A pályán halt meg az MTK masszőre

A témát ebben részben 'Sport Hírek!' drogba № hozta létre. Ekkor: 2016. november 09..

  1. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    2,756
    Kapott lájkok:
    32
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    Életének 62. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Molnár István, az MTK labdarúgócsapatának a masszőre.


    Molnár Istvánt egy öregfiúk-mérkőzésen, a pályán, játékosként, három perccel a mérkőzés lefújása előtt érte a halál – adta hírül az MTK honlapja. A masszőr több mint 23 éven át szolgálta a klubot.

    Tavaly decemberben az Mtkbudapest.hu-nak mesélt a pályafutásáról. 1966-ban, 11 évesen kezdett a Ganz-MÁVAG-ban focizni, a serdülő és az ifiévek után, 1974-ben sikerült bemutatkoznia az első csapatban is, az NB I/B-ben. Többek között Kaposváron, Ráckevén, Székesfehérváron is megfordult, és 1985-ben visszatért Rákoscsabára, az RTK csapatához.

    [​IMG]
    Forrás: MTI/Kovács Tamás


    1986-ban abbahagyta az aktív játékot, és elvégezte a masszőriskolát. "A gyakorlati éveimet is az RTK-nál töltöttem. 1989-ben az ifjúsági női válogatottal kezdtem el dolgozni, később a felnőttek mellé kerültem, majd 1991 nyarán átkerültem a Kispest Honvédhoz, mint főállású alkalmazott."

    1992 őszén az MTK-hoz távozott. "Gellei Imre volt akkor a vezetőedzőnk, elmentem a csapattal egy szezon végi mérkőzésre, Atalantába. A háromnapos túrán kölcsönösen megfeleltünk egymásnak, és 1993. január 1-jén beléptem a kék-fehérek közé. Huszonhárom éve itt dolgozom."

    Élete utolsó pillanatáig a labdarúgásért élt. "Két helyen rúgom a bőrt. Az Old Boys-csapatban, a 44 éven felüliek között, a Hungarian Talents együttesében, és az RTK-Vaslóban, a veterán korosztályban, az 54 év felettiek között is játszom még."

    Molnár Istvánt az MTK Budapest saját halottjának tekinti. Emlékére gyertyagyújtás lesz november 9-én, szerdán 18 órakor a Lantos Mihály Sporttelepen (1149 Budapest, Rákospatak utca 13-27.) Temetéséről később intézkednek.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...