Egy kis mese

A témát ebben részben 'Kultúra' Dark Angel hozta létre. Ekkor: 2012. augusztus 09..

  1. Dark Angel / Guest

    Tied a szó!
     
    • Like Like x 2
  2. suncorgo /

    Csatlakozott:
    2009. június 03.
    Hozzászólások:
    423
    Kiemelt témák:
    1
    Kapott lájkok:
    45
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi

    Csukás István - Csiszta mókus négy élete


    [​IMG]

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy erdő, a nagy erdő sarkában volt egy nagy fa, a nagy fában volt egy odú, ott éldegélt Csiszta mókus.


    Fényes volt a bundája, ami nem is csoda, hiszen állandóan tisztogatta, ezért is hívták Csiszta mókusnak, ami azt jelenti, hogy tiszta, de mivel egy kicsit selypített, mindig csisztának mondta, ezért ragadt rá ez a név. Egy nap Csiszta mókus egyedül maradt az odúban, a testvérei és a szülei már elindultak az erdőbe mogyorót, fenyőtobozt s egyéb finom mókus-csemegét keresni. Csiszta mókus utánuk kiáltott, hogy mindjárt megyek én is, csak előbb még megtisztogatom a bundámat.

    Ahogy tisztogatta, meg fényesítette a bundáját, egyszer csak nagy vihar támadt! Zúgott a szél, hullt az eső, a fák hajlongtak, recsegtek-ropogtak, az esőcseppek kopogtak a leveleken. Dörgött az ég és hatalmas villámok csapkodtak a felhőkből. Csiszta mókus remegve kuksolt az odú mélyén, az orrát se merte kidugni, a fülét is befogta, a szemét is becsukta. Egy hatalmas villám belecsapott a fába! A fa kigyulladt, égett füstölögve. A füst beömlött az odúba, Csiszta mókus fuldokolva köhögött. „Ennek fele se tréfa! – gondolta. – Ebben a füstben meg lehet fulladni!”

    [​IMG]
    Szédült a feje, émelygett a gyomra, a tüdeje feszülve kínlódott a füsttől, vagyis nagyon rosszul érezte magát. A nagy hőségben kezdett kiszáradni a bőre, meg a torka is. „Menekülj, Csiszta mókus! Menekülj a friss levegőre!” – bíztatta magát és kimászott az odúból. A fa törzse parázslott, égette a talpát, amíg lebotladozott a fáról. A földet forró hamu lepte el, ugrálva futott kifele az erdőből. Mikor kiért a leégett erdőből, leült pihenni egy pici csermely partjára. A csermelyben halkan csobogott a víz, Csiszta mókus száraz torokkal nagyokat nyelve rájött, hogy szomjas. Lehasalt a csermely vizére és nagy kortyokban itta a hűs, tiszta vizet. „Ez jól esett!” – sóhajtott fel elégedetten. Majd rájött, hogy éhes, ami nem is csoda, a nagy tűzben és menekülésben elmaradt a reggeli!

    [​IMG]
    Fürkész szemmel kutatgatott a nagy fűben valami ennivaló után. Ide lépett, oda ugrott, de nem talált semmi mókusnak valót. „Nem baj!” – gondolta. - Ha nincs mogyoró, meg toboz sincs, keresek valami mást!” – Kotorászott a földön, s talált is egy piros bogyót. Megszagolta, megízlelte egy picit beleharapva, majd megállapította, hogy egészen jó íze van és bekapta a piros bogyót. Tovább kutatott és talált egy fehér gyökeret. „Hm. Ezt is kipróbálom!” – mondta és beleharapott a fehér gyökérbe. A gyökér keserű volt, Csiszta mókus kiköpte. „Ez nem jó! Keserű.” Ahogy így kutatgatott, meg ízlelgetett, meg kóstolgatott, elért egy rét szélére. A rét szélén állt egy kis ház. Csiszta mókus kíváncsian nézte: vajon ki lakik benne? „Legjobb lesz, ha óvatosan megközelítem. Azután meg óvatosan bekukkantok." Így is tett, óvatosan megközelítette a házikót és óvatosan bekukkantott az ajtón. Elámult a csodálkozástól, mert a házikóban középen ült egy nagy kalapú ember, körülötte meg egy sz*rka, egy nyuszi és egy sün volt! A nagy kalapú ember mosolyogva szólalt meg.
    - Gyere be, gyere be bátran! Csiszta mókus belépett a háza, majd tétován megkérdezte.
    - Te ki vagy?
    - Én vagyok a gyógyító ember! – hangzott a válasz. – Ők pedig a betegeim és barátaim: a sz*rka, a nyúl, a sün.
    Csiszta mókus most látta, hogy a sz*rkának lóg egy kicsit a szárnya, a nyuszinak merev az egyik lába, és a süninek meg van dagadva az orra.

    [​IMG]
    - Látom – motyogta Csiszta mókus. – Ő a sz*rka, ő a nyuszi, ő a sün! Majd félénken megkérdezte a nagy kalapos embert.
    - És én ki vagyok? Mond meg ha olyan okos vagy!
    A nagy kalapos ember mosolyogva bólogatott.
    - Megmondom. Nagyon fontos, hogy mindenki tudja magáról, hogy kicsoda! Nagyon fontos! Mert ha már tudja magáról, hogy kicsoda, akkor megtalálja a helyét a világban. És aki megtalálja a helyét a világban, az megtalálja az örömöt is, vagyis boldog lesz!
    Csiszta mókus kicsit türelmetlenül vágott közbe.
    - Mondd meg gyorsan, hogy ki vagyok!

    A nagy kalapú ember összehúzta a szemét.
    - Mondom, mondom. Ahogy így elnézlek, te egy ijedt mókus gyerek vagy! Mintha valami nagy veszedelemből menekültél volna! És mintha egy kicsit kificamodott volna a lábad! Semmi baj, mindjárt meggyógyítom. Gyere közelebb, ne félj!
    Csiszta mókus közelebb ment. A gyógyító ember egy fehér kendővel bebugyolálta Csiszta mókus megrándult lábát. - Így ni! Ez majd jól megfogja és melegen tartja. Most pedig egyél egy kis finom mogyorót. Szereted a mogyorót, ugye?
    Csiszta mókus szaporán bólogatott, hogy nagyon szereti a mogyorót! A kalapos ember egy kis kosárkában adott neki mogyorót. Csiszta mókus vígan elropogtatta.
    A sz*rka kíváncsian figyelte a fényes szemével. - Honnan menekültél?
    - Az erdőből, a tűzből! – mondta Csiszta mókus két ropogtatás közben.
    - Jaj! – riadozott a nyuszi.
    – Milyen volt a tűz?
    - Forró. Meg füstös, meg kormos – felelte Csiszta mókus.
    - És nem féltél? – kérdezte a sün.
    - De! Nagyon féltem – ismerte be Csiszta mókus.
    - És mit csináltál? – faggatta a sün.
    - Féltem. Futottam. Közben köhögtem.
    Csiszta mókus mosolyogva nézett rájuk. – De most már nem félek. Meg nem futok. Meg nem köhögök. Mert itt vagyok közöttetek! És azt is tudom, hogy ki vagyok! És azt is tudom, hogy nem vagyok egyedül. És ez nagyon jó!
    Vidáman összenevettek, mint a régi jó barátok! A kalapos ember elégedetten nézte a kis társaságot, nagyon jól tudta, hogy a nevetés, a vidámság a gyógyulás biztos jele! Mert aki nevet, az már kevesebbet gondol a betegségre, s aki kevesebbet gondol a betegségre, az már féli meg is gyógyult! Hangosan így szólt.
    - Most pedig mindenki keresse meg a helyét, ahol majd aludni fog! Én elmegyek egy kis időre.
    [​IMG]
    Ahogy elment a kalapos ember, Csiszta mókus körülnézett a házikóban. Meglátott egy lapos fűzfakosarat. Odament s így szólt.
    - Ez pont jó lesz! Ez lesz a hálóhelyem.
    Mérges tüsszögést hallott a háta mögül. - Nem jó! Ez nem a te helyed. Ez az én helyem – mondta tüsszögve a nyuszi.
    – Én voltam itt előbb és én választottam előbb.
    Csiszta mókus barátságosan nézett vissza. - Ha tied, akkor a tied. Keresek másik helyet.
    Keresett, kutatott s talált egy régi szalmakalapot. - Ez pont jó lesz! – mondta. – Ez lesz a hálóhelyem. Mérges cserregést hallott a háta mögül.
    - Nem jó! Ez az én helyem!
    A sz*rka cserregett és gyorsan beleült a szalmakalapba.
    Csiszta mókus a fejét ingatva mondta. - Ha te helyed, akkor a te helyed. Keresek másikat.
    Keresett, kutatott s talált is egy papírral tele dobozt. - Ez pont jó lesz! – mondta. – Jó puha.
    Mérges szuszogást hallott a háta mögül. - Nem jó! Ez a puha az enyém! – mondta a sün szuszogva s gyorsan bemászott a dobozba.
    - Hát akkor én hol aludjak? – sóhajtott fel bánatosan Csiszta mókus.
    Nézte a nyuszi a fűzfakosárból, nézte a sz*rka a szalmakalapból, nézte a sün a dobozból. Először a nyuszi szólalt meg. - Tényleg, hol aludjon? Mindenkinek van helye, csak neki nincs!
    - Húzd ki a szekrényfiókot!- javasolta a sz*rka.
    - Gyere, odaadom a fele papírt! Béleld ki a fiókot – mondta a sün.
    Csiszta mókus újra vidám lett, a bánatot mintha elfújták volna! De hiszen őt itt szeretik! És mindenki segíteni akar! - Köszönöm! – suttogta. – A fiók nagyon jó hely lesz! És egyedül az enyém! És olyan mint egy odú.
    - És magadra is húzhatod, illetve tolhatod, ha egyedül akarsz lenni! – rikkantotta a sz*rka.
    Egymásra mosolyogtak s lassan elaludtak. Csend lett, csak a szuszogás,makogás, cserregés hallatszott. Így éltek, éldegéltek a kis házban, barátságosan, szeretetben! Mindenkinek megvolt a helye, de azt is érezték, hogy a házikó a közös helyük, vagyis mindenkié! A gyógyító ember elégedetten figyelte őket, ahogy segítették egymást a mozgásban, a gyógyulásban. A nyuszi és Csiszta mókus a sz*rkát tanítgatta repülni. Mégpedig úgy, hogy a nyuszi felült a székére, Csiszta mókus meg a földről felnyújtotta neki a sz*rkát. A nyuszi meg feltette az asztalra.
    [​IMG] - Hajrá! Most repülj! – bíztatták.
    A sz*rka billegve lerepült az asztalról a földre. - Tudok repülni! – cserregte büszkén.
    - És az én lábam is erősödik közben! – makogta a nyúl.
    - Meg az enyém is erősödik! – hencegett Csiszta mókus. – Olyan erős,mint a vas!
    - Meg mindnyájan szívjuk a jó levegőt! – vigyorgott a sün.
    Kacagva, nevetve mondogatták, hogy mi minden jót lehet még csinálni a jó levegővel. Olyan volt, mintha egy új játékot találtak volna ki.
    - Ne füstöt szívj, jó levegőt! – kezdte újra a sün.
    - A füst mérgezi a tüdőt! – mondta a nyúl.
    - Aki mozog, már nem beteg! – cserregte a sz*rka.
    - Egészséges minden gyerek! – fejezte be Csiszta mókus.
    Mikor a végére értek, csodálkozva néztek egymásra. - Ez olyan, mint egy vers! – jelentette ki a nyúl.
    - Milyen vers? – kérdezte a sz*rka.
    - Gyógyító vers! – mondta bölcsen a sün.
    Telt az idő, múlt az idő, minden reggel elszavalták a gyógyító verset s talán ezért, de mindnyájan teljesen meggyógyultak. A sz*rka tudott repülni, a nyuszi ugrálni, Csiszta mókus fára mászni és a süninek lelohadt a dagadt orra!
    Egy reggel ám történt valami, nagyon rossz történt! A gyógyító ember elment hazulról, járta az utat, figyelte, hogy hol van beteg állat. Alighogy elment, két gonosz képű, szakállas tolvaj lopakodott a házhoz. Benéztek az ablakon s látták, hogy nincs otthon a kalapos. Csúnyán röhögve besurrantak az ajtón. Csiszta mókus fel sem tudott ocsúdni, mikor gyorsan elkapták s beledugták egy ládába. Ugyanilyen gyorsan megfogták a sz*rkát, a nyuszit és a sünit is és beledugták a ládába. Az egyik torzonborz lezárta a láda fedelét s két oldalt fogva a ládát, elinaltak.
    A tolvajok háza egy bozótosban volt, egy piszkos, elhanyagolt faház. A faházban kinyitották a ládát, de előbb jól bezárták az ajtót s az állatok kimásztak. Rögtön megcsapta az orrukat a bűz, az állott cigarettafüst, a ház tele volt csikkekkel, hamuval, porral és piszokkal. Mivel a tolvajok egyfolytában dohányoztak, fújták a füstöt, mint a gyárkémény! Most is ott lógott a szájukban a cigaretta, még a ruhájuk, de még a bőrük is bűzlött a cigarettafüsttől.
    - Hehe! – röhögött a soványabbik tolvaj. – Kértek egy slukkot? Egy szippantást? Na?
    És feléjük nyújtotta az égő cigarettát. Csiszta mókus rémülten hátrált, a többiek is az orrukat fintorgatták.
    [​IMG] - Várj a cigivel, az idomítás később jön! – mondta a dagadt tolvaj.
    – Először elmondom, hogy miért vagytok itt. Először is foglyok vagytok,
    vagyis rabok! És azért vagytok itt, mert művészeket faragunk belőletek. Mégpedig cigarettázó művészeket! Hehe! Az lesz ám a világszám! A cigarettázó nyúl! A cigarettázó mókus! A cigiző sün! A cigiző sz*rka! Haha! Óriási produkció! El is kezdjük az idomítást. Elővett egy cigarettát s rágyújtott. - Tátsd ki a szád! – mondta Csiszta mókusnak.
    Csiszta mókus a fejét rázta, hogy nem tátja. A dagadt tolvaj gonoszul megfogta Csiszta mókus fejét, megszorította a füle tövénél, mire az fájdalmában kitátotta a száját. A dagadt tolvaj gyorsan beledugta a cigarettát.
    - Szívjad! – s megint megszorította a fejét.
    Csiszta mókus fuldokolt a füsttől, köhögött, a szemébe könny szökött. A dagadt tolvaj legyintett.
    - Majd holnap folytatjuk! Van idő. Gyerünk, nézzünk körül a faluban, hogy mit lehetne még lopni. S kimentek a faházból és jól bezárták az ajtót. Csend volt, az állatok hallgatóztak.
    - Elmentek! – suttogta a sz*rka.
    - Mi is menjünk! – könyörgött a sün.
    - Szökjünk meg! – mondta a nyúl.
    - Megszökünk! – jelentette ki Csiszta mókus.
    - De hogyan szökünk meg? Bezárták az ajtót! – mondta szomorúan a sün.
    Csiszta mókus körbejárt a szobában, de nem volt sehol egy nyílás, nem volt sehol egy lyuk! Megállt és diadalmasan mosolygott.
    - Megvan! – rikkantotta. – Alagutat ásunk! Ott a fal tövében. Nekiláttak, ástak, kapartak, kotortak és lapátoltak, az alagút egyre hosszabb lett s egyszer csak kint voltak a házból!
    - Szabadok vagyunk! – kiáltott fel Csiszta mókus. És hatalmasakat lélegzett a friss levegőből. A többiek is követték, jól kiszellőztették a tüdejükből a cigarettafüstöt. Mikor már tele volt a tüdejük jó levegővel, megszólalt a nyúl.
    [​IMG] - Hova menjünk?
    - Az erdőbe! – mondta Csiszta mókus. – Gyertek utánam, mutatom az utat!
    Mentek, mentek, míg elértek az erdő szélére. Csiszta mókus örömmel nézte, hogy az erdő újra kizöldült!
    - Itt vagyok! – suttogta. – Visszajöttem! Sok-sok tapasztalatot szereztem! Bár még mindig kicsi vagyok, de máris négy életem volt. Bizony! Először volt a tűz. Azután megtudtam, hogy ki vagyok. Azután voltam beteg. Azután fuldokoltam a füstben. De minden jó, ha a vége jó!
    A többiek ámulva hallgatták Csiszta mókust. - Nahát! Micsoda okos! – ámuldozott a sz*rka!
    - Nekem is négy életem volt? – kérdezte a sün.
    - Neked is! Együtt voltunk a rosszban! Együtt leszünk a jóban! – nevetett rá Csiszta mókus.
    S hatalmasakat lélegezve a jóízű erdei levegőből, cserregve, meg makogva, szuszogva meg lihegve bementek a kizöldült erdőbe.



