Hírek Itthon Azt látom, hogy a gyerekem kinyílik, mint egy virág

Ha Miskolcon, a Tiszai Pályaudvaron felpattanunk egy személyvonatra, és zötykölődünk 38 kilométert északkeletre, majd leszállunk Ináncson, akkor már jó irányban vagyunk. Ott aztán fogunk egy buszt, vagy stoppolunk, esetleg sétálunk, és így hozzáteszünk még néhány kilométert az utunkhoz délkelet felé. Egy egyébként festői országúton: két oldalról hatalmas fák sorakoznak az út mentén, távolban a zempléni hegyvonulatok lágy csipkéi, takaros kis házak sorakoznak egymás mellett, kisebb-nagyobb hepehupákon kelünk át. Hamarosan megérkezünk a csendesen csordogáló Hernád bal partján fekvő, alig több mint 300 fős Perére. Ha valami rögtön feltűnik, akkor az a végtelen béke és nyugalom. Persze az élet azért itt is zajlik.

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány díja azokat a szociális területeken tevékenykedő professzionális és önkéntes segítőket szeretné elismerni, akik áldozatos és példaértékű munkájukkal sokat tesznek a hátrányos helyzetű társadalmi rétegekért. Az Origo a díj médiapartnereként hetente bemutatja az idei díjazottakat. A SZIA InDaHouse Hungary intézményi kategóriában, a kisebbségekért végzett szociális munkájáért kapott Jószolgálat-díjat.

Mondjuk, nem árt egy kicsit leragadni a környezetnél, mert az tényleg a klasszikus értelemben vett festői táj. Ha felcsapjuk az értelmező kéziszótárt ennél a kifejezésnél, akkor ott ezt a borsodi vidéket látni. Pere egyrészt itt az inkább patakszerű arcát mutató Hernád-folyó partján, másrészt egy domb oldalában található. Előttünk elterül egy olyan látvány, amely okán Monet is egy életre letette volna az ecsetet - ennél szebbet festeni nem lehet és nem is kell. A településre érve rögtön szembetűnik, hogy milyen rendezett: szépen nyírt növényzet, takaros templom, virágok tömkelege, rendezett porták és mindennek a tetejébe egy csepp történelem: a Bárczay-kastély. Az 1200-as évek óta egészen biztosan létező település földesurai voltak a Bárczayak. Ők gondoskodtak a Rákóczi-szabadságharcot követően Pere újbóli betelepítéséről is. Egy leszármazottjuk állítólag még mindig él valahol Pesten.


Fotó: Balázs Attila
Fenntartható módon segítenek


Benkő Fruzsinával sétálgatunk a perei utcákon. Nem is annyira csak sétálgatunk, hiszen célirányosan haladunk. Mindenki ismeri őt. Elsétálunk egy egyelőre még kopár, de éppen rendezgetés alatt álló kert és egy kisebb föld mellett. Az évtizedek óta nyugdíjas éveit taposó Gyöngyi néni dolgozik ott fáradhatatlanul és serényen. Jó kedélyűen kiált felénk, neki is van egy-két kedves szava Fruzsihoz. Éppen egy családhoz tartunk, amelynek mindhárom gyereke részt vesz Fruzsi és csapata napközis foglalkozásain. Három éve már annak, hogy először betették a lábukat az addig reménytelen zsákfaluként elkönyvelt Perére. Azóta a remény és tenni akarás egyik mintája lett a kistelepülés.

Három éve működtetik már önkéntesekkel a "Hozz egy mosolyt, vigyél egy másikat!" mottó alatt futó programot. A SZIA InDaHouse Hungary hosszú távon, fenntartható módon igyekszik segíteni a falunak. "A mostani lehetőségek nem annyira nyújtanak megoldást a szociális problémákra" - magyarázza Fruzsi, a projekt vezetője. "Azt láttam, hogy nem nagyon javulnak a statisztikai adatok. Például, ha a gyermekvédelemről beszélünk. Én azonban szociális munkásként olyat szerettem volna létrehozni, aminek valóban van értelme és hosszútávon is segít. Amiről 10 év múlva majd azt lehet mondani, hogy van eredménye."


Fotó: Balázs Attila

Közben megérkezünk a családhoz, belépünk a szerény, de azért takaros otthonba. Körben Barcelona relikviák, sálak, poszterek a falon. Örömmel fogadják Fruzsit, indul is rögtön a beszélgetés, amely hamar megbeszéléssé alakul át. Szó esik a problémákról, a kihívásokról, mit lehetne még csinálni. Hisznek Fruzsiban és hisznek a programban. Pedig nem volt ez mindig így. Miért is bíztak volna feltétel nélkül egy messziről ideszakadt lányban? Néztek is rá, mint a csodabogárra. Nem hitték, hogy érdek nélkül jött volna segíteni. Rajtuk? Azokon, akikkel senki sem törődik? Ráadásul Fruzsi tősgyökeres pesti, azon belül is csepeli lány - a panelból. Még a nagyszülei is Pesten éltek, nem volt meg egész életében a tipikus "vidékre leutazunk a nagymamához hangulat". Okoz is izgalmas helyzeteket az, amikor beleütközik abba, hogy egy ilyen kis falu milyen érzékeny szervezetként működik.

