Közeleg az első rész után a folytatást is bevállaló Louis Leterrier rendezésében készülő Szemfényvesztők 2, amelyben a Négy Lovas nevű csapat...
A március 30. és április 3. között rendezik meg a 4. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált, melynek programját 2014. január után...
Némi hallgatást követően nemrégiben új poszterek érkeztek a Bryan Singer rendezésében készülő X-Men: Apokalipszishez, mígnem most váratlanul...
J.G. Ballard regényíró 1975-ben megjelent High Rise (Toronyház) című disztópikus művéből Ben Wheatley rendezi az azonos című produkciót, amelyhez...
Már csak órák kérdése és megérkezik a Daredevil, azaz a Fenegyerek sorozatának új szezonja, melyben a civilben vak ügyvéd, éjszakánként viszont...
A Bayern München szerdán este hosszabbítás utána, 6-4-es összesítéssel búcsúztatta a Juventust a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az első...
Luciano Spalletti, a Roma vezetőedzője abban a hitben küldte pályára múlt héten Francesco Tottit a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőn, hogy ez...
A Sevilla múlt csütörtökön gól nélküli döntetlent játszott a svájci Basel otthonában, s hazai pályán jó esélye van arra, hogy kiharcolja a...
A Nike által, a nyári Európa-bajnokságra gyártott vadonatúj mezeket mutatott be honlapján a Horvát Labdarúgó-Szövetség. A színvilág hű maradt a...
A huzamosabb ideje pénzügyi gondokkal küzdő Bursaspor Dzsudzsák Balázzsal szemben állítólag már rendezte a tartozását, ugyanakkor sokallják az évi...
A holland PSV Eindhoven labdarúgócsapat hat szurkolóját bíróság elé állítják Madridban, miután az Atlético elleni keddi, Bajnokok...
A Bajnokok Ligája árnyékában szerdán megrendezték az U21-es Premier League Cup elődöntőjét, ahol a Liverpool és a West Ham United együttesei...
A román labdarúgó-bajnokság play off körének második fordulójában hétfőn találkozott egymással a Targu Mures (Marosvásárhely) és a Dinamo Bukarest...
Csütörtök este hét órától három nyolcaddöntő visszavágóját rendezték a labdarúgó Európa Ligában. A legnagyobb meglepetést a cseh Sparta Praha...
A csütörtök esti Európa Liga nyolcaddöntő visszavágók közül talán a legjobban várt mérkőzés a Manchester United – Liverpool összecsapás volt. Egy...
Philippe Coutinho, ez a 23 éves, Rio de Janeiróban született kis, 171 centis brazil srác olyat csinált, amitől mindenkinek tátva maradt a szája....
Az elmúlt években a közösségi oldalaknak olyan szinten szerves része lett a Giphy, mint képviselői vagyonbevallásnak a “baki”. Már nagyon sokan...
Az arccserélők az utóbbi idők talán legfelkapottabb okostelefon-alkalmazásai; nem kell a játékhoz más, csak két fej, és a szoftver már teszi is a...
Vannak olyan szövegszerkesztők, ahol fontosabb a folyamatos gépelésre (vagy egyszerűen csak a flow-élményre) serkentő ingerek megléte, mint az,...
A háború, az erőszak és az üldözés elől menekülő embereknél magasabb a kockázata a pszichotikus betegségek, úgy mint a skizofrénia kialakulásának,...
Richard Linklater – ahogy arról már beszámoltunk – a Sráckor után kevésbé gigantikus fába vágva a fejszéjét, és a legelső nagyjátékfilmje, a...
Legfrissebb, nyolcadik lemeze az eladási listák dobogóján debütált, Anti címmel. Rihanna azóta járja Észak-Amerika legnagyobb stadionjait és...
Hivatalossá vált, hogy még egy évad erejéig megújul a Better Call Saul című krimi és drámasorozat, amely a sokak által az új évezred egyik...
Az HBO és a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) indította a Rescue Has No Boundaries nevű kampányt, amellyel a menekülteket érintő problémákra...
Készül a Batman: The Killing Joke című animációs film, amelyben ismét az évtizedek során a denevérember hangjaként legendássá vált Kevin Conroy és...
A Saul fia válhat a legnézettebb magyar filmmé a romániai mozikban azt követően, hogy a pénteki bemutatója óta több mint 7500-an nézték meg. A...
A február végén megjelent első előzetes után már itt is van a második a Showtime hátborzongató sorozatához, a magyarul Londoni rémtörténetek címen...
Már csak napok kérdése és megérkezik a Netflixre a Daredevil, azaz a Fenegyerek sorozatának új szezonja, melyben a civilben vak ügyvéd,...
Ransom Riggs amerikai regényíró 2011-ben megjelent Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című fantasyjét fogja feldolgozni az azonos című...
A bevételi trónt egy hete megkaparintó Zootropolis – Állati nagy balhé nyerte a szombattól egészen keddig nyúló mozis pénzvadászatot, miután az...