Minden idők egyik legszórakoztatóbbja, legalapvetőbbje és legalaplefektetőbbje az id Software 1993-as keltezésű Doomja: egyszerre pakolta a játékosok elé az addig megszokottakhoz képest még jobb 3D grafikát, az újszerű 3D-s pályafelépítést, a többjátékos özemmódot, illetve a lehetőséget, hogy a játékosok maguk is gyárthassanak kiegészítéseket kedvenc játékukhoz. 2016-ban ez standardnak hangzik, 1993-ban viszont ez volt maga A Legizgalmasabb Dolog A Világon és ha erre még ráöntöm azt is, hogy a játékban a pokol követeit kell péppé trancsírozni egy láncfűrésszel, illetve egy lefűrészelt csövű vadászpuskával, hogy megmenthessük az emberi civilizációt, akkor már nem kell magyaráznom tovább semmit, ilyenkor mindenki lenne több milliárd ember kedvéért az erőszak nagykövete. Lee Hardcastle pedig fogta a gamerkultúra eddigi egyik legkickassabb játékát és beleoltotta Claycatet, azt az általa alkotott megaübermacskát, amely időről időre megjelenik YouTube-csatornáján és újraértelmezi a popkultúra egyes alkotásait: John Carpenter The Thing-jétől kezdve a Hitmanig vagy a thai akciófilmek egyik legütőképesebb (sic!) alkotásának tartott The Raidig. Előre szólunk (jókor, ha fent embedeltünk, de ez egy ilyen tudd-hogy-értsd helyzet): a gyurmával gyártott claymation-animációk korántsem „kevésbé véresek”, mint a művéres-statisztás eredetiek, viszont egyfelől kifejezetten szórakoztatóak, másfelől gamerként végignézni azt, ahogy egy nyávogó macska huszadannyi idő elett elpusztít egy cacodaemont, mint amennyi alatt mi elintéztük gyerekkorunkban, bitang egy élmény. Akinek ez nem volt elég, fusson rá Hardcastle filmjeire, a Claycates vérengzések mellett a Ghost Burger sorozatot kifejezetten ajánljuk még.