     
    • Like Like x 1
  3. suncorgo /

    Csatlakozott:
    2009. június 03.
    Hozzászólások:
    423
    Kiemelt témák:
    1
    Kapott lájkok:
    45
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Piroska és a farkas újmagyarul:

    Pipi és a Pitbull

    Valahun a francba' vót egy kis gáré. Tök gány piros ruciban pengetett, oszt mindenki csak úgy hítta, hogy Pipi. Ilyet szólt neki az őse:
    - Na a grószmutter szarul van, nyomass neki valami kaját mer' kiveri a balhét, vagy még eldobja a kanalat itt nekünk vazeg.
    Az öreglány tök ciki kégliben lakott a dzsumbujban. Pipi elkezdett nyomulni a dzsuvába, gondolta legalább lenyom egy pár hervadt gazt. Tök oda vót a dzsumbujba', oszt nem bírt a vén tyúk kérójához érni. Sakál egy szitu! Közbe' meg jön a Pitbull és nyomja a vakert neki:
    - Na mi a franc van, mi? Mér nem a dizsibe' nyomatsz, kiscsaj? Atom dizsi van a városba', mindig ott szoktam zsibbadni vazeg. Atomkirály! Na jössz?
    - Francokat, le kell adnom az anyagot a grószmutteromnak, mert megmurdel.
    - Na ájjá' má' le! Itt lepengetsz egyenesen, oszt ott is vagy a vén szatyorná'. Megdobod a cuccal, aztá' veretünk a dizsibe' a faterom verdájával. Oké?
    - Na oké, te addig hesszelj itt vazeg! - azzal Pipi húzta a belét a grószhoz.
    Nagy szopás vót, mert a Pitbull átb*szta a rizsával oszt a hosszabbik utat mutatta. Közben a Pitbull e'döngetett a muttihoz, lenyomta és beburkolta. Tök fonnyadt vót a vénasszony, a Pitbull még flammosabb lett tőle. Gondolta lenyomja Pipit is. Ledöglött a nyanya helyére az ágyba, oszt várta Pipit. Megjött a kis gyökér, oszt skubizta a Pitbullt az ágyban:
    - Te mutter, mér' olyan hülye a pofád?
    - Há' mer a csehóba' leverték a glazúromat egy lavórral, vazeg.
    - Oszt mér' vagy büdös?
    - Atom a hónaljgátlom, mit cikized? Van viszont egy pattanás a nyelvemen, azt skubizd meg! - azzal tátotta a pofáját. A nyomott gáré benézett, erre megkajálta őt is a Pitbull. Utána horpasztott egy királyt a kéróban. Megszívta mer' jött a vén csóka oszt kisasszerolta hogy valami nem kóser. Addig sasolt a kéglinél míg kiszúrta, hogy a Pitbull heggeszt a dikón. Adott neki egy akkora sallert hogy lepetézett. Elő a kalefot (pillangó vót), oszt megrajzolta a Pitbull gyomrát. Dőlt belőle a mutter, a Pipi meg a szar. Tök evribadi vót a buli, burkoltak, pikkeltek, piáltak reggelig. Egyedül a Pitbull nem komálta a témát, mert ha valakinek csengettek, akkor annak akármilyen nagy a felhajtás, mégse egy nagy vaszizdasz a téma. Az egész napja el volt b*szva!
     
  4. Etka /

    Csatlakozott:
    2011. november 05.
    Hozzászólások:
    313
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0

    egy perverz mese

    Szex kell nektek? Nesztek! Mese de nem gyermekeknek.

    Este Pestre mentem. Pestre menet szememet egy kellemes egyeden legeltettem. Tetszett. Kedves szem, feszes mell, kerek segg, perfekt test. Fel kell szedjem. Nem lehetetlen.

    Elhelyezkedhetem melletted? Merre? Gyere velem. Neved? Nem kertelek, tetszel. Nem leszek szerelmes, de egy este veled remek lenne. Kettesben. Felmehetek veled? Csendes zene, kezem kezeden. Tenger-szemem szemedbe mered. Szellemes leszek, nevetsz, verselek neked, s te jelzed, nem lenne ellenedre egy fergeteges szex sem.

    Nyelvem nyelveden, egyre beljebb, emellett kezemet melledre helyezem. Egy percre elmerengek, mert kellemes e helyzet. Kezemmel lejjebb megyek selymes testeden, te beleremegsz. Nedvesedsz, kedves. Szereted? Ezeket vedd le. Nyelvemmel fedezem fel e helyeket, megkeresve, lefetyelve. Remegsz, kellemesen eszedet vesztve. Gyere, leveszem ezeket. Melletted fekszem meztelen, meredten. Gyere, kezeddel merjed, verjed. Remek. Fejedet lejjebb helyezed, fegyveremet nyelveddel kezeled. Ej, te perverz szexmester! Percek telnek, szemem szemedbe mered. Szeretem ezt. Meleg nyelveddel lent enyelegsz. Kellesz nekem, gyere. Nyerged leszek, helyezd egyenesbe testedet. Belehelyezkedsz, kezedet mellemre teszed, s egyre perverzebben, testhelyzeteket keresve, fetrengve, nem megszeppenve, elengedve kellemesen benned leszek, kedves. Elmehetsz ezerszer, mert ez nem egy perc lesz, nekem nehezebb lesz, de megtehetem, megteszem. Veled.
     
  5. Etka /

    Csatlakozott:
    2011. november 05.
    Hozzászólások:
    313
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0


    Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, de az Üveg hegyen túl, ott, ahol a csavaros farkú malac túr, volt egyszer egy királyság. Abban uralkodott egy ifjú király, és gyönyörű felesége, a királyné.

    Az országot félig nyomorba döntő esküvő és lakodalom után eltelt már egy év is, és csak nem akart megfoganni a kis trónörökös, pedig hát az ifjú pár próbálkozott elölről, hátulról, sőt bölcs tudósok javaslatára még a királyi vadaskertben is, de mindhiába.

    Búsult a király, de búsult a királyné is. Ahogy egyik vasárnap délután búsultak a kertben, oda totyogott eléjük egy béka és megszólalt.

    - Kedves királyasszony – erre a királyné megrázta nagy vörös hajkoronáját, és lehajolt hozzá.

