A 10 legjobb sorozat, aminek megérte idén órákat adni az életünkből

Masters of Sex
Nem új sorozat, de nekem valamiért idén került terítékre az itthon még sehol nem vetített Masters of Sex, amely abba a boldogtalan korba kalauzol, amikor egyfelől hidegháború volt, másfelől elektrosokkal „kezelték” homoszexualitást, harmadrészt nagyjából annyit tudtunk a szexről, hogy esélyesen kisbaba vagy szifilisz lesz a vége. Főhősünk, Dr. William Masters a város legsikeresebb nőgyógyásza, de sikerei a mesterséges megtermékenyítésben nem elégítik ki (érted), őt az izgatja, hogy miként működik a szex fiziológiája. Mindezt úgy, hogy egy érzéketlen, hűvös, csaknem aszexuális ember. Szerencsére a szabados és szívdöglesztő Virginia bőven rendelkezik azokkal a készségekkel, amelyek a doktorból hiányoznak – például képes ember módra beszélni – így a kutatás beindul, prüdéria ide vagy oda. Okos, szexi, szórakoztató széria Hollywood szerintem legszebb nőjével, Lizzy Caplannel. /Lola/
Empire
Második évadjával a zenekiadós FOX-széria még magasabbra tette a már első szezonjával is alaposan felpakolt lécet, az intrika a bőr alá hatol, és az izgalmakat ugyanaz a kiváló fekete zene oldja, amiért annyira szeretjük ezt a szériát nem csak mi, de például a Golden Globe bizottság is. Betekintés a szórakoztatóipar mocskos szemétdombjára – maffiaügyek, manipuláció, kicsinyes bosszújátszmák, meg amit akartok. Igazi tanmese ez „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni” jeligére. A széria második évadát a magyar FOX vetíti csütörtökönként, az előző évadot online és letölthető formában is megtalálod. /Lola/
Kegyetlen tánc – Flesh and Bone
A vidéki kislány New Yorkba szökik, hogy protekció és elit előképzettség híján, pusztán tehetségével meggyőzze a kellemetlen modorú, ám zseniális társulatvezetőt, hogy felvegye balett-társulatába, ahol aztán kimagasló tehetségével és szépségével hamarosan felforgat mindent, miközben az ő világa is kinyílik és megváltozik. Eddig úgy hangzik, mint egy klasszikus zenés-táncos tinirománc, ugye? Nos, nagyon nem az. Igazi kőkemény, lánctalpas sorozat ez – holott a profi klasszikus balettről szól, és ha azt gondolod, ebben a témában a Fekete hattyú után már nem lehet súlyosat mondani, akkor újfent egész komoly tévedésben vagy. A Kegyetlen táncban a dolgok többnyire még annál is tudnak sötétebbek lenni, amilyennek elsőre látszanak. Főszereplői első ránézésre is törött lelkű emberek, és az a nagyon újszerű ebben a sorozatban, hogy képes tovább mélységeket adni mindennek: épp amikor már helyre tetted fejben, hogy ki jó és ki gonosz, ki az áldozat és ki a bűnös, akkor egy csavarral minden ítéleted hirtelen megkérdőjeleződik. A gyönyörű, dögös és végtelenül mocskos történet az HBO webtékájában, az HBOGO-n nézhető. /Lola/
A sebész
A Dr. House vége óta kórházsorozat-hiányod van? Akkor jó hírünk van, mert A sebész kb. ugyanez pepitában: főhőse egy zseniális, ám kellemetlen orvos, aki – ekkoriban, a huszadik század első éveiben ez még legálisan – vénás kokainnal vészeli át a szakma küzdelmeit, miközben mintegy mellesleg sebészeti úttörősködést folytat. Az HBO testvércsatornáján, a Cinemaxon futó széria sziporkázva szól be az általános emberi butaságnak és a „régen minden jobb volt” kamu nosztalgiájának. Zseniálisan megírt, gazdag karakterek, az utóbbi évek legátgondoltabb, legstílusosabb látványvilága, társadalomkritika, okosság, a női főszereplőt pedig Bono lánya alakítja. /Lola/
Daredevil és Jessica Jones
Amikor a Netflix kitalálta, hogy miniszériákat készít kevésbé felkapott Marvel-szuperhősökről, sokan elképedve néztek, hogy mi szükség van újabb spandexes alakok bőrének lehúzására. Aztán hamar kiderült, hogy az on-demand szolgáltató tulajdonképpen valami frenetikusba tenyerelt bele. A szuperhősöket nem ragadta ki a Marvel Filmes Univerzumából, továbbra is vannak utalások Amerika Kapitányra, meg hivatkozások New York-i eseményekre, de ezek a karakterek (Daredevil, Jessica Jones, valamint az utóbbi sorozatban feltűnő Luke Cage – aki szintén saját szériát kap jövőre) sokkal földhözragadtabb, emberi alakok, akik a metropolisz egy kis kerületében, a Hell’s Kitchenben tevékenykednek. Ez önmagában még nem lenne elég érdekes, de mindkét sorozat esetében olyan bűndrámát kapunk, amik sokszorosan felülmúlják az eddig megszokott látvány- és akcióorgiákat. Arról nem is beszélve, hogy ezek képregény-adaptációk végre olyan nemeziseket adnak, akik rétegeltek és nem csupán kétdimenziós Disney-gonoszok. /Muchichka/
