“Ahol a problémákat meg kell oldani, ott a bűnözés megoldási stratégiává válhat “

Mi kapott el a történetben?
Dávid: 2010-ben a reptéren álltam és vártam a gépemet, ami késett, úgyhogy vettem egy bulvárlapot és az első cikk amit megláttam: Filmekből készültek a balek postarablók volt a címe. Két családapa ki akart rabolni egy postát, de mivel nem tudták, hogyan kell, ezért filmeket néztek, abból próbáltak tanulni. Végül saját Wartburggal indultak neki. Azonnal érdekelni kezdett ennek a két embernek a sorsa, és azon gondolkoztam, hogy ilyen helyzetben mit lehet tenni?

Borbás Dávid – jobbról a másodikHogy választottad ki a stábot?
Dávid: Mind egy osztályba jártuk a Metropolitan Egyetemen. Ott volt Tokár Dani vágó, Németh Balázs animációs, akik nagyon fontosak voltak ebben a projektben. Csabival (Szentgáli Csaba, a film operatőre) az első kisjátékfilmünkben együtt dolgoztunk, nagyon tehetséges operatőr. Orsi első perctől szimpatikus volt nekem mint ember, mint író. Már az első félévben megkerestem, hogy kéne csinálni ebből a történetből valamit. Mégis úgy alakult, hogy csak a 3. félévben kezdtünk el ezen dolgozni. De végig képben volt a sztori. Fontos volt, hogy olyan stáb alakuljon, amiben mindenki érzi, hogy fontos dolgot csinálunk, és úgy dolgozzunk együtt, hogy legyen köztünk bizalom. Ez adta meg nekem azt az önbizalmat, erőt, ami kellett ahhoz, hogy elkészüljön a film. Ez a felállás ezért is működik olyan jól. Dani vágóként nagyon sokat tudott azért tenni, hogy ez a film ilyen legyen. Nem is tudom kifejezni, milyen hálás vagyok neki, csakúgy, mint Balázsnak, akinek az animációi tökéletesen összhangban vannak a film hangulatával.
A filmetekben sok műfaj és stílus keveredik. Mennyire veszélyes ilyet csinálni?
Orsi: A suliban az egyik tanárunk, Salamon András adta azt a feladatot, hogy csináljunk egy dokumentumfilmet, és legyen benne fikció. Eleve úgy akartuk, hogy lényegében az események rekonstruálása legyen a fikció. A beszélőfejek közé meg simán befér az, hogy ezt a rekonstrukciót egy fokkal érdekesebben mutassuk be az animációtól a különböző filmes stílusokig.
Vida Orsolya forgatókönyvíró / fotó: Berecz ValterVan egy egységes stílusa a filmnek, amiről leginkább a skandináv filmek savanyú humora jutott eszembe. Véletlenül, vagy inspirálódtál onnan?
Dávid: A szüleim magyarok, de Svédországban nőttem fel, talán ez a skandináv humor innen is jön. A műfaji keveredés meg ugye a feladat része volt. Kerülni akartuk a valós rekonstrukciót, sokkal inkább absztrakt módon szerettük volna megjeleníteni azt, amihez Balázs animációi tökéletesek voltak. Egyik kedvenc festőmtől, L. S. Lowrytól néztünk képeket például, az ő festményeiben – a kemény témák ellenére – van egyfajta naivitás. Az ő festményei alapján próbáltunk kitalálni egy érzést, ami végül is összefogja ezt a filmet.
Mikor az átlag filmfogyasztó megnéz egy dokumentumfilmet és a végén azt látja, hogy írta XY, valami kavar lesz a fejében. Ezzel biztos te is találkoztál.
Orsi: Az első gondolata mindenkinek az, hogy biztos én írtam a narrációt. Nem, nem én írtam. Részleteiben voltak javaslataim, de ezt Dávidnak kellett megírni. El is hangzik a filmben: miért érdekel engem ez a történet? A történet az Dávid élménye, én pedig ezt dramatizáltam. Az interjúkérdéseket pl. én írtam és volt beleszólásom abba is, hogy kikkel interjúzzunk.
Dávid: Nagyon fontos volt, hogy szakértőket is megszólaltassunk, elmondják a véleményüket a jelenségről, ebben közreműködött Háberman Zoltán szociológus, Ritter Ildikó és Kó József kriminológusok és Pápai Zsolt filmesztéta. És mindazok, akik a faluból meg akarták osztani a véleményüket az esetről.
Nagy Gábor és Kisteleki Márton / kép a Wartburg című filmbőlTehát Orsi feladata inkább a szöveg gondozása és szerkesztése volt.
Orsi: Igen, meg az, hogy Dáviddal beszélgettem. Mindig kihozzuk egymásból a legjobb ötleteket. Ilyen értelemben nem is egy hagyományos rendező-dramaturg viszonyról van szó, sokkal inkább együtt gondolkodásról, egymásra hatásról. Mivel magyar vagyok, ez a téma nekem ismerős, Dávid viszont, mivel nem itthon nőtt fel, máshogy látja ezt az egészet. Egymás meglátásait tudtuk jól kiegészíteni. Ha ezeket a nézeteket kiszélesítjük, akkor tudunk egy problémáról beszélni. Vetítsük rá az egész társadalomra anélkül, hogy valami borzasztó komolykodás kerekedne belőle. Megpróbáltunk arra rájönni, hogy két ember hogy jut el idáig. Létezik egy ilyen közhangulat Magyarországon?
Dávid: Szerintem azért nyertünk, mert empátiával fordulunk az elkövetők felé, ettől nagyon személyes, humánus a film. Végig meg akarjuk érteni, hogy miért történt velük, ami történt. Nem próbáltunk objektívek lenni. Ez egy létező jelenség, ahol van szegénység a világon, mindenütt előbukkanhat, ahol valaki egy új helyzetbe kényszerül, ahol a problémákat, gondokat valahogy meg kell oldani, ott a bűnözés megoldási stratégiává válhat. A díjátadó után a zsűri elnöke Maji-da Abdi a film kapcsán azt emelte ki, hogy mennyire jó, hogy egy teljesen tragikus helyzetet empátiával tudunk kezelni.
Honnan nyertetek támogatást a filmre? Hogyan osztottátok be?
Dávid: Born Ádám szakvezető és Salamon András rendkívül nagy támogatást nyújtottak nekünk. A MET-től kapott pénzből vettük a kellékeket, intéztük a Wartburg bérlését, de alapvetően egy kis költségvetésű filmről van szó.
Óhatatlanul összeköti az ember a mélyszegénységet a kormány ez ügyben történő intézkedéseivel. Ez mennyire volt tudatos?

