Asimov „trónokharcosítása” – Alapítvány Ez az Alapítvány nem Asimov Alapítványa. Attól még élvonalbeli sci-fi sorozat. A kritika az első két epizód alapján készült. Az Apple TV+ Alapítvány sorozata (Isaac Asimov Alapítvány könyvsorozatának adaptációja) látványos, jókora produkciós értékkel bíró sci-fi. A stúdió a streaming-háborúk egyik zászlóshajójának szánja a sorozatot, így nem kínálhat kevesebbet a kortárs látványtechnika és művészeti rendezés csúcsánál. Az „Alapítvány” címkét azonban csak marketingként használja: átveszi az univerzum alapjait, a felismerhető neveket és a történet körvonalait, de a maga sztoriját kezdi el sütögetni benne. A saját történetszálak beemelése elkerülhetetlen, mert egy párbeszéd-központú, társadalomtudományi és főleg történelmi megközelítésű, nem túl vastag regényt nem lehet úgy tíz televíziós órára adaptálni, hogy ki ne tömjék saját anyaggal (a több évadra tervezett sorozat első éve az első Alapítvány-kötet két kezdő fejezetét dolgozza fel). A nagy kérdés, hogy megfilmesített-e az Apple egy valódi Asimov-sorozatot – mert az 1942-50 között íródott, könyvként ‘51-ben kiadott Alapítvány a sci-fi irodalom egyik univerzálisan körülrajongott óriása, felmérhetetlen befolyással az utána következő alkotókra, a sci-fi eszközeire és témáira. Hű-e Asimov eredetijéhez, vagy megelégedett egy látványos, technikailag jól összerakott, de szellemében Én, robot-szintű utánzattal? Csöppet sem hű. Meg sem kísérli. Hadd takarítsam el az útból a könyv felől közelítők – köztük saját magam – összeomlott elvárásainak romjait, mert így majd józanabbul tekinthetünk a sorozatra. Képzelj el egy kisfiút, amint a városi könyvtár egyetlen „tudományos-fantasztikus” polcát böngészi és ráakad néhány könyvre, amit úgy hívnak, Alapítvány. A következő években hússzor is elolvassa őket. Lenyűgözi, hogy egy sci-fi regény nem az űrkalandokkal foglalkozik, hanem egy szigorú és sajátos logikával és annak következményeivel: tételekkel és kibontásukkal, a tudomány hatásával a társadalomra, politikai machinációkkal és azok kiszámíthatóságával, és óriási embertömegek sorsával évszázadokon átívelő léptékben. Ahol más sci-fik eszköze a kalandok elbeszélése, ott az Alapítványé a párbeszéd; Asimov mesteri, feszes dialógusokban bontja ki a történeteit. És ahol más sci-fik elsősorban a főszereplőik tetteivel és sorsával törődnek, és a világot leginkább színpadként használják; és ahol a jobb sci-fik annál jobbak, minél kevésbé színpadként tekintenek a világukra és minél inkább állítani szeretnének valamit e világ segítségével – ott Asimov a csúcs: ő egyenesen felcseréli a kettőt. Az emberi világegyetem adja a történet lényegét, és a karakterek oly eldobhatók, hogy 1) fejezetről fejezetre változnak, 2) a könyv kimondott fő tétele az, hogy a tetteik eleve meghatározottak, bábok mind egy rég halott pszichohistorikus elme matematikájában. A kisfiú persze felfedezi majd a sci-fi többi óriását és rájön, hogy nem Asimov módszere az egyetlen (mert lehet költői prózából is mester-sci-fit gyártani, lásd Bradbury; lehet még Asimovnál is könyörtelenebb logikából, lásd Chiang és Egan; lehet elszállt tudatmódosításból, lásd Dick; még fantázia-nyelvészetből is, lásd Miéville) – de az Asimov iránti tisztelet örök. Legközelebb az egyetemen találkozik ilyen mélységű történelem-felfogással (és csak ekkor kezdi el észrevenni Asimov gyöngéit a történelemírásban. Ilyen szinten áll Asimov.) Ez a kisfiú soha nem fogja