A király bátran viselkedett saját kivégzésén, a hóhér viszont rettegett. Aki egyik nap még XVI. Lajos francia királyként a világ egyik legnagyobb, legfényesebb monarchiájának teljhatalmú ura, az később Capet Lajos polgárként, sőt “idegenként” állt feldühödött ellenségei ítélőszéke előtt. Utóbbinak 1792 december 11. volt a napja Franciaországban. A forradalom radikalizálódásával, szökési kísérleteivel és a poroszok vereségével Lajos nem kerülhette el a sorsát. Megfosztották trónjától, hatalmától, és egyszerű francia civilként a Konvent előtt kellett felelnie. A vádakat 33 pontba gyűjtötte a vád, az eljárás gerincét hazaárulás adta, de felelnie kellett többek között a nemzetgyűlés akadályozásáért, a Tuileiráknál elesettek véréért, a királypárti felkelésekért, és még emigráns rokonai fellépéséért is. Az ítélet nem volt kérdés Nem is per volt ez, hanem az ítélet kiszabása, ahogy Robespierre fogalmazott, hiszen a király bűnössége egyértelmű volt. Legalábbis bírái szemében. A védelmet négy ügyvéd látta el, stratégiájuk az volt, hogy a vádpontok elkövetésük idejében még nem számítottak bűntettnek, visszamenőleg pedig nem lehet ítélkezni. Eleinte a többség nem kívánta Lajos életét, de a jakobinusok kellően felhergelték a népet ahhoz, hogy sokan megváltoztassák álláspontjukat. Hosszú vita után végül a Konvent 1793. január 16-án 387:334 arányban halálra ítélte a királyt, a hóhér január 21-én eresztette a guillotine-t a király, pontosabban ekkor már Capet Lajos nyakára. Várták, hogy kiszabadítsák Rettenetesen félt – mármint a köztársaság főhóhéra, Charles-Henri Sanson, a jeles ítéletvégreható-dinasztia sarja. Naplójába azt írta, az utolsó pillanatig biztos volt benne, hogy nem lesz kivégzés. Előző nap ugyanis levelet kapott, miszerint a királyt kiszabadítják, és alkalom adtán Sansont is szitává lövik. Kedvetlenül haladt hát a Forradalom tere felé segédeivel és fivéreivel állig felfegyverkezve, a vesztőhelyen állva pedig minden bizonnyal elmormolt egy cifrább káromkodást, amikor megállt a katonák kísérte hintó, és kiszállt belőle Lajos a gyóntatójával. XVI. Lajos kivégzése (Wikipedia)Tízezrek voltak kíváncsiak a király fővesztésére, Párizs utcáin 80 ezer nemzetőr vigyázott a rendre, mondhatni, hatalmas volt a tömeg. XVI. Lajos emelt fővel, méltóságteljesen lépdelt az emelvényre, ahol a nyaktiló várta. Sanson tudta, ha most jelennek meg a royalisták, neki is vége. A királyt is sajnálta, lekötelezettje volt – személyesen őfelsége mentette meg őt korábban az adósok börtönétől. Egyik öccse udvariasan Lajoshoz lépett, hogy lesegítse felöltőjét, de ő elhárította: „Fölösleges, így is jó lesz, ahogy vagyok”. Jólétet kívánt a franciáknak Aztán ő maga vette le, majd nem engedte, hogy kezét hátrakötözzék. Miközben Sanson bénultan állt, ismét öccse győzködte, hogy enélkül nem megy. Végül a gyóntató közbelépésére hagyta magát, de kötél helyett zsebkendőjét használták. “Capet polgártárs” őfelsége büszkeségével fordult a tömeg felé, egy fejmozdulattal elhallgattatta a dobpergést. „Emberek, ártatlanul halok meg!” – kiáltotta, és az újra megszólaló dobok miatt utolsó szavait már csak a körülötte állók hallották: Uraim, ártatlan vagyok mindabban, amivel vádolnak. Azt kívánom, hogy kiontott vérem szilárdítsa meg a franciák jólétét. Lajost a padra fektették, Sanson megrántotta a negyven kilós, borotva éles vasat tartó kötelet. Vége volt. A hóhér ezt írta naplójába: „Így lett vége a szerencsétlen hercegnek, holott ezer elszánt ember még az utolsó pillanatban is megmenthette volna”.
