Gazdaság Varga Mihály: A beruházásoknak köszönhetően több a munkahely

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2017. november 28..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    A gazdaság növekedésével párhuzamosan bővülnek a beruházások is, ami egyre több munkahelyet jelent Magyarországon - mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva az M1-nek.


    A KSH közlése szerint a harmadik negyedévben 18,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbi alacsony bázishoz viszonyítva, az előző negyedévi 26,8 és az első negyedévi 23,3 százalékos emelkedés után.

    Varga Mihály hozzátette: az első háromnegyedévben közel 23 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az ilyen mértékű növekedés pedig azt vetíti előre, hogy a következő 1-1,5 évben, amikor ezek a beruházások elkészülnek, hozzájárulnak a további gazdasági növekedéshez.

    A beruházások emelkedése elsősorban építőipari beruházásoknak, illetve ingatlanfejlesztéseknek köszönhető, de szinte minden szektorra jellemző. A miniszter példaként említette az autóipart, logisztikai ágazatot és a szállítási területet, ahol a beruházások volumene több mint 15 százalékkal emelkedett.

    [​IMG]

    Kecskemét, 2017. szeptember 21. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (b) és Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) ügyvezető igazgatója (az autóban) a Mercedes-Benz gyár összeszerelő üzemében Kecskeméten 2017. szeptember 21-én. Ezen a napon letették az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő új képzési központ alapkövét. MTI Fotó: Ujvári Sándor

    Forrás: MTI/Ujvári Sándor

    Varga Mihály kiemelte: a beruházási aktivitás főként a nagyobb vállalkozásoknál volt erős, ugyanakkor a kis- és közepes vállalkozásoknál is kétszámjegyű volt az erősödés. Magyarországon a munkahelyek kétharmadát a kkv-k biztosítják, így fontos, hogy ebben a szektorban is legyen további fejlesztés - jegyezte meg.

    A több mint 4 ezer milliárd forint értékű beruházás jelentős részét kormányzati beruházások - infrastrukturális beruházások - tették ki - hívta fel a figyelmet, és megjegyezte, mindezt folytatni kívánják, hiszen a magyar gazdaságnak további kapacitásépítésre van szüksége ahhoz, hogy a gazdasági növekedés lendülete a következő hónapokban se törjön meg.

    Varga Mihály közölte: 2016 második felétől már érzékelhető volt a számokon, hogy a beruházási adatok egyre kedvezőbbek, ez annak is köszönhető, hogy erre az uniós fejlesztési időszakra Magyarország megkapta a keretösszeget, így elkezdődött a pályázatokat kiírása. A pályázatok kifizetése és lehívása még folyamatban van - mondta.

    Arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknál a beruházásoknál, ahol az uniós források nem érkeznek meg időben a magyar költségvetés meg tudja hitelezni, előlegezni ezeket.Varga Mihály megjegyezte, bízik benne, hogy decemberben az eddig megelőlegezett összeg egy nagy része az Európai Unióból befolyik majd, ez pedig jelentősen javíthatja az államháztartás adatait is.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...