A pofádat befogod! – Nem hagytak nyomokat A lengyel filmművészet lázadó szelleme több évtizedes múlttal bír, és ez a hagyomány napjainkban sem hagyott alá. A Nem hagytak nyomokat megrázó alkotás, követve a wajdai hagyományt, amely felérhet az egykori rebellis rendező nyomdokaiba. 1983 nyara. Az érettségi előtt álló tanulót a karhatalom emberei előállítják, majd módszeresen megkínozzák és összeverik. A diák nem sokkal később szörnyű kínok között életét veszíti. Legjobb barátja, Jurek (Tomasz Zietek) szemtanújává válik a tragikus eseményeknek, így személye szálka a hatalom szemében. A kisember csap össze a hatalommal, és a hatalom bizony nem riad vissza semmilyen módszertől sem, hogy eltussolja és megmásítsa a történteket. A lengyelek filmművészete szép számmal tartalmaz olyan darabokat, melyben az ellenállás, a diktatúrával szembeni kiállás ölt testet. Ennek legszebb példája talán Andrzej Wajda, aki többek közt a Hamu és gyémánt című filmjében állított emléket a kommunista rendszer ellen harcoló lázadó ifjúságnak. Bár Wajda diktatúrában alkotott, mindez csak fokozta alkotói kreativitását és sikeresen találta meg a réseket a cenzúra által emelt vastag és látszólag áthatolhatatlan falakon. 2021-ben A Nem hagytak nyomokat a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, és ez volt a lengyelek hivatalos nevezése a ’22-es Oscar-gálára. Jan P. Matuszynski az eltelt idő miatt is sokkal direktebben állhatott a témához. Szimbolista mozi helyett kegyetlen, realista alkotást kapunk, melyben nincsen helye a szépelgésnek. A realizmus mögött ugyanakkor megbújik az alkotói szabadság, hisz a valós eseményeket az alkotók bevallottan szabadsággal kezelték. A Nem hagytak nyomokat mégis egy szinte dokumentarista stílus mögé bújik és ez a dokumentarizmus az alkotás legerősebb adaléka. A kamera a maga természetességében követi a színészek rendkívül naturális játékát, ami bizonyos pillanatokban már velőtrázó és egyenesen gyomorforgató pillanatokat okoz. Mindez mégsem válik öncélú cinema verité-utánzattá, és a rendező a jó ízlés határain belül marad a nyers stílus ellenére is. Fontos megemlíteni, hogy a ’80-as évek Lengyelországa még ekkor is keményebb diktatúrának számított, mint a szintén ekkor regnáló kései Kádár-rendszer – melyet az utóbbi időben a magyar filmesek előszeretettel dolgoztak fel A besúgóban vagy a Nyugati nyaralásban. Nem sokkal a film eseményei előtt Jaruzelsky tábornok 1981-ben hadiállapotot hirdetett ki, melyre hivatkozva korlátozhatta az ekkoriban formálódó ellenzék működését. A hadiállapotot 1983 nyarára már felfüggesztették, de a karhatalmisták szigora továbbra is megkeserítette a lengyel polgárok mindennapjait. Fontos motívum viszont, hogy az állami terror mindig törekszik arra, hogy a legkevesebb nyomot hagyja maga után. A cím maga is arra utal, hogy a lengyel kommunista rendőrség járatos volt az olyan kínzási és verési módszerekben, melyek után nem maradtak külsérelmi nyomok, a boncolási eredményeket, a tanúvallomásokat és a bírói tárgyalás menetét pedig ahol lehetett, manipulálták. A film hatásosan mutatja be a szülők generációjának feszültségeit is. Az áldozat anyukája elkötelezett ellenzéki költőnő, míg Jurek szülei, ha nem is feltétlenül teljes meggyőződésből, de kiszolgálják a kommunisták akaratát. A rendszer pedig mindeközben marionettbábuként játszadozik az emberéletekkel, ártatlanokat próbál bemocskolni alávaló módszerekkel és szépen lassan próbálják felőrölni Jureket és az őt támogató gyászoló anyukát. Bár hatásos és kegyetlen filmről van szó, a Nem hagytak nyomokat egy meglehetősen banális hibán vérzik el, mégpedig a hosszúságán. Ez a téma, dramaturgia s a rendezői stílus egyszerűen nem elég ahhoz, hogy kitöltse a majdnem három órás játékidőt, számos üresjáratot, vontatott és unalmas percet okozva. Ez azért is szomorú, mert a téma egyébként tényleg megérdemelné a maximális nézői figyelmet, amit az alkotók nem tudnak 160 percen keresztül fenntartani. Mire a megrázó befejezéshez érkezünk, a néző már megfárad a játékidőtől, ezért a film üzenete sem tud olyan erővel lecsapódni, mint ahogyan azt elvárhatnánk. A Nem hagytak nyomokat ennek ellenére elementáris erejű, de nehezen befogadható művészmozi. Magyar viszonylatban talán a közelmúltban készült Eltörölni Frankot című mozival rokonítható leginkább, melyben szintén azt láthatjuk, hogyan próbálja eljelentékteleníteni a szocialista vezetés a számára veszélyesnek ítélt elemeket. Sokkoló lenyomata annak, hogy a diktatórikus hatalom mennyire szembeköpi saját polgárainak szolgálatát és egy teljesen öncélú és önmagáért való uralommá válik. Az alkotók mintha csak emlékeztetni akarnának minket arra az áldozathozatalra, melyet elődeink hoztak meg értünk, és amit újra és újra követnünk kell(ene), ha jogainkat csorbítják. Mert ahogyan Mária Sándor fogalmazott: „Ilyen nagy dolog a szabadság?” A Nem hagytak nyomokat október 6-tól látható a mozikban. 2022. október 8. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/nem-hagytak-nyomokat-kritika
