CiNEDUB kritikák ,értékelés és egyéb

Itt lehet kritikákat észrevételeket megosztani a CiNEDUB filmekkel kapcsolatban.

Gulliver utazásai - Kritika




2011-02-09 13:00:00 - G*
Kezeket fel, aki tudja a Bermuda-háromszög titkát! Akik azt mondják, nincs is ott semmi, azok most tegyék le, a többiek várják meg nyugodtan, míg kimegy a vér a karjukból...
Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy Jack Black. Messze földön híres volt hős tetteiről, és csodás fekenéről. Mutogatta is igen gyakran! Ám egyszer, valahol a Tenacious D-n túl, még a Kung Fu Pandán is túl, új ötlete támadt ennek a Jack Blacknek. Mi lenne, ha megmutatnánk az ősöknek, milyen klassz is a mai világ? Így hát elhatározta magát, és kerek felét fogván felkerekedett, hogy továbbadja minden bölcsességét.

Tulajdonképpen tényleg ennyiről van szó, elég ha az eredeti műre gondolunk; hozzákeverünk egy kis "mai stílust" és máris kész a csuda. Csuda nagy nulla! A Gulliver utazásai cím ugyanis már ott hibádzik, hogy nem is utazik többször. Egy szerencsétlen levélhordót kapunk, de olyan szinten szerencsétlent, amilyet el sem tudtok képzelni: tíz éve ugyanaz a munkája, de az újoncot az első napja után előléptetik. De mi itt a probléma? Elvégre ez csak hangsúlyozni hivatott az óriási változást a film elején és végén lévő főszereplő között, nemde? Hát nem. Gulliver (a gyengébbek kedvéért, Jack Black főszereplésével) ezen felül fülig szerelmes egy bizonyos Darcyba (Amanda Peet), de már öt éve... Van, aki ezt mesébe illő szerelemként jellemezné? Kétlem.
Egyszer azonban mégis bátorságot gyűjt, ami hamar el is illan, épp csak annyira elég, hogy megpróbáljon a lány közelébe férkőzni. A gond viszont az, hogy emiatt el kell utaznia a híres-hírhedt Bermuda-háromszöghöz, hogy fényt derítsen a titokra. Itt azonban egy óriási vízhurrikán, annak a tetején egy örvénnyel (igen, ezt tényleg komolyan mondom) beszippantja, és a következő emléke már az, hogy "hangyaemberkék" mászkálnak rajta, eljut ugyanis a Jonathan Swift által megteremtett Lilliput városába, és itt ki is fújt a nagy utazás.
Spoileres bekezdés! (Már amennyire lehet ennél a filmnél ilyet mondani...)
Eleinte egy-két katonát elnyel a mély, az a sötét lyuk, ahova nem süt be a nap, de később már hősért ünneplik a vizeletéért. Csodás képesség, nem? Egész újfajta felfogás ez egy ilyen klasszikusnál, de hát ilyen világban élünk. Gulliver persze az angolos lilliputiakat meg kell védje a franciás blefuscuiaktól, cserébe viszont mindent megkap; a Titanicban főszereplő lesz, a Star Wars-ban megtudjuk, hogy Darth Vader fiát se Lukenak hívták és még sorolhatnám. Mindezt lehetett volna viccesen is előadni, de ehelyett csak úgy bekerült, azon az elven, hogy aki ezen abszurdizmuson is tud szórakozni mindenféle körítések nélkül, az tegye.

Jack Black különben elég jól megjátsza karakterét, de a mellé állított Jason Segelt, akit már bizonyára sokan ismertek az Így jártam anyátokkal című sitcomból, rossz volt nézni. Egy butusabb szerep jólállna neki, de itt Horatiot kell alakítania, aki egy elég semmilyen figura lett és épp ezért ő sem tud semmit kihozni belőle. A férfiak bánatára - vagy épp örömére? - pedig Darcy alig mutatkozik, csak - a manapság amerikai filmekben kötelező - szerelmi szál miatt került be, de persze teljesen bugyuta módon, az is csak arra volt jó, hogy húzzák kicsit az időt.
Mi tehát a konklúzió? Az, hogy ezt a filmet nem azért találták ki, hogy bárki megnézze. Tele van reklámokkal, már-már idegesítő mennyiségben, tehát már előre megvolt a bevételük jórésze. Jack Black rajongóknak nyilván kötelező darab, de aki nem az ablakon akarja kidobni azt az ezer forintot, az tényleg válasszon mást, a saját és környezete óvásáért.

Értékelés: 45%

Ui.: Érdekességképp megjegyzem, hogy aki a készítői listánál figyel, az az újságcikkekben láthatja, hogy írnak a csak az eredeti műben felbukkanó helyekről és lényekről is, épp csak a filmből "felejtették ki" őket.

 

Re: Általános csevegés

Rohanás - Kritika



2011-02-01 12:00:00 - G*
Ennél borzalmasabb címet el sem tudnék képzelni egy filmnek, de hát a "Gyorsabb" se hangzik sokkal jobban. Talán a legtökéletesebb a "Hasta la vista, baby!" lett volna, de nem a mi dolgunk kreatívnak lenni.
Bevallom őszintén, nem számítottam sokra a filmmel kapcsolatban. Nem olvastam róla sok információt, de egy, az átlagnál épp csak jobb filmnek ítélték tudtommal. Hát, meg kell hogy mondjam, nagyot tévednek, akik ezt állítják. Ez messze túlszárnyalja a mostanában mozikba kerül? borzalmányokat!

A bevezetőben nem véletlen hangzott el a világ egyik leghíresebb filmszlogenje, ugyanis itt is egy hús-vér terminátorral állunk szemben. Dwayne Johnson, ahogy egyébként majd' az összes színész is, a névtelenséggel akarja megkeresni a pénzét, ugyanis gyakorlatilag a főszereplők közül egynek sincs neve. Első számú hősünket "Sofőrként" mutatja be az első vele kapcsolatos jelenet, amelyben épp a börtönből szabadul, elszalad a sivatag közepéből egy roncstelepig, ahol feketében tündöklő bőrdzsekije, és hasonló színekben pompázó sportkocsija várja, abban pedig egy pisztoly és pár név. Úgy tűnik, nem igazán hatott a rehab, de erre van másik példa is
A történet nem csupán egy szálon fut, kapunk mellé egy "Zsarut" és egy "Bérgyilkost" is, nem túl nehéz összekombinálni őket, hogy összefüggjön a szerepük. Mindháromnak megvan a maga története, el?élete, hóbortja, titka és szerelme, amiről igazából maga a film is szól. A Zsaru az egyik ilyen titkának leleplezésével nyit; kiderül, hogy kábszeres és épp nyugdíjba készül. Elég jól tarthatja magát az öreg (Billy Bob Thornton), ugyanis a valóságban tényleg korban lenne, de a filmben legalább 10 évvel fiatalabbnak tűnik. (Érdekes, nekünk az iskolában azt mondta a doktornéni, hogy a drogok öregítik az embert...)

Bérgyilkosnak ezzel szemben egy vérprofi, és egyben vérficsúr szépfiút (Oliver Jackson-Cohen) kapunk, aki öntelten keresi az újabb kihívásokat, mert a Yogát sikeresen legyőzi. (Ez tényleg így hangzik el a filmben!) Terminátorunkban azonban emberére talál, egyedül ő gyorsabb és ügyesebb nála, amit aztán könnyű elképzelni, hogy visel.
E három szálat viszont olyan ügyes akciófilmmé kovácsolja a rendező, George Tillman Jr., hogy már pusztán az akció szócska nem elég a műfaj meghatározásához. Olyan rejtélyesen, ködösen halad a történet, amihez hasonlót csak a thrillerekben láthatunk, annak ellenére, hogy az elvileg logikátlan gyilkolásról szól. A rendőrszálnak köszönhetően bekapcsolódik a bűnügyi rész is, mert nyilván folyik a nyomozás a történtekkel kapcsolatban is.
A cselekmény tehát nagyon szépen ki lett dolgozva, az egyetlen probléma ezzel az, hogy már az első fél órában megtudjuk a titkok jó részét, és utána az izgalmas, pörgős jelenetekből átvált a még ugyancsak ködös, de drámai stílusba, ami kicsit vontatottabbá teszi a befejezést.

Az összképet tehát ez rombolhatja, de akit érdekel a fényjáték és a különleges kameraállások, azok se csalódnak, mert a látványnál erre is figyeltek, épp ezért érdemes nekünk is figyelni, a zenéről nem is beszélve. (Clint Mansell tényleg zseniális számlistát állított össze!) Engem meggyőzött.

Értékelés: 77%

 

Re: Általános csevegés

Hopp - Kritika
2011-04-19 15:00:00 - G*



Na most ugrik a majom a vízbe. Mármint a nyúl. Hajjaj, úgy érzem lesz itt még szerepcsere bőven... Csak figyeljetek!
Április híres a magyaroknál locsolkodós, nyugati szomszédainknál tojásdugdosós húsvétjáról, amely ma már majdnem teljesen maga mögött hagyja vallási eredetét. Ennek fényében került nemrégiben moziba ez a Hopp című akármicsoda. Az egyszerűség kedvéért nevezzük filmnek. Értem én, hogy húsvét, meg gyerekek meg minden, de ami itt folyik, az már finoman kifejezve is túlspilázott. Nem elég, hogy eddig is a nyúl, mint emlős állat hozta a tejcsokiból készült tojást, egy fejbevágó mondattal el is veszik minden ünnepi hangulatunkat már az első jelenet előtt...

Természetesen nem akarom lelőni a poént, de mivel a film magától is megteszi, ezért éreztetem veletek is a sokkot: "Az első emberi húsvéti nyuszi.". Ez a mondat a legtöbb szülőnél már akkor lecsap(hat)ja a biztosítékot, mikor még meg sem látta a mesés világot, ahol minden csokiból és drazsékból áll, és ahol egy nyúlfarknyi Charlie és a csokigyár-ból koppintott létesítményben dolgoznak a tündéribbnél tündéribb nyuszikák meg kiscsibék. Szerintem a készítők ilyenkor valami olyasmi jelenetet képzelhettek el a teremben ülők között, hogy a gyerekek hajat tépve küzdenek egymással a vászon előtt, mert meg akarják simogatni a csodás állatokat. Persze ez nem a mi dolgunk, de azért nem ártana eldönteni, hogy bábszínházat, vagy mozifilmet nézünk.
Visszatérve a tartalomra, egy a lényeg: aki nem bírja a szóvicceket, annak ez a film tabu. Ha azt hiszed, hogy rájöttél már az összes szóra, amelyben egy-két betű felcserélésével nyúl vagy fül kezdetet adhatsz a szónak, biztosan tévedsz. A film nem csak a gyerek lekötésére jó másfél órára, de egyben egy fület próbáló tusa a cukiság és emberi értelem között. Igazából, miután egy mondaton belül vagy öt ilyet használnak a néha elég mutáns fejű "nyulak", én feladtam a követését, mert a sokkparádé hű társunk marad a film végéig.
Figyelem! Ha valaki szerint bárminemű spoilerezhetőség létezik a filmmel kapcsolatban, akkor ne olvassa el ezt a bekezdést!
Ezzel el is érkeztünk a legrosszabb részhez: az első órára még rá lehet fogni, hogy rendben van, ezt nem felnőtteknek csinálták, de kisgyerekek számára élvezető. Ami viszont utána jön, az olyan orbitális baki volt a forgatókönyv megírásától kezdve, hogy elveszi a film összes értékét. Husi nevű főszereplőnk David Hasselhoff showjában készül dobolni (persze élő adásban), míg leendő húsvéti nyuszink (James Marsden) egy ketrecben sínylődik elődjével. Alatta az ördögi csibe, Carlos pedig épp a hatalmat akarja átvenni. Gonosz tervében szerepel az is, hogy csoki helyett madáreledelt fognak kapni a világ gyermekei. Hát nem rettenetes?
Szóval, formabontásból kapunk épp eleget. Van itt doboló-beszélő nyúl, varázspálcás nyúlapó, tehetségesnek kikiáltott lúzer és persze a befejezés az őrült madárutánzattal, ami minden aranyosságát elveszti, és ismét sikerrel mutatja be az amerikai rajzfilmsorozatokban is látható értelmetlen erőszakot. Bravo!

Értékelés: 44%

Ui.: Én ezzel megköszönöm a figyelmet minden kedves olvasómnak. További jó olvasgatást és jó munkát kívánok ezúton is CineStar-os kollegáimnak: S*, L*, G* és persze M*.
Sziasztok!