    - Drága béka, nekem már van férjem, és egyébként is, még enni is utálom a békát, hát még csókolgatni.

    - Én is utálom a nagyfarú, vörös nőket, ne izgulj, nem a csókodért jöttem, hanem, hogy elmondjam, ha most délután együtt leszel a férjeddel, megfogansz. Gyönyörűséges királykisasszonyt szülsz, de az lesz az ára, hogy annak kell feleségül adnotok, akit először megcsókol.

    - Bánom is én! – mondta a király, és már vitte is a feleségét a hálóterembe. Folyt ott aztán minden. Csókok, simogatások, és mindenféle pózban való behatolások. A kiskirálylány teljes gyönyörben fogant.

    Aztán kilenc hónap múlva bekopogott a gólya (pedig épp irtó hideg tél volt), és megjött a királykisasszony. Gyönyörű volt. Dundi és aranyhajú. Teltek, múltak az évek, és a kislány dundisága finom karcsúságba ment át, csak mell tájékban csúcsosodott ki. Az arany pihécskék pedig hosszú, selymes aranyhajjá nőtték ki magukat, csak az ágyékán nőtt ki hasonló pihésen, és göndörön.

    A király a leány tizenhatodik születésnapjára összehívta a szomszéd királyságok összes szépszál legényét, hogy hátha valamelyik gazdag, és befolyásos báró, herceg, vagy királyfi nyakába ugrik, és akkor a királyság pénztára talán kissé feltölthető lesz. Ám a királykisasszony igen csak finnyásan nézett a beképzelt, az oxfordi egyetemeken nevelkedett ficsúrokra. Aztán nagy sértődötten kivonult a kertbe. A szülei nagy mérgesen utána mentek, de hiába volt szépszó, kiabálás, a királykisasszonynak egyik ifjú sem kellett.

    Egyszer csak hatalmas sötétség támadt, és az égből leszállt egy háromfejű sárkány. A királykisasszony ránézett, és odarohant hozzá. Átölelte a középső fejét, és hosszan, kéjesen megcsókolta.

    A királyné elájult, a király a kardjáért kiáltott, de nem volt mit tenni, hozzá kellett adni a rút féreghez a királylányt. Megtartották a menyegzőt, és mikor az ifjú pár kimondta az igent, a sárkány felkapta szép kedvesét, otthagyott a helyében egy zsák jóféle aranypénzt, és elrepült vele.

    Búnak eresztette a fejét az egész ország, de nem volt mit tenni. Eltelt egy év, vagy tán kettő is, és a király ismét csak nagyon kezdett vágyni a lánya társasága után, no meg a jóféle aranypénz után is, mert sereget akart toborozni, hogy kimenjen a Szentföldre, világot látni. Így hát kihirdette, hogy aki előkeríti a lányát, annak odaadja, na nem a fele királyságát, meg a lányát, kinek kellett volna már egy sárkány által alig használt menyecske, hanem a serege fővezérségét. Jött is mindenféle vitéz, meg gyáva ember, de hiába kóvályogtak a környéken, csak nem találtak rá a sárkányhoz vezető útra.

    A szomszéd királynak volt tizenhárom fia. A legkisebb fiú is jelentkezett a feladatra. Ment erre, lovagolt arra, mígnem egy sűrű erdőbe nem ért. Ott aztán találkozott egy öregasszonnyal, aki rőzsét cipelt a hátán.

    - Jó napot öreganyám! Merre, merre azzal a nagy köteg rőzsével?

    - A keresztanyád térde kalácsa az öreg. Egyébként csak ide a házamba, de ha elkísérsz, akkor kapsz valami meleg ételt, meg szállást éjszakára.

    Úgy is lett. A kis királyfi maga mellé emelte a nyeregbe az öregasszonyt, rőzséstül, és hazaporoszkált vele a házához, ami egy kis tisztáson állt a közelben. Az anyó megrakta a tüzet, és egy kis levest főzött. Közben a királyfi elmesélte, hogy mit, kit is keres. Az anyó hallgatta, hallgatta, aztán azt mondta, hogy ő megmutatja az utat, ha a királyfi éjjel vele hál. Szegény királyfi kissé rosszul lett, de aztán ivott még egy jó erős pálinkát, és egy életem, egy halálom alapon beleegyezett a dologba.

    Elérkezett az este. Levetkőztek, ágyba bújtak, aztán a királyfi el akarta oltani a lámpást, de az anyó nem engedte. Vont egyet a vállán a királyfi, erősen behunyta a szemét, aztán simogatni kezdte a banyát. Nagyon furcsállotta, hogy a keze nem azt a ráncos, száraz bőrt érezte, mint amilyennek látta a banya bőrét. Kinyitotta hát a szemét, és lássatok csudát, ahol megsimogatta a nő bőrét, az hamvassá, üdévé vált, mintha Dove testápolót használt volna. Na, most már szívesen simogatta, sőt még a melleit is megcsókolgatta, amitől azok szépen kigömbölyödtek, és a szájába kívánkoztak. Meg is szopogatta rendesen őket. Csak a banya feje nem akart változni. Aztán a királyfi férfiassága már nagyon kívánkozott a selymes combok közé. Be is térdelt a széttárulkozó lábak közé, mire az asszony szemei fiatalos hévvel néztek rá. Aztán minden egyes lökésnél a nőt egyre szebbnek látta. Arca megfiatalodott, és végül, mikor mindketten a gyönyörök földjére léptek a fején lévő őszes kóc is selymes aranyhajjá változott.

    - Te vagy a királykisasszony, akiért küldtek? – kérdezte csodálkozva a fiú. – Elátkozott a sárkány?

    - Nem, én nem az a királykisasszony vagyok, engem az erdei manó átkozott el, hogy míg valaki meg nem hág, addig rút banya legyek, és a palotám pedig kunyhó, mert letéptem az egyik rózsáját. A fene a bellibe! Az a királykisasszony az égig érő fa tetejében lakozik.

    Körbenézett a királyfi, és most látta csak meg, hogy minden fényessé vált körülöttük. Törte a fejét, hogy mit is tegyen. A királynak megígérte, hogy megkeresi a lányát, de a saját virágszálát nem igen akaródzott itt hagyni.

    - Ne búsulj szívszerelmem – mondta a királykisasszonnyá avanzsált banya. – Két nap alatt megjárod az utat.

    Ebbe bele is nyugodtak, aztán lefeküdtek, de igen keveset aludtak. Másnap a királyfi felkerekedett, és elment az erdő közepébe az égig érő fához. Elkezdett mászni, mászni, és a fa felénél már bánta, hogy serdülő korában sajnálták a szülei a pénzt a konditeremre. Alaposan kifulladt. Leült hát egy ágra, és elővette a tarisznyájából, amit a kedvese csomagolt neki. Arany szalvétába csomagolt turista szalámis kenyeret, paprikával, uborkával. Ettől úgy erőre kapott, hogy szaladt fel a fa tetejére, mint a macska, akit egy egész falka kóbor kutya akart felfalni. Fenn aztán álmélkodhatott. Ugyan olyan világ volt ott is, mint lent. Egy út vezetett egy hatalmas várhoz. Be is ment, hát a királykisasszony fogadta. Ez is helyre menyecske volt, bár az ő kedvesének a nyomába sem léphetett.

    - Mi járatban erre királyfi?

    - Az apádurad küldött, hiányzol neki.

    - Ja, én, meg az aranypénzek.

    - Az is, tudod, a közel-keletre akar menni, nyaralni.

    - Mindig is vágyott oda, majd megbeszélem az urammal, hogy küldjön neki egy kis útravalót. Remélem, itt maradsz estére. Régen nem láttam már fehér embert.

    A királyfi körülnézett, és látta, hogy a háznép minden féle fura figurából áll. Volt ott ló fejű ember, meg sánta kecskelábú néger, meg törpe, meg még egy Bruszlinak öltözött sárga indián is, de fehér ember egy sem.

    - Szereti a férjem a harmadik, sőt a negyedik világot segíteni – világosította fel a háziasszony.

    - Aha – bólint a királyfi, és elindul a háziasszony után a lovagterembe. Leülnek, és a királyfi órákon át mesélt a kalandjairól, arról, hogyan búslakodtak a királykisasszony után a szülei, és a banyát sem felejti ki, akit ő dugott királykisasszonnyá.

    Este felé aztán megérkezett a sárkány, nagy szárnycsattogtatással. Leadta a konyhán az aznapi vadászatának eredményét, aztán sietett a feleségéhez, aki mind a három száját megcsókolja.

    - Nézd, Drágám – csacsogja az asszony – apám követet küldött hozzánk.

    - Már megint pénz kell az öregnek? – méltatlankodott a férj.

    - Igen – pirul bele az asszonyka.

    - Jó, majd küldök neki postán csekket – von vállat a sárkány. – Mi van enni? – kérdezte, és az ebédlő felé vette az irányt, utána a felesége és a vendég.

    - Tárkonyos fácánragu leves, meg őzpörkölt, meg áfonyás palacsinta – sorolta az asszony.

    - Már megint vadhús? – csapta össze a két kezét a sárkány, mire a szárnyával felborított egy lovagpáncélt.

    - Mit tegyek, ha annyit vadászol. Inkább menj ki a piacra holnap – zsörtölődött most már az asszony is.

    - Azért vettem hűtőládát, hogy telepakold – mondta a sárkány, azzal, hellyel kínálta a királyfit, és maga is leült, majd jóízűen megették a vacsorát. Legurítottak rá jó pár pohár veresbort, majd a királyfi és a sárkány leültek kártyázni. Hol a sárkány nyert, hol a fiú veszített. Hamarosan el is fogyott az útra kapott apanázsa.

    - Egyet se búsulj! – mondta a sárkány – A hálószobánk mellé foglak beszállásolni. Legalább meg tudod lesni, miért is választott engem a nejem.

    El is jött a lefekvés ideje. A királyfi letusolt, aztán kiment, hogy megkeresse, hogy is nézhetné meg az éjszakai mókát a szomszéd szobában. Néz jobbra, néz ballra, végül középen talált egy lyukat a falon, előtte egy kényelmes fotelt. Le is ült a királyfi, és átnézett a lyukon. Látta, hogy a fiatalasszony vetkőzik. Leveszi a felsőjét, kibuggyan alóla a két szép melle. Leveti a szoknyáját, hát ott ál hosszúszárú rózsaszínű bugyogóban. De ezt már a sárkány sem bírta. Oda lépett a felesége mögé. A melleit simogatta, miközben az egyik fejével az asszony száját kereste, a másikkal a nyakát csókolgatta, a harmadikkal meg a mellét.

    - Huh, micsoda szex masina – gondolta a királyfi, pedig ez még semmi sem volt. Kapja a sárkány az asszonykáját, feltérdelteti az ágyra. A királyfi csak ekkor ámult el igazán. A sárkánynak nem csak három feje volt, hanem két pénisze is. Egyik vékony hosszú, a másik vastag, rövidebb, és mindkettő úgy állt, mint Katiban a gyerek. Letérdelt az asszony mögé, és egyik nyelvével a punciját, a másikkal a fenekét nyalta. A harmadikkal meg a hátát, és közben dorombolt, mint a kismacska. Az asszony egyre hangosabban élvezett, aztán nagy vonaglások közben feljutott a csúcsra. Ekkor jött a hadd el had. A sárkány a vastagabb péniszét az asszony puncijába, a vékonyabbat a fenekébe dugta, és kegyetlenül megdugta mindkettőjük örömére. Sőt jelen esetben mind hármójukéra, mivel a királyfi keze is igen csak dolgozott a saját péniszén. Most már tudta, hogy miért volt odakészítve a fotel mellé egy kisasztalkára egy tál víz és törlőkendő. A bort és a chipset eddig is értette.

