A szegény ember Sherlockja Budapesten oldja meg a rejtélyeket

Georges Simenon a XX. század egyik legtermékenyebb írója volt, aki sokszor naponta akár 60-80 oldalt is írt. Kb. 200 regényt és 150 novellát készített, legismertebb alakja pedig Maigret felügyelő, aki közel 100 alkotásában tűnt fel.
A regényekből számos tévéfilmet és sorozatot gyártottak, amelyek közül az 1992 és 1993 között vetített Michael Gambon főszereplésével készült Maigret az egyik legismertebb, amelynek mind a 12 részét Magyarországon vették fel, ezért az epizódokban számos magyar színész tűnik fel, sőt, az Emmy-díjas operatőr, Ragályi Elemér fényképezte.
A brit ITV 23 évvel a korábbi széria után úgy döntött, újra tévéfilmeket készít a felügyelőről, a címszerepet pedig Rowan Atkinsonra bízták, aki viszonylag ritkán vállal új szerepeket, hiszen 2002 óta csak három karaktert alakított: Mr. Beant, Johnny English-t és Az eltakarítónőben Walter Goodfellow-t. Most két Maigret-film főszerepét játssza el, a Maigret Sets a Trap-ben és a Maigret’s Dead Man-ben.
Előbbit március 28-án már le is vetítette az ITV, különlegessége pedig az (legalábbis nekünk, magyar nézőknek), hogy a kilencvenes évekbeli elődhöz hasonlatosan ezúttal is fővárosunk a forgatási helyszín, Budapest utcái köszönnek vissza a harmincas évek Párizsaként. Látható a Budai Várnegyed számos utcarészlete, az Andrássy út, és a hetedik kerület gangos bérházai közül is jó néhány.
ITVA Maigret csapdát állít című történetben a felügyelő egy sorozatgyilkos után nyomoz, aki havonta eltesz láb alól egy fiatal nőt, a francia rendőrség pedig tehetetlen. Maigret azonban csavaros tervet eszel ki, s ahogy a címből ki is derül, csapdát állít, ám ezzel veszélyezteti mások életét és a saját karrierjét is.
Az epizód a klasszikus nyomozós krimisorozatok narratíváját követi, két csavarral a végén. De hiába próbál olyan fenszi lenni, mint az ellenlábas BBC sorozata, a Sherlock, ez a Maigret bizony inkább olyan, mint saját kilencvenes évekbeli verziója, azzal a különbséggel, hogy kreatív szöveginzerteket és ízléses képeket tartalmaz. Közel sem olyan gusztákat, mint amilyenek a Benedict Cumberbatch-féle sorozatot jellemzik, de azért szépek, na.
Viszont kollégájával ellentétben Rowan Atkinson nem tudja elvinni a hátán a tévéfilmet, mert színészi eszköztárának nagy részét arra fordítja, hogy ne tűnjön Mr. Beannek, ezért az esetek túlnyomó részében vagy a pipáját szorongatja/szívogatja, vagy feszülten/morcosan néz. Inkább néz ki ismétlődő helyesírási hibákba beletörődött olvasószerkesztőnek, vagy egyetemistákat utáló könyvtáros bácsinak, mint csavaros észjárású detektívnek. Ráadásul az sem segít rajta, hogy a segítőjét alakító Shaun Dingwall közben kettőjük helyett is vigyorog a filmidő alatt. Még az előzetes borítóképén is ott egy huncut mosoly az arcán, pedig épp egy újabb hullára bukkannak:
Ráadásul a sztori, a történetmesélés, a dramaturgia kifejezetten öreg. A szó legrosszabb értelmében. És nem azért, mert az eredeti művet Simenon a második világháború környékén írta, hanem azért, mert a posztmodern krimi már réges-rég túlhaladt azon, hogy az antagonista szereplők gaztetteinek fő motivációja az anyjukkal (meg úgy en bloc a nőkkel) való rossz viszonyból eredeztethető. Ezért pedig a dramaturgok a felelősök, hiszen ennél csavarosabb végkifejlete is lehetett volna a sztorinak.
Ez a banalitás pedig nem feledteti, hogy a film egyébként igényes, korhű és Budapest is remek mellékszereplő. Kár érte.