 

Re: Általános csevegés

Rio - Kritika

2011-04-23 15:22:00 - M*



Angry Birds - The Movie... mérges madaraink ezúttal Rio de Janeiro utcáin randalíroznak.
Sziasztok, én B* vagyok és ez lesz az első filmkritikám a CineStar berkein belül. Nem is szeretnék többet mondani, jöjjön a kritika.
Miért szeretjük a rajzfilmeket? Jobbára azért mert egyet sem lehet elrontani. Vannak gyengébben sikerültek persze, amikből nem lesz trilógia, vagy nem kapnak akkora ovációt mint társaik de azért rajtuk is lehet nevetni, és újra-újra felidézni belőle vicces részeket, elő lehet venni egy olyan estén vagy délutánon amikor nincs kedvünk olyan nagy gondolkodó filmet nézni és csak szórakozunk. Nos nincs ez másképp a Rio-val sem.
A történet Azúrról szól egy kék arapapagájról, aki a fajtája utolsó hím példánya ezért Rio de Janeiro-ba viszik az utolsó tojóhoz, hogy összeboronálva őket megmentsék a fajtájukat a kihalástól. Ám a csempészek nem alszanak, újra elrabolják őket a madártani intézetből, és megint megpróbálják északra csempészni őket. Ám Azúr és női kollégája megszöknek, és kezdetét veszi a fogócska Rio utcáin, ahol nem mintha a karnevál miatt nem lenne már így is épp elég zűr. Persze feltűnnek madarak, akik segítik őket a szökésben, az ellenfél madara közben a nyomukban van és felbérel egy majomhadsereget, hogy állítsák meg őket közben még az emberek is kutatnak utánuk, de az ő szerepük teljesen másodlagos.
Inkább a végén kezdem, a Rio ugyanis egy szerethető és élvezhető rajzfilm, de semmi több. Ennek két oka van. Az egyik, hogy egy rajzfilmhez képest is elég sok a valótlan elem benne. Gondolok itt Azúr gazdájára, Linádra, aki szó szerint szerelmes a madarába. Az még rendben, hogy gyerekként megtalálja, és ott van minden fényképen, de hogy ennyire kötődjön hozzá, hogy még felnőtt korában mikor egy könyvesboltot visz még mindig, ez számomra elég valószínűtlen. Gondoljunk csak a Toy Story 3-ra, Andy egyetemre megy, felnő, és nem játszik többet a játékokkal. Erre is épül a történet, de ez így egész elegáns megoldás, ami itt nem nagyon tapasztalható. Erre még rájön, hogy a madarak olyan mérhetetlenül okosak, hogy a csempészek madara, Nigel, aki nem csakhogy okosabb, mint az összes többi ember egyszerre ebben a filmben, de egyes egyedül hozza vissza a két elszökött arapapagájt, ami egy rajzfilm szempontjából teljesen korrekt, de, hogy ezt a csempész-főnök, a gazdája el is várja Tőle, és még ő küldi el a madarak felkutatására, nem tudom, ha ilyen okos madaram lenne nem másik madarakra küldeném rá. De persze gyerekeknek készült alkotásról van szó, úgyhogy emiatt csak nem húznám le a filmet.
A másik, sokkal nagyobb hibája a filmnek, a poénok. Szinte csak és kizárólag több gyerekes családok voltak a moziban és voltak olyan poénok, ahol senki sem nevetett. A filmben, az elsütött viccek fele vagy nem volt vicces vagy már egyenes kínos volt. Ez legjobban a madár diszkós résznél volt érzékelhető ahol szinte pont ugyanannyi jó és vicces jelent volt, mint kínos. És ha már kínos, a madaras ember viselkedése sem volt vicces inkább már idegesítő, hogy a két csempészt ne is említsem. Ráadásul, a film első tíz perce valami eszméletlenül lassú és komolyan elgondolkodtam érdemes lenne-e bent maradni.
De persze, Harvey Dent-et idézve, az éjszaka is hajnal előtt a legsötétebb. Mert az előző hibák ellenére a Rio egy nagyon jó és szerethető alkotás. A madarak és karaktereik kidolgozottabbak, mint a történet, és ez az, ami miatt ez is egy jó rajzfilm. És a poénok is, ami olyan, azokon tényleg lehetett nevetni, és a madarakon és az embereken kívül voltak itt még más állatok is, akiken bőven lehetett szórakozni. Összességében, a Rio egy nagyon jó animációs film, és a felsorolt két hiányossága ellenére is azt mondom, szerintem megéri rá beülni. Mint minden 2011-es rajzfilm természetesen ez is megtekinthető 3D-ben, erről sajnos nem tudok nyilatkozni, bár lehet megérte volna, mert voltak benne olyan jelenetek, amiken lehetett érezni, hogy ez 3D-ben mennyivel vagányabb lett volna.
Szóval tényleg, láttam már a Rango-t is ami nemrég jött ki szintén, Nekem az jobban tetszett, de ezt ne hagyjátok ki, mert tényleg az apróbb hibák ellenére, még egyszer mondom, élvezhető rajzfilmet tettek le a Jégkorszak alkotói.
Értékelés: 70%

 

Re: Általános csevegés

Sikoly 4 - Kritika
2011-04-25 20:50:00 - G*


A ’90-es években Wes Craven egy új műfajt teremtett a horrorfilmjével, amely egyszerre volt rémisztő, akciódús és vicces. Ezután két gyengébb folytatást élt meg a maszkos gyilkos története, majd megérkezett a negyedik felvonás.
Tíz év telt el az eredeti gyilkosságok óta, és mára Sidney Prescott már sikeres íróvá nőtte ki magát, köszönhetően az átélt borzalmaknak. Könyve reklámozása során visszatér a Woodsboro nevű kisvárosba, ahol a borzalmak kezdetét vették…és ahol ismét feltűnik Ghostface, ám ezúttal merőben megváltoztak a játékszabályok.

Wes Craven rendezésében 1996-ban jelent meg az első Sikoly névre keresztelt film, amely a fiatal Sidney történetét meséli el, akit üldözőbe vett a jellegzetes szellemálarcot viselő gyilkos, akinek köszönhetően lassan meghalnak a lány barátai, a rendőrség pedig tehetetlen. A direktor nem a szokványos horror sémára építette fel a filmet, hiszen az olykor megrettentő jelenetek mellett megannyi utalást és viccesebb részt is tartalmazott a történet, amelynek köszönhetően nem csak a vérbeli mészárlásért rajongók tudták nyugodt szívvel megnézni az alkotást. A történet megélt két folytatást is, ám sokkal gyengébbek voltak a történet tekintetében, mint az olykor meglepetéseket okozó első rész. Eltelt tizenöt év, és Wes Craven újra elővette a maszkos gyilkost, ám ezúttal változtatott a szabályokon.
A történet ismét Woodsboro városában játszódik, ahol Sidney unokatestvérét, Jillt (Emma Roberts) és barátnőit ismerhetjük meg, ám hamarosan feltűnik a dedikáló körútját tartó sikeres írónő is, aki már háromszor átélte a borzalmakat. A városban azóta legenda lett Ghostface története, és a fiatal egyetemisták legnagyobb szerencsétlenségére elérkezett ismét a vérengzések évfordulója. Ennyi idő után újra feltűnik Ghostface, aki Sidney legközelebbi rokonait szemelte ki magának, és aki elől nincs menekvés. Vagy mégis van? Hát persze hogy van, hiszen a lány már tapasztalt a menekülésben, negyedik alkalommal akarják ilyen körülmények között megölni, ám most mégis változtak a szabályok.

Neve Campbell mellett több visszatérőt köszönthetünk a vásznon, ugyanis a Sidney szerepében tetszelgő hölgy mellett ismét feltűnik Courteney Cox, mint Gale a riporter, és Dewey sheriff (David Arquette) kedvese. Az újonc színésznők pedig hozzák a fiatal, olykor hisztériás rohamban szenvedő tini lányok szintjét, köztük pedig kiemelkedő szerepet kap a Hősökben is domborító Hayden Panettiere. Érdemes megjegyezni, hogy a negyedik Sikoly leginkább az első részhez hasonlítható, és ezt többször ki is hangsúlyozzák a történet során, hiszen a gyilkos egy úgymond remaket készít az első mészárlásról, ám ezúttal nagyobb tömegeknek szeretné eljuttatni „művét”.
A sorozatban már megszokott logikai buktatók a negyedik felvonásban is helyet kaptak, hiszen megtanulhatjuk, ha egy gyilkos jár a nyomunkban, akkor nem vesszük elő a mobilunkat, hívjuk a rendőrséget és zárkózunk be valahova, ahol nem tud hozzánk férni. De nem ám. Elkezdünk fejvesztve menekülni, lehetőleg a helyszín legsötétebb zuga felé, hogy aztán egy jól irányzott késszúrással mi is beálljunk a rengeteg, kevés szerepet kapó színészek közé, akiket gyorsan kiírnak a filmből, hiszen teljesítették a rájuk bízott szerepet. Persze ezt már három film alatt megszokhattuk volna, ám mégis zavaró tud lenni, akárcsak a m?félelem, amely a színészek arcán látható. Ennek ellenére az első film hangulatát valamennyire felfedezhetjük az alkotásban, és külön öröm, hogy nem tudjuk már a film felénél megmondani, hogy kit is rejt a fehér maszk.
Végül azt kell mondanom, hogy bár az első részhez viszonyítva nem kaptunk egy rossz filmet, mégis ez már 2011-ben kevés. A ’90-es években más volt az ingerküszöb, de ma már nem tudunk se rettegni, se nevetni a gyenge próbálkozáson. Remélem, hogy Wes Craven egy darabig nem szeretne folytatással előállni, hiszen már majdnem mindent láttunk, amit Ghostface véghez vihet. Sőt, talán még többet is, mint kellett volna.

Értékelés: 57%

 

Thor 3D - Premier Kritika

A mennydörgés istene nem véletlenül kezeli profin a villámokat, hiszen hasonlatosak természetéhez - hirtelen csap le mindkettő, és nyomában nem marad más, csak por és hamu.
Asgard nagy és bölcs istene, Odin (Anthony Hopkins) mindenek atyja két utóddal büszkélkedhet: a jóravaló, ám forrófejű és kizárólag a harcnak élő Thor-ral (Chris Hemsworth) és megfontolt, higgad természetű cselszövögető testvérével, Loki-val (Tom Hiddleston). Odin fényének kihunyásával egyikőjüknek át kell venniük a trónt és a vele járó hatalmat, de a ceremóniát rútul megzavarja egy rejtélyes ármánykodás, ősi ellenfeleik betörése Asgard palotájába.

Thor személyiségéből adódóan bosszút forral az ősellenségnek számító faj iránt, gőgös viselkedése miatt azonban Odin kiátkozza Asgard-ból és a Földre száműzeti, hogy felelősséget, tiszteletet és alázatot tanuljon a törékeny, de erős karakterű halandóktól. Különösebb spoiler nélkül ennyit sikerült kiinduló szituációként felvázolnom nekem és a forgatókönyvíróknak, de ne higyjétek azt, hogy a fenti pár sorban kimerülne a mű ezen részlege, ó dehogy! Az elengedhetetlen történeti fordulatok, karakteri viselkedések amik tovább rugdalják néhol a játékidő menetét itt is megtalálhatóak, de Kenneth Branagh lecsapizott az akciójelenetek istenével, aki megáldotta azon képességgel, hogy egy percig se legyen unalmas vagy állott a film és meghatározott időközönként lehessen mire rágcsálni a popcorn-t fulladásig.
Apropó, Branagh rendező úr! Helyi időszámításom szerint az utóbbi években nem sok érdemrevalót tett le az asztalra, személy szerint a 2008-as Valkűrt nevezném legközelebbi elismerhető alkotásának, ha esetleg nem ért bárki egyet, a köveket postán is megkapom az arcom helyett. Branagh 2011-ben tehát a Thor-ral tér vissza, ami egyben a nagy nyári blockbusterek előörse és ezen pozícióját teljes vállszélességében (akárcsak Thor) betölti, hiszen a 114 perc egyikében sem gondoltam azt, hogy ketyegjen tovább Asgard és a karórám ideje végre-valahára.

Asgard megteremtése a mozi egyik legnagyobb pirospontja. A misztikus, Földre felügyelő és isteneket felvonultató világ minden kis részletét úgy tervezték meg, mintha csak valami nem túl drága városi túrára fizettünk volna be és Branagh egyenesen a buszvezető lenne ki nem hagyva egy fontos látványosságot sem. Mivel a premier kritika szócska előtt közvetlenül és a Thor után rögtön ott virít a 3D-s titulus, meg kell említenem, hogy a vártakhoz híven nem dob az élményen annyit, hogy láncainkat eltépve a "háromdés" napszemcsit követeljük a jegyárus néniktől, nélküle is szintén élvezhető marad, maximum egy-két harci jelenetből marad ki egyébként is terhelt retinánk.
A legelső trailertől kezdve féltem, hogyan kötnek majd össze egy misztikus világot a valósággal (sokan belefutottak már ebbe a homokcsapdába és rengetegen benne is ragadtak), de Branagh pompásan megoldotta a problémát és nem volt zavaró a kivitelezés sem. A Marvel univerzum kibővítése megkezdődött és Thor, Loki valamint a többiek mellett olyan utalásokat sikerült elrejteni (nem túl láthatatalnul-hallhatatlanul) a filmben, mint Sólyomszem feltűnése, a S.H.I.E.L.D. és a Vasemberből ismert ügynök is tiszteletét teszi, ráadásul Tony Stark neve is szóba kerül alkalomadtán.