    Aztán a sárkány is elélvezett. Az asszonykából csak úgy folyt a sok lé, mintha beöntést kapott volna, de nem törődtek vele, hanem egymáshoz bújtak, és mély álomba merültek. A királyfi is összeszedelőzködött, és elment aludni.

    Reggel aztán arra ébredt, hogy az ifiasszony pöröl a férjével.

    - Nem igaz, hogy nem engedsz haza a szüleimhez pár napra. Neked nem kell jönnöd.

    - Az meg, hogy néz ki? – kérdezte a sárkány.

    - Akkor meg gyere.

    - Apádat csak elviselem még valahogy, de anyád egy igazi házi sárkány – panaszkodott a sárkány, mire az asszonyka nagyot kacagott. Végül a sárkány beleegyezett, hogy egy hétvégét az anyóssal együtt tölt, és helyreállt a világbéke.

    A királyfi megreggelizett, aztán kapott egy táltos paripát, aki majd leviszi a lenti világba. Még megígérte a párnak, hogy meghívja őket az esküvőre, de esze ágában sem volt. Hógyis ne, majd aztán az ő felesége meglesi szeretkezés közben ezeket, és ő is majd sárkányhoz akar feleségül menni, helyette. Azzal felkapott a táltosra, és visszament a lenti világba. Feleségül vette a banyából lett királykisasszonyt. Lemondott a sereg vezetéséről, ő már csak ilyen otthonülőfajta volt. Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

    Itt a vége, fuss el véle.


     
  6. Etka /

    Csatlakozott:
    2011. november 05.
    Hozzászólások:
    313
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Volt egy bakkecskéjük meg egy kosuk. A bakkecske meg a kos jó barátságban voltak: ahova a bakkecske ment, oda ment a kos is. Ha a bakkecske a veteményeskertbe ment káposztát lopni, a kos követte. Ha pedig a virágoskertbe füvet legelni, a kos oda is utána ment.

    - Azt mondom én neked, asszony - szólt az ember a feleségéhez -, hajtsuk el a háztól ezt a kecskét meg a kost, mert sem a veteményeskert, sem a virágoskert nem marad meg tőlük.

    - Hordjátok el magatokat, ne lássalak benneteket többé az udvaromon! - kiáltott a gazda a két jó barátra.

    Amint a bakkecske meg a kos meghallották ezt, tarisznyát varrtak maguknak, és elindultak világgá.

    Mennek, mennek, mendegélnek, hát egyszer csak egy farkaskoponyát találnak a mező közepén. A kos erős volt, de igen félénk, a bakkecske viszont bátor, de igen gyenge.

    - Emeld fel a farkaskoponyát, kos barátom, te vagy az erősebb - szólt a bakkecske.

    - Vedd fel inkább te, te vagy a bátrabb!

    Addig vitatkoztak, amíg aztán közös erővel fel nem emelték, és bedobták a tarisznyába.

    Tovább mennek, mendegélnek, hát Látják: tűz lángol az egyik mezőn.

    - Menjünk mi is oda, ott tölt|ük az éjszakát, hogy a farkasok fel ne faljanak.

    Odamennek a tűzhöz. A tűz körül három farkas ült, kását főztek.

    Mit tehetett a két jó barát, jó estét kívánt a farkasoknak.

    - Jó estét, jó estét! - örültek meg a farkasok.

    - Még nem fő a kásánk, de most már hús is lesz hozzá belőletek!

    Megijedt a bakkecske, a kos is igen megrémült. Eszébe jut a bakkecskének a farkaskoponya.

    - Vedd csak elő, kos barátom, azt a farkaskoponyát!

    A kos benyúlt a tarisznyába, és kivette a koponyát.

    - Nem ezt, hanem a nagyobbikat! - mondja a bakkecske.

    A bárány megint kihúzza ugyanazt.

    - Van ott még nagyobb is, azt add ide!

    Megrémültek a farkasok, azon kezdték törni a fejüket, hogyan szökhetnének meg innen: ,,Mert ez olyan két jószág, hogy a fejünket veszi, lám csak, egyre- másra húzzák elő a tarisznyából a farkaskoponyákat!"

    Megszólal az egyik farkas:

    - Úgy látom, nagyszerű társaságunk lesz a vacsorához, a kása is szépen fő már, de fel kellene még önteni egy kis vízzel. Elszaladok vízért a kútra.

    Azzal fogta magát, és mát szaladt is. Közben gondolja magában:

    ,,Süllyedjen a pokol fenekére a társaságotok!" Várja a másik két farkas, mikor tér vissza a társuk, de közben ők is azon gondolkoznak, miként illanhatnának el innen.

    - Elment az a gézengúz, aztán bizonyára leült valahol, a kását meg nincs mivel felönteni. Török egy vesszőt, megyek, visszakergetem.

    Ezzel szedte is a lábát, többé vissza se tért.

    A harmadik farkas tovább üldögélt nagy rémülten.

    - Utánuk megyek már, megnézem, mi történt velük!

    Már szaladt is, örült, hogy elmenekülhet.

    Ekkor azt mondja a bakkecske a kosnak:

    - Na, komám, most már kapjuk be egykettőre ezt a kását, aztán szedjük mi is a lábunkat!

    Hamarosan bekapkodták, aztán, uccu, neki, vesd el magad!

    Az első farkas ezalatt így gondolkodott:

    ,,Hát nem szégyen három farkasnak megijedni egy bakkecskétől meg egy kostól? Menjünk csak vissza, faljuk fel a bitangokat!"

    Mire a farkasok visszatértek, a két jó barát már kiürítette az üstöt, kereket oldott, és felmászott egy magas tölgyfára. Törik a fejüket a farkasok, hol találhatnák meg a bakkecskét meg a kost. Elindultak a nyomukban, és megtalálták őket a tölgyfán. A bátor bakkecske felmászott egészen a tölgyfa tetejére, a kos pedig, mivel félénkebb volt, lejjebb maradt.

    - Te vagy az idősebb – mondja a két fiatalabb farkas az öregnek -, te mondd meg, hogyan hozzuk le onnan az ebadtákat.

    Hanyatt feküdt az öreg farkas a fa alatt, és elkezdett varázsolni. A kos remegve ült az ágon, de félelmében elvesztette egyensúlyát, és ráesett a farkasra. A bátor bakkecske nem sokáig gondolkozott, elkiáltotta magát:

    - Hozd csak fel ide azt az öreg farkast, majd én ellátom a baját!

    Felpattantak erre a farkasok, nekiiramodtak, hogy csak úgy porzott utánuk az út.

    A bakkecske is lemászott a nagy fáról, elmentek a mezőre, kalibát építettek, és még ma is ott élnek, ha meg nem haltak.


     
  7. Etka /

    Csatlakozott:
    2011. november 05.
    Hozzászólások:
    313
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Élt egyszer egy ember, akinek három fia volt: kettő okos, a harmadik, Iván pedig bolond. Az apjuk felosztotta közöttük a gazdaságát, és meghalt.

    Elindultak a testvérek szerencsét próbálni. Az okos testvérek a vagyonukat otthon hagyták, Iván viszont, akinek az egész vagyona egy mozsár volt, fogta, és magával vitte.

    Mentek, mendegéltek, mígnem beesteledett. Odaértek egy erdőhöz, s azt mondják:

    - Másszunk fel erre a tölgyfára, és töltsük ott az éjszakát, nehogy megtámadjanak a rablók!

    Így szólt az első testvér:

    - Hát ezt a bolondot a mozsarával hova tegyük?

    Iván így válaszolt neki:

    - Ti csak magatokkal törődjetek, én majd felmászom a tölgyfára, és ott töltöm az éjszakát!

    Az okos testvérek egészen a tölgyfa tetejébe másztak, és ott meghúzódtak, Iván is felmászott, s felvitte magával a mozsarat is. Ott ücsörgött, s szorongatta a szerszámot.

    Egyszer csak megjelentek a rablók, akik éppen hazafelé tartottak, és a tölgyfa alatt akartak letanyázni. Rőzsét szedtek, és nekiálltak, hogy egy nagy üstben levest főzzenek vacsorára. Meg is főzték, aztán körbeülték az üstöt, kezükbe fogták a kanalat, de épp hogy nekiálltak enni, még mindegyik fújta az ételt, merthogy nagyon forró volt, amikor Iván egyenesen az üstbe ejtette a mozsarát. A forró leves a rablók szeme közé fröccsent, akik ijedtükben felugráltak, és az erdőbe menekültek, odahagyva a kincset, amit a kereskedőktől raboltak.

    Iván ekkor lekászálódott a tölgyfáról, és felszólt a testvéreinek is:

    - Másszatok le!

    A testvérek lemásztak, összeszedték a kincseket és a lovakat, és hazamentek. Iván csak egy furulyát vett el magának. Fogta, és mindjárt játszani is kezdett rajta. De ez a furulya nem közönséges furulya volt ám, hanem csodafurulya: ha valaki játszott rajta, körös-körül minden életre kelt, táncolni kezdett. Amikor Iván rázendített, minden táncra perdült: a farkasok, a nyulak, a rókák és még a medvék is. Iván pedig egyre csak játszott és nevetett. A szerencsétlen állatok meg addig táncoltak, míg csak ki nem múltak. Már a fákat is megragadták, azokba kapaszkodtak, hogy ne kelljen táncolniuk, de nem sikerült megállniuk.

    Iván is kimerült, és lefeküdt aludni. Pihent egy keveset, aztán felkelt, és bement a városba. Az emberek épp a vásárba igyekeztek, ki kenyeret, ki kosárban tojást, s volt, aki vödörben kvászt cipelt. Amikor Iván furulyázni kezdett, mindegyikük táncra perdült. Az egyik ember táncra perdülve összetört egy kosát tojást, s teljesen beborította a tojáslé. Azok, akik még aludtak, felébredtek, és táncolni kezdtek: volt, aki pucéron ropta a házában. Az egész város fenekestül felfordult: a kutyák, a disznók, a tyúkok s minden, ami csak élt, táncra perdült.

    Belefáradt Iván a furulyázásba, elment egy faluba, hogy beálljon béresnek.

    Odaért, hát szembejön vele a pópa.

    - Állj be hozzám, jó ember, dolgozni.

    - Jól van - mondta Iván.

    - És mit kérsz egy esztendőre?

    - Nem kérek sokat: öt rubelt.

    - Úgy legyen, ahogy akarod - mondta a pópa.

    Megfogadta, és másnap elküldte Ivánt, tehenet legeltetni. Kihajtotta Iván a teheneket a legelőre, ő maga felmászott egy szénakazalra, s ott ücsörgött, a tehenek meg legelésztek. De eszébe jutott Ivánnak a furulyája, és játszani kezdett. Amint játszott, a tehenek nyomban táncra perdültek. Táncoltak, táncoltak, míg teljesen ki nem merültek. Hazahajtja este Iván a teheneket, azok pedig éhesek, bőgnek, és a rohadt szalmát tépdesik a kerítésből, azt eszik. Iván pedig megvacsorázott, és lefeküdt aludni. Másnap ismét kihajtotta a teheneket a legelőre.

    Legeltette, legeltette őket, aztán furulyázni kezdett, s minden táncra perdült. Egész estig játszott, aztán hazahajtotta a tánctól elgyötört fáradt teheneket. Nézi a pópa az állatokat, és azt mondja:

    - Hol a fenében legelteti ez a teheneimet, hogy ilyen soványak és éhesek?

