A jó körülmények hazacsábították az edzőt Németországból

A témát ebben részben 'Sport Hírek!' drogba № hozta létre. Ekkor: 2017. szeptember 06..

  1. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    [​IMG]

    Idősebb Grózer György lett a Penta Gödöllői RC női röplabdacsapatának vezetőedzője.


    A klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Németországból hazatért szakember Borkovits Zoltánt váltja a kispadon, segítője a korábbi másodedző, Szalay Attila lesz.

    Grózer György elmondta, kész utánpótlás-koncepcióval érkezett a klubhoz, ennek megvalósításában a német szövetség nem volt partner, azonban Magyarországon a sportot támogató társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) miatt alkalmasak a feltételek.

    A tréner hangsúlyozta, a hatodik hely elérése a cél a bajnokságban. Kizárólag magyar tehetségekre támaszkodnának, eddig négy új játékos csatlakozott a kerethez, Hackl Szilvia, Horváth Petra, valamint a strandröplabda országos bajnok Lakatos Enikő, Lutter Eszter kettős.

    A sajtótájékoztatón elhangzott, a klubnál azon dolgoznak, hogy állandó otthont találjon magának az együttes, ennek érdekében pedig egy új csarnok felépítése is szóba került.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...