Kis túlzással a szmájlik ugyanolyan fontos részei a netes kommunikációnak, mint a betűk, épp ezért jön jól, ha bárhol bevethetjük őket. Ezzel a...
Globális vészhelyzetet hirdetett február elején a WHO a Zika-vírus miatt, és a Google is hozzájárul a fenyegetettség csökkentéséhez. Forrás
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit. Forrás
Kemény megpróbáltatásoknak vetették alá a Samsung és az Apple legutolsó csúcstelefonját. Forrás
Az ébredő Erő megjelenése előtt a Csillagok háborúja-rajongók számára az egyik legnagyobb kérdés az volt, az új filmben mennyi lesz a speciális...
A Holland Királyi Légitársaság új Boeing 787-es repülőgépein már elérhető a fedélzeti wifi szolgáltatás. A KLM bejelentette, hogy 2017-től a...
A mobilos Firefox OS finoman fogalmazva nem túl nagy sikere után, más területen próbálkozik a Mozilla. Forrás
Bár az Apple befoltozta a korábban felfedezett réseket, állítólag még mindig jailbreakelhető a hamarosan megjelenő operációsrendszer-változat....
Német ügyvédek szerint Mark Zuckerberg a Facebook alapító-vezetőjeként azért bűnös, mert antiszemita és más gyűlölködő tartalmak is vannak a...
Soha olyan figyelem nem irányult az Apple biztonsági és adatvédelmi törekvéseire, mint ezekben a napokban, talán ezért is figyeltek fel az újabb...
Sokféle hatást és mozgást kell figyelembe venni és kiváltani ebben az ingyenes, remekül sikerült fizikai játékban. Minden nap kapunk egy új...
Több mint 2000 GB-nyi adat fér el a Samsung most kibocsátott külső merevlemezén. Forrás
Új Twitter-fiókot nyitott csütörtökön az Apple, és mivel a felhasználók támogatása a cél, óriási az érdeklődés iránta. Forrás
Legalább egymilliárdan használják az ingyenes üzenetküldő alkalmazást, a WhatsAppot, és ez kötelezi is a fejlesztőket, hogy rendszeresen...
Ahogy az iPhone 6s-ben, úgy a Galaxy S7-ben is egy 12 megapixeles hátlapi kamera kapott helyet. De melyik teljesít jobban? Forrás
A Facebook a YouTube-bal konkurálna a videózás tekintetében, közben már a sarkukban liheg a harmadik nagy vetélytárs. Forrás
Egy nálunk nem igazán ismert nevű gyártó remek paraméterekkel kínált okostelefonja azzal tűnik ki társai közül, hogy világít a sötétben. Forrás
A mobilos értesítések nagyon zavaróak tudnak lenni munka vagy tanulás közben, de akár este is, amikor pihennénk. Ezt a problémát oldja meg ez az...
Az iPhone-ok és az androidos okostelefonok tulajdonosai között már megszokott a harc a „Kié a jobb készülék?” témakörben, ahol az Apple termékét...
A Kickstarteren már össze is gyűlt a pénz arra a kesztyűre, amellyel bármilyen hangot, zenei részletet és hangszert használhatunk az ujjaink és...
Ezerszámra osztják meg a Facebookon azt a fotót, melyen egy “központi telefontartóba” gyűjtve láthatók a mobilok. Forrás
Az androidos és az iOS-es világ közötti egyik lényeges fizikai különbség áthidalásában segít az alábbi újdonság. Forrás
Vállalatok számára bocsátotta ki a Samsung a világ legnagyobb kapacitású SSD-jét. Forrás
Az egész világra kiterjedő térképen mutatja egy szolgáltatás az ingyenes wifi hotspotok helyét. Forrás
A Gmailt már bármilyen e-mail fiókkal lehet használni, de nem biztos, hogy mindenkinek bejött a lehetőség. Ha így járt, ráadásul több e-mail címe...
Az intelligens WC felnyílik, ha közelítünk felé, lehúzás után pedig önmagát takarítja ki. Forrás
Azt már eddig is tudtuk, hogy a HoloLens összemossa a fizikai és a virtuális valóságot, így alakítva ki a kiterjesztett valóságot, a működése...
A grafikából adódóan is beszippantja a mobilosokat ez az ingyenes játék, a szűkülő körök közepén ugyanis résen kell lenni. Forrás
Érdekes véletlen: egy amerikai újságíró gépét akkor hekkelték meg, amikor arról tudósított, miért nem hekkeli meg az Apple a terrorista iPhone...
Egy jópofa telefontokkal, amely még a vezetés nélküli töltést is támogatja, megnövelhetjük az új Galaxyk hálózatfüggetlen működési idejét. Forrás