Chris Hemsworth neve nem sűrűn került ismereteim látkörébe, de Thor robosztus és szeszélyes karakterével meggyőzően került fel a Szada-féle térképre, ami igazából Asgard térképe mellett található. Végig érezni lehetett játékán, hogy nála jobbat nem is találhatott volna Branagh a mennydörgés istenének, ráöntötték a szerepet. Nála jobban Loki megtestesítőjével, Tom Hiddleston-nal voltam megelégedve és Odin-nal, vagyis Anthony Hopkins-szal. Hiddleston sem hallatott eleddig magáról túl sokat, pedig tehetsége az bizony akad a szakmában és mindezekután lehetőségekben sem fog szűkölködni. Anthony Hopkins neve magáért beszél, legendás mivolta nagyon kevés filmben hagyta magára az egyszeri nézőt, Asgard bölcs királyaként sem fog senkit hidegen hagyni játéka, félelmetesen jól áll neki az ősz vezetőként való színjátszás.
Nem vagyok egyszerű helyzetben, több mellékszereplőt is meg kell említenem a főbb úriemberek mellett, direktor uram keze ez esetben is jó lapokat húzott. Volt, aki fel sem ismerte a kapuőrként strázsáló Idris Elba-t de zseniális a fickó arra a pár jelenetre is, én mondom nektek! Szintén elmondható a szótár zs-betűs szava Natalie Portman játékára is, a kisasszony nagyon szeretne a köztudat kincse lenni, balettozás után Thor csajának lenni is csillagos ötös.

Most a fekete pontoknak kellene teret adnom, ehelyett halálra dícsérem a magyar szinkront is (kivételes módon...?), szinte minden karakter hazai orgánuma egyszerűen hájjal kenegeti az ember fülcimpáját, vagyis kicsit beljebb a hallójáratot meg a többit. A kiemelések hű áldozataként megemlítem Thor hangját, Nagy Ervin-t, a zseniális Csőre Gábor-t, azaz Loki-t és a remekül teljesítő Odin-t,avagy Tordy Gézát. Fekete pontok megszerzése terén van még mit tanulnia Branagh uraságnak, talán néhol a zene lehetett volna erőteljesebb, Patrick Doyle nem végzett fércmunkát, de nem sok maradt meg bennem a felcsendülő dallamokból, ejnye!
Asgard egészére te is ugyannyira rá fogsz majd kapcsolódni, mint annak idején Jack Sully a hajával arra a bizonyos patás állatra (ala Avatar), és megfog a Marvel univerzum egy kis darabkája, ami mégis annyira hatalmas, hogy 114 percben hatalmas szórakozást rejt. Ha nem vigyázol Thor hozzád is ellátogat és Mjölnir segítségével (a legendás kalapácsa, ha nem említettem volna) beaprítja a bejárati ajtód, jobb ha minnél előbb jegyet váltasz rá!

Értékelés: 93%

 

Halálos Iramban: Ötödik sebesség - Premier Kritika

2011-05-05 22:06:00 - S*



Vin Diesel vs. Dwayne 'The Rock' Johnson hajsza majd kopasz párbaj, tuningolt verdák, kellemes női statiszták időjáráshoz mért öltözékkel és meglepetés kép a kritikában - kellhet még bármi nekünk?
Justin Lin mérlegre helyezte a Halálos Iramban franchise lényegét: egyik felén a tuning és verseny fogalma lebegett (ala Tokiói hajsza), másikon az akcióban bővelkedő pörgős játékidő (ala negyedik rész). Döntött az úriember, és a kettőt direktori kezével összemaszatolva berobogott a kész tervvel a stúdióhoz, akik tapsikolva rátapostak a gázpedálra...

Hogy mennyire sikerült egyenlő részben elosztani a részeket, az szülhet némi vitát az első kettő rész rajongói és a negyedik kedvelői között, ugyanis természetes módon értett verseny jóval kevesebb volt, mint akcióban dúskáló jelenet, de nem tűnt így sem rossz felosztásnak, legalábbis a saját részemről vállalható volt ez az apró újítás... hiszen a lezúzunk egy szakaszt és enyém a pénz meg a verda meg a többi luvnya akit csak látsz - nos ezt már nehéz eladni a népnek.
A Halálos Iramban: Ötödik sebesség a címre hivatkozva valóban felpörgette az iramot, legalább annyira, hogy a nézők apróbb üresjáratokban szusszanva adrenalinlökettől nitrófröccsig legeltessék Justin Lin mezején szemeik bogarát (ezt még leírni is ádáz volt!). A két legnagyobb újítás szemmel látható és egyértelmű volt már a trailerek és poszterek alapján is, hiszen Dwayne Johnson alkalmazása üldözőként és a régi cimborák visszatérése magától értetődően piros pont a képzeletbeli listán és sok százalékot is dob a végső értékelésen. Sztorizgassunk, sztorizgatunk... az Ötödik sebesség elején Brian (Paul Walker) és Mia Toretto (Jordana Brewster) kiszabadította Domot (Vin Diesel) a fogságból, számos határon átsüvítettek, hogy kijátsszák a hatóságokat. Most Rio de Janeiróban (a papagájok mellett Charger-ek is tanyáznak errefelé, minő meglepetés!) húzták meg magukat, és el kell vállalniuk egy utolsó balhét, hogy elnyerjék szabadságukat. Amikor összeállítják a csúcsversenyzőkből álló elit csapatukat (Tyrese Gibson, Ludacris és a többiek), a cinkosok jól tudják, hogy az egyetlen esélyük arra, hogy örökre kiszálljanak, az, ha szembeszállnak a korrupt üzletemberrel, aki ki akarja nyírni őket. Ám nem csak ő van a nyomukban...
Ez volt a hivatalos sztori, amibe nehéz belepiszkálnom, mert spoilerezni nem szeretnék (nem kocsit, szöveget!), mindenesetre a film abszolút legnagyobb pillanata Diesel és Johnson epikus találkozása, melyben annyi szobát bontanak le, hogy ukrán vendégmunkások valószínűleg a forgatás utáni hetekben is falakat építettek. A filmben több szálon is futnak a cselekmények, létezik a Diesel-fajta balhé, kapunk szerelmi vetületet is (a tudjátok kikkel), de nem ritka, hogy felfedezünk több értelmet is benne. Persze ne tessék Eredet szint? megoldásokra számítani és a dramaturg sem erőltette meg magát, kizárólag poénok terén alakított a forgatókönyvíró-csapat hatalmasat: a humor rész sikerült talán a legütősebben.
Nem szabad persze kihagynom a kaszkadőrjeleneteket sem, nem egy és nem kettő olyan szituáció volt, ahol a valóságot meghazudtolva, ízléses szóval élve "irracionális" jeleneteket kapunk... ha túl jól érzékeltetném ezen mondandómat esetleg lelőnék pár fontos részt, de annyit kiköthetek, hogy a fizika nem a legfőbb szereplő a stáblistában. Ezt jól megfigyelhetjük ütközések, ugrások, esések közben, illetve a végjátékban legfőképpen. Nem vagyok azonban naív - ha ezek nem lennének, fele ennyire sem lett volna izgalmas a játékidő és valljuk be, a Halálos Iramban részeknél (valamint a filmek nagy részénél) kötelező mutatványokat kapunk - ám nem biztos, hogy rossz értelemben
A szereplők hozták a tőlük várható (és a bankszámlájukra utalt összegnek megegyező) teljesítményt, de nem éreztem egyikükön sem, hogy kiemelkedne a tömegből - talán Johnson sziklaszilárd jelleme, előrecsörtető képessége és a mellékkarakterek szellemes benyögései nyújtanak többletet. Diesel-t (valljuk be) eddig sem a túlzott kommunikációs tulajdonságaiért szerettük, hanem akciószerepekben töltött tapasztalataiért, és itt sem fog sokkal többet nyújtani nekünk. Ami viszont telitalálat lett, az a Halálos Iramban 5-ben elhangzott zenei anyagok a szokásos stílusokat vegyítve, meg is fogadtam, hogy beszerzem a film soundtrack albumát. Aki még ezek után is kétkedne a számok erejében, olyan el?adók "kottáira" dobálhatjuk magunkat a székben, mint Don Omar, Busta Rhymes, Brian Tyler vagy épp a filmben és zenében egyaránt teljesítő Ludacris.
A Halálos Iramban: Ötödik sebesség játékideje kicsivel több, mint kér órát ölel fel és mindent összevetve annyit mondhatok, hogy egyszer nézős kategórián belül valahol a léc alatt csusszan át. A humor jelenléte, a már emlegetett epikus harc, a frankón megkomponált és kaszkadőröket megcsúfoló autós jelenetek, valamint a soundtrack lista megérdemlik a kiemelést, de a néhol leülepedik a sztori, a szereplők nem adnak bele mindent játékukba és valahogy hiány érzetem volt az első három rész után... hova lettek a zúzós, fülrepesztő, másodperceken múló versenyek utánozhatatlan hangulata? Valahol elveszett a stúdió és Justin Lin otthona között...

Értékelés: 73%

Ui.1: remélem tetszik a meglepetés kép mindenkinek, kellett ez a teljes összképhez...

Ui.2: érdemes végigvárni a stáblistát, ugyanis a Marvel filmeknél is alkalmazott módon bónuszjelenetet kapunk, amin még én is meglepődtem!

 

A lány és a farkas - Kritika

2011-05-08 22:21:00 - G*



Sokunk gyerekkorának emlékezetes története szól a piros köpenyes kislányról, aki a nagymamájához vezető úton találkozik a farkassal, akinek feltett szándéka megenni a szépséges Piroskát. Lássuk, milyen is ez mai köntösben!
Nagy fába vágta a fejszéjét az első Alkonyatot is rendező Catherine Hardwicke, aki a klasszikus mesét dolgozta fel, de nem gyerekeknek szánva. De nem csak a Grimm testvérek által ismert Piroska és a farkas egyes jelenetei köszönnek vissza, hiszen a hölgy visszanyúlt egészen az alapokig, és a rémmesére fektette a hangsúlyt, amelyet egy csöppet sem elhanyagolható szerelmi szállal egészített ki. Így született meg a Red Riding Hood, vagyis A lány és a farkas.

Az első előzetesek alapján sokan felkaptuk a fejünket, hogy bizony mi nem ezt a történetet ismertük, szüleink nem ezt mesélték, amikor lefekvéshez készülődtünk. Talán jobb is, hiszen több forrás szerint az eredeti Piroska és a farkas története nem egy tanmese, ahogy azt a Grimm testvérek elfogadhatóvá tették a gyerekek számára. De nem ám. Az eredeti történet egy sokkal komorabb, sokkal véresebb legenda, mely szerint a farkas valóban nagymama alakjában jelent meg, hogy felfalja a piros ruhás lányt, ám abban a történetben a vadász sem sietett az ifjú hölgy segítségére. Hardwicke így fogta a nagy tömegek által ismert mesét, majd hangulati elemeket emelt át az eredeti elbeszélésből, és így alkotta meg a sokak szerintem csak Piroskás Alkonyatként emlegetett filmet.
Ám a háttérinfók után térjünk is rá magára a műre, hiszen akad kiveséznivaló vele kapcsolatban. Elsőként említeném is a nagyon pocsékul sikeredett színészi játékot, amely egy idő után borzasztóan zavaró, hiszen szereplőinken semmilyen érzéseket sem tapasztalhatunk. Nem vidámak, nem szomorúak, nem félnek: egyszerűen csak vannak, és teszik azt, amit leírtak a forgatókönyvben. Pedig nem ismeretlen színészekkel van dolgunk, hiszen a főszerepben Amanda Seyfried domborít Valerie, vagyis „piroska” szerepében. Mellette nagy szerepet kap még a szerelme, az árva favágót alakító Shiloh Fernandez, valamint Jeremy Irons brit színész fia, Max Irons is. Talán Gary Oldman volt az egyetlen, aki a kevéssé jó alakítások között a legjobbat nyújtotta, hiszen nála valóban elhittem a megszállott pap szerepét.
És ezzel el is érkeztünk a történethez, amely a legfontosabb pont volt a filmmel kapcsolatban, ám azt kell mondanom, hogy a gyenge körítés ellenére is voltak meglehetősen jó történeti elemek, jelenetek. Hiszen az alap sztori pofonegyszerű, ugyanis Valerie, a fiatal szőke lány szerelmes a favágóba, ám hozzá akarják adni a kovács fiához, ezért szerelmüket titokban kell tartani. Emellett persze a falu lakói sincsenek biztonságban, hiszen egy vérfarkas garázdálkodik a környéken, aki időről időre elragad valakit, míg végül a szálak elvezetnek a piros köpenyes lányhoz. Természetesen kisebb nagyobb fordulatokkal tarkították az előmenetelt, ám nem szeretném lelőni a meglepetéseket. Az mindenképp piros pontként róható fel a filmnek, hogy bizony a végéig kétségek közt tart a farkas kilétét illetően, és már csak azért is végig akarjuk nézni, hogy megtudjuk kit is rejt a hosszú fekete szőr, és a barna tekintet. Emellett azt is külön öröm volt látni, hogyan merített a történet a Grimm fivérek művéből, ugyanis elhangzott a mindenki által ismert párbeszéd, amikor a lány a nagymamája hatalmas szeme, füle és foga után érdeklődik
Összességében azt kell mondanom, hogy a zenei felhozatal és a narratív történetmesélés sokat dob a film hangulatán, ám ezzel sem lehet elfelejteni a pocsék színészi játékot, és az olykor felesleges jeleneteket, meg a gyakran teljesen felesleges szerelmi szál erőltetését. Olyan érzése van a nézőnek, mintha nem tudta volna a rendező sem eldönteni, hogy romantikus filmet vagy thrillert szeretett volna alkotni. Mert ez így mindkettőnek gyenge volt, de koránt sem annyira, mint vártam.