    Elhatározta, hogy maga jár a dolog végére, és megnézi, hol legelteti ez az Iván az állatokat. Harmadnap, amikor a béres kihajtotta az állatokat legelni, a pópa utánuk lopakodott, és letelepedett a kökénybokrok közé. Ült és leste, mit fog Iván csinálni. Az pedig megint felmászott a szénakazalra, és játszani kezdett. Ekkor minden táncra perdült – a tehenek és körös-körül minden élőlény, még a pap is a kökénybokrok között. A bokrok sűrűn nőttek, s amint a pap ugrabugrált, a tüskék szétszaggatták a nadrágját, a reverendáját, az ingét, a szakálla meg a haja tele lett tövissel.

    Látja ám a pópa, hogy ennek a fele se tréfa, kiabálni kezd, hogy a béres hagyja abba a furulyázást. Az meg csak játszik, se lát, se hall. De később mégiscsak odanézett a kökénybokrok közé, amikor a pópa mát ugrált, mint egy eszelős, de azért csak játszott tovább. Kiugrott a pópa a bokrok közül, és iszkolt hazafelé.

    Eljutott a faluig, loholt végig az utcákon. Az emberek nem ismertek rá, csak azt látták, hogy foszlányokban lóg róla a ruha, és az egész teste kilátszik, s üldözőbe vették. De ekkor már kiért az utcából, átugrotta a kerítést, és a kerteken át, a gyom között elmenekült. A kutyák meg utána vetették magukat, mert a gazdák közül sokan azt hitték, hogy rabló, s ezért ráuszították a kutyákat. Amikor a pópa hazaért, rongyokban lógott róla a ruha. A felesége nem ismert rá, s ijedtében azt mondta a szolgáknak:

    - Eriggyetek, kergessétek ki az udvarról ezt az örültet!

    Azok pedig karókkal rohantak feléje, de amikor a pópa megszólalt, felismerték, bevezették a házba, s a pópa elmesélte az asszonynak, hogy mit látott. Az meg csak hallgatta és ámuldozott.

    Este haza hajtotta Iván a teheneket, beterelte őket az istállóba, szénát vetett elébük, és indult vacsorázni. Alig lépett be a szobába, a pópa így szólt:

    - Várj csak, Iván, játssz nekünk valamilyen rövidke kis nótát!

    S azzal odakötöztette magát a gerendatartó oszlophoz. Iván meg leült a küszöbre, és játszani kezdett. A pópáné, aki a padkán helyezkedett el, hogy jól hallja Iván játékát, most hirtelen felugrott, és táncolni kezdett. Aztán már úgy ropta, hogy kevés lett neki a hely. Valahonnan előkerült a macska is, leugrott a kemencepadkáról, és ugrándozni kezdett. A pópa viszont tartotta magát, erősen tartotta a kezével, de csak úgy rángatózott az oszlop körül. Addig-addig rángatózott, amíg a kötél meglazult, és akkor a pópa is ugrándozni kezdett az oszlop körül a kötélen. Ugrált, ugrált, és amikor mát az oldalát kidörzsölte a kötél, odakiáltott Ivánnak:

    - Elég! Hagyd abba! Vigyen el az ördög!

    Iván abbahagyta a furulyázást, az inge mögé dugta a zeneszerszámot, és aludni tét. A pópa így szólt a feleségéhez:

    - Kergessük el ezt az Ivánt, mert különben halálra kínoz bennünket is meg a teheneinket is.

    Iván éppen vetkőzött az átjáróban, s meghallotta, hogy mit mondott a pópa az asszonynak. Reggel felkelt, s egyenest a pópához menve így szólt:

    - Ha úgy döntöttél, hogy elkergetsz, fizesd ki a nekem járó bért, elmegyek én magamtól is. Ha nem, addig játszom, míg csak a pópánéval együtt ki nem múltok a tánctól.

    A pópa megvakargatta a tarkóját, s látta, hogy nincs mit tennie, fizetni kell; előszedte hát a zsebéből a pénzt, és odaadta Ivánnak.

    Iván búcsúzóul még furulyázott egy keveset, míg csak a pópa meg a pópáné nyelve is ki nem lógott, s aztán továbbállt, ment szerencsét próbálni.
     
  8. Etka /

    Csatlakozott:
    2011. november 05.
    Hozzászólások:
    313
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    anmese az adózásról
    Tanmese az adózásról

    Mindenkinek ajánlom az alábbi tanmesét. Nem én találtam ki és a számok sem magyarspecifikusak teljesen. A trend azonban itt is ugyanúgy érvényes, mint az egész világban. Az okosabbak el fognak rajta gondolkodni, a többi megérdemli sorsát:

    Tételezzük föl, hogy 10 ember minden nap elmegy sörözni és összesen 100 dollárt fizetnek a végén. Ha úgy fizetnének a sörükért ahogy most adót fizetünk, valahogy így nézne ki:
    Az első 4 ember ( a legszegényebbek) nem fizetnének semmit.
    Az ötödik 1 dollárt fizetne.
    A hatodik 3 dollárt fizetne.
    A hetedik 7 dollárt fizetne.
    A nyolcadik 12 dollárt fizetne.
    A kilencedik 18 dollárt fizetne.
    A tizedik (a leggazdagabb) 59 dollárt fizetne.

    Ebben maradtak, és a tíz ember minden nap boldogan sörözött egészen addig amíg a bár tulajdonosa kedvezményt nem adott nekik. "Mivel Ti régi, jó vásárlók vagytok mától olcsóbban adom nektek a sört 20 dollárral." Onnantól a sör a 10 ember számára csak 80 dollárba került. A csapat továbbra is ugyanúgy szeretett volna fizetni a sörért ahogyan adót fizettek, ami azt jelenti, az első 4 embert a változás nem érintette - Ők továbbra is ingyen ittak. De mi legyen a másik 6 emberrel - a fizető vendégekkel? Hogyan tudják elosztani a 20 dollár engedményt, hogy mindenki elégedett legyen?

    Kiszámolták, hogy 20 dollár 6 részre osztva 3,33. Ha ekkora részt levonnának mindenki számlájából akkor az ötödiknek és a hatodiknak sem kellene fizetni a sörért. Ezért a bár tulajdonosa azt javasolta, hogy az lenne igazságos, ha mindenkinek a részéből körülbelül ugyanakkora százalékot vonnának le, és tett egy javaslatot, hogy ez hogy nézne ki. Így:
    Az ötödik ahogy az első 4 semmit se fizetne – 100% megtakarítás.
    A hatodik 2 dollárt fizetne 3 helyett – 33% megtakarítás.
    A hetedik 5 dollárt fizetne 7 helyett – 28% megtakarítás.
    A nyolcadik 9 dollárt fizetne 12 helyett – 25% megtakarítás.
    A kilencedik 14 dollárt fizetne 18 helyett – 22% megtakarítás.
    A tizedik (a leggazdagabb) 49 dollárt fizetne 59 helyett – 16% megtakarítás.

    Mind a 6 ember jobban járt a korábbi állapothoz képest és az első 4 továbbra is ingyen ivott. Amikor kimentek a bárból az emberek elkezdték összehasonlítgatni a megtakarításukat.

    - Én csak egy dollárt kaptam a 20 dolláros engedményből – mondta a hatodik – ő pedig 10-et mutatott a tizedik emberre.
    - Ez igaz! - kiáltotta a hetedik. Miért kap ő 10-et mikor én csak kettőt? A gazdagok kapják az összes kedvezményt!
    - Várjunk csak - kiabált az első négy kórusban – mi nem kaptunk semmit! A rendszer diszkriminálja a szegényeket!
    A kilenc ember körülvette a tizediket és elverték.

    A következő este csak kilencen jöttek el sörözni, leültek és a tizedik nélkül itták a söröket. Amikor a fizetésre került a sor rájöttek valami fontosra. Még együtt se volt annyi pénzük, hogy a számla felét kifizessék! Ez az ahogy az adórendszer működik. Az emberek akik a legmagasabb adókat fizetik kapják a legnagyobb kedvezményeket az adókedvezményeknél. Ha túladóztatják és támadják őket azért mert túlságosan gazdagok egyszer csak nem lesznek köztünk többet. Sőt előfordulhat, hogy külföldön fognak inni, ahol a légkör barátságosabb.
     
  9. rambo / Guest

    Egyszer a róka séta közben a tópartra ért. A tóban kácsák úszkáltak. Amint meglátta a róka a kácsákat, mindjárt kacsapecsenyére fájt a foga. Gondolkozott, hogy foghatna megcsak egyet is. Tudta, hogy a kácsák nagyon kíváncsiak, bekiáltott nekik:

    – Gyertek csak közelebb, majd szép mesét mondok!
    – Halljuk mi innen is – felelték a kácsák –, csak mondjad!
    – De messze vagytok ám, nem tudok akkorát kiáltani. Jöjjön ki közületek egy, annak majd a fülébe súgom, az azután elmondja a többinek. De okos jöjjön ám ki, mert a szamár elfelejti!
    A kácsák mind kijöttek a partra, mert mind okosnak tartotta magát, a róka azután, amelyik legközelebb volt hozzá, megfogta, a többi pedig szétrebbent.
     
  10. Winnetou /

    Csatlakozott:
    2012. december 09.
    Hozzászólások:
    78
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre?

    A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta, egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba.
    Gondolkozott rajta, hova tegye az írást. Már nem volt senki, akire bízhatta volna, kapta magát, felvitte a padlásra, eldugta a gerincgerenda mellé, azzal mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba.
    Estefelé hazament, kereste az írást, de biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak.
    Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.
     
  11. wattacukor /

    Csatlakozott:
    2011. július 11.
    Hozzászólások:
    577
    Kapott lájkok:
    2
    Beküldött adatlapok:
    0
    Lakhely :
    itthon
    Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő leányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt.
    Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor kihajtotta legelni, amint legelteti, arra megy egy eladó leány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor:
    – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány.
    Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött a botjával a lányra.
    – Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt? . mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor:
    – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap.
    Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap farára.
    – Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény leányt!
    Ez is odaragadt; megint elkezdte a pásztor:
    – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén asszony.
    Jött arra megint egy katona, vezetett arra egy paripát; megfogta az asszony karját csintalanságból, mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor:
    – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa.
    Megint jött egy takács egy csomó vászonnal, rávágott a paripa farára.
    – Ejnye, be szép paripa ez! . Azzal ez is odaragadt. Elkezdte a pásztor:
    – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács.
    Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a takácsra.
    – Mit bámul itt, komámuram?
    Ez is odaragadt. Csak elkezdte a pásztor:
    – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács hátán kapta, kapta végén varga.
    Amint így terelgette őket előre, arra ment a király a szomorú lányával. A királykisasszony, amint azt a furcsaságot meglátta, olyan jóízűt nevetett, hogy majd eldűlt bele.
    A király is, amint meglátta, magához hívatta a pásztort, neki adta fele királyságát meg a szép leányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak még ma is élnek, ha meg nem haltak.



    http://torrent-empire.me/kepfel/di/K3TK/www.gif
     
  12. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    "Kinyitjuk a könyvet. A lapok üresek. Magunk írjuk a szavakat. A könyv címe "Lehetőség" és az első fejezete "Újév". (Edith Lovejoy Pierce)


    Barátok...........van és voltak.......
    De..........
    Volt egy barátom........
    Mindig körül rajongtak volta aki a jókedvemért, volt aki mert tudta, ha magamért nem is majd érte 1000 ördöggel is szembe szállok.
    Igazi pláné kevés.
    Akiről beszélek, egy volt a sok közül.
    Nem az bosszant, hogy cserbenhagyott, hogy mondvacsinált konfliktust generált közénk és aztán továbblépett, ó, dehogy...
    Túlságosan jól ismerem ehhez az embereket...
    De volt egy barátom...
    S a volt és a nincs között nem csak a minőségi különbség a szembeötlő, hanem az a gyarlóság, amelyikkel képesek vagyunk elhitetni magunkkal emberi viszonyaink valódiságát, az a kényelem és az az önáltatás, amely meggyőz minket értékítéleteink helyességéről.
    Amikor egyedül marad az ember, változik a nézőpontja.
    Hirtelen magára utalt, bizonytalanabb és sebezhetőbb lesz...
    De tisztábban lát egy kicsit ilyenkor.
    Magamra haragszom.
    Nem azért, mert tévedtem, hanem azért mert naiv voltam.
    Már megint.
    Erről akartam írni, de mit írhatnék cserbenhagyásról, árulásról, önteltségről, egoizmusról?
    Könyvtárnyit írtak minderről.
     
