Nagy hűhót csapott a NASA hétfői bejelentése körül. Volt már ilyen, de sokszor nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és kiderült, az egész egy lufi. Tegnap aztán sajtótájékoztatón jelentették be: ha időszakosan is, de a vörös bolygó felszínén víz folyik. Hallottunk már ottani folyóvölgyekről, esetlegesen víz vájta mélyedésekről, és tudjuk, hogy a bolygó pólusait jégsapkák borítják, egykor pedig óriási óceán hullámzott a felszínén. De hogy most, jelen időben folyékony vízre leltek, na, erre már az ember laikusként is felkapta a fejét. A hír valódi jelentőségének megértéséhez pedig Kiss László fizikus-csillagász segítségét kértük. Fotó: MTI/EPA/NASA Folyik a víz, ez nagy dolog Félig-meddig tényleg nagy előrelépésről beszélhetünk. Olyan ez, mintha látunk egy totyogó, hápogó fehér madarat, gyanítjuk róla, hogy kacsa. De biztosak csak akkor lehetünk, ha közelről megvizsgáljuk, netán be is lakunk a combjából… Gyanították a tudósok víz jelenlétét a Marson, de most bizonyították is. Véletlenül se olyan vízre gondoljunk, ami a csapból folyik. Hihetetlenül sós, sokkal sósabb, mint az óceánjaink, és ennek köszönhető, hogy még akár mínusz 30-50 fokon is folyékony. Na meg az, hogy azonosítani lehetett. A marsi nyárban ugyanis ez a víz megolvad, és számunkra is érzékelhető módon hosszú, sötét barázdákban folydogál az alacsonyabban fekvő területek felé, majd az idő hidegebbre fordultával halványodik és eltűnik. A barázdák infravörös spektográfiával történt vizsgálata mutatta ki, hogy a hátramaradó anyagot olyan sók alkotják, amelyek olvadékban jönnek létre. Ez a bizonyíték. Ugyancsak újdonság, hogy mindezt eddig négy helyszínen sikerült kimutatni, közepes marsi szélességen. Izgalmassá pedig az teszi, hogy minderről nem múlt időben beszélünk, hanem az a víz most folyik egy “idegen” bolygón, a sokáig puszta sivatagként ismert Marson. Az élet alapja Nyilvánvalóan az egyszeri ember számára a legizgalmasabb kérdés mégis az, hogy ez alapján az eddigieknél nagyobb esély van-e a marsi életre? Nos, ennek megválaszolása azért nem ilyen egyszerű. A Földön ismerünk olyan extremofil lényeket, amelyek igazán szélsőséges körülmények között, iszonyú sós vízben is képesek megélni. Például bolygónk egyik legbarátságtalanabb pontján, az Atacama-sivatagban. Kis zöld lényekbe biztosan nem fogunk botlani a vörös bolygón, de a sós víz jelenléte kedvező előjele egyes extremofilek jelenlétének. Ara azért nagyon figyelni kell, nehogy mi magunk “fertőzzük meg” a Marsot élettel az oda küldött eszközökön, később esetleg embereken keresztül. A víz jelenléte viszont nagyban megkönnyítené a Marsra lépő utazók dolgát is. Helyben találnák ugye a vizet, de hozzájuthatnak belőle az életet jelentő oxigénhez és a hidrogénhez, mint energiaforráshoz. Pánspermia és helyi eredet Azt pedig mondanunk sem kell, mennyire átalakítaná gondolkodásunkat, ha kiderülne, a Marson is van élet. És persze újabb kérdések is felmerülnének. Az ottani élet helyben alakult ki, vagy “érkezett” valahonnan? Utóbbi a pánspermia elmélet, amely azt mondja, az élet a Földön kívül keletkezett, és gyakorlatilag bárhol megtalálható a világegyetemben, üstökösökkel és egyéb, űrből származó szennyeződéssel jut bolygóról bolygóra. Az előbbi, vagyis a “helyi születés” pedig azt jelenti, az élet bárhol kialakulhat, ahol a körülmények megfelelőek. Azonban mindkettő azt jelentené, nem mi vagyunk a “világ közepe”, a Föld korántsem páratlan hely.