Értékelés: 61%

 

Másnaposok 2 - Premier kritika
2011-05-29 07:24:00 - G*



„Újra megtörténik.” – mondta Phil, miközben egy hatalmas épület tetején, zihálva rádöbbent, hogy a thaiföldi kiruccanás korántsem olyan, mint amilyennek Stu tervezte. A farkas falka visszatért, és keményebb, mint eddig valaha.
Tavaly előtt jelentette meg Todd Philips a Másnaposok című filmjét, amely hatalmasat robbantott. Nem csak a fiatalok, de minden korosztály megtalálhatta benne a számára tetsző poénokat, a viszonylag egyszerű történet ellenére is. Ahogy az előzetesből is sejteni lehetett, a folytatás hasonló (ugyanolyan?) sémára épül, mégis meg van benne az a plusz, amivel felülmúlja elődjét.

A történet kezdetén remekül ráhangolódhatunk az eseményekre, ugyanis a végéről mutatnak egy jelenetet, amikor már minden a feje tetején áll, és a falka tagjai elvesztették minden reményüket. Majd visszarepülünk egy héttel korábbra, ahol megtudjuk, hogy mi is történt valójában. A fő mozgatórugó Stu (Ed Helms) esküvője, amelyet a messzi Thaiföldön szeretnének megtartani szíve választottjával, és a mogorva apóssal. A fogorvos természetesen meghívja legjobb barátait, és sok huzavona után még Alant (Zach Galifianakis) is szívesen látja. A vegasi kalandok után a vőlegény úgy dönt, hogy a legénybúcsút elfelejti, hiszen nem szeretne ismét fog nélkül ébredni, ám még így is belemegy, hogy legurít egy sört a haverokkal, na meg a menyasszonya öccsével, Teddyvel (Mason Lee), a fiatal zsenivel. Filmszakadás, majd útjára indul az őrület, és megkezdődik az éjszakai cselekmények felgöngyölítése.
Hatalmas pluszpontként értékelhető, hogy a rendező nem felejtette el az első részt (persze képletesen szólva), hanem rengeteget merített abból. Végig olyan érzésünk van, hogy ezeket az eseményeket már láttuk korábban, mégis valamiért többnek érezzük, mint az első felvonást. Kevesebb logikátlanságot találni benne, na meg a színészi játék is javult, hiszen Phil megszemélyesítője, Bradley Cooper egyre jobb színésszé növi ki magát, ám még ő sem veheti fel a versenyt Galifianakis játékával. A fickó egyszerűen zseniálisan alakítja karakterét, minden pillanatban képesek vagyunk nevetni, elég csak ránéznünk. Ahogy említettem, nagy a hasonlóság az első és a második rész között, ám ezúttal nem Mike Tyson tigrisét lopják el a srácok, hanem egy szerzetes csapódik hozzájuk. Meg egy díler majom, prostituáltak, és eszeveszett hajsza az idővel, hiszen ahogy az előzmény esetében, itt is egyik eltűnt barátjuk után kell nyomozni. Most nem Doug veszett el az éjszakában (ám meglehetősen kevés szerep jutott neki), hanem Teddy után kell nyomozni, és lehetőleg még az esküvő előtt illő lenne megtalálni, vagy elnyeli a bangkoki élet, ahonnan nincs visszaút.
Ha már az első rész hasonlóságainál tartunk, akkor érdemes megemlítenünk a legjobb visszatérő mellékszereplőt is, aki nem más, mint Mr. Chow (Ken Jeong). Az ázsiai fickó jó barátságban van Alannel, ám rengeteg zűrt is köszönhetünk neki, na meg megannyi vicces jelenetet. A zenei szerkesztő előtt is emelhetjük kalapunkat, hiszen remekül sikerült összeválogatni a Másnaposok 2 dallistáját, amely mindig megteremti az adott jelenet hangulatát.
Összességében elmondhatom, hogy feleslegesen aggódtunk: a Másnaposok második része jobban sikerült, mint az első felvonás, átgondoltabbak a poénok, többet nevethetünk és rengeteg visszautalást találhatunk. Todd Philips ezzel tökéletesítette ötletét, ám azt el kell mondani, hogy ez a felépítés már egy harmadik filmet nem vinne el a hátán. Ízlésesen poénos, akinek egy kicsit is tetszett az első rész, azok számára kötelező darab, hiszen nem túlzás azt állítanunk, hogy az év eddigi legjobb vígjátékáról beszélünk.

Értékelés: 86%

 

Kung Fu Panda 2 - Premier Kritika

2011-06-02 22:40:00 - M*



Hipp hopp, jön Po… vagy valami ilyesmi. A lényeg annyi kedves publikum, hogy kedvenc pandánk visszatért. De örülünk mi ennek?
Természetesen igen. A Kung Fu Panda első része nekem nagyon tetszett, mind a történet, mind a szereplők, de leginkább a látványvilága tetszett meg. Eszméletlenül jól néztek ki a kínai tájak, amik már önmagukban is gyönyörűek, itt viszont még hozzáadva a fantáziából, gondolok itt a hidas-harcos jelenetre, fantasztikus. Ugyan csak a hidas jelenthez hozzáfűzném, hogy a harci jelenetek is olyan jól és látványosan meg voltak csinálva, hogy már csak azért a jelenetért azt mondom megérte volna beülni a moziba, és még ha ehhez hozzávesszük az előtte lévő szökéses bunyót… hmmm. Ezen felül még a film is, nagyon jó volt, tényleg, ehhez nincs mit hozzáfűznöm. És idén megkaptuk a második részt, frissen a moziból, íme, a beszámolóm.
Po, már, mint hivatalos sárkányharcos védelmezi a völgyet, és mindenki oda van érte, celeb lett. Eközben Kína másik végében, egy gonosz páva éppen arra készül, hogy átvegye az uralmat az ország fölött, legújabb fegyverének segítségével, azonban alaposan be van tojva, mivel még fiatal korában megjósolták, hogy őt egy panda fogja eltenni láb alól és éppen ezért még akkor lejátszotta velük… kivéve ugye Po barátunkkal, aki megmenekült. Elején, kis csihi-puhi után az Ötök és Po útra kelnek, Gong (remélem jól írom) városába, hogy megütközzenek a Shennel a gonosz pávával. A történet nagy részben Po származását kutatja és a történet is erre van kihegyezve. Igazából nagyon nem változtattak a biztos recepten, megfelelő számú poénok, kis dráma, szomorkodás, diadal és happy end, persze ez szinte minden rajzfilmre jellemző. Talán ez is az oka, hogy rossz rajzfilmet nagyon nehéz csinálni, legalábbis én még egyet sem láttam, de egy tisztességes folytatást már nehezebb. Nos, a Kung Fu Pandának sikerült.
Hasonló az első részhez, mindenből ugyan annyi van benne, mégsem érezzük azt a zavaró, mintha-már-láttam-volna érzést, amit például a Másnaposok 2. alatt én nagyon éreztem. A karakterek maradtak, bejött egy-két új szereplő, akik szintén emlékezetesek maradtak számomra, a látványvilág továbbra is gyönyörű, a kínai házak, a hegyek, források, vízesések mind-mind csodálatosan meg vannak csinálva. Itt jegyezném meg, hogy ezek talán 3D-ben még jobban mutatnak, úgyhogy aki teheti, pláne, hogy rajzfilmről van szó, szerintem 3D-ben nézze, bár nem tudok ezzel kapcsolatban nyilatkozni, jómagam a 2D-s filmek híve vagyok még. A poénok szórakoztatóak és lehet rajtuk nevetni, nem erőltették őket, egyszer sem éreztem kínosnak egy poént se, bár voltak jelenetek ahol még lehetett volna fokozni, de ez így teljesen korrekt volt. Po hozta az első részben mutatott formáját, ahogyan mindenki más, a drámai részek is úgy sikerültek, ahogyan azt egy rajzfilmtől elvárjuk. Amit én hiányoltam, vagyis nem hiányoltam inkább csak az első részben jobban tetszett azok a harci jelenetek voltak. Mint már említettem a hidas harc és a börtönből szökés az első részben nekem nagyon tetszett, és tényleg, rajzfilmek között is emlékezetes ez a két jelenet, ilyet sajnos nem sikerült hozni a második részre. Persze vannak itt is kung-fu jelenetek, üldözéses rész és akció panda módra bőven, de nem sikerült olyan emlékezetes jelenetet összehozni, mint az elsőben a már fent említett kettő. Van egy rész, amikor az éppen darabokra lőtt toronyra másznak föl és üldözik őket és repülnek a farkasok, stb. ami lehetett volna olyan magas színvonalú, de egész egyszerűen azt éreztem, hogy nincs befejezve. Jól nézett ki, de nem sikerült az egyben látottakhoz felérni vele. Magyarul adják ugyan a mozikban, de ha valaki érez rá késztetést és tudja értékelni az eredeti szinkronhangokat, akkor úgy lehet szórakoztatóbb, hiszen Jack Black hangját és gesztusait utánozni lehetetlen, igaz a magyar szinkron is egész jól sikerült, ahogy a rajzfilmeknél szokott általában, de az első rész tapasztalati beszélnek most belőlem.
Persze a film végén látható, hogy garantált a folytatás, de remélem, nem esnek abba a csapdába, amelybe a Shrek széria, szóval kíváncsian várjuk a következő részt. Mindezek mellett, ha még valakinek nem lett volna világos, mindenképp nézzétek meg a filmet, ha az egyet láttátok, akkor kötelezően ajánlottá tenném nagy tisztelettel. aki még az egyet nem látta az azt nézze meg először, mert lehetnek benn olyan dolgok, amiket nem fog érteni. Nem szeretném összehasonlítani a két filmet, a második se jobb se rosszabb az elsőtől, hozta az első rész bevált formáját. Nehéz manapság tisztességes folytatást csinálni a rajzfilmekhez, de itt kétség kívül sikerült. Aki kíváncsi egy másfél órás első osztályú rajzfilmre azoknak irány a mozi!

Értékelés: 80%

 

X-Men: Az elsők - Kritika - III. fázis

2011-06-07 15:30:00 - S*



Furcsa érzések keveredtek bennem, miközben néztem a filmet a sajtó körülbelül 50 másik képviselőjével. Ilyenkor sosem tudom, hogy illik-e nevetni azoknál a részeknél, amik már-már fájdalmasan nyálasak...
... vagy illik visszatartani és megvárni, amíg valaki másnál szakad el a cérna először. Az X-Men: Az elsők nem rossz film. Hogy ilyen felvezetés után miért mondom ezt? Egyszer egy film kultúra tanárom Bristolban azt mondta, hogy az a jó film, ami pont azt hozza, amit a többség elvár. Így történt ez most is.
Sok gyermekkori flashback lágy fényekkel és már már karikatórikus karakter ábrázolással, szexis nők, szembarát vágás, és minimál, amolyan esti mese mélységű forgatókönyv.Olyan nincs, hogy valaki elveszti a fonalat! Hogy ez mit jelentő Igen, jó film volt, mert eléri azt akit akar, a gyermekeket. Véleményem szerint kritikát is alig lehet írni egy olyan filmről, amelyet még a készítők és a szereplők sem vesznek teljesen komolyan, ahogy ez kiderült a sajtótájékoztatón is.
Összesen 5 dolgot találtam, ami indokolja a mozijegy vásárlást. Ahogy ez a mainstreamnél (főáramlat) lenni szokott - mivel adott - csak a narratívot fogom kiemelni. Nagyon fontos megjegyeznem, hogy a pozitívumok keserves keresése itt ragadt rám, ez amolyan nyugati dolog. Itt aligha bukkanhatunk Élet és Irodalom szintű intellektuális pörzselkedésre.

1, Mint már utaltam rá, egy vasárnap délután a gyermekek imádni fogják, pláne akkor ha ez a nyitó héten történik és másnap ezzel villoghatnak az iskolában.
2, Michael Fassbender legsilányabb alkotása érdekes témája lehet egy film esztétika házi dolgozatnak. ’Milyen ábrázolásbeli különbségek fedezhetők fel a Fish Tank és Az elsők két önmagával megbarátkozni képtelen kettős életet elő férfi alakjaiban?’ Érték kontra mainstream.
3, Az akció filmekre jellemzű republikánus hozzáállás már a ’70-es évek óta jelen van a silver screen-en. Érdemes megfigyelni, hogy tényleg van ami örök: a fő gonosz MINDIG náci gyökerekkel rendelkezik, valamint az oroszok buták és kellemetlen külsejűek, modorúak. Hollywood szerint. Vicces szembesülni azzal, hogy ez a modell a 2011-es X-Menben is tovább él.
4, Vitathatatlan, hogy minden cinizmust nélkülözve a film valóban felvet egy kérdést, amire mindenki más választ adhat. Ki ne értene egyet azzal, hogy valóban léteznek mutánsok. Azonban kik ők? A keletű A nyugat? A barátaink? Az ellenségeink? Vagy mi magunk? Az elsők csak képileg ad választ. Ezt mi a film után továbbgondolhatjuk.
5. A rendezés ugyan nem (nagyon sok indokolatlan reakció és a tér ki nem hazsnáltsága sok esetben), de a színészek erősek és jó látni, ahogy bohóckodnak 100 percig – mert azt teszik.

