Fotó: Gál Csaba/PIM Závada Pált köszöntötték barátai, kollégái, kiadója, és egy tehetséges fiatal szoprán a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. A kerek szám ezúttal a hatvan volt. Három dolgot szeretek a legjobban Závadában, vallja be videóüzenetében az év végén búcsúzó Holmi alapító főszerkesztője, Réz Pál. Az eszét, amit általában leplez, mert társaságban mindig ő beszél a legkevesebbet, a becsületességét, mert minden becstelenséget észrevesz, és olyan nincs, hogy ne mondaná el vagy írná le a véleményét, és a józanságát, amire például a Holmi széppróza szerkesztőjeként szüksége is volt. Milyen író Závada Pál? – kérdi köszöntőjében, melyet magyar hangja, Várady Szabolcs olvas fel, és rögtön meg is válaszolja. „Mint a régiek.” Egy villamos közönségében általában találunk olyan embert – hogy gimnazistát, vagy öregasszonyt, az most mindegy –, aki Závada valamelyik regényét olvassa. Ilyenkor jó lenne odamenni hozzájuk, és kifaggatni őket arról, hogyan találtak rá a könyvre, de Réz szerint ezt az illem nem engedi. (Az Utazó Olvasó csapatának erről egészen más a véleménye – a szerk.) A faggatózás helyett ilyenkor csak mosolygunk, mondja, majd elhangzik az ukáz – „Závada Pál 60 éves. Mosolyogjunk!” Začnem túto brožúrku – vezeti fel a következő laudálót az est konferansziéja, Szegő János, akiről ismét bebizonyosodik, hogy egy önálló esten érezné a legjobban magát. Így hangzik szlovákul, illetve szlováktudás, és sietve lekörmölt, olvashatatlan szavak miatt google translate-ul egy nagyon fontos regény első mondata, „Elkezdem ezt a könyvescskét.” A szlovákóra után Radnóti Sándor tart magyarórát, és hasonlítja a Cseres-Csalog-Gion-Végel sort nagy német és orosz elődökhöz – Böhlhöz, Lenzhez, Grosszmanhoz, Ulickajához. A magyar irodalmi divatok még a rendszerváltás után sem engedték meg a „hatvan éve lezajlott irodalmi kivégzés” fantasztikus négyesének feltámasztását, elképzelhetetlen volt, hogy az irodalmi tény társadalmi tény is legyen – ez alól egyetlen kivétel akadt, Závada Pál. Ő a szociográfia pátoszát ötvözi a klasszikus regény enciklopédikus tudásával, fikciója pedig minden esetben az, hogy a kitalált, elbeszélt dolgok megtörténte dokumentálható. Minden viszont nem dokumentálható, ha mégis ezt sugallná, az már költői fikció. Ez a költői fikció a Závada-próza egyik legfontosabb eleme, az elbeszélői kórus és a fénykép iránti elkötelezettség mellett. Závada képpel illeti a szöveget, és szöveggel a képet, de igazságtartalomra mindig igényt tart. A magyar sebekről és bűnökről pedig nem azok tudnak írni, akik egy képzelt írói vérvonalra hivatkozva verik a mellüket, bök oda a másik oldalnak Radnóti, hanem kizárólag Závada Pál. Batti, batti o bel Masetto című áriája kifogott a hangmérnökön, és nem volt hajlandó felcsendülni. Alig pár perccel korábban, amikor Göncz Renáta operaszoprán csilingelte az áriát a PIM színpadán, Závada hatalmas elégtételt érzett a rádióban történtek miatt. Azoknak, akiknek eddig nem volt túl sok érvük a hatvanadik év betöltése mellett, egyszer meg kell hallgatniuk Göncz énekét. Még a kicsit zavarban lévő, ötkötetes, hatvanéves írókat is leflörtöli a székről tehetségével. „Závada Pál 60 éves. Mosolyogjunk” - KönyvesBlog
