Egyre biztosabbnak látszik, hogy február 21-én ismerkedhet meg a világ a két új Galaxy okostelefonnal. De nem csupán velük, ugyanis – állítólag –...
Úgy tűnik, amihez Mark Zuckerberg hozzáér, az arannyá válik. Forrás
A rendőrkutyák mellett rendőrsasok is lesznek Hollandiában. Forrás
Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett, a múlt heti hírek valószínűsítik, hogy újabb területre lépne be az Apple. Forrás
A múlt nyáron felkerült harang ikon mellé hamarosan egy újabb gomb is kerül a YouTube appba. Forrás
Egy népszerű zenemegosztóhoz készült egy remek PC-s program, amellyel úgy hallgathatunk slágereket, mint a Spotify-on. Forrás
Bár a Windows 10 esetében abszolút sikertermékről beszélhetünk, vannak, akik ragaszkodnak a korábbi operációs rendszerhez. A cég most nekik nyújt...
Az Apple hosszú ideje a világ legértékesebb vállalata, de a hétfői tőzsdei kereskedésbe rövid időre megelőzték. Forrás
Fellebbezést nyújtott be a Facebook a berlini bíróság döntése ellen, amely szerint egy nemrég elhunyt fiatalkorú szülei örökölték gyerekük...
A technológia és a természet találkozása óriási sikert aratott a Kickstarteren, a lebegő bonsai fákat viszik, mint a cukrot. Forrás
Egyetlen képpel sikerült megvalósítani a minőségi facebookos trollkodás tökéletes példáját. Forrás
A Nikon amatőr fotósoknak meggirdetett versenyének nem csak az indulók voltak amatőrök, hanem a zsűri tagjai is. Ugyanis egy igencsak amatőr módon...
Most már szinte biztossá vált, hogy a világ legnagyobb mobilos szakkiállítása előtt egy nappal mutatja be új csúcskategóriás telefonját a Samsung....
Nem a hideg sarki övezetbe tervezi a Microsoft új adatközpontjainak elhelyezését, mégis a természet gondoskodna azok hűtéséről. Forrás
Amerikában már a drónoknak is van saját világbajnoksága, a szervezők pedig azon dolgoznak, hogy a jövőben ez a sport legyen a levegő Forma-1-je....
Rekordév a tavalyi, elképesztő mennyiségű okostelefon került az üzletekbe. Forrás
A férfi 3 ezer forintért vásárolta meg a világ leghíresebb webcímét, majd miután a Google visszavette, kárpótlást kapott. Most az is kiderült,...
A Google fejlesztette egy Chrome-bővítményt, hogy sokkal kényelmesebbé tegye böngészés közben a szótárazást, valamint a kiejtés tanulását. Forrás
Az átlátszó napelem előnye, hogy ablakként vagy kijelzőként is használható. Forrás
Egyes alkalmazások túl hangosan indulnak? Nem szeretne hallani egyes értesítésekről? Ilyen problémákra jelent megoldást ez az ingyenes alkalmazás....
A Google beszámolója szerint óriási az érdeklődés virtuálisvalóság-szettje iránt. Forrás
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit. Forrás
Tovább növekedhet az iPhone-ok népszerűsége, ha az Apple tényleg bevezeti az alábbi technológiát. Forrás
A Google böngészőjének iPhone-os és asztali változatába is érkeztek újdonságok. Forrás
Pár másodperc alatt kiválogathatja az Instagramra eddig feltöltött fotóiból a 15 legnépszerűbbet, majd egy megosztható videó készül belőle. Forrás
A Google számára nem csupán a szavak szintjén fontos a biztonság, összességében dollármilliókat fizet a feltárt hibákért. Forrás
Már csak holnapig él a Microsoft ajánlata, amelyben visszaállítja a korábban elvett ingyen OneDrive-tárhelyet. Forrás
Európaiként csak harmadannyit ér a Facebooknak, mintha amerikaiként látogatná a legnagyobb közösségi oldalt. Forrás
Az ESET által összeállított legelterjedtebb kártevők toplistájának vezető helyén nincs változás, a második pozícióba azonban egy újonc került....
Memóriánk folyamatosan változik, így miért ne lehetne mindig másmilyen egy legépelt szöveg? Persze nem a betűk cserélődnek, hanem azok formája....