    Utoljára szerkesztve moderátor által: 2014. január 02.
  13. jaky6 /

    Csatlakozott:
    2011. május 15.
    Hozzászólások:
    208
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Élt egyszer egy öregember meg egy öregasszony. Volt egy bakkecskéjük meg egy kosuk. A bakkecske meg a kos jó barátságban voltak: ahova a bakkecske ment, oda ment a kos is. Ha a bakkecske a veteményeskertbe ment káposztát lopni, a kos követte. Ha pedig a virágoskertbe füvet legelni, a kos oda is utána ment.
    - Azt mondom én neked, asszony - szólt az ember a feleségéhez -, hajtsuk el a háztól ezt a kecskét meg a kost, mert sem a veteményeskert, sem a virágoskert nem marad meg tőlük.
    - Hordjátok el magatokat, ne lássalak benneteket többé az udvaromon! - kiáltott a gazda a két jó barátra.
    Amint a bakkecske meg a kos meghallották ezt, tarisznyát varrtak maguknak, és elindultak világgá.
    Mennek, mennek, mendegélnek, hát egyszer csak egy farkaskoponyát találnak a mező közepén. A kos erős volt, de igen félénk, a bakkecske viszont bátor, de igen gyenge.
    - Emeld fel a farkaskoponyát, kos barátom, te vagy az erősebb - szólt a bakkecske.
    - Vedd fel inkább te, te vagy a bátrabb!
    Addig vitatkoztak, amíg aztán közös erővel fel nem emelték, és bedobták a tarisznyába.
    Tovább mennek, mendegélnek, hát Látják: tűz lángol az egyik mezőn.
    - Menjünk mi is oda, ott tölt|ük az éjszakát, hogy a farkasok fel ne faljanak.
    Odamennek a tűzhöz. A tűz körül három farkas ült, kását főztek.
    Mit tehetett a két jó barát, jó estét kívánt a farkasoknak.
    - Jó estét, jó estét! - örültek meg a farkasok.
    - Még nem fő a kásánk, de most már hús is lesz hozzá belőletek!
    Megijedt a bakkecske, a kos is igen megrémült. Eszébe jut a bakkecskének a farkaskoponya.
    - Vedd csak elő, kos barátom, azt a farkaskoponyát!
    A kos benyúlt a tarisznyába, és kivette a koponyát.
    - Nem ezt, hanem a nagyobbikat! - mondja a bakkecske.
    A bárány megint kihúzza ugyanazt.
    - Van ott még nagyobb is, azt add ide!
    Megrémültek a farkasok, azon kezdték törni a fejüket, hogyan szökhetnének meg innen: ,,Mert ez olyan két jószág, hogy a fejünket veszi, lám csak, egyre- másra húzzák elő a tarisznyából a farkaskoponyákat!"
    Megszólal az egyik farkas:
    - Úgy látom, nagyszerű társaságunk lesz a vacsorához, a kása is szépen fő már, de fel kellene még önteni egy kis vízzel. Elszaladok vízért a kútra.
    Azzal fogta magát, és mát szaladt is. Közben gondolja magában:
    ,,Süllyedjen a pokol fenekére a társaságotok!" Várja a másik két farkas, mikor tér vissza a társuk, de közben ők is azon gondolkoznak, miként illanhatnának el innen.
    - Elment az a gézengúz, aztán bizonyára leült valahol, a kását meg nincs mivel felönteni. Török egy vesszőt, megyek, visszakergetem.
    Ezzel szedte is a lábát, többé vissza se tért.
    A harmadik farkas tovább üldögélt nagy rémülten.
    - Utánuk megyek már, megnézem, mi történt velük!
    Már szaladt is, örült, hogy elmenekülhet.
    Ekkor azt mondja a bakkecske a kosnak:
    - Na, komám, most már kapjuk be egykettőre ezt a kását, aztán szedjük mi is a lábunkat!
    Hamarosan bekapkodták, aztán, uccu, neki, vesd el magad!
    Az első farkas ezalatt így gondolkodott:
    ,,Hát nem szégyen három farkasnak megijedni egy bakkecskétől meg egy kostól? Menjünk csak vissza, faljuk fel a bitangokat!"
    Mire a farkasok visszatértek, a két jó barát már kiürítette az üstöt, kereket oldott, és felmászott egy magas tölgyfára. Törik a fejüket a farkasok, hol találhatnák meg a bakkecskét meg a kost. Elindultak a nyomukban, és megtalálták őket a tölgyfán. A bátor bakkecske felmászott egészen a tölgyfa tetejére, a kos pedig, mivel félénkebb volt, lejjebb maradt.
    - Te vagy az idősebb – mondja a két fiatalabb farkas az öregnek -, te mondd meg, hogyan hozzuk le onnan az ebadtákat.
    Hanyatt feküdt az öreg farkas a fa alatt, és elkezdett varázsolni. A kos remegve ült az ágon, de félelmében elvesztette egyensúlyát, és ráesett a farkasra. A bátor bakkecske nem sokáig gondolkozott, elkiáltotta magát:
    - Hozd csak fel ide azt az öreg farkast, majd én ellátom a baját!
    Felpattantak erre a farkasok, nekiiramodtak, hogy csak úgy porzott utánuk az út.
    A bakkecske is lemászott a nagy fáról, elmentek a mezőre, kalibát építettek, és még ma is ott élnek, ha meg nem haltak.
     
  14. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Icipici kis mese

    Egyszer volt, hol nem volt egy icipici házikó,
    icipici házikóban icipici ágyikó.
    Ottan élt, éldegélt egy icipici lencsi lány,
    icipici anyukával túl az Óperencián.

    Icipici lencsi lányka lencsi babát ringatott,
    anyuka is ezt csinálta, s boldogságban éltek ott.
    Amikor este lett, az icipici lányka félt,
    s icipici anyukája mondott egy mesét.

    És ha meg nem haltak, ma is élnek,
    ma sincs vége a mesének,
    ma sincs vége, sosincs vége,
    fuss el véle!
     