-B*
Én magam azt hiszem magasabb elvárásokkal ültem a terembe, mint a kedves kollega, szóval én a saját szempontomból valami teljesen más dolgot is éltem át Hogy őszinte legyek, itt virít a falamon egy 80x56cm-es plakát, valami tré filmet meg nem szeretnék ott látni. De nem látok. Amit itt az elején elismerek, az az hogy egyes jelenetek valóban mértéktelenül csöpögnek a romantikus szmötyitől, ami kissé nehézkesen illett bele az összképbe. Én magam csak azon röhögtem, hogy Magneto-nak olyan büdös volt a pofája, hogy mikor kiabált elolvadt a harang. Azonban, érdemes azt is megemlíteni, hogy ezt a filmet nem arra találták ki, hogy megragadja a legbensőbb könnyeztetű érzelmeidet. Látványos akció, sajtos nachos, ennyi az egész. Megkaptuk. A sajtos nachos is igen f*szára sikeredett.
Megkockáztatom, eleve én voltam az, aki a legjobban konyít az egész X-Men témához. Persze ha ezzel a szemmel nézzük, a történek elég nagyívben pontatlan volt, inkább úgy írták meg a forgatókönyvet, hogy instant passzoljon az eddig elkészült filmekhez. Ki lettek hagyva nagyobb részek, és meg lett másítva némely fontosabb történeti elem.
Viszont a hangulat áradt az egész produkcióból. Remekül átadta a Xavier-Magneto barátból ellenség viszonyt, ami az egész filmnek végül is a mozgatórugójaként szerepelt. Én körülbelül így képzeltem el a trailerből a végkifejletét a rendező munkájának. Amire szintén nem lehet panasz, az a színészek, főleg a két főszereplő, McAvoy és Fassbender munkája. Tökéletesen hitelesen hozták a figurát, és amitől mindenki rettegett, magyar szinkronhangjaik is nagyrészt el lettek találva. És végre leszedhetjük az összesített pontszámot, és mutathatjuk a két ember utáni átlagot. (Igen, ez experimentális hármas kritika, mivel túl nagy volt a megosztottságunk... mindenkinek lejött?)

-L*
Matthew Vaughn szerencsére mindezt úgy vitte véghez, hogy nem kellett sem a falat, sem a mellettünk ülő hölgyemény/úr lábát kaparni kínunkban, sokkal inkább együtt élveztük a játékidőt és rázendítettünk: kumbaya!
Kevin Bacon szinte lubickolt a főgerinctelen szerepében, az egyik legjobb momentuma az ő jelenetei voltak a filmben, de ami mégis leginkább szívenütött és képregény-rajongó, karakter-kedvel? lelkületünket X-Men jósággal árasztotta el, az Magneto felemelkedése, avagy Rise of the Magneto. A kezdet már ismerős lehet a témában jártasaknak, hiszen a" lágeres elszakítunk a szüleidtől rész majd kerítést gyomlálsz" cselekménysorozat nem maradhatott ki, innen indult el az a személy, aki Charles Xavier mellett - vagy el?tt - a leghatalmasabb mutánsá növi ki magát. A Charles-Erik szál egyébként a hátán vitte az elsősöket, de tekintve, hogy rengeteg mutánst mutattak be és nagy részük azt sem érte meg, hogy a stáblistán fenn legyen, elkönyvelhetjük a második részt, talán másodikok néven?
Végszóként és mondandóm zárásaként elárulom, hogy teljes egészében Magneto érzéseivel és érveivel értettem egyet, ami sokak szerint nem éppen a legjobb dolog és sok etikai kérdést is felvet a vagy ők vagy mi kérdés, különböző stílusú és felfogású társaságok tagjainak érdemes ezen elgondolkozni a látottak végén, hogy kinek a helyében és álláspontjában tudnák elképzelni magunkat leginkább.

- S*
B*i: 61%
L*: 80%
Sz*: 85%

 

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken - Kritika

2011-05-22 08:31:00 - L*



Jack Sparrow kapitány visszatért, ezúttal 3D-ben! – Akár ez is lehetne bevezető-szövegünk, de az őszinteség kedvéért elárulom, hogy csak x és y tengelyen láttam Johnny Depp és a rendező, Rob Marshall legújabb megmozdulásait.
Sajnos az előző epizódokról már csak igen halovány emlékfoszlányok maradtak meg bennem, mivel akkor láttam őket mikor moziban kijöttek (az 7 év leforgása…), az első háromban ugye még benne volt Legolas, a legutóbbiban meg Voldemort megfázott féltestvére. Azóta annyi történt, hogy rendezőt váltottunk, és Legolas-unk bájos feleségével együtt szublimált a történetből (mert ugye Will Turner nem léphet partra, csak különleges rövidtávú vízummal, akkor is csak hitvesi látogatást tesz).
A rendezőváltás pedig különösen érdekes dolog, valahogy én az egész film alatt éreztem, hogy ez a rész nem teljesen illik bele az eddigi sorozatba. Más bizonyos jelenetek hosszúsága és szerkesztése, más a dialógus-cselekmény-akció eloszlása is, de ezekre visszatérek később.
Jack Szperó ez alkalommal az angol flottával, a spanyol armadával, és magával Fekete Szakállal néz szembe, hogy eljuthasson a Fiatalság Forrásához. Ezt a sill-ekből és a trailerek-ből azt hiszem majdnem mindenki lehozta így, csak leírtam, mert egy A4-es papírt szöveggel megtölteni igen bonyolult egy feladat, ha pedig beleírok a sill-ből részleteket, az máris dob két sort a teljes szövegen. Az előbb leírt szöveg meg négyet. Most már ötöt. Vajon meddig lehetne egy ilyen végtelen csövet folytatni? (Hatot.) Ezt a kérdést a filmmel kapcsolatban is fel lehet tenni. Hiszen már nem az alap trilógiában járunk (abba volt Turner és a Gang), hanem egyfajta spin-off-ban. Ilyenekből pedig olyan sokat ki lehet találni, ameddig a forgatókönyvíró fantáziája tart. Egész Karib-tenger kalózai univerzumot lehetne létrehozni, sok filmmel, TV-sorozattal, képregénnyel, és Marvel vs. Pirates Of The Caribbean videojátékkal. Azonban felvetül a kérdés, vajon van-e ennyi Karib-tengerre igénye a közönségnek, és nem túl öreg-e már Johnny Depp egy enyhén… metro, transz, vagy kinek melyik… szexualitású férfi eljátszásához…
Johnny Depp-el kapcsolatban azonban el kell mondani, hogy ebben a filmben megint hozta a formát, és az a csekély számú poén, ami az ágyúk mellett eldurrant, az is nagyrészt hozzá fűzhető. Sajna a fentebb említett poénokból azonban nincs túlzottan sok, és néhány már kissé erőltetettnek is tűnik a kicsiny tömegben (pl. a kisminkelt Barbossa már túlzás). Ettől függetlenül Geoffrey Rush és Penélope Cruz is élvezetesen alakít. (És a jó kinézetű, teljesen ismeretlen, de vicces nevű Astrid-Berges Frisbey (Syrena) is...)
Poénok mellett megint vannak dinamikus akció-jeleneteink, párbajaink, Sparrow-féle szökéseink és meglépéseink (a palotában történ? például igazán látványosra sikeredett), azonban mindegyik jelenet valahogy más érzést nyújt az előző filmek élményéhez képest. A párbajok, az akció-jelenetek néhol valahogy túlzottan elnyújtott érzést keltenek, és itt-ott elkezd ugyanaz a párbaj-jelenet monotonná válni. Ezt én az előző filmeknél (még a harmadiknál sem) nem éreztem így, itt most valahogy előjött.
Ezzel szemben viszont a történet kiemelkedően változatosra, és események szempontjából izgalmasra sikerült. Itt is megkapjuk a már sokszor átélt több flotta szálát bemutató cselekményt (angol, spanyol, és Fekete Szakáll), ami pont olyan mértékben adagolja a változtatásokat, amilyenben kell. A kalandok, és a helyszínek is megfelelő gyakorisággal cserélődnek, én személyesen egyszer sem éreztem, hogy egy-egy helyen már túlzottan sokat elidőznek a hajósok (ez a harmadiknál előfordult).
Látványról, zenebonáról nem tudok sok újat elmondani. Nem 3D-ben néztem meg, ahogyan én hallottam konvert 3D, szóval talán túlzottan sok mindenről nem is maradtam le. Maguk a 2D effektusok pedig igen jól néznek ki, a digitális utómunkálatok nagyon hangulatos aláfestést teremtettek minden egyes helyszínnek. A zene mit sem változott az első rész óta, ami talán nem is baj, hiszen az egyszer már remekül megírt aláfestő dallamok számtalanszor színesebbé tudják tenni az újabb epizódokat.
Nagyon sokat gondolkoztam azon,hogy 75, vagy 80 pontot adjak a filmre, mert 75 körül volt a Predators, annál pedig jobban élveztem, de 80 volt a TRON, annál pedig nem biztosan. Különben is, a 80 pont igen kerek szám, amolyan nagy határérték, és teljesen más értéket ad egy 8x magának a filmnek is. Ezért a jól bevált trükkhöz folyamodom, hogy érzékeltethessem, hol is van körülbelül a film…

79%

 

Paul - Kritika
2011-05-16 17:27:00 - M*


Alien, Predator, E.T...mehetnek a ****.... itt van PAUL!
Ki emlékszik, 2008-ban született egy olyan film, hogy Hancock? Aki nem ismerné, bár szerintem ez azért lehetetlen, Will Smith alakította benne Hancock-ot a különc szuperhőst, aki a többi szuperhőssel ellentétben nem is volt annyira szuper. Voltak persze képességei, sebezhetetlenség, stb. de egy ittas, bunkó figura volt. Persze ez így nem teljesen igaz, hiszen a film arról szól, hogy megváltozik és kiderül, hogy ő bizony szerethető karakter és nem is olyan bunkó. De a többi szuperhős mellett, Hancock volt az aki nagyon de nagyon kilógott a sorból. Miért is mondom most ezt? Mert Paul az az UFO világban, ahol a szuperhős világban Hancock. Vannak képességei, de jobbára nagyon emberi és alapvető szükségletei vannak, mint a pia, a cigi és a nők. Még Hancock-ot túlzottan nem érdekelte az, ami a többi szuperhőst, nevezetesen például a világ megmentése, inkább részegen hevert egy kocsmában, úgy Paul-t is a többi filmbéli UFO-val szemben hidegen hagyta a Föld leigázása, vagy a hazajutás a szülőbolygóra. Csak élvezte az életet. Na de ez sem teljesen igaz, de mégis. Miről is van akkor szó?

Történetünk ott indul, hogy az 1940-es években Paul (akkor még nem így hívták) lezuhan űrhajójával egy farmra, ahonnan kis idő múlva elráncigálják őt egy titkos katonai bázisra és napjainkig ott él. Tanácsokat ad filmeseknek, közben embereket hoz össze még a laborokban vizsgálják őt és egyre többet akarnak tőle megtudni. A probléma ott kezdődik, hogy egy napon már nem tudnak tőle több dolgot kérdezni és ezért úgy döntenek, hogy inkább felboncolják jó földi szokás szerint és a képességeit a harcászatban hasznosítják majd. Paul eddig élte a gondtalan életét és most rádöbben, hogy húha ezt talán mégsem kellene, úgyhogy E.T.-hez hasonlóan beindul nála is az UFO ösztön és inkább menne már haza. Eközben két angol képregény fan az Államokba látogat a Comic Con-ra, és ennek lezárásaként bérelnek egy lakóbuszt és azzal átkelve az országon ellátogatnak az 51-es körzetbe és megnézik a nevezetesebb UFO helyszíneket. És igen, kitaláltátok, összefutnak Paul-al. Közben a kormány a nyomukba ered, és mindent megtesznek azért, hogy hidegre tegyék a kis zöld lényt… közben még keresztül Amerikán mindenféle érdekes emberrel találkoznak, például egy hites lánnyal és az apjával… na de, lényeg.
A Paul egy jó vígjáték, de korántsem annyira jó vígjátéknak. Mire is gondolok? Vannak benne poénok amiken tényleg lehet pusztulni, vannak benne kínosabb viccek is amik annyira vagy nem jönnék át vagy csak egyszerűen nem jók. A Paul ugyanis szerintem, inkább már akcifilm is lehetne. Vannak olyan jelenetek, amikor nincs finomkodás, fejbe lövik az embert vagy éppen hasba, és bumm. Vagy éppen bent áll a házban és felrobban, esetleg a kocsijával a szakadékba rohan, és úgy robban fel. Ezek szerintem már egy vígjátékhoz képest kicsit durvák voltak. Ahogy Paul viselkedése is. Paul nekem már az előzetesekből is az Amerikai fater-ból emlékezetett Roger-ra, nem csak azért mert UFO és mert tényleg ugyan úgy néznek ki, (mondjuk ezen nem lehet fennakadni mert az UFO-kat nagyjából egy féle képen szokták ábrázolni) hanem a viselkedésük és a szövegeik miatt. A film ezt csak megerősítette bennem. Nem mondom azt, hogy Roger-ről lenne mintázva Paul csak számomra az Amerikai fater után már nem tudott újat mutatni. Akik viszont a filmet nézik meg először azoknak persze biztosan Paul lesz a befutó. De ez persze nem a filmnek róható fel, csupán mondom, aki már látott ilyet, azt nem fogja meglepetés érni.