Dávid: A történetben az fogott meg, hogy részben egyetemes, bárki meg tudja érteni, mindenki bele tudja élni magát egy ilyen helyzetbe, a probléma, amire ennek kapcsán rálátunk, az más. A szituáció egyetemes, a kontextus magyar. Tragikomikus, abszurd, esendő és emberi, mint az élet maga. A cél sokkal inkább az volt, hogy egy jelenségről, egy mentalitásról beszéljünk. A helyzetük érdekelt, hogy egy ilyen helyzetben mit csinál az ember, hogyan jut el a cselekvésig. Nincsenek jó válaszok, ez a helyzet tragédiája.
Kisteleki Márton és Nagy Gábor / kép a Wartburg című filmbőlLőttetek sok szelfit a díjátadón? Vagy teljesen sokkos állapotban voltatok?
Orsi: Próbáltuk átélni, hogy mi történt velünk. Nem számítottunk rá. Csabival leghátul, szélen ültünk, nem is értettük először, hogy minket mondanak be. Nem számítottam rá, hogy így el fogom bőgni magam, ráadásul csak egy zsepi volt nálam és abban is volt egy rágógumi. Fél órán keresztül remegtem, csomóan jöttek oda gratulálni meg koccintani, de fel se fogtam, mi történik. A tizenöt perc hírnév megtörtént.
Dávid: Eléggé meg voltunk lepődve, csupa olyan film volt a fesztiválon, hogy Cannes diákszekciótól Clermont-Ferrandig nyertek valahol. Nekünk Küstendorf volt a premier, előtte két vizsgán ment le az egyetemen. Az első kifejezetten pozitív volt, a másik, inkább negatív. Nagyon jó érzés volt, hogy Salamon András kiállt mellettünk ezen a vetítésen.
Mik a további tervek?
Orsi: Mindenki azt mondja, hogy üssük a vasat, amíg meleg. Szerencsére van is mit. Van egy kész forgatókönyvünk Dáviddal, amit beadunk fejlesztésre. Ráadásul van egy másik filmünk menekült-témában, a Sightseeing. A kész filmeket pedig megpróbáljuk eljuttatni még több helyre.
Dávid: Szeretnénk a filmjeinket itthon is futtatni, a Mediawave-en és a Friss Húson. Aztán beindítani egy nagyjátékfilmet.
Szentgáli Csaba operatőr, Borbás Dávid rendező és Vida Orsolya forgatókönyvíró