[IMG] A Juventus hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a csapat vezetőedzőjével, Massimiliano Allegrivel, aki három éven belül...
A bajnok Telekom Veszprém mellett immár a második helyezett MOL-Pick Szeged is alanyi jogon indulhat a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Az...
Június 30-án kel egybe a Barcelona klasszisa, Lionel Messi és párja, Antonella Roccuzzo. A nagy eseményre a szülővárosukban, az argentin...
A Bundesliga harmadik helyén végző Borussia Dortmund a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leszerződtette Maximilian Philippet a Freiburgtól....
Rafa Nadal ellenfele, a döntőbe jutásért Dominic Thiem lesz a Roland Garroson, pénteken. A 23 éves osztrák, pályafutása során először, öt vereség...
A kilencszeres bajnok Rafael Nadal csonka mérkőzésen jutott be az elődöntőbe a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon, míg Piros Zsombor...
A német élvonalban szereplő Düsseldorfer EG jégkorongcsapatánál folytatja pályafutását Hári János. Hári 2015 óta volt a Leksands IF játékosa,...
Szekeres Ákos brazil ju-jitsu mester 85 kg-ban Európa-bajnoki címet szerzett a Banja Luka-ban megrendezett viadalon. A Magyar Sport Ju-Jitsu...
Náci gesztusok miatt örökre kitiltott a futballstadionokból két szurkolót az Angol Labdarúgó Szövetség (FA). Egyikük náci köszöntéssel fordult a...
[IMG] A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Werder Bremen rendhagyó bejelentést tett a hivatalos angol nyelvű...
[IMG] George F. Hemingway a Budapest Honvéd futballcsapatának tulajdonosa az nb1.hu-nak reagált a távozó Marco Rossi azon állítására, miszerint...
A világ egyik legjobb úszója, Ryan Lochte számára nem volt könnyű a 2016-os riói nyári olimpiát követő időszak. Az amerikai sportoló fejében még...
[IMG] A massachusetts-i amatőr futballcsapat, a Washington Square FC a twitter-oldalán jelentette be, hogy szponzori szerződést kötött az egyik...
A Mundo Deportivo értesülése szerint az Arsenal jobbhátvédje, Héctor Bellerín az FC Barcelona egyik legfőbb kiszemeltje a nyári átigazolási...
Az NBA nagydöntőjében a Golden State Warriors 2–0-ra vezet a Cleveland Cavaliers ellen, de LeBron James megmozdulásai továbbra is élményszámba...
A 2004-ben meggyilkolt csecsen vezető, Ahmad Kadirov nevét venné fel az orosz Tyerek Groznij labdarúgócsapata, amely a klub elképzelése szerint a...
A Nemzeti Sport értesülése szerint a Balmazújvárossal az NB II-es bajnokság második helyén végző Feczkó Tamás lesz az NB I-ből kiesett MTK...
[IMG] A teljes ünneplést persze nem posztolta a Real Madrid klasszisa, Cristiano Ronaldo, aki két gólt lőtt a Juventus elleni BL-döntőben, de egy...
[IMG] Meghalt Giuliano Sarti, aki olasz bajnok volt az Interrel és a Fiorentinával is. A Fiorentinával KEK-győztes, Olasz Kupa-győztes és...
[IMG] A Roland Garros negyeddöntőit az Origo livescore-alkalmazásán keresztül is nyomon követheti egész nap. Egyébként pedig az élő...
Nem a pénz miatt hagyta el a bajnok Budapest Honvédot annak olasz edzője, Marco Rossi. A tréner csupán egy komoly szakmai tervet szeretett volna...
Az erősen tartalékos német válogatott a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott Dániában, felkészülési mérkőzésen. Érdekesség, hogy a két...
David Beckham és üzleti partnerei egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy Miamiba tervezett labdarúgócsapatuk bekapcsolódjon az észak-amerikai...
[IMG] A Manchester United a világ legértékesebb futballklubja a tekintélyes Forbes gazdasági magazin szerint. Az Európa Liga-győztes angol...
Hat évvel ezelőtti, súlyos ralibalesete óta először tesztelt Forma-1-es autót Robert Kubica. Igaz, valóban Robert Kubica az, aki hat év után az...
[IMG] A Svédország elleni vb-selejtezőre és az Anglia elleni barátságos mérkőzésre készülő francia válogatottnál mindenki gratulált a friss...
A Real Madrid szombaton 4-1-re legyőzte a Juventust Cardiffban a Bajnokok Ligája döntőjében, így a királyi gárda négy év alatt háromszor hódította...
A svájci Timea Bacsinszky és a lett Elena Ostapenko bejutott a női elődöntőbe kedden a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon. A magyar...
Kedden délután bemutatták a Borussia Dortmund új edzőjét, Peter Boszt, aki az idei szezonban az Európa Liga-döntőig vezette az Ajax Amsterdam...
Francesco Totti nem lép többet pályára az AS Roma mezében, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen visszavonult volna a labdarúgástól. A Roma...