Marija Sarapova a lengyelországi Fed-kupa-mérkőzés felvezetéseként segítőivel együtt dekázgatott egy keveset. Az orosz tenoszezőszépség a nagyobb...
Debrecen – A katasztrófavédelemhez kerülhet a kéményseprői szolgáltatás, ehhez viszont új szakembereket kell majd alkalmazni. Egy törvénytervezet...
Egy planetáris ködben felfedezték az eddigi legnagyobb tömegű, fehér törpékből álló csillagpárt, amelynek tagjai, egymáshoz egyre közelebb...
A hosszú kihagyás után visszatérő Usain Bolt idén ismét a világ legjobb sprintere szeretne lenni, az idei világbajnokságon és a riói olimpián is...
Happy End - így nevezte el Dietmar Eckell fotográfus azt a munkáját, amely során évtizedekkel ezelőtt lezuhant repülőgépek elhagyott roncsait...
Nagy területzárások, forgalomleállítás, megközelíthetetlenné váló belváros – rendőrök elmondása szerint erre számíthatnak majd a budapestiek az...
A magyar piacon eddig az AXN-csatornákkal részt vevő cég egyből a negyedik legnagyobb szereplővé lép elő, átlagos napi közönségaránya 6,4...
[IMG] Európa eddigi legnagyobb illegális cigarettagyárát számolták fel Vecsésen, jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai kedden....
Magyarországon terjeszkedne a Pepco kiskereskedelmi lánc, már keresik az ügyvezetőket és ügyvezető-helyetteseket – írja az Index. Az...
Az egyik legnépszerűbb közösségi oldal a Facebook néhány napja újabb paragrafusokkal bővítette adatvédelmi szabályzatát, ami nem mindenkinek fog...
Hosszú betegség után 93 éves korában elhunyt Uhrin Benedek – értesült a Bors. Meghalt Uhrin Benedek – közölte a Bors. A második világháború...
Mindenki arról beszél már hónapok óta, hogy mekkorát zuhant a kőolaj világpiaci ára, hogy ez mennyire rossz az olajtermelő országoknak, viszont...
A kubai rakétaválság sokáig tartott, így sokáig nyomaszthatta az atomháború rémével a Föld lakosságát. Ennél sokkal gyorsabban zajlott le, de...
[IMG] Rendkívüli felmondással távozott a Hír Tv-től a hírcsatorna óriásplakátokon, hirdetőoszlopokon is országszerte látható arca, Kovács Andrea....
483300
A Ceres felé közeledő amerikai Dawn űrszonda egyre élesebben látja a kis égitest felszínét és annak feltűnően fényes és rejtélyes alakzatát. A...
A Planck-űrszonda most nyilvánosságra hozott új mérésein alapuló eredmények szerint az univerzum első csillaggenerációja mintegy százmillió évvel...
[IMG] Miközben Magyarországon a nagy nekibuzdulás után keddre csak a latyak marad, Bostonban emberméretű hótakaró fed mindent: hétfőn 159...
Miközben Magyarországon arról konferenciáznak jogászok, hogy milyen törvényeket hozzanak az ellen, ha lefényképez valamit egy drón (amúgy ráérünk,...
Egyre több információ lát napvilágot Cristiano Ronaldo szombati születésnapi bulijáról, amelyre az Atlético Madridtól elszenvedett kínos, 4–0-s...
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfőn látogatást tett a klub edzőközpontjában, állítólag azért, hogy megvitassa a csapattal az együttes...
[IMG] Vajon a Kreml kottájából játszik-e Orbán Viktor? Ezt találgatja az amerikai Foreign Affairs külpolitikai lap internetes portálja, amely A...
[IMG] Tőkeemeléssel szerezhet kisebbségi tulajdont az Erste Bank Hungaryban a magyar állam és az EBRD. A Napi.hu információi szerint az Erste...
Vasárnap este osztották ki Los Angelesben a zeneipar Oscarjának számító Grammy-díjakat, amit természetesen óriási médiafigyelem kísért. Picit...
Lenyűgöző 3D-konstrukciók élesztik újjá előttünk a történelmi Magyar Királyság egykor büszke várait. Öveket becsatolni, hamarosan indul a...
[IMG] Egy igazán komor Védelmi Minisztériumi jelentés a Kreml falain belül igencsak világos érvényességet ad annak, hogy most januárban az...
Ebben a cikkben a szombat esti Story gála hat legfontosabb nőjét találja. Ők voltak azok, akik a megjelenésükkel a leginkább megdöbbentettek...
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban vasárnap este a Barcelona idegenben helyzetei felét sem értékesítve 5–2-re legyőzte a Bilbaót, és...
Elefántcsontpart gól nélküli döntetlent követően tizenegyesekkel 9–8-ra nyerte meg Ghána elleni döntőt a 2015-ös labdarúgó Afrika-kupán, így...
Sam Smith nagy sikere, a Stay with Me lett az év dala, ő meg az év új előadója az 57. Grammy-díjkiosztó gálán. A Stay with Me lett az év dala és...