Közben felkaroljuk a család középső kisfiát, vagyis hát nem is kell őt annyira karolni, jön ő magától. Szereti ezeket a hétvégi foglalkozásokat Fruzsi önkéntes csapatával. Ők az egyetlen nem cigány család Perén, amelyből járnak ilyen képzésre a gyerekek. Egész hétvégén megy a foglalkozás: gyerekeknek segítenek az iskolai felzárkóztatásban. Angoloznak, matekoznak velük. Ha egy önkéntes nem tud eljönni, akkor vele Skype-on tanulnak a gyerekek. De igazából a program bőven túlmutat ezen. Segítenek a közösségi létben, a szerelmi problémák is felmerülnek és amiben egyedülállók: a családdal legalább annyit foglalkoznak, mint a gyerekekkel. Hiszen azzal még nem érnének el semmit, ha a szülőkkel nem értetnék meg, hogy miért fontos a gyermek számára a tanulás. A szülőket is érdekeltté kell tenni.


Fotó: Balázs Attila
Megküzdöttek a bizalomért


Mégis hogy kerültek Perére? "Évekkel ezelőtt kerestem azt a helyet, ahol meg tudjuk csinálni a gyerekprogramunkat, vagyis a hátrányos helyzetű cigány közösségek felzárkóztatását. Az egyik legigazságtalanabb dolognak tartom azt, ami a cigánysággal történik. Azt már a legelején tudtam, hogy szeretnénk társadalmi vállalkozásban létrehozni egy vendégházat. Nem szabad ugyanis kizárólag a pályázatoknak kitenni magunkat - pláne, hogyha valóban szeretnénk csinálni valamit. Ha kizárólag pályázatról pályázatra élnénk, akkor az a munka kárára menne, mert a pályázatokhoz formálnánk magunkat" - mondja határozottan. Megvolt tehát a koncepció és ennek megfelelő helyet keresett. Így jutott el Encsre, ahol egy ottani szociális munkás bemutatta a perei polgármesternek. Hamarosan egyetértés alakult ki közöttük és alá is írták az ingyenes bérleti szerződést, amely révén most rendelkezésükre áll egy terem, ahol tartják a hétvégi foglalkozásokat.

Azután, hogy megegyeztek a polgármesterrel el is indították a programot. Az első félévben minden önkéntes a saját pénzén jött. Nem volt nyertes pályázat, sem támogatás. Aztán nyertek a Norvég Civil Alap pályázatán, amely segítségével előrébb tudtak lépni. Mivel a gyanakvás nem illant el egyik pillanatról a másikra, az alapvetően bizalmatlan helyiek között hamar elterjedt, hogy a pesti segítők valójában csak el akarják tenni a cigány gyerekek pénzét. Mielőtt elfajult volna a helyzet, Fruzsiék falufórumokat szerveztek, ezeknek lett az eredménye a felnőttekből álló munkacsoport. Vagyis a helyiek maguk is felügyelik, hogy mi és miért történik a közösségükben. "Kétségbe voltam esve, mert egy fiatal és törékeny program volt a miénk, könnyen elbukhattunk volna" - idézi fel Fruzsi. Pesti lányként neki is meg kellett értenie azt, hogyha itt valakivel összeveszik, akkor annak tétje van, azt a konfliktust igenis meg kell oldani. "Odahaza, ha összeveszel valakivel, akkor előfordulhat az is, hogy soha többé nem találkoztok. Itt azonban össze vannak zárva az emberek. Hiába szeretnéd elkerülni a szomszédodat, akivel nem szeretnél szóba állni, egyszerűen ezt nem tudod megtenni." Ha valaki ilyenbe vágja a fejszéjét, hát akkor a legfontosabb, hogy figyelembe vegye a helyi politikai, hatalmi, családi és baráti viszonyokat. Vagyis egyszerűbben fogalmazva: az emberi kapcsolatokat.


Fotó: Balázs Attila

Feszültséget jelent a kilátástalanság is. Szinte az egész falu közmunka-programon van, kivéve egy panziót és egyetlen pici boltot. Egy ilyen közösségbe nyúltak bele Fruzsiék, sejthető volt, hogy előbb-utóbb születnek ellentétek. Azt vallják, hogy mindenre lesz feloldás - és valóban. Közben persze fejlődött a program: a táborokba már több mint harminc gyermek járt. Sőt, voltak olyanok, akik elköltöztek a szomszéd faluba, de a gyerekeiket továbbra is visszaküldték a foglalkozásokra. Lassan aztán kezdett híre menni a SZIA-projektnek, elkezdtek érdeklődni máshonnan is, hogyan küldhetnék el a gyermekeiket.


Fotó: Balázs Attila

A projekt több lábon áll. Egyrészt nem csak a gyermekek számára, de a felnőtteknek is szeretnének jövőképet adni. Megmutatni, hogy van remény és lehet másként. Megjelent a településen a faluturizmus: közös munkával létrehoztak egy vendégházat, a budapesti városi séták mintájára pedig falusi túrákat tartanak a településen. Így lassan szinte mindenki a projekt részévé vált. Ezzel győztek meg sokakat arról, hogy tényleg van értelme ebbe energiákat tenni. Ezt már Tamás mondja, akivel a vendégház kertjében üldögélünk, a környező középiskolások által fővárosi romkocsmák mintájára kialakított színes raklapbútorokon. Mintha a Sziget egyik chillhelyszínén lennénk. Tamás egyetemi végzettségével és cigány származásával valódