Hírek Itthon Az öltözőbe rontott a szurkoló, hogy számonkérje a játékosokat

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' macseklany hozta létre. Ekkor: 2016. november 16..

  1. macseklany / Tulajdonos Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2014. október 31.
    Hozzászólások:
    78,957
    Kapott lájkok:
    4,636
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
    [​IMG]

    Petárdákat dobáltak a szurkolók egy NB III-as meccsen a pályára, sőt többször a pályára is bementek. Egyikük még a csapat öltözőjébe is berontott, hogy számonkérje a játékosokat, hogy miért nem játszanak jobban.


    A vádirat szerint a szurkolók a rendező kifejezett tiltása ellenére bevittek pirotechnikai eszközöket:
    füstgránátot, fáklyát, görögtüzet és petárdát egy NB III-as meccsre Sárváron. Egyikük már a meccs első percében a pályára dobott egy görögtüzet, majd két társa is ugyanezt tette. Ettől akkora lett a füst, hogy a pálya egy részén semmit sem lehetett látni. Ezután egy szurkoló átugrott a kerítésen, és befutott a pályára. Mindezek miatt a bíró megszakította a meccset.

    A második félidőben az egyik szurkoló három petárdát, egy másik füstgránátot dobott a pályára, majd harmadik társuk ismét átugrott a kerítésen.

    Ezután a bíró ismét megszakította a meccset, ekkor azonban a csapatokat már be is rendelte az öltözőbe. Egy újabb szurkoló azonban bement az egyik csapat öltözőjébe, ahol a csapat tagjait számonkérte, mert szerinte nem jól játszottak.

    Összesen öt ember ellen indítottak eljárást, és az ügyészség azt kérte, hogy a szövetség tiltsa el őket a meccsektől.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...