  15. jaky6 /

    Csatlakozott:
    2011. május 15.
    Hozzászólások:
    208
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, az üveghegyeken innét, volt egyszer egy szegény özvegyasszony s annak egyetlen fiacskája. Ennek a kisfiúnak, mikor a világra jött, egy kardhüvely volt az oldalán, s ahogy nőtt a fiú, úgy nőtt a kardhüvely is.
    Egyszer, mikor a fiú nagyobbra nevelkedett, kiment a kertbe, s amint ott járt-kelt, kipattant a földből egy kard. Fölkapja a fiú a kardot, belepróbálja a hüvelybe, s hát jól talál, éppen mintha bele csinálták volna.
    Mit gondolt, mit nem a fiú, a kardot visszaszúrta a földbe, nem szólt senkinek sem, még az anyjának sem, hanem mindennap kiment a kertbe, s a kardot csudálta.
    Telt-múlt az idő, a fiú növekedett, nőtt az oldalán a kardhüvely is, és nőtt a földben a kard is. Egyszer azonban valami csudálatos álmot látott a fiú, s meg sem várta a pitymallatot, kiszaladt a kertbe, ott a kardot kihúzta a földből, bedugta a hüvelybe, azzal szaladt az édesanyja elé, s mondta nagy örömmel:
    - Hej, édesanyám, ha tudná, milyen csudálatos álmot láttam az éjjel.
    - Ugyan mit, hadd halljam?
    - Jaj, azt még édesanyámnak sem mondhatom meg.
    Eleget faggatta az anyja, kérte szép szóval, ijesztgette haragos szóval, egy szó nem sok, annyit sem mondott.
    Megharagudott az özvegyasszony erősen, kapta a seprűt, s jól elnáspángolta a fiút. Sírt a fiú keservesen, s azt mondta az anyjának:
    - Csak üssön, üssön, édesanyám, el is pusztíthat, mégsem mondom el az álmomat.
    Azzal hátraszaladt a kertbe, ott leült egy fa alá, s olyan keservesen sírt, hogy aki arrafelé járt, jól hallhatta a sírását, s meg is eshetett a szíve rajta.
    Mi útja lehetett arrafelé, nem tudom, elég az, hogy történetesen éppen arra járt a burkus király hatlovas hintón, s meghallotta a fiú sírását.
    Elészól a király a kocsisnak, hogy álljon meg, az inast meg küldi, hogy menjen be a kertbe, s nézze meg, ki sír, és miért sír.
    Szaladt az inas a kertbe, kérdezte a gyermeket, hogy miért sír, a gyermek meg is mondta. Azzal az inas vissza a királyhoz, s jelenti, hogy mit mondott a fiú, egyszeriben visszaszalasztja az inast a király, hogy vigye hozzá a fiút. Az inas odaviszi a fiút, s megkérdezi a király is, hogy miért sír, igaz volna-e, hogy valami csudálatos álmot látott, s nem akarja megmondani az anyjának.
    - Igaz - mondta a fiú -, csudálatos álmot láttam, felséges királyom, s azt nem mondom meg senkinek ezen a világon.
    - De már azt nem hiszem - mondta a király. - Ülj ide csak mellém a hintóba, velem jössz te most. Úgy sincs fiam, fiamnak fogadlak. Tudom azt az egyet, hogy majd megmondod, ha otthon leszünk.
    A fiú nem szólt semmit, de szépen felült a hintóba a király mellé, aközben kijött az anyja is, s bezzeg örvendezett, hogy ilyen nagy szerencsére fordult a fia dolga. Adott a király neki egy zacskó aranyat, aztán Istennek ajánlotta, a fiú is elbúcsúzott illendőképpen, s azzal a király hintaja elvágtatott, mint a sebes szél.
    Még estére sem telt az idő, megérkeztek a király palotájába, ott mindjárt kiöltöztették a fiút, de olyan szép is volt az aranyos gúnyában, hogy amikor meglátta a három királykisasszony - mert három leánya volt a királynak -, nem győzték eléggé csudálni. Bizony mondom, hogy erősen megakadt rajta a szemük.
    Na, teltek-múltak a napok, a fiút úgy tartotta, nevelte a király, mint saját édes fiát. De mikor egy hét, kettő eltelt, csak elővette, s mondta neki kegyes szóval:
    - Na, édes fiam, most már megmondhatod, miféle csudálatos álmot láttál.
    - Nem mondom meg, felséges királyom, senkinek ezen a világon - válaszolta most is a fiú.
    „Jól van - gondolta magában a király -, hiszen ha nekem nem mondod meg, majd megmondod a leányaimnak" - s szólt mind a három leányának, hogy vegyék elő külön-külön a fogadott testvérüket, addig békében ne hagyják, míg azt a csudálatos álmot el nem mondta.
    Hiszen tehettek akármit a királykisasszonyok, hízelkedtek neki édes szóval, cirókálták, marókálták az arcát: mindhiába való volt, a fiú egy szó nem sok, annyit sem szólt.
    Jelentették a leányok az apjuknak, hogy nem szólt az a fiú semmit, néma, mint a hal, csak a vállát vonogatta, harapófogóval sem lehet kihúzni belőle egy szót.
    - Na, ha nektek sem mondta meg - kiáltott a király szörnyű mérgesen -, nem is tekintem többé fiamnak, a palotámban sem tartom, hadd menjen le a cselédek közé, úgyis odavaló. Még aznap kitették a szűrét a fiúnak, leküldték a cselédek közé.
    Hanem a kicsi királykisasszony nem tudott nyugodni a nagy erős kíváncsiságtól, föltette magában, hogy akár így, akár úgy, mindenféleképpen kiveszi a fiúból azt a titkot. Egyszer, mikor senki sem látta, lesurrant a palotából, ment a cselédházba, ott eléfogta a fiút, s mondta neki:
    - Látod-e, te bolond, te, miért nem mondod meg az álmodat? Király lennél az én apám után, válogathatnál a legszebb királykisasszonyok között.
    A fiú megszólalt, s mondta a királykisasszonynak:
    - Hagyj békét nekem, ha jót akarsz.
    - Nem nyugszom addig, míg meg nem mondod - erősködött a királykisasszony.
    Erre a szóra szörnyű haragra lobbant a fiú, még a kardja is elkezdett csörömpölni a hüvelyben magától, hogy a királykisasszony halálra ijedt, mert még ilyet nem látott, hallott életében.
    - Egy szót se többet - mondta a fiú -, mert ha még egyet szólsz, kiugrik a kardom a hüvelyéből, s bizony mondom, vége az életednek.
    De bezzeg nem is szólt többet a királykisasszony, kifutott a cselédházból, hangos sírással, szaladt fel a palotába, s elpanaszolta az apjának, hogy mi történt ővéle.
    - Ejnye, ördögadta kölyke! - rikkantott a király. - Még a mai szentséges szent napon akasztófára húzatom.
    Ki is adta mindjárt a parancsolatot, állítsanak akasztófát a város végére, akasszák fel a kardos fiút.
    Egy óra sem telt bele, felállították az akasztófát, s vitték a fiút a vesztőhelyre. Tenger nép csődült oda, nem tudták elgondolni, mi nagy vétke, bűne lehet a kardos fiúnak. Csak akkor tudták meg, mikor az akasztófa alá állt, s még egyszer s utoljára kérdezte a király:
    - Megmondod-e az álmodat?
    A fiú nem szólt semmit, csak rázta a fejét, a kardja pedig csörömpölt a hüvelyében, pedig hozzá sem nyúlt. De abban a pillanatban, amikor a kötelet a nyakára akarták húzni, nagy zúgás, riadás kerekedett, mindenki az ország útja felé nézett, s hát ott jött sebes vágtatással egy hatlovas hintó, s abban a hintóban valaki fehér kendőt lobogtatott.
    Odaért a hintó a vesztőhelyhez, s nagy hirtelen leszállt, abból ugyan ki szállt le? A magyar király. Ment egyenest a burkus királyhoz, parolázott vele, s mondta neki:
    - Hallod-e pajtás, ne akasztasd föl ezt a fiút, add nekem, majd én magammal viszem. Hallottam a hírét, hogy valami csuda álmot látott, s nem akarja megmondani. Hiszen csak kerüljön az én kezem alá, megmondja, tudom.
    - Jól van - mondta a burkus király -, csak vigyed, nekem elég bosszúságom volt miatta, legyen neked is.
    Azzal ismét paroláztak, egymástól annak rendje s módja szerint elbúcsúztak, s a magyar király elvitte a hintaján a kardos fiút. Megérkezett a király Budára a kardos fiúval, s amint . befordult a hintó az udvarra, szaladt elébe a leánya, összecsapta a kezét, s kérdezte:
    - Jaj, lelkem édesapám, honnét hoztad ezt a szép fiút? Talán bizony Tündérországból?
    - Hoztam biz a, de nem Tündérországból, hanem az akasztófa alól - válaszolta a király.
    Fölmentek a palotába, de amíg felmentek s azután is, a királykisasszony le nem tudta venni szemét a kardos fiúról. Észrevette ezt a király, s mondta a leányának:
    - Csak ne nézd olyan erősen, mert nem lehet tudni, hogy még nálam is nem kerül-e az akasztófa alá.
    Mindjárt kérdezte is a fiútól:
    - No, te kardos fiú, hát nekem elmondod-e az álmodat?
    - Nem mondom én senkinek ezen a világon - felelte a fiú, s ugrált, csörömpölt a kard a hüvelyben, hogy a király is, a leánya is, szemétszáját eltátotta a nagy csodálkozástól.
    - Hiszen majd megmondod nekem - mosolygott édesen, kedvesen a királykisasszony a fiúra, de a királykisasszonynak nem is válaszolt, csak a fejét rázta nagy búsan, a kard meg csörömpölt most is.
    - Hát, ha sem nekem, sem a leányomnak meg nem mondod - szólt a király -, akkor, fiam, bezáratlak egy kis szobába. Lesz ott ételed, italod elegendő, semmiben sem lesz fogyatkozásod, hanem addig ki sem kerülsz onnét, míg az álmodat meg nem mondod.
    Mindjárt be is vezették egy kicsi szobába. Ott egy nagy könyvet elejébe tett a király, hogy abból olvasgasson. Aztán küldött neki ételt, italt, mindent a javából. De a kulcsot kétszer is ráfordították az ajtóra, hogy ki ne jöhessen.
    - Hej, Istenem - búsult a kardos fiú -, minek is láttam én azt a csudálatos álmot!
    De búsult a királykisasszony is, s amikor csak nem látták, lement a kertbe, ott sétálgatott könnyes szemmel a kardos fiú ablaka alatt, hátha egyszer kitekint az ablakon, s a szívére beszélhet.
    Egyszer csakugyan kikönyökölt a fiú az ablakon, éppen akkor, mikor arra ment a királykisasszony. Hullott a könnye, mint a záporeső a királykisasszonynak, s hogy ezt látta a kardos fiú, megszólította:
    - Ugyan bizony miért sírsz, szép királykisasszony, amikor mindened van, amit szemed, szájad kíván, s szabad vagy, mint a madár? Mondotta a királykisasszony:
    - Temiattad hullanak a könnyeim, kardos fiú. Mért nem mondod el az álmodat nekem? Lásd, az én apámnak nincs fia, ha elmondanád az álmodat, bizony tudom, neked adná fele királyságát, s tiéd lennék én is.
    - Egy szót se többet - mordult rá haragosan a kardos fiú -, mert bizony mondom neked, ha még egyet szólsz, kiugrik a kardom, s vége az életednek.
    Megriadt a királykisasszony ettől a haragos beszédtől, s hangos sírással felszaladt a palotába.
    - Hát téged mi lelt? - kérdezte a király. - Jaj, ne is kérdezd, édes jó apám!
    Nem akarta megmondani, hogy mi történt, de addig faggatta az apja, hogy mégiscsak kivallotta.
    - No, megállj, hitvány fatty! - kiáltott a király szörnyű haraggal. - Élve temettetlek el, mert megríkattad a leányomat!
    Egyszeriben hívatott száz kőművest, s még aznap építtetett egy tornyot, oda vitette a kardos fiút, s befalaztatta.
    Hanem amíg a tornyot építették, ott settenkedett a királykisasszony, s addig kérte s olyan szépen kérte a pallért, hogy hagyott a tornyon egy ablakocskát, melyről csak ők tudtak ketten, s azon a titkos ablakon minden este ételt, italt adott be a királykisasszony a kardos fiúnak.
    Telt-múlt az idő, a királykisasszony minden este eljárt a titkos ablakra, ott sírdogált, kesergett, s beszélgetett a kardos fiúval. De menynyit könyörgött, hogy ne temesse el magát élve, elevenen, ne hervassza el így szép ifjúságát! Hiába könyörgött, a kardos fiú mégsem mondta el az álmát.
    Egyszer azonban mi történt? Az történt, hogy a török császár üzent a magyar királynak: sokat ne gondolkozzék, küldje a leányát be Törökországba, az ő udvarába, mert hallotta, hogy a magyar királykisasszonynak szépségben nincs párja kerek e földön. De még azt is üzente a török császár, hogy ha nem küldené a királykisasszonyt, fölkerekedik minden népével, s kő kövön nem marad az egész országban.
    Hej, nagy búbánat s szomorúság nehezedett a királyra! Mit tudjon csinálni! Még egy esztendeje sem múlt el, hogy nagy háborúja volt, s abban a háborúban erősen megfogyatkoztak a katonái.
    Észrevette a királykisasszony az apja nagy szomorúságát, s addig beszélt, addig könyörgött, hogy kivette belőle, mi nyomja a szívét. De szörnyű nagy búbánat fogta el a királykisasszony szívét is. Azt mondta az apjának:
    - Hát csak küldj el, édesapám, semhogy az országod elpusztuljon.
    A király nem szólt semmit, csak tűnődött, évelődött magában, egész éjjel be sem hunyta a szemét, járt fel s le a palotában, törte a fejét, hogy mit csináljon. Aközben a királykisasszony kisurrant a palotából, szaladt a kardos fiúhoz, s mondta neki keserves könnyhullatások közt:
    - No, te szegény kardos fiú, most meg kell halnod, mert engem visznek be Törökországba, a nagy török császár fényes udvarába. Látod, látod, miért nem mondtad el az álmodat!
    De még csak most csördült meg igazi haragosan a kardos fiú kardja.
    - Bizony nem mégy te be Törökországba! - mondta a fiú. - Eredj csak haza szépen, feküdj le, s reggel mondtad az apádnak, hogy te is láttál egy csudálatos álmot. Azt láttad álmodban mondtad te, hogy az a kardos fiú, kit az apád befalaztatott, még most is él, s azt mondta neked, hogy csak hadd jöjjön az a török császár, ő egyes-egyedül is visszakergeti az egész ármádiát.
    Elszaladt a királykisasszony nagy örömmel, lefekszik szép selyemágyába, le sem hunyta a szemét egész éjjel, hanem azért reggel mondta az apjának, hogy milyen csudálatos álmot látott.
    - Na, ez igazán csudálatos álom - mondta a király, s mindjárt ment a toronyhoz, a kőművesekkel széjjelbontatta, s hát csakugyan élt a kardos fiú, még hétszerte szebb volt, mint annak előtte, s nagy, erős dali legény lett belőle, a kardja is sokkal nagyobb, mint azelőtt.
    Csodálkozott a király, csodálkozott minden lélek. Hát még, amikor a kardos fiú mondta, hogy jól látta a királykisasszony, amit álmában látott, mert akár meg se mozduljanak a király katonái, egyedül visszaveri a török ármádiát.
    Vissza is üzent a király a követektől a császárnak, hogy csak jöjjön, de minden népével, ha a leányát feleségül akarja!
    Na, elmennek a követek, s egy hét, kettő, hogy elmúlt, hát csakugyan jön a török császár, utána akkora ármádia, hogy rengett a föld alatta. A magyar király is talpra állította a katonáit, hanem a kardos fiú ügyet sem vetett a katonákra, nekivágtatott a török ármádiának, aztán szólott a kardjának:
    - Édes kardom, most ugorj ki a hüvelyből!
    Hej, uram, teremtőm, halljatok csudát, mit csinált az a kard! Kezdette a török császáron, nyissz, földön volt a feje; aztán nyargalt tovább, végig az ármádián, hullott a török, mint a kéve. Mire odaért a magyar sereg, még hírmondó sem maradt a törökből.
    Megfordult a magyar ármádia, elejébe vágtatott a kardos fiú, s mentek haza nagy ének- s muzsikaszóval, meg sem álltak Buda váráig. Ott már várta a király meg a királykisasszony a kardos fiút.
    - No, te fiú - mondta a király -, akármit álmodtál, én többet nem kérdem. Országomat, leányomat megvédelmezted, legyen a tied mind a kettő. Ez órától fogvást te vagy a magyarok királya.
    Mondta a kardos fiú:
    - Bizony, ha én vagyok a magyarok királya, akkor meg is mondom, hogy mi álmot láttam. Azt láttam én álmomban, felséges apámuram, hogy a magyarok királya leszek.
    Mondjam tovább, ne mondtam, még aznap megtartották a lakodalmat. Buda várába hozatták a kardos fiú anyját is; most aztán ez is megtudta, hogy mit álmodott volt a fia.
    Hét álló hétig folyton állt a lakodalom, akkor aztán abbahagyták.
    Holnap legyen a kardos fiú s a felesége a ti vendégetek.
     
