Ady Endre 1877. november 22.-én született Érmindszenten, az egyik legjelentősebb magyar költő. A Nyugat első nemzedékében alkotott. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést, a haladást sürgetik. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar volt. A szerelemről a szülőföldjéről írt versei ugyan olyan lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, valamint a hit, a mulandóság kérdéseiről írott költeményei. A neves költő 1919. január 27.-én Budapesten hunyt el. Élete A partiumi Érmindszenten született egy elszegényedett nemesi családban. Édesapja diósadi Ady Lőrinc (1851–1929), kisparaszti gazdálkodó, édesanyja tiszaeszlári Pásztor Mária (1858–1937), református lelkipásztorok leszármazottja volt. Egy nővére (Ilona, aki még egyéves kora előtt meghalt) és egy öccse volt, Ady Lajos (1881–1940), aki magyar-latin szakos tanárként ábrándos nyelvészkedéssel nevüket Ond vezér nevéből eredeztette. Érmindszent, diósadi Ady Endre szülőháza Tanulmányait az érmindszenti református elemi iskolában kezdte 1883-ban, ahol Katona Károly tanította írásra, olvasásra, számolásra, bibliai történetekre és zsoltáros énekekre. Szülei idővel gimnáziumba szánták, ez volt az oka, hogy tanulmányait 1886-tól a katolikus népiskolában folytatta Hark István keze alatt: az elemi befejeztével, 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnáziumba került. Ebben az iskolában voltak saját bevallása szerint a legszörnyűbb diákévei amellett, hogy itt erősödött meg a fizikailag addig gyengécske gyerek, itt írta első költeményeit is, amelyek többnyire verses csúfolódások voltak, és ezekből az évekből származik barátsága Jászi Oszkárral, akivel együtt jártak hittanra. 1892-től a zilahi református kollégium diákja volt, ahol 1896 júniusában jelesen érettségizett: csak görögből és matematikából kapott jó osztályzatot. A liberális szellemű zilahi „ősi schóla” a szigorú szerzetesi iskolából kikerülve a szabadságot jelentette számára: itt szabad volt nyilvánosan is cigarettázni és itt váltak rendszeressé a szombat esti kocsmázások is; emellett itt érték első – iskolai – irodalmi, és szerelmi sikerei is, utóbbi F. Erzsike személyében, aki későbbi versei Zsókája lett. Itt ismerte meg Kun Bélát is, aki egy ideig privát tanítványa volt. 1899 végén Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet volt ekkor. 1900 január elején a kormánypárti Szabadságnak lett a belső munkatársa: ekkor ez volt Nagyvárad legtekintélyesebb és anyagilag legerősebb lapja. A társadalmi igazságtalanságról és a munkásnyomorról írt kritikus cikke 1901. április 22-én jelent meg a Friss Újságban Egy kis séta címmel, amely azonban világnézeti ellenszenvet gerjeszt ellene lapjánál, így május 23-ától a lapversenytárs Nagyváradi Napló kötelékébe lépett. Jó újságíróvá vált, magyar prózai stílusa itt fejlődött ki. Új verskötetet is kiadott 1903-ban Még egyszer címen, azonban ez is komolyabb visszhang nélkül maradt. Ady Nagyváradon bohém éjszakai életet élt, amelyben Halász Lajos és Szűts Dezső voltak állandó partnerei. Ehhez a városhoz kötődik az a végzetes szerelmi viszony is, amelynek következtében először elkapta a szifiliszt: erről a Mihályi Rozália csókja című novellájában ír. Életében az áttörést 1903 augusztusa hozta el: ekkor ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, egy Nagyváradról elszármazott gazdag férjes asszonnyal, aki ekkor Párizsban élt és látogatóba jött haza. Léda (Ady így nevezte őt el) lett a múzsája; az ugyanebben az évben megjelent Még egyszer című kötetében „A könnyek asszonya” című költeményt már ő ihlette. Lírai kibontakozásában Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A Léda-kapcsolat 9 évig tartott: 1903–1912-ig. Léda 1907-ben halott lánygyermeket hozott világra, vélhetőleg a költőtől. Kapcsolatuk 1912-re teljesen megromlott: Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával. 1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában megjelentek Ady versei és esszéi, ennek a lapnak lett élete végéig munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. 1908-ban Nagyváradon A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója volt. Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták. A Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem szimbóluma is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is; látta mennyire maradt el Magyarország a fejlett országok után, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is. Jászi biztatására jelentkezett a szabadkőműves Martinovics páholyba, amelybe 1912. május 3-án vették fel. A páholy tekintélyét emelte Ady tagsága, ezért rövid idő alatt léptették legény, majd mesterfokba. A páholymunkákon azonban csak igen ritkán vett részt, hét éves tagsága alatt mindössze négy alkalommal - azaz felvételén és díjemelésein kívül csak egyszer.[4] 1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett.[5] Berta első levelét egy svájci intézetből írta Adynak.[5] 1915. március 27-én a lány apjának (Boncza Miklós, neje: törökfalvi Török Berta) beleegyezése nélkül összeházasodtak.[5] Verseiben Csinszkának nevezte Bertát.[5] Esküvői tanúik Vészi József és Ignotus-Veigelsberg Hugó voltak.[6] Kötetei Versek, Debrecen, 1899. június Még egyszer, Nagyvárad, 1903. szeptember vége Új versek, 1906. február Vér és arany, 1907. december végén 1908-as évszámmal Az Illés szekerén, 1908. december második felében 1909-es évszámmal Szeretném, ha szeretnének, 1909. december közepén 1910-es évszámmal A Minden-Titkok versei, 1910. december közepe A menekülő Élet, 1912. január vége Margita élni akar, verses regény, 1912 A Magunk szerelme, 1913. március vége Ki látott engem?, 1914. február vége A halottak élén, 1918. augusztus eleje Az utolsó hajók, 1923 Ifjú szívekben élek Ifjú szivekben élek s mindig tovább, Hiába törnek életemre Vén huncutok és gonosz ostobák, Mert életem millió gyökerű.Szent lázadások, vágyak s ifju hitek Örökös urának maradni: Nem adatik meg ez mindenkinek, Csak aki véres, igaz életű. Igen, én élni s hóditani fogok Egy fájdalmas, nagy élet jussán, Nem ér föl már szitkozódás, piszok: Lyányok s ifjak szívei védenek. Örök virágzás sorsa már az enyém, Hiába törnek életemre, Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény, De virágzás, de Élet és örök.
Ady Endre [h=1]Őrizem a szemed[/h]Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled. Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet.
SEM UTÓDJA, SEM BOLDOG ŐSE... Sem utódja, sem boldog őse Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek, Nem vagyok senkinek. Vagyok, mint minden ember: fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces, messze fény, Lidérces, messze fény. De, jaj, nem tudok így maradni, Szeretném magam megmutatni, Hogy látva lássanak, Hogy látva lássanak. Ezért minden: önkinzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének S lennék valakié, Lennék valakié.
