Hányszor hallottuk már, hogy egyáltalán nem egészséges egész nap a számítógép előtt ülni. Mit tegyünk hát? A válasz egyszerű: álljunk fel, így...
Glitchnek technikai vagy IT-köznyelvben a pillanatnyi technikai hibákat hívjuk és ahogy a jobb szavakkal szokás, ez is magára vette számos...
A napokban érdekes látvány figyelhető meg az égen, egymás mellett láthatjuk a Merkúrt, a Vénuszt, a Szaturnuszt, a Marsot és a Jupitert. Nem...
Hold A Kínai Űrügynökség Chang’e 3 nevű leszállóegysége és a Jáde Nyúl nevű róver második éve vannak a Hold felszínén. Bár Kína a terveiről nem...
Az Environmental Research Letters című szaklapban közzétett kutatás szerint 1986 és 2015 között 1,3 Celsius fokkal emelkedett a nyarak átlagos...
A Science Daily híre szerint európai tudósok apró, az Antarktiszon honos gombákat küldtek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy felmérhessék, a...
Az emberi autizmusért felelős géneket ültettek be két kismajomba kínai tudósok. A Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint,...
Az UCLA kutatói szerint a Hold a fiatal Föld és egy születő félben lévő bolygó, a Theia összeütközése nyomán született nagyjából 4,5 milliárd...
[IMG] Hivatalossá vált, hogy az Inter csapata kölcsönadta korábbi csapatkapitányát, Andrea Ranocchiát a Sampdoriának. Ranocchia távozása január...
Sajtóhírek szerint Thiago Silvát és Marquinhost, a Paris Saint-Germain labdarúgóit az FC Barcelonának dolgozó ügynökök környékezték meg, hogy a...
A Cadena Cope szerint a La Ligában szereplő Real Madrid 2011 óta háromszor is megpróbálta szerződtetni Lionel Messit, a rivális FC Barcelona...
Jordi Mestre, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona alelnöke elmondta, nem aggódik amiatt, hogy Neymart, a...
Antoine Griezmann, a La Ligában szereplő Atlético Madrid nagyszerű formában lévő támadója jelenleg nem gondolkodik a klubváltáson, mindenképpen...
Jó eséllyel az év casting hírét közölte a The Guardian, mely szerint a brit Sky Arts csatornára készülő Elizabeth, Michael and Marlon című...
Borbás Dávid Wartburg című rövidfilmjének győzelmével zárult az idei Kustendorf film- és zenei fesztivál. A Kustendorf fődíját, az Aranytojást...
Noha a hétvégén már arról számolhattunk be, hogy hatott a Spike Lee és Jada Pinkett Smith indította bojkott és megemberelve magát az Amerikai...
Bizonyos Stephen Fingleton írja és rendezi a The Survivalist című poszt-apokaliptikus drámát, melynek hőse egy névtelen figura (Martin McCann),...
A néhány nappal ezelőtti szinkronos előzetest követően most egy rövid részlet jelent meg az eredetileg színész Dexter Fletcher rendezésében...
Különleges előzetes jelent meg a The Guardian oldalán, amely Nemes Jeles László Golden Globe-bal kitüntetett és a legjobb idegen nyelvű film...
Közeleg a mozikba a Walt Disney Zootropolis – Állati nagy balhé című legújabb meséje, amely a Jégvarázs és a Hős6os alkotóinak produkciója lesz és...
Ahogy a szarkazmus divatja hódít – nem mintha zavarna, gyakorlom én is – úgy kell mindig óvatoskodva jeleznem, hogyha félreteszem, és lábujjhegyen...
A színvonalas montázsvideóiról ismert Jacob T. Swinney keze munkáját dicséri a lent látható filmecske, amellyel az idei Oscar-jelölt mozifilmek...
A kis kedvencek élete című animációs mozi már első trailerével megvett minket kilóra, pedig abból még csak annyi derült ki, hogy rémesen,...
Immár kétségtelenül csúcsra jár a 20th Century Fox promógépezete és szó szerint két-három naponta kapunk új beharangozót a Deadpoolhoz, ami...
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Barcelona szerda este 3-1-re verte hazai pályán az Athletic Bilbaót és ezzel 5-2-es gólkülönbséggel...
Ennek a tíz éves nyeretlenségi szériának Dárdai Pál még játékosként is aktív részese volt, úgyhogy pontosan tudja, milyen nyomasztó hely a...
„A szerda délutáni edzésen egyeztettem Jürgen Klopp-pal, és elmondtam neki, hogy az állandó játéklehetőség miatt szeretnék kölcsönben védeni, akár...
Egy informátor döntő jelentőségű bizonyítékokkal segítette a svájci államügyészség nyomozását, melyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA)...
A Cadena Cope információi szerint Florentino Pérez az elmúlt években háromszor is megkörnyékezte Leo Messit, hogy a Barca helyett inkább a Realban...
A német RB Leipzig labdarúgócsapata a tavaszi szezonra kölcsönadta a magyar válogatott Kalmár Zsoltot az ugyancsak másodosztályú FSV Frankfurtnak....