2020 Október Valóra vált rémálmok – Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz

Valóra vált rémálmok – Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz


A Netflix is jócskán feltankolt őszre a halloween témájú alkotásokkal, ennek a kötelező szezonális dömpingnek egyik darabja az Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz (A Babysitter’s Guide to Monster Hunting). Célközönsége a kisebb és nagyobb gyerekek, de felnőttként is lehet rajta szórakozni, ha nem várunk tőle világmegváltást, és beérjük egy szerethető-feledhető, olykor egészen humoros fantasy-vel.

A Joe Ballarini azonos című könyvtrilógiája alapján Rachel Talalay rendezésében készült Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz a hátborzongató halloweeni hangulatra, és persze a benne rejlő üzleti lehetőségekre alapozó filmek széles tárházában a kellemesen ijesztő, családi-ifjúsági vonalat képviseli. Inspirációban tehát nem volt hiány:

könnyedén eszünkbe juthatnak róla olyan elődök, mint a Hókusz Pókusz, a Tintaszív, az Egy bébiszitter kalandjai, a Rém rom vagy a Szörny Rt.

Akárcsak utóbbiban, úgy itt is szörnyek leselkednek az álomba szenderülő kisgyerekekre szobájuk sötétjében, azonban míg a Pixar-klasszikusban a gyerekek sikolyaira, addig itt a rémálmaikra vadásznak. Pontosabban olyan gyerekekre, akiknek megvan az álomadás képessége, azaz rémálmaik valósággá válnak. Nagy Pojáca (Tom Felton), történetünk főgonosza éppen az ilyen kisgyerekek lidércnyomásaiból születő szörnyekkel akarja elpusztítani a világot. Hogy miért, ki tudja?!

Kelly Ferguson (Tamara Smart) éppen halloween éjjelén kénytelen anyja főnökének gyerekére vigyázni. Hogy hogy nem, Jacob pont egy olyan gyermek, aki rendelkezik az álomadás képességével, és el is rabolják őt ezen az éjszakán a Nagy Pojáca amorf animált szörnyecskéi. Ekkor jelenik meg a semmiből a Bébiszitterek Nemzetközi Szövetségének megbecsült tagja, Liz Lerue (Oona Laurence), akivel Kelly útnak indul, hogy legkésőbb éjfélig, azaz mielőtt Jacob vérmes anyja hazaér, ágyba tegyék a kisfiút a saját szobájában.



A film éppen azokat a korosztályokat kívánja megnyerni magának, akiket fel is vonultat a filmben – kicsiket, kicsit nagyobbakat és az ő szüleiket. Úgy képzelhette el magát a film, hogy elé mindenképpen két gyerek, egy 6-7 év körüli és annak kamasz(odó) testvére fog leülni megtekintésre, szülői felügyelettel.

A családi csomag-jelleg miatt kissé ömlesztett lett a végeredmény:

egyik pillanatban még animált trollokat üldözünk, hogy aztán a következőben már egy ivós-beöltözős gimis buliba csöppenjünk. Mindez nyakon öntve a család bármely tagja számára kényelmesen befogadható mennyiségű izgalommal és borzongással, és egy szerethető, nevettető, a félelmetesség határait – a kicsikre gondolva – még komfortos távolságból súroló főgonosszal.



Az is rögtön egyértelművé válik, hogy nem fogjuk tövig rágni a körmünket attól való félelmünkben, hogy nem happy enddel ér véget a történet. És ez önmagában nem lenne gond, az viszont már fájóbb pont, hogy az alkotók nem is törekedtek csattanóra, katarzisra, vagy egyáltalán valamiféle frappáns befejezésre. Pedig egyébként az első, nagyjából egy órából kiindulva még akár számíthattunk is volna egy egyedibb végszóra. Ehelyett inkább elővették „a szeretet és bátorság mindent megold” sokszor bevált, kényelmes receptjét, hogy egy sommás és letudós zárlattal gyorsan búcsút vegyenek. Mintha csak attól félnének, hogy kicsúsznak az előre megszabott másfél órából.

Mindezzel együtt Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz klasszikusan az a film, amelynek

kidolgozatlanságán és kiszámíthatóságán könnyű fennakadni ugyan, de nem feltétlenül érdemes, ha egy egyszerhasználatos kikapcsolódásra vágyunk.

Az útközben elejtett poénjai kifejezetten szellemesek – kiderül például, hogy Jeanne d’Arc, Merlin, Artemisz vagy Kleopátra mind bébiszitterek voltak, akik a gyermek -és álomtolvaj szörnyek elleni küzdelem érdekében csatlakoztak a Bébiszitterek Nemzetközi Szövetségéhez. A humor mellett Tom Felton karaktere és Liz Lerue a maga nyers, határozott, ám suttyomban segítőkész stílusával szerencsére elviszi a showt a főszerepbe helyezett Kelly elől, akit sajnos igencsak nehéz kedvelni. Iskolapéldája annak a sztereotípiának, miszerint a zsenik kockák és életképtelenek: Kelly ugyanis bármilyen matekfeladványt nyomban megold, de ha egy váratlanul előállt helyzetben kell használni a józan paraszti eszét, inkább hosszasan csodálkozik. És ezt fájóan sokszor nézzük végig.

A mindenkinek megfelelni akarás miatt Útmutató bébiszittereknek szörnyvadászathoz biztonsági játékot űzött. Emiatt, és persze a benne felsorakoztatott sztereotípiák miatt akadnak hibái, ugyanakkor azt a másfél órát, amennyit önmagára szánt, bőven megéri. Érdemes tehát tenni vele egy próbát – vagy akár többet is, ugyanis az utolsó percek leplezetlenül felkészítenek minket arra, hogy lesz folytatás.

https://www.filmtekercs.hu/kritikak/a-babysitters-guide-to-monster-kritika