A szereplőkkel, hát nem volt gond, hozták a kötelezőt, de azért a két kocka srácra Simon Pegg-re és Nick Frost-ra, igazából se jót se rosszat nem tudok mondani. Igazából, inkább jót nyújtottak és voltak tényleg nagy pillanataik, de egyikükre se ezért a filmért fogunk emlékezni. A legnagyobb meglepetés számomra a film végén volt, a nagyfőnök szerepében, nem akarom lelőni a poént, igazából bárhol meg lehet nézni, de aki még nem látta ne innen tudja meg, őszintén, Nekem az volt a legjobb pillanat a filmben, komolyan ennél nagyobb ötlet már csak… nem ez tökéletesen sikeredett. Erre a szereplőre és az egész filmre is jellemző, hogy egy korábbi sci-fi filmekre vannak benne visszautalások, például az a jelent mikor az ügynök szétlövi a rádiót és az utána következő szöveg… hol is volt ez… ja igen. Aki benne van a sci-fik világában tudni fogja, mi volt a Csillagok háborújában és mi a Star Trekben. Ezek a megoldások nagyon tetszettek és ezek miatt is azt mondom már megérte beülni a filmre. Kicsit hasonlított a 2008-as Fanboys-ra is, az is hasonló cselekményű film volt ugyan úgy visszatekintésekkel a Star Wars filmekre. Igen, talán ezt a filmet így is lehetne összefoglalni, hogy Hancock + Amerikai fater Roger + Fanboys. Ja és akkor a Hancock-ot már ki lehetne venni.
Végül pedig, a Paul egy jó film, de inkább már az akció-vígjáték-sci-fi kategóriába tartozik. Nem az a de nagyon jó vígjáték, de teljes mértékben jó. Persze vannak kínosabb pillanatok is, például az idióta ügynök… hogy került egy ilyen a kormányhoz? Nem csoda, hogy 10 évig keresték Bin Ládent ha ilyenek ott vannak. De végül is, nevetni rajta is lehetett, szóval, a film összességében korrekt, jó mozifilm. Aki csak teheti, nézze meg, a DVD-t is ajánlom majd mert ezt többször s elő lehet majd venni, nem csak egyszer nézhető vígjáték. Senki ne várjon tőle egy Másnaposok szintű ökörködést de, jó film lett a Paul.

Értékelés: 70%

 

Ne engedj el - Kritika
2011-06-01 12:59:00 - M*


Kissé megkésve, de itt a kritika a Ne engedj el című drámáról. Dráma? Na, igen
Szóval, a Ne engedj el egy roppantul érdekes film. Nem úgy érdekes, ahogy azt mi szeretnénk, hanem inkább több helyen sántít. Kezdeném most így az elején a történettel. Az 1960-as években kezdődik, egy angol magániskolában, ahol olyan gyerekeket nevelnek, akikből később szervdonor lesz, és esélyük sem lesz arra, hogy normális életet éljenek, mint minden más ember. Olyan deja vu érzésem van. Ebbe az iskolába jár a három jó barát Kathy, Tommy és Ruth. Élik ezt az életet, még egy nap egy tanárnő ráébreszti őket arra, hogy nem fognak olyan sok ideig élni, mivel őket csak azért hozták létre (erre még később kitérek) hogy szervdonorként szolgáljanak és nagy valószínűséggel a 30-as éveiket már nem élik meg.

Érdekes módon, ez senkit nem zavar, az élet megy tovább. Felnőnek, elköltöznek egy farmra megismerkednek másokkal, egymáshoz is közelebb kerülnek, de ennyi. Hihetetlen nyugodt módon beletörődnek abba, hogy miről szól az életük. Vagyis hellyel-közzel. Lehet szerelmes párok esetén halasztást kérni, 1-2 évet, vagy ha az ember Gondozónak jelentkezik (az az ember, aki a donorokat felügyeli) akkor még tovább élhet. Aztán a három barátból egy szerelmi háromszög alakul ki, ami a történet bonyolításához vezet és drámaiabbá tételéhez.

Igazából nehéz is lenne összefoglalnom a filmet, mert számomra nem világos: mit akartak ezzel a filmmel mondani? Kezdjük ott, hogy ilyen filmet már láttunk, 2005-ben Ewan McGregorral a főszerepben, sokan már rájöhettek, ez a Sziget. Nincs mese, az alap történet ugyan az, csak nem a jövőbe, hanem a múltba helyezték át a sztorit. De ez egy dráma, okés. A Szigetben, mikor megtudják, hogy valójában kik is ők és miért élnek, azért felébred bennük egy egészséges túlélési ösztön és próbálnak megszökni. Ellenben ebben a filmben, mint dráma hangsúlyozom, semmi tényleges dolgot nem látunk, hogy tennének ellene. Próbálnak a párok halasztást kérni, ami még egyszer mondom egy-két év, de semmi több. Vártam volna valami komolyabb lépést affelé, hogy ők élni akarnak, de nem. Innentől kezdve elég nehéz együtt érezni a szereplőkkel, mikor valaki esetleg tovább akar élni, mert pár hivatalos procedúrán kívül, nem tesz semmit. Elmehet kirándulni, városokba kóborol és eszébe se jut, hogy ’megszökjön’, vagy annyira meg lettek nevelve, hogy erre nem is gondolnak? Ide mondjuk hozzáfűzném, hogy a filmben többször is említést tesznek arról, hogy ők nem emberek, csak arról nem esik szó, hogy mik is. Valószínűleg ugyan az a szisztéma, mint a Szigetben, erre is van utalás jócskán a filmben. A film drámaiságát nem is az adja, hogy meg kell halniuk jóval idő előtt, hanem a pár, Kathy és Tommy elválása, egymásratalálása stb. Ez az, amiért inkább az ember megsajnálja és együtt tud érezni velük. Másokkal nehéz lenne, mert még egyszer mondom, mindenki elfogadja a sorsot, ami vár rá
A színészi munkára nem lehet panasz, magas színvonalú az biztos. A három főszereplő Andrew Garfield, Keria Knightly és Carey Mulligan (Tőzdecápák 2.) nagyon jól hozták a karaktereiket, de egyértelmű, hogy a történet a Carey Mulligan által megformált Kathy köré épül. Igazából, az ő játékaikon kívül nem is tudom, tudnék-e pozitívumot mondani a filmről. A sztori, mint mondtam már ismert, mint dráma elég nehéz annak venni, inkább szerelmi dráma, mint az emberei jogokért vívott harc, mert még egyszer mondom, senkit nem zavar olyan eget rengetően mi vár rájuk. És még egy negatívum a filmnek, hogy minden el lett benne kezdve, de jószerével semmit se fejeztek be. Feldobtak labdákat, mint például „megtaláltam az eredetimet”. Ilyenkor az embert már elkezdi érdekelni, mi is lehet az (persze lehet sejteni) de ennyi, utána elő sem jön a filmben. Olyan mintha a készítőknek annyi ötletük lett volna, mintha a végén már elfelejtették volna mivel is kezdték.
Tudom, mindenki azt várja, hogy lényegében megéri-e beülni erre a filmre, jó vagy rossz? Őszintén szólva, ez az a film, ahol teljesen tanácstalan vagyok. Vagyis, lényegében ez nem egy rossz film, mert bár már láttunk ilyen filmeket sztori szempontjából azért érdekes. Nem tudom van-e valami valóságalapja, mert a film elején kiírtak ilyen szövegeket, hogy az 1950-es évektől… stb. stb. Mint dráma, tényleg nehéz hova tenni, hogy melyik fajta is, de egyértelműen az, senki ne számítson autós üldözésekre, de ezzel nem is lenne baj, de olyan nagy drámai pillanatok sincsenek benne, maximum a végén. Szóval, aki akar, üljön be rá, de csak ha nagyon szereti a drámákat, inkább felnőtteknek ajánlom ezt a filmet, bár, nem tudom tényleg mi ennek az üzenete, még a szerelmi szálra se tudom mondani, hogy olyan erős, hogy mint legyőz, mert ez nem igaz. Végülis a film vége az, az utolsó pár mondat, aminek van üzenetértéke és ahol az ember tényleg elgondolkozik, de egy több mint másfél órás filmnél az utolsó két sor miatt beülni, nem tudom megéri-e. Minden esetre, akit érdele a téma beülhet rá, olyan sokat nem fog veszteni, de ez egy olyan Isten igazi független drámafilm, de nem győzöm ismételni, mint dráma, maximum csak a film vége miatt és a történet tempójának tudható be.

Értékelés: 65%

 

Red Faction: Origins – Kritika
2011-06-06 20:37:00 - L*


Nagy nap érkezett el a játékosok életében a Syfy csatorna bejelentése óta. Hogy melyik bejelentés pontosan?...
Ha visszaemlékeztek, körülbelül 2010 végén olvashattunk arról, hogy a Syfy Games is bekapcsolódik a Red Faction Armageddon című szórakoztató videojáték produktum gyártásába, sőt nem csak besegít a készítésbe, de teljes egész estés filmet készít, ha pedig sikeres lesz akkor sorozatot is. Ebből született meg az Origins. Érdekes elmerengeni azon, hogy konkrétan ilyen szintű akció (szerintem) még nem történt az eddigi szórakoztatóipari történelemben. Persze, voltak filmadaptációink, mind a két irányba, még jók is voltak közöttük (X-Men: Wolwerine játék, Tomb Raider és Prince Of Persia film), de hogy a kezdetektől fogva kéz a kézben együtt menjen a készítés…

Az író és a valóság viszonya
Engem emiatt is mozgatott meg különösen az egész téma, hiszen ugye én (és mi) egyszerre vagyok nagy játékos és filmes is, és ha ötvözik a kettőt, kevesebb fáradtságot vesz igénybe a saját magam szórakoztatása. Emellett végre kaphatunk színvonalasabb darabokat mindkét oldalról, és talán a legközelebbi hasonló cikkbe már tudunk majd több példát sorolni két zárójel közé. Szerintem végtelenül nagy megmozdulás ez a Syfy csatorna részéről (mondjuk én mindig bírtam őket a béna név ellenére), függetlenül az elkészült játék és film minőségétől.
Mellesleg teljességgel véletlenül már a játékhoz is volt szerencsém, mellette - a másodikat kivéve - az összes (2!!!) részhez szintén. Nagyjából ennyiből sikerült is körvonalaznom pontosan annyi alapvető történetet, ami a kőművesipari falbontáshoz feltétlenül szükségesnek bizonyult. Hozzá kell tenni, rendkívül jót szórakoztam a játékkal, és nagy sandbox-rajongásom ellenére sokkal jobban élveztem mint a Guerillát.
A Red Faction film eleve szerencsésen egy közép-gyenge mezőnyben indul, hiszen eléggé nehéz 10 jó videojáték adaptációt összeszedni magunkban (azt tudom, hogy mindenki kedvence a Super Mario Brothers), tehát nincs valami nagy legyűrendő konkurencia.

What You (Who) See Is What You Get...
Ami legelőször megragadja a tekintetet, az maga az egészen látványosan megjelenített Mars bolygó, majd rögtön ezután a fantasztikusan megtervezett térelemek és kosztümök. Teljesen átadja egy magas büdzséből készült film minőségét, a ruhák, a technikai berendezések, a helyszínek egytől-egyig tökéletesen fel tudják idézni a játékban látottakat. A CGI-re sem lehet semmilyen panasz, könnyedén eléri a mai mozifilmek szintjét.
Rögtön ezután az arcunkba küldenek egy megtermett, mocskos, hajas-szakállas Alec Alkohol Mason-t, akiről első ránézésre süt, hogy nem lengeti már oly vígan a forradalom energiakalapácsát. Igazából Robert Patrick tényleg kiváló színész, és próbálja magából a lehető legjobbat kihozni, de egyszerűen már arcra sem illik Alec szerepéhez. Mason alapvetően nem ez a megkeményedett hős veterán típus, ő maga csak azért lett Factionner, mert a bátyját a többi ocsmány napszemüveges ember megpörkölte egy helikopterből. Emiatt én jobban is kedvelem utódját Darius-t, belé már sikerült valamennyi emberi lelket beleültetni. Különben is, valamiért roppantul bírt zavarni, hogy Alec szeme kék, nem barna. Aki már sokkal kellemesebbre sikeredett, az Mason fiának, Jake-nek a karaktere, akit az egyébként igen tehetséges Brian J. Smith alakít, és remekül sikerül hoznia Brian J. Smith-t. Ez valakiknek esetleg problémát okozhat (semmi eltérés nincs a Csillagkapuban, és az itt megformált személyiség között), de őszintén én kedvelem Brian J. Smith-t, nincs semmi bajom vele. Danielle Nicolet-nek csak a forgatókönyvben megírt karaktere roppant idegesítő (ismertem ilyen nőt, ő az akit egy űrhajóból kiürítenénk a raktérből), de mivel elég jó színésznő tényleg sikerül jól formálnia idegesítő szerepét. Megemlíteném még Tudor Tamzin Merchant-ot, ő már ott is jó volt, itt is hozza a formát.

Micsoda?! Adaptáció történettel?
A történet nem különösebben komplikált, próbáltak mindenféle intrikát és fordulatot beleszűni, de ezek talán kissé felemásra sikeredtek. Olvasgattam panaszos kommenteket arról, hogy nem illik a film a megalapozott történetbe, de én ilyennek nyomát sem éreztem, talán csak annyit, hogy így túl közel kerül időben a Guerillához és az Armageddonhoz, ami nagyon szorosra húzza a történet idejét.