  16. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [video=youtube;l79jFnXfCJE]http://www.youtube.com/watch?v=l79jFnXfCJE#t=13[/video]
     
  17. timar0703 /

    Csatlakozott:
    2013. május 30.
    Hozzászólások:
    863
    Kapott lájkok:
    115
    Beküldött adatlapok:
    0
    Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
    Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
    - Nos, mit gondolsz erről az útról?
    - Nagyon jó volt, apa!
    - Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
    - Igen.
    - És mit láttál meg mindebből?
    - Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
    Az apa csak fogta a kormáEgyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
    Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
    - Nos, mit gondolsz erről az útról?
    - Nagyon jó volt, apa!
    - Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
    - Igen.
    - És mit láttál meg mindebből?
    - Azt, apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
    Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
    - Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.nyt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
    - Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
     
  18. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [h=3]Petőfi Sándor: Arany Lacinak — vers[/h]Laci te,
    Hallod-e?
    Jer ide,
    Jer, ha mondom,
    Rontom-bontom,
    Ülj meg itten az ölemben,
    De ne moccanj, mert különben
    Meg talállak csípni,
    Igy ni!
    Ugye fáj?
    Hát ne kiabálj.
    Szájadat betedd,
    S nyisd ki füledet,
    Nyisd ki ezt a kis kaput;
    Majd meglátod, hogy mi fut
    Rajta át fejedbe...
    Egy kis tarka lepke.
    Tarka lepke, kis mese,
    Szállj be Laci fejibe.

    Volt egy ember, nagybajúszos.
    Mit csinált? elment a kúthoz.
    De nem volt viz a vederbe’,
    Kapta magát, telemerte.
    És vajon minek
    Meritette meg
    Azt a vedret?
    Tán a kertet
    Kéne meglocsolnia?
    Vagy ihatnék?... nem biz a.
    Telt vederrel a kezében
    A mezőre ballag szépen,
    Ott megállt és körülnézett;
    Ejnye vajon mit szemlélhet?
    Tán a fényes délibábot?
    Hisz olyat már sokat látott...
    Vagy a szomszéd falu tornyát?
    Hisz azon meg nem sokat lát...
    Vagy tán azt az embert,
    Ki amott a kendert
    Áztatóba hordja?
    Arra sincsen gondja.
    Mire van hát?
    Ebugattát!
    Már csak megmondom, mi végett
    Nézi át a mezőséget,
    A vizet mért hozta ki?
    Ürgét akar önteni.
    Ninini:
    Ott az ürge,
    Hű, mi fürge,
    Mint szalad!
    Pillanat,
    S odabenn van,
    Benn a lyukban.
    A mi emberünk se’ rest,
    Odanyargal egyenest
    A lyuk mellé,
    S beleönté
    A veder vizet;
    Torkig tele lett.
    A szegény kis ürge
    Egy darabig türte,
    Hanem aztán csak kimászott,
    Még az inge is átázott.
    A lyuk száján nyakon csipték,
    Nyakon csipték, hazavitték,
    S mostan...
    Itt van...
    Karjaimban,
    Mert e fürge
    Pajkos ürge
    Te vagy, Laci, te bizony!






     
    • Like Like x 2
  19. boni /

    Csatlakozott:
    2013. január 11.
    Hozzászólások:
    603
    Kapott lájkok:
    218
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [​IMG]
     
    • Like Like x 4
  20. klarensz / Moderator Vezetőség

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,239
    Kapott lájkok:
    2,394
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Csibe-kacsa

    (Francia mese nyomán írta Jékely Zoltán)

    Tyúkanyó ül, ül a fészkén; le-lehajlik, kotyog-motyog, a csőrével nagy gondosan forgatja maga alatt a hat szép, meleg tojást.
    Odamegy hozzá a kakas és így szól:
    — Ó, te szegény jó Kotkodács! Már vagy húsz napja kotlasz itt; alig eszel, alig iszol valamit; hoztam neked egy szem kukoricát! Ezzel már kibírod holnapig; letelik a huszonegy nap, s kikelnek a kiscsibék.
    Még egy kicsit karácsolt neki, aztán mint ki jól végezte dolgát, kibillegett az udvarra.
    Másnap reggel csakugyan kibújt a tojásból öt pelyhes kiscsibe. Gyönyörködött is bennük Kotkodács anyó; kotyogott- motyogott hozzájuk s a csibék is jókedvűen csipogtak: pi-pi-pi!
    De a hatodik tojásból nem bújt ki semmi.
    — Hogy-hogy-hogy? — ijedezett Kotkodács anyó; a kakas meghallotta s bebillegett.
    Nézik, nézik, forgatják, hengergetik a tojást, míg — lássatok csodát — hirtelen kettéesik, s kibújik belőle valami csodabogár. Sárga mint a kikirics, nagy feje borzas, lába s csőre széles, mint a lábát s azt mondja: háp-háp-háp!
    — Hát ez mi, micsoda? — néztek egymásra s dühösen kotyogtak-káráltak felette. Aztán a kakas nagy mérgesen kirohant, hátra se nézett.
    A furcsa kis jövevényt elnevezték Csibe-Kacsának, mert kacsára hasonlított. Az öt csibe csúfolta, csípte, ahol érte. Kotkodács anyó rá se nézett. Soha egy jó szót, egy zabszemet sem adott neki, mindent a csibék kaptak. A kakas meg a fejebúbjára koppintott, amikor csak tehette.
    Búsult is eleget szegény Csibe-Kacsa. Elbújt a nagy fűben, hogy senki se lássa.
    — Háp-háp-háp — siránkozott, s csak úgy patakzott a könnye. Bezzeg az öt csibe boldogan jött-ment Kotkodács anyóval, alig győzték szedegetni a sok jó falatot.
    Egy szép napon elindultak a vízimalom felé, mert ott mindig találtak elszórt búzaszemet. Csibe-Kacsa messziről totyogott utánuk. Hát egyszer csak nagy fekete madár jelent meg az égen, s az öt csibét Kotkodács anyó mindjárt a nagy szárnya alá vette. Futott, futott Csibe-Kacsa, hogy csak úgy dülöngélt bele, fejét bedugta Kotkodács anyó farka alá és addig mocorgott, esetlenkedett, amíg a Kánya — mert az volt a nagy fekete madár — fel nem figyelt mindannyiukra.
    — Vigyen el a kánya! — mondta mérgében Kotkodács anyó, s csak a csibékkel törődött.
    Csibe-Kacsa rémületében beugrott a patakba, s elbújt a sásban.
    A kánya meg keringett egy darabig a fejük felett, aztán elrepült.
    De Kotkodács ,anyó még sokáig nem merte kinyitni a szemét, nagy ijedelmében. Amikor végre kinyitotta, s körülnézett, hát sehol sincs Csibe-Kacsa!
    — Jaj szegény fejének, tán csak nem vitte el a kánya? Vagy a patakba fulladt? — rémüldözött. Attól félt, hogy Csibe-Kacsa nem tud úszni.
    De mit lát? Csibe-Kacsa vígan szeli a hullámokat; ha az úszást megunja, bukfencezik egyet, hogy csak azok a sárga lapát-lábacskái látszanak ki, aztán megint kibukkan, s úszkál, lubickol a patakban, mint egy jókedvű halacska. Nem csoda, hiszen Csibe-Kacsa igazi kacsa volt: kacsatojásból költötte ki véletlenül Kotkodács anyó. Most, hogy úszni látta, már ő is tudta ezt.
    — Gyere ki onnan — rikoltotta Kotkodács anyó. — Ha száz kacsa bújt is beléd, azonnal gyere ki onnan!
    De annak már rikoltozhatott, vidám hápogással búcsúzott el nevelőanyjától, s eltűnt a túlsó parti sásban.
    Beesteledett, s hirtelen megszólaltak a békák. Olyan zenebonát csaptak, hogy Csibe-Kacsa majd megsüketült belé, pedig álmos volt,- aludni szeretett volna. De ki tud aludni ilyen egetverő brekegésben, kuruttyolgatásban?
    Kikecmergett hát a partra. A bokrok között már sötétség volt, nagy madarak repdestek. Csibe-Kacsát félelmében a hideg rázta. Egyszer csak mit lát? Két csillogó szem világít rá, két hegyes fül mered felé: a róka! Nagy piros nyelvével szája szélét nyalogatja, ki villan hegyes szemfoga.
    — Végem van — sóhajtotta Csibe-Kacsa, s ijedtében már se nem hallott, se nem látott, csak szíve dobogását érezte egész testében.
    De hirtelen nagy recsegés-ropogás — a róka elillant, mintha ott sem lett volna. Csibe-Kacsa körülnéz. Hát kiket lát? A gazdasszonya és az öccse, nagy bottal a kezükben legelöl, mögöttük Kotkodács anyó, az öt csibe, s leghátul, nagy bőszen a kakas.
    — Itt vagy, te ágrólszakadt! — hajolt föléje a gazdasszonykája.
    — Kot-kot-kot! — pityergett örömében Kotkodács anyó.
    — Kukurikú! — kurjantott fel a kakas, hogy csak úgy visszhangzott a berek, s hangja megcsuklott a nagy meghatottságtól.
    — Pi-pi-pi — csipogtak a csibék s vidáman táncoltak körülötte. Kotkodács anyó kiterjesztette a szárnyát, lekuporodott, s most már Csibe-Kacsát is maga alá vette.
    — Háp-háp-háp — hallatszott a meleg tollak alól.
    — Kot-kot-kot — kotyogott Kotkodács anyó. — Látom már, kacsa vagy te csőröstül-bőröstül, de hát ha már ki- költöttelek, fel is nevellek. Csak meg ne szökjél többet, mert elkap a róka!
    A gazdasszonyka nagy kosarába tette őket, s megindultak hazafelé.
    — Kukuriku! Kukuriku! — kurjongatott leghátul a kakas.
    — Kurutty-kurutty, brekekekeke — válaszoltak rá a békák. Valahol, a malom táján nagy ugatás, csaholás kezdődött: a kutyák hajtották a rókát.
     
    • Like Like x 4
Címkék :

Ajánlj minket