (50 milliárd forint) kölcsönt. Kiemelte ugyanakkor, hogy mindent megtesznek az adófizetőket fenyegető kár csökkentéséért.

    A Lufthansa csoport szerdán bejelentette, hogy az EB versenypolitikai főigazgatósága – mint illetékes versenyfelügyeleti hatóság – által támasztott kifogások miatt mégsem vásárolja meg a flyNikit, hogy megszerezhesse az Air Berlin egy részét és egyik leányvállalatát, az LGW légitársaságot.

    [​IMG]
    FlyNiki repülőjeForrás: FlyNiki

    A Lufthansa és a német kormányszóvivő bejelentése után a flyNiki a honlapján közölte, hogy december 14-től beszünteti a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) HG légitársaság-azonosító kódja alatt végzett utas szállítási tevékenységet.

    Az Air Berlin közölte, hogy a flyNiki kezdeményezte a fizetésképtelenségi eljárás megindítását az illetékes berlini bíróságon.

    A FlyNiki mintegy ezer embert foglalkoztat, flottája 28 repülőgépből áll, főleg a Földközi-tenger térségében üzemeltetett járatokat.

    A társaság 2003-ban alakult, Niki Lauda osztrák üzletember, volt autóversenyző hozta létre a csődbe jutott Aero Lloyd német légitársaság osztrák leányvállalatának felvásárlásával és átszervezésével. Az Air Berlin 2004-ben szállt be a cégbe, és 2011-ben lett kizárólagos tulajdonos.

    [​IMG]
    A Lufthansa Airbus 320-200 repülőgépeForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marcel Kusch

    Az Air Berlin október 27-én állt le, 38 évvel az első járat indítása után – a vállalatot feldarabolják. Az eredeti tervek szerint legnagyobb része a Lufthansa csoporthoz kerül, a német társaság 81 repülőgépet vásárol meg a személyzettel és a repülőtér-használati jogokkal együtt, valamint két leányvállalatot, a flyNikit és az LGW-t, további húsz géppel együtt.

    A Lufthansa az Eurowings nevű diszkont légitársaságához csatolja az Air Berlintől vásárolt üzletrészt, ez üzemelteti majd a Budapest-Berlin járatot is, egyelőre nem tudni, hogy mikortól.

    Az EB főigazgatósága a tervezett ügyletek elemzése során arra a megállapításra jutott, hogy a Lufthansa az Air Berlin jelentős része, valamint a flyNiki és az LGW átvételével több útvonalon monopolhelyzetbe kerülhet a légi személyszállítás európai uniós piacán, ami ellentétes a közösségi versenyszabályokkal. A Lufthansa ezért állt el a flyNiki átvételétől.

    [​IMG]
    EasyJetForrás: Easyjet/ Northfoto/(C) Worldwide Rights/ Northfoto/Easyjet

    Az Air Berlin egy másik része az EasyJethez kerül, a brit diszkont légitársaság a tervek szerint 25 repülőgépet vesz át a személyzettel és a repülőtér-használati jogokkal. Az egykori Air Berlin flotta karbantartásával foglalkozó airberlin techniket a Zeitfracht nevű berlini szállítmányozási cég és a Nayak nevű repülőgép-karbantartó vállalkozás vásárolja meg közösen.

    Az EB versenypolitikai főigazgatóságának engedélyét valamennyi ügylethez be kell szerezni. A Lufthansa csoport és az EasyJet csak a brüsszeli engedéllyel építheti be hálózatába az új gépeket.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...