Mindezektől függetlenül igen élvezetes filmadaptáció lett, és a testvérjáték is jól sikerült, szóval valóban, a teljes közös együttműködés remekül bevált. Ez már magában megindított a jó pontszám felé, szóval csak annyit mondanék végszónak, hogy szeretnék még ilyet, sőt magasabb színvonalút (Mass Effect duó, például) látni a jövőben.

Értékelés:

80%

 

A pap - Premier Kritika
2011-06-08 20:25:00 - S*



Eleddig egyszer hallottam Scott Charles Stewart nevét stáblista elején díszelegni, ott is Paul Bettany kopasz fejszerkezetét bámulva és túlvilági lényekkel operálva - ismerős a kategória?
A 2009-es Légió-val bemutatkozó úriember ha nem is rágta be magát Hollywood szuperagyai közé, sikerült bemutatkoznia a filmgyárban és a Légió sem sikerült olyan rosszra, az egyszer kipróbálom kategória alját még elérte. Két évet vártunk Paul Bettany újbóli bemutatkozására Stewart kezei alatt, de sajnos a pap illetlen volt, nem köszönt, bejött sáros cipővel és köpködött is, így a szívünkbe is csak fokozatosan zárhattuk.
Olyan gonosznak érzem magam, hogy már az elején némileg elveszem a kedveteket a play gomb megnyomására... vagyis a mozijegy megvásárlására, de olyan ez a kritika, mint a zsákbamacska: ne tessék biztosra venni, hogy azt is kapjátok, amit feltárok. Ízlések és kritikák mind-mind mások, de A pap (Háború a vámpírok ellen) szerencsére szakít a Légió egyszer kipróbálom kategória alulról való súrolásával és ehelyett felülről dörzsöli azt.
Évszázadok óta dúl a háború emberek és vámpírok között. A végső Vámpír Háború veteránja, a legendás pap (Paul Bettany) visszavonultan, békében él az egyik utolsó emberi városban, a magas falakkal körülvett, szomorú erődítményben, amelyet kemény kézzel irányít az egyház. Ám egy vámpírhorda elrabolja az unokahúgát (Lily Collins), ő pedig – dacolva az egyházi tiltással – megszegi szent esküjét, és a nyomukba veti magát. A falon kívülre, a végtelen sivatagba vezető hadjáratán elkíséri őt a lány vőlegénye, a senkiföldje egyik nyughatatlan seriffje (Cam Gigandet) és egy papnő (Maggie Q), aki – ha közelharcra kerül a sor – nem evilági tudását is fegyvernek használja. Szükségük is lesz rá a félelmetes világokba vezető útjuk során. Hiszen az ellenfeleik sem evilági lények...
A poszt-apokaliptikus kaland természetesen nem lehet teljes a gonosz diadalittas kacaja és érdes tekintete nélkül, így Stewart Karl Urban-t választotta a megtisztelő feladatra, aki hiány nélkül teljesítette a rá bízott ördögi feladatot, egyetlen egy dolgot kivéve: a film végén túl gyorsan lezárul kettejük küzdelme pap barátunkkal, pedig nekem elhihetitek (azt hiszem ez nem spoiler), Urban karaktere táposabb mint egy tápszerbolt. Vajon miért sietett ennyire Stewart a befejezéssel, elfogyott a filmre szánt összeg utolsó petákja is és késznek nyilvánította a matériát, vagy simán csak ilyen foghíjasan képelte el a jó és rossz harcát? Majd ti magatok eldöntitek, nekem erős hiányérzetem támadt a másfél órás játékidő után, elnéztem volna még a vámpírok és papok küzdelmét
Annak ellenére, hogy egyszer nézhetőnek neveztem a produkciót, el kell ismerjem zárójelbe téve, hogy a vámpíros filmek között kiemelkedő és a látványra pedig egy sóhajtásra elegendő időnyi panaszunk sem lehet, mégsem áll teljesen össze a dolog egésszé. Kezdjük ott, hogy a film néhol aláássa azt a kevés drámai lendületet is néhány taposóaknával, amit kiharcol magának a nyitójelenetben. Ezen tartalom siettetése után a film bizonyos részénél betolakodik a totál feleslegesnek tartott szerelmi szál, és időközben kiderül, hogy Cam Gigandet karaktere is gyengéd érzelmeket táplál főhősünk únokahúga iránt, aki nem is teljesen az, akinek mutatja magát.
Paul Bettany hozta a Légióban is csípőből dobott stílust, de az ember óhatatlanul is elmereng rajta, mi lenne ha blockbuster-ben kapna helyet az egyik zseniális rendező elképzelésében? A srác ripsz-ropsz betörne a legnagyobb sztárok világába, csak nehéz kitörnie és lassan a rasszista jelzőt is ráilleszthetnénk, főleg ha készít még pár "idegen lényeket gyilkolok" filmet számára Stewart. Cam Gigandet próbálta A pap karakterpalettájának humor részlegét képviselni, de néhány keménynek gondolt beszólást és erőltetett mozzanatot leszámítva nem sok vizet zavart a történet szempontjából. Maggie Q feltűnésére várnunk kell majd kicsit de a végére rendesen bekavarja a kavarnivalót, ám kimagaslót tőle sem kaphatunk, tekintve, hogy a neki adott szövegkönyv egy fél oldalban kimerült. Bocsánat, hogy ez egy látványfilm? Abban nem volt hiba, Maggie ezen a téren valóban megtette a kötelességét, igazatok van. Még egyszer hangsúlyozom, a stáblista legüdébb színfoltja Karl Urban jelenléte volt, neki (is) köszönhetjük, hogy nem fulladt a film menete unalomba.
Az idei év (számomra) egyik leghangulatosabb és legjobban megkomponált jelenete is A pap-hoz köthető, ez legalább 5%-ot dobott a végső értékelésen:

Spoiler

itt Karl Urban végigsétál vámpírszerkójában a város utcáján, a kezével vezényli a zene ütemét, eközben hátul szintén ütemre robban, ég és szikrázik minden, valamint vámpír fogdmegjei marcangolják a lakosokat...

Spoiler

komolyan mondom, csak ezért megérte végiglesni az egészet!

Spoiler

Spoiler

Értékelés: 71%

Spoiler

Spoiler

[/center:1uqsdy3a]

Spoiler

Spoiler

[center:1uqsdy3a][rimg:1uqsdy3a]http://cinestar.hu/thumbnail.php?f=...uqsdy3a][/center:1uqsdy3a][/infobox:1uqsdy3a]

 

Super 8 - Kritika

2011-06-21 15:06:00 - S*


A J.J. Abrams-féle Super 8 valójában olyan, mintha Spielberg-pornó lenne: a rendező munkásságának korai szakasza köszön vissza minden jelenetből, mégsem tudunk teljesen azonosulni vele
Egy kövér - igényesen telt, nevezzük nevén a gyermeket - fiú régi Super 8 kamerájával produkciós értéket vadászva lepukkant kisvárosban filmez iskolatársaival, miközben hatalmas vonatkatasztrófa tépázza testüket és elméjüket. A vagonok egyikéből kiszabadul valami, ami sorra pusztítja a város lakosságát, melyhez az inspirációt egyértelműen Spielberg E.T-je és a Világok harca adta. Kellemes nosztalgia-sci-fi ez, igazi tisztelgés a mester előtt, csak éppen a rendező és producer nevet írták rosszul a végén. Itt nem Abrams rendezett... sokkal inkább Spielberg rajta keresztül.

1979-ben az Amerikai Légierő lezárta az 51-es körzet egy részét. Minden anyagot vonattal egy szigorúan őrzött létesítménybe szállítottak. Az éj leple alatt a tehervonat látványos balesetet szenvedett, mielőtt elérte volna végső célját; a szállítmány sorsa a mai napig rejtély. Egy titokzatos természetfeletti erő bujkál ebben az átlagos kisvárosban, de vajon ez az erő jó vagy gonosz? Mi a szándéka? Furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok történnek. Ismeretlen kormányügynökök érkeznek - de mi célból? Foglyul akarják ejteni ezt az erőt, meg akarják védeni a várost, vagy el akarják hallgattatni a tanúkat? Egy átlagos család a különös események csapdájába kerül. A rejtély kibogozásáért folyó versenyben minden feltárt titok csak még több kérdést vet fel...
A késő 70-es éveket idéző külváros és annak fiatalsága az első perctől kezdve megmásíthatatlan hangulatot áraszt magából, minden kínosan a helyén van: hétköznapi és nem hétköznapi használati tárgyak, ruházat, a tévéadások, márkák, felcsendülő zenék, hajviselet, szinte nincs olyan momentum, amire ne figyeltek volna oda. A szereplők mögé szervezett színészek sem nagy nevek, a legtöbbjük az ismeretlenségből lépett elénk így némileg megőrizték a film egyediségét, hiszen elég hangulatromboló lett volna, ha ezerszer bejáratott tucatsztárokkal próbálták volna meg eladni a terméket. Egyedül Kyle Chandler-t láthattuk már korábban is - ha nagyon figyeltünk - például a Mulholland-ban, A kiválastottban, a King Kong-ban vagy az Amikor megállt a Föld-ben, de mégsem tűnik erőltetettnek szerepeltetése, helyén volt a jelenléte. A gyerekek közül Elle Fanning-on kívül a többiek még csak most kapisgálják a színészesdit, de neki Dakota Fanning testvéreként a vérében van a dolog, így láthattuk olyan örökzöldekben, mint a Nevem Sam, az Oviapu, A titkos ajtó, a Déja vu vagy a Benjamin Button különös élete. Mindezek ellenére a főszereplőnek kikiáltott Joel Courtney és többi kis barátja is hozták a kell? formát, néhol kicsit erőltetetten de maradandóan.
A jelenetek többségére nem lehetett panaszunk, a film gerincét képező és a trailerekben mutatott vonatkatasztrófa az egyik legjobban sikerült Abrams kompozíció, néhány fizikai lehetetlenséget félretéve igazán jól szórakoztam rajta, elbűvőlt a szerencsétlenség nagysága... így is lehet látványorgiát csapni. A titokzatos szörny rejtélye egyre jobban kiélesedik így belőle is minduntlan többet és többet kapunk, de teljes kinézetét csak a végjátékban csodálhatjuk meg, és végignézve az állatkán elmondhatjuk, hogy nem végeztek rossz munkát a készítői. Fel és eltűnése, és az a direkt módszer, ahogy Abrams próbálja rejtegetni előlünk a monsztát az események nagy részében együtt hatva igen csak kiszámíthatóvá teszik az eseményeket, a sztori amúgy sem szerepelt a film erősségeinek listáján, de egyik jelenet következett a másikból, majd így tovább. Nincs ezzel semmi baj, nem szokatlan ez sem a mai, sem a 70-es, 80-as évekbeli filmek esetében sem, de ha nem csal emlékezetem azért utóbbiakban vittek bele elég para és rejtélyfaktort ahhoz, hogy 10 percet nézve a játékidőből ne érezzük úgy, mintha mindent láttunk volna.
Bónuszjelenetért érdemes végigvérni a stáblistát is, hiszen remek meglepetésben lehet részünk. Apropó, meglepetések... Abrams nem csupán Spielberg előtt szeretett volna tisztelegni, de több utalás került be a filmbe a kor további nagyágyúiról, melyekről nem teszek említést a spoiler miatt, de érdemes figyelni egész végig a nevekre, egyebekre. A Super 8 bár nem lett J.J. Abrams legjobbja, képes arra, amivel nem sok film büszkélkedhetett még idén: leköti az embert arra az időre, amíg tart. Igazi Spielberg hangulat, szörny egy kisváros és a katonaság ellen, kotnyeles gyermekekkel a középpontban...