megbocsátani az Apple-nek, hogy Asimov írását lerángatta a kommersz-élvonalbeli sorozatírás szabályai által megkövetelt középszerbe. Az ő szemében szétcincálták Asimov csodás párbeszédeit holmi kitépett mondatokból fércelt félpercekre; szerkesztettek mellé Asimovhoz nem illő (de annál eladhatóbb) zsánerkaraktereket; eltűnt az eszes, a logikára alapozó kifejtés, helyette flashbackek, magyarázó monológok, életszerűtlenül expozíciós párbeszédek csúfítják Asimov szép történetszövését. De a kisfiú most eloldalog és leül helyébe a meglehetősen tapasztalt kritikaíró, a maga nehezen megszerzett érzelmi érettségében. (Értsd: „Sértődötten nem lehet józan értékelést írni, és különben se fogsz elmenni Cupertinóba, hogy hozzávágd David S. Goyer showrunner fejéhez a kemény kötésű Alapítvány-összest. Esetleg egyél meg írás előtt egy csokit. És ha sikerült megírni egy nem túl érzelmes cikket, akkor utána elolvashatod Orson Scott Cardtól a The Originistet, ami Alapítvány-melléktörténetként is kenterbe veri a sorozatot.”) Az Alapítvány sorozatban meglátszik a pénz és energia, amit az Apple TV+ belefektetett. És ami az eszközeit illeti: ezek az eszközök segíthetnek az Apple TV+ számára a streaming-háborúk tetőző szakaszában, amikor egyre fogyatkoznak az új előfizetők. Függetlenül attól, hogy mennyire nem asimovi, a történet tévés szempontból alaposan kidolgozott; ugyanaz a forgatókönyvírói teljesítmény, mint a kortárs kommersz élvonalban, azaz pontosan kimért módon megbonyolított történetszálak, rengeteg magyarázattal megtámogatva, bennük a kötelező mélységben ábrázolt, kissé tragikus, emberileg mindenképpen tökéletlen (de azért szimpatizálható) karakterek. Akiket viszont elég jó színészek alakítanak. A Hari Seldont játszó Jared Harris sugároz magából egyfajta belső autoritást, de sajnos gyakran pózol a kelleténél erősebben, és ezen az sem segít, hogy a kamera – csakúgy, mint a császárt – mindegyre extrém alulnézetből mutatja, így megalapozandó a tekintélyét. Lee Pace XII. Cleon szerepében már gyöngébb: érezhetően erőlködik, hogy a színpadias gesztusokkal megvert főgonosz szerepéből kihozzon valami értelmesebbet, de a sztori nem engedi; Asimov nem épp a karaktereiről híres, de az ő előzmény-regényeiben I. Cleon még mellékszereplőként is összetettebb figura volt. Gaal Dornick főszerepében Lou Llobell mindkettejüknél jobban játssza a maga teljesen újraírt figuráját – és nem, egy csöppet sem probléma, hogy a karakter nemet és bőrszínt cserélt; nem ad hozzá és vesz el a szerepéből, csak közelíti mai elvárásainkhoz. Még inkább meglátszik a befektetett energia a művészeti rendezésen és a látványon. Az Alapítvány sorozat saját látványvilággal kápráztat el: jónéhány helyen felülmúlja a sci-fi konvenciókat. Egy-két vizuális megoldása, meg merem kockáztatni, méltó modern kiegészítése magának Asimovnak! Az író például (a negyvenes években) sose próbálta meg kibontani a fénysebességnél gyorsabb utazás módszerét, de amikor az Alapítvány sorozat először mutat hajót ugrásra készülve, akkor a gyönyörű jármű közepében fénylő sodrástól övezett sötét gömb és rá merőleges fényfolyam képe bomlik ki: a fekete lyuk ikonikus, épp csak az előző évtizedben kiszámolt látképe, amit először a Csillagok között mutatott be és aztán 2019-ben a történelem első valódi fotója: a látvány varázslatos. Hasonlóan lenyűgöző a trantori űrlift. És még ezeknél is mágikusabb a császári palota irdatlan, eleven freskója. (Igaz, a sorozat