Fargo
Amikor ezt a sorozatot berendelték, hasonló fogadtatás övezte, mint a Daredevilt, megfűszerezve azzal az ellenérzéssel is, hogy mi szükség egy kiváló Coen-filmet tévéképernyőre adaptálni. Aztán az FX megmutatta, hogy itt egyáltalán nem szolgalelkű folytatásról van szó, hiszen a sorozat csupán az eredeti alkotás szellemiségét hivatott reprezentálni. Mivel antológiasorozatról van szó, az évadok csak érintőlegesen kapcsolódnak, a mostani második például több évvel az első előtt játszódik, a kapcsolódási pont pedig Lou Solverson, illetve annak fiatalkori énje. A széria legnagyobb erénye, hogy a legkisebb szerepben feltűnő karakter is végtelenül kimunkált, nagyon egységes és jól kitalált a képi világ, és az egész évadot valami olyan tragikomikus humor lengi körül, hogy a legvéresebb hentelésen is csak mosolygunk. /Muchichka/
Into the Badlands
A fiatal Clark Kent szappanoperába illő életéről és kalandjairól szóló Smallville kreátoraiként elhíresült Alfred Gough és Miles Millar páros tollából készült és indult útjára november idusán az Into the Badlands, amely már az első epizód első öt percével meggyőzött arról, hogy ez egy hiánypótló harcművészeti sorozat lesz. Az eleinte sablonosak tűnő cselekmény aztán az első évad hat része folyamán több ízben is izgalmas fordulatot vett és az évadzáró eseményeivel együtt a produkció igazolta, hogy nem egyszerűen egy látványos bunyókkal és kardozásokkal teletűzdelt akciósorozatról van szó. A sztori tehát rendben van, akárcsak az utópisztikus, ám valahol mégis a 20. század elejét idéző díszletek is, azonban az Into the Badlands legjobbjai a színészek, akik közül kiemelkedik a gonosz Quinn bárót alakító Marton Csokas és a szuperharcos Sunny szerepében bámulatosakat verekedő Daniel Wu. Utóbbi a széria egyik producere is és habár egyelőre még nem jelentették be, de igen valószínűnek tűnik, hogy az AMC berendeli a folytatást a sorozatból, amely év végére 2015 egyik pozitív tévés meglepetéseként vált emlékezetessé. /Keresztesi/
Ash vs Evil Dead
A kultikus Gonosz halott-filmek miatt a bejelentése óta tűkön ülve vártam az Ash vs Evil Dead című szériát, amely már csak a felette fő kreátorként bábáskodó Sam Raimi és az antihős Ash szerepében visszatérő Bruce Campbell neve miatt is roppant izgalmasnak és ígéretesnek tűnt. Végül Halloweenkor elstartolt a széria, amely már az első epizódjával kilóra megvette mind az eredeti filmek rajongóit, mind a kíváncsi érdeklődőket, hiszen egy iszonyat stílusos, humoros és penge démonos hentelésekben bővelkedő produkció lett, amelynek egyetlen gyenge pontja, hogy epizódonként csupán harminc perces. Máskülönben nem lehet eleget dicsérni Raimit és kollégáit, kiváltképp Campbellt, aki 57 évesen is olyan friss és megnyerő Ash-ként, hogy egyszerűen képtelenség nem rajongani érte. Remélem a már bejelentett másodikat követően még jó sok évadot megél majd az Ash vs Evil Dead, mert két hónap leforgása alatt igazi üde színfoltjává vált a mai amerikai sorozatok palettájának. /Keresztesi/
Aranyélet
Olyan jó leírni, hogy végre van olyan magyar sorozat, amit érdemes nézni! A HBO az Aranyélettel végre megmutatta, hogy ha jó forgatókönyvírók, rendezők, színészek, valamint egyéb filmes szakemberek összeülnek, és még pénz is van hozzá, akkor ragyogó sorozatot lehet készíteni csonka Magyarország határain belül is. Az egész szériából süt a szakmaiság, látszik, hogy gondosan ki van találva a legapróbb momentum is, ráadásul két iskolát is remekül ötvöz: a skandináv krimik finom adagolását az amerikai szériákból ismerős dramaturgiával. Az első évad hétvégén ért véget, nagyon reméljük, jövőre jön a folytatás. /Muchichka/