Értékelés: 79%

 

Szerelem kölcsönbe - Kritika

2011-06-23 16:31:00 - M*



Nincs… szerencsém… a szerelemben nincs… szerencsém...
Néztetek már úgy egy filmet, hogy tudtátok mi fog történni? Nem az, hogy ’mintha már láttam volna’ érzés fogna el, hanem nézitek, és előre tudod mi fog következni. Vagyis, kifejtem. Szóval, vannak az olyan vígjátékok, amik ugyan arról szólnak. És sokszor még a szereplő sem változik. Ezeket amerikai vígjátéknak hívjuk és általában így néznek ki: New York, taxik, éjszakai szórakozóhelyek, szerelem. Ez olyasmi lehet, mint nálunk a buli, szerelem, Balaton. Valami oknál fogva mindig működik. Persze nem készül Másnaposok szer? kultuszvígjáték, sőt még olyan alkotás sem amire azt mondom érdemes lenne beruházni DVD szempontjából, de ha az HBO-n adják, vagy bárhol máshol akkor egy kellemes másfél órás kikapcsolódást nyújt… inkább nőknek. Mi férfiak, ha megnézzük, ez jobbára azért történik, mert a párunk ragaszkodik hozzá, mi pedig nem szeretnénk a durcát… később. Persze mi is nevetünk pár poénon, és a film végére elismerjük, hogy nem is volt ez annyira rossz film. Talán így lehetne összefoglalni a ’Szerelem kölcsönbe’ című vígjátékot.
Történet egy szerelemi háromszögről szól, Rachel aki a jogi egyetemen halálosan beleesik Dex-be aki, történetesen a legjobb barátnője, Darcy férje. Harmincadik születésnapja után aztán egy ágyban ébred Dex-el aki közli, hogy a lány számára sem közömbös és akár hajlandó lenne elhagyni érte Darcyt… idővel. És ennyi. A történeten, mint a hasonló filmek között ennyivel össze is lehet foglalni. Ismerős a sztori? Igen! Láttunk már hasonló filmet? Vagy százat. Nem szeretnék semmit se túlbonyolítani. Ez a film jó, de semmi újat nem hoz. Maximum egy negyed órával hosszabb játékidőt. Szegény Kate Hudson, aki nem-mellesleg nagyon jól néz ki, úgy tűnik ebben a világban fog elsüllyedni, gondolok itt a Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt? vagy A csajok háborújára. De komolyan. Van egy dögös szőke, meg egy kissé laposabb barna. Persze amelyik jobban néz ki, azé a pasi, aki meg nem ő rá épül a történet és ő az, aki igazán szereti a pasit. Persze ez a világ igazságtalanságára is utalhat, de ebbe ne menjünk bele. Nem azért ülök be egy ilyen filmre, hogy ezen agyaljak.
Persze azért látszik a törekvés a filmen. Megpróbáltak bevonni más szálakat, de ezek annyira a háttérben mozognak, hogy szinte észre sem vesszük őket. Tényleg nem egy rossz film, de azt kell, hogy mondjam ez egy Csajok háborúja 2011-es kiadás, csak kevesebb poénnal és több drámai elemmel. Az a probléma, hogyha az ember már csak a tartalmát elolvassa, maga előtt látja az egész filmet úgy, ahogy van. Minden teljesen kiszámítható. A színészi játék számomra egy kissé lapos volt, persze Kate Hudson megedződött az évek során, szóval ő rendben volt, de a többiek eléggé gyengén teljesítettek szerintem. Még vicces se volt, a moziban körülöttem csak szerelmes párok ültek, láttam a férfiak fején az „érdeklődést”, de még a csajok se nevettek egyszer sem. Na, jó, talán egyszer igen. IMDB-n 5.5-ön áll a film, ez teljesen korrekt, én sem hinném, hogy többet adnék neki.
Tudom, hogy rövid a kritika, de sajnos nehéz lenne bármi mást felhozni mellette vagy ellene. Igazából, egyik oldal felé sem billen a mérleg, mert egy jól bevált recept alapján készült, viszont azért már kezd unalmassá válni. Lehet, hogy én vagyok ennyire fapofájú, csőgörény, aki nem tudja értékelni az ilyen filmeket, de tényleg annyi ilyet láttam már, hogy idő után már kezd átmenni monoton időrablássá, mikor előre tudod, hogy most mi fog történni. Szóval összegezve nem rossz film, de láttunk már ilyet, nem lennék meglepve, ha egy pár év múlva már kevernénk a hozzá hasonló filmekkel. Nézzétek meg, megbánni biztos nem fogjátok, én sem bántam meg, de nem veszítetek semmit, ha esetleg lemaradnátok róla.

Értékelés: 55%

 

Larry Crowne - Kritika

2011-07-05 19:55:00 - M*

Bréking: Tom Hanks és Julia Roberts újra együtt...




Vannak azok a színészek, akik egy adott karakter olyan hitelesen alakítanak, hogy utána már csak arról emlékszünk rájuk. Ilyen forma színész például Mark Hamil és az általa játszott Luke skywalker a Star Wars sorozatban. Vannak továbbá azok a színészek, akiket szintén egy adott karakterre emlékeztetnek, de mégis tovább tudtak azon lépni és nem élnek annak az árnyékában. Ilyen például Tom Hanks. Kissé furcsa ez az összehasonlítás, de mindjárt megmagyarázom. Tom Hanks-et nem kell bemutatni, Forrest Gump-ként futott be, legalábbis nem emlékszem előtte jelentősebb szerepére. Ezek után mg játszott olyan nagyszerű filmekben, mint a Számkivetett, A Da Vinci kód, Charlie Wilson háborúja. Az egykedvű színész valahogy mindig hitelesen tudta adni a karakterek sajátosságait és sosem volt deja vu érzésem, vagyis visszamerengés egy másik karakterre. Nos nincs ez másképp Larry Crowne figurájával sem.

Történetünk kezdetén Larry, azaz Tom Hanks egy szupermarketben dolgozik, vígan telnek a napjai, még egyszer behívatja a főnök az irodájába és közli Vele, hogy szedelőzködjön. Larry a sok szabadidejével mit kezdve, beiratkozik a főiskolára. Itt esik bele Mercedes Tainotba, akit Julia Roberts alakít, aki Larry retorikatanárát játssza. Elég sablonosnak hangzik a sztori, de kérem szépen erről szó sincs. A Larry Crowne ugyanis egy meglehetősen kellemes csalódás volt számomra. Sokat gondolkoztam előtte, hogy végül minden színész ide jut, a vígjáték iparba. Nem kell eltelnie kis időnek és már Leonardo Di Caprio-t is csak családi vígjátékokban láthatjuk? Robert de Niro, most pedig Tom Hanks. De tény és való, hogy Tom Hanks valahogyan jobban megoldotta a filmjeit, mint de Niro (nem mellesleg azért mert ezt is ő rendezte). A film az elejétől a végéig szórakoztató, nincsenek benne kínos vagy fárasztó poénok és az IMDB-s értékeéls ne riasszon vissza senkit, annál jóval többet érdemel ez a film.

Tom Hanks, mint mondtam remekül alakítja a középkorú Larry Crowne-t, komolyan, ha valakin látszik, hogy szeret filmet csinálni és szerepelni akkor ez Tom Hanks. Minden filmjébe tesz valami egyedit, amitől a karakter nem tűnik sablonosnak vagy már „ilyet mintha láttam volna” érzésűnek. Sajnos ez nem mondható el a film női főhőséről, Julia Robertsről aki viszont már mintha unná, hogy filmekben kell szerepelnie. Még a Charlie Wilson háborújában eléggé beleélte magát Joanne szerepébe, itt már azért érezzük az izzadságszagot. De, szerencsére ez az egyetlen dolog, amit a film ellen fel tudnék hozni. A többi színészről, igazából, ha akarnék, se tudnék sokat mondani. Tom Hanks filmhez képest elég sok volt benne az ismeretlen, de igazából ezzel semmi baj nincsen, nem ettől kell egy filmnek jónak lennie, hogy telenyomjuk B-filmes szártokkal, khmm Feláldozhatók, és a többi meg menjen a maga útján. A sztori jól felépített, szórakoztat leköt és ez az ami egy filmben kell.

Összegezve a Larry Crowne, nem egy látnod-kell típusú film, de erősen ajánlom, nem fogtok benne csalódni. Viszont, sajnos már ez a film is egy bizonyítéka annak, hogy Tom Hanks már lassan a kamera másik oldalra fog állni, és valószín?leg már nem fog Forrest Gump karaktereket alakítani, ami eléggé sajnálatos, de ezek a vígjátékok, ha nem is kárpótolnak, de kellemesen elszórakoztatnak, de ne várjunk tőle nagy csodákat. Nézzétek meg, érezzétek jól magatokat, esetleg DVD-n is majd ha kijön.

Értékelés: 70%

 

Hanna - Kritika

2011-07-16 21:17:00 - M*


Kissé megkésve, de következzék egy mélyreható kritika a számomra eddigi legérdekesebb idei filmről
Az érdekest, nem úgy kell értelmezni, mint jó vagy fantasztikus hanem, úgy ahogy Sak Noel Loca People számában hallhatunk refrén gyanánt (utálom azt a számot, már ha egy olyat lehet annak nevezni). De elég is belőlem, szóval akkor mi a helyzet Hannával? Ez az a válasz, amire szerintem a készítők se tudnának választ adni. A Hanna ugyanis, még egyszer mondom, egy meglehetősen érdekes film. Szerintem egy igazán jó és egy igazán rossz film között nagyon kicsi a mezsgye. Például gondolok itt a Transformers 3-ra, amibe annyi mindent próbáltak beleerőltetni, történet, akció, látvány stb. hogy már sok és emiatt az a film nem is lett igazából jó. A Hanna is hajlamos lenne erre a hibára, nevezetesen karakterek és történet szempontjából, mégis valahogy nem tudom eldönteni, merre billen a mérleg.
Történetünk szerint van Hanna, akit az apja Erik (Eric Bana) nevel egy sarkköri, de legalábbis havas terület kellős közepén, távol a civilizációtól, méghozzá elég erőteljesen beleneveli lányába a korábbi munkahelyén tanultakat. Erik ugyanis CIA ügynök volt. Szóval kiképzi a lányát, aki Stallonét meghazudtoló módon töri ki mások nyakát, vág földhöz nála sokkal nehezebb katonákat… mi van? Ja! Hát el is felejtettem mondani. A Hanna az egy szupercsaj. Vagyis valami olyasmi. Történet szerint valami DNS manipulálás miatt sokkal erősebb az átlagnál, ezáltal tud földhöz vagdosni nála erősebbeket is. Nem szeretném tovább spoilerezni, de még emellett is voltak furcsa jelenetek a filmben, például mikor a kezéből kirepült a nyílvessző úgy, hogy még csak nem is dobta el, egyszerűen csak meglökte a hüvelykujjával és azzal talált el valakit. De mindegy, filmeknél nem szoktam figyelni a fizika törvényeire, de ez már azért eléggé bántó volt a szememnek. Visszatérve a történetre. A lényt az apja valami küldetés miatt képzi ki, amire akkor kerül sor, ha a lány készen áll. Ekkor jön be a képbe a célpont, Marissa (Clate Blanchett) és innentől veszi kezdetét, vagyis azt mondom, hogy inkább innentől nem tudtam eldönteni akarom-e folytatni a filmet vagy nem. Innentől ugyanis a történet, hát, úgy mondom, hogy hézagos lesz. De mik is ezek?
Hanna apja, Erik, azért képezte ki a lányát, hogy megölje Marissát (erről nem esik szó a filmben, de elég nyílvánvaló). Itt eszembe jutott, hogy miért nem végezte el ő évekkel ezelőtt? A lányára hagyja a piszkos munkát… aranyos. Továbbá ahogy halad előre a film, úgy egyre több kérdés marad megválaszolatlanul. Ezzel nem lenne baj, mert általában a film végén szoktak összegzések, beismerések lenni, mint a Poirot könyvekben, de nem. A film végén se kapunk, szinte semmire sem választ csak néhány béna magyarázatot. Akárhányszor, valami történik a filmben, rögtön félbe is marad és egy újabb kérdés fogalmazódik meg. Ennél fogva a Hanna egy eléggé félbehagyott film, de ezt nem úgy kell érteni, hogy második rész esedékes, hanem egyszerűen annyi dolgot akartak belevinni, hogy már ők maguk sem tudták mibe kezdtek bele két perce. Ez elvileg egy akció-thriller lenne, de nehéz ezt annak kezelni. Miért is? Az alaptörténet stimmel, még rámondható lenne, de akkor mi is a hiba? Talán a karakterek…?
Igen! Emberek, nem vicc! Halál komolyan mondom, néha mintha egy rajzfilmet néztem volna. Egyedül az apa, Eric Bana karaktere volt emberre emlékeztető, a többi azt mintha egy rajzfilmből mászott volna elő. Hanna egy kegyetlen gyilkoló gép, nem szarozik, teszi a dolgát. Annyira, hogy az már a Hitman féle 47 ügynököt is a sarokba ülteti. Persze behoztak egy baráti szálat a történetbe, de ez is hamar kialszik. Cate Blanchett karaktere, az igazi kőgonosz, akinek arcizmaiból szerintem egy sem rándult meg az egész film alatt. Ő is mint Hanna, végzi a dolgát bármi áron. Igazából, remekük összepasszolnak ezen a téren, sőt, minden téren. A többi szereplő pedig, mintha egy képregényből bukkant volna elő. Komolytalanok, röhejesek és egész egyszerűen nem lehet rájuk építeni. Nem hiszem el, hogy egy Hanna ellen miért pont ilyenek bérelnek fel, de mindegy. A látvány is néha olyan, mintha egy Tim Burton filmbe csöppentünk volna, a Grimm ház a végén, de még a titkos földalatti bázis is, mintha az X-Men-ből kérték volna kölcsön. Nyitva hagyom a kaput, hogy a Hanna valójában jó vagy rossz film-e…
… mert nem tudom. Igazából a felhozott dolgok ellenére is meglehet nézni a filmet, de kétlem, hogy ettől bárki is hanyatt dobná magát. Tényleg, az alaptörténet jó, de a film alatt elég sokszor megbotlik, és a végére már, tényleg nem tudja az ember, mire is ült be, és hogy megérte-e. Nem tudom, igazából azt kellene, hogy mondjam, hogy ez egy rossz film, de látom mögötte az elképzelést, de a film megvalósítása egyszerűen pocsék lett. Lehet rajzfilmben sokkal hitelesebb lenne, de már ez sem menti meg a Hannát. Szóval inkább rossz film mint jó, de nem teljesen rossz, nézzétek meg, de inkább ne. Mindenki döntse el a leírtak alapján. Ja, és az IMDB-s 7.1-es értékelés ne kavarjon meg senkit, közelében nincs a film ennek.

Értékelés: 60%