nagy része sajnos feltűnő sötétségben játszódik; sok jelenet azt a benyomást kelti, mintha gyertyafény világítaná meg.) Aki tehát nem a könyv felől közelít, jó szívvel belefeledkezhet a sorozatba. Kétségkívül megérkezett a kortárs sci-fi egyik új zászlóvivője. De hát annyival több is lehetett volna belőle… A látványtervezés példája jól illusztrálja, mily csodásan ki lehet egészíteni Asimov világát a modern tudásunk eredményeivel, és a színészgárda megmutatja, milyen remekül kiegészíthető Asimov e szempontból egysíkú szereplőgárdája a mai értelemben vett sokféleséggel – ha a sorozat mélyebben összeházasítaná a negyvenes évek regényét a 21. századi (tudományos és társadalmi) haladással, Asimov frissessége még annál is nyilvánvalóbb lenne, mint amilyen a könyv lapjain. Ugyanilyen könnyen elképzelhető a hűségesebb adaptáció is. Igaz, bizonyára csekélyebb nézőszámokkal. De ha unalmas egy tizenöt perces szópárbaj, amiben kibomlik a világ működése és jövője, hát találjanak még jobb színészeket és felőlem fűszerezzék meg olyan muszáj-megoldásokkal is, mint a klasszikus peripatetikus jelenet (sétálni kell beszéd közben, mert az adja az előrehaladás látszatát). Hadd döntse el a történet sorsát az elme játéka, ha már Asimov így írta meg – nem pedig az akció. Hadd játszódjon a történet a nézőben, a kibomló lehetőségek és találgatások világában, ahogyan Asimov akarta: az ő könyvei ideákról szólnak, nem személyekről. De ez csak álom. Jövőre talán hasonlót gondolok majd az Amazon A Gyűrűk Ura sorozatáról is. Ugyanilyen könnyen megerőszakolható mű – Tolkien se tud tiltakozni, őt is csak örökösök képviselik –; ugyanilyen feltörekvő-gigastúdiós zászlóvivő sorozat; a stúdió szempontjából az értelme ugyanígy az lesz, hogy fegyverré váljon a streaming-háborúkban. Értem, hogy a sorozatok filmtörténeti aranykorát éljük, de minél több pénz és érdek ömlik az aranykorba, annál könnyebben sodor magával az ár jobbra érdemes műveket is. https://www.filmtekercs.hu/sorozat/alapitvany-sorozat-kritika
Megrendelték az Alapítvány második évadját Még csak négy epizódot láthattunk az Apple TV+ Asimov-adaptációjából, az Alapítványból, de a streaming-szolgáltató már áldását adta a folytatásra. Úgy tűnik, nem fürdött be az Apple TV+ az Alapítvány feldolgozásával – hiába üt el a sorozat az alapul szolgáló mű hangsúlyaitól és szellemiségétől. Isaac Asimov sci-fi klasszikusát sikerült az keményvonalas tudományos fantasztikum iránt kevésbé érdeklődők számára befogadhatóvá emészteni. A közönség kiszélesítése azonban azt eredményezhette, hogy sok Asimov-rajongó épp emiatt nem tud mit kezdeni az „űrbéli Trónok harca” világával. Az Apple TV+ szolgáltató – melynek sikersorozatai közt szerepel az Emmy-díjakkal is elismert Ted Lasso, valamint a The Morning Show – nem titkolt célja, hogy új zászlóshajót avasson exkluzív tartalmai közt. Az Alapítvány nyolc részes első évadján látszik a pénz, gyönyörűszép világot teremtettek az alkotók. Jared Harris és Lee Pace neve pedig garancia lehet arra, hogy a színészi játék terén is vár valami izgalmas a nézőkre. Az írók egyike, David S. Goyer (Batman: Kezdődik!, Az acélember) azt ígérte, a második évadban Asimov további emlékezetes karaktereit is megjelenítik majd. Goyer emellett azt is kifejtette, rendkívül örömtelinek tartja, hogy a sci-fi író briliáns munkái most egy vadonatúj generációhoz is eljutnak. https://www.filmtekercs.hu/hirek/megrendeltek-az-alapitvany-masodik-evadjat
