A magyar nemesség adómentességének évszázadokig sziklaszilárd alapja volt a hadkötelezettség: ők vérükkel adóztak a királynak. Így volt ez még akkor is, amikor a reguláris hadseregek mellett már elavultnak, csekély harcértékűnek számított a képzetlen, többnyire rosszul felszerelt nemesi felkelés, latinul inszurrekció. A “régi mód szerint” Napóleon ellen vonultak hadba utoljára nemeseink 1809 nyarán. Az események a győri csatavesztésben csúcsosodtak ki, amit sokan máig a magyar nemesek lebőgésének, csúfos kudarcának tartanak. S ti, kik valljátok olyan gőgösen: Mienk a haza és mienk a jog! Hazátokkal mit tennétek vajon, Ha az ellenség ütne rajtatok?… De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, Majd elfeledtem győri vitézségtek. Mikor emeltek már emlékszobort A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? -írja Petőfi A nép nevében című versében. Holott a nemesi felkelés felett már akkoriban is nagyon eljárt az idő, a vereségért pedig nem nemeseink “csúfos futása”, hanem a franciák csaknem kétszeres létszámfölénye, és az osztrák reguláris erők vezetése okolható. A császári hadvezetés alapvető hibák sorozatát követte el, sőt mindenféle mindenféle világos haditerv nélkül kezdte meg az ütközetet, ráadásul értelmetlen vitát folytattak még a fővezér személyéről is. Felszerelésük sem volt A Habsburg Birodalom a katonai és területi veszteségek miatt égve a revans vágyától, 1808 nyarától készült a franciák elleni nagy háborúra. A szeptember 3-án megnyitott országgyűlés elfogadta, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel I. Ferenc császár és király a nemesi felkelést országgyűlési határozat nélkül három évig összehívhassa – olvasható az Archívnet.hu-n. A vármegyék összeírták a hadra fogható nemeseket, akiket vagyoni állapotuk szerint soroltak lovas vagy gyalogos szolgálatra. Aki nem tudta felszerelését maga kiállítani, annak – elvileg – megyei vagy országos hadiraktárakból utaltak ki. De csak elvileg, mert a felszerelést nem tudták teljes egészében biztosítani – a reguláris hadsereg mindig elsőbbséget élvezett. Az összeírás 1809 legelején lezajlott, és kiderült: a magyar nemesség – bár arányait tekintve európai átlagban a legnépesebb volt – vagyoni helyzete többnyire nem tette lehetővé gazdasága elhagyását, még kevésbé a saját költségén való katonáskodást. Így a szükséges felszerelés előteremtése a vármegyék pénztárát sújtotta. Az inszurgensek alapvetően ugyanúgy voltak felszerelve, mint a császári katonák azzal a különbséggel, hogy itt a gyalogosok is hordtak kardot. Fokossal és nyereg nélkül A nádor, József főherceg áprilisban meghirdette a nemesi felkelést, a csapatokat pedig május 9-én Győrbe rendelte. Bár a nyári ütközet vége visszavonulás volt, a magyarok hősiesen küzdöttek annak ellenére, hogy felszerelésük igencsak gyengécske volt, és katonai kiképzésben, nem részesültek. Aspernnél már két inszurgens lovasezred is volt a tűzben, a nyitrai és a primatialis lovasság, s mind a kettő kiállta becsülettel a tűzkeresztséget. Francia vérteseket rohantak meg – fokossal és nyereg nélkül. … Csak a tábori szolgálatot nehéz még velük megszokatni. Veszteg maradni az előőrsön, szótlanul, mozdulatlanul, sárban-vízben megállni, zivatar elől bundába nem takarózni, étlen-szomjan naphosszat vesztegelni: ez az, amit nem akar bevenni a magyar nemesnek a nyaka – írja Jókai Mór a Névtelen vár című regényében, ahol történelmi adatok felhasználásával próbálja bemutatni a győri vereség objektív okait, és megszabadítani nemesi felkelőinket a szégyenfolttól. Mert valóban nagyon bátran küzdöttek. R. Kiss István 1909-ben adta közre az inszurrekció anekdotakincsét, ahol például ez a történet olvasható: Tóth Péter, közlegény úgy dúlt az ellen közt, mint egy dühödt oroszlán; kapott is viszonzásul sebeket minden oldalról; mikor azután azt gondolta, hogy eleget kapott s a lovát is leszúrták már alatta, akkor félreállt a tolakodásból. Ott aztán elkezdte számlálni a kapott sebeket. – Egy, kettő, három… tíz, tizenegy. – De bizony én kicsinálom egész tucatra! – Mondta s fogta a kardját, visszament gyalog és csakugyan kicsinálta. Akkor azután tizenkettővel megelégedett. Visszavonulás A csata elején nagyrészt a magyar banderiális erők verték vissza a francia lovasság támadását, és két huszárregiment indult ellentámadásra a francia légiók és tüzérség ellen. A június eleji esőzések miatt megáradt Pándzsa-patakban viszont elakadt a lendületük, és komoly rendet vágott közöttük az ellenséges tüzérség. Ezt látva János főherceg visszavonulót fújt seregei számára, ami végül fejvesztett menekülésbe torkollott, és a Habsburg seregek Komárom irányában elhagyták a harcmezőt. Győr várában mintegy 2500 főnyi véderő maradt, mely tíz napig állt ellen, végül megadta magát Napóleon csapatainak. A veszteség osztrák-magyar oldalon sérültekkel és eltűntekkel együtt 6000 fő volt, ebből 791 halott a magyar nemesi felkelők soraiból került ki. Világossá vált az is, hogy a szervezetlen, könnyűlovas felkelők egy tömeghadsereg ellen már mit sem ér, ezért I. Ferenc 1809 után nem hirdetett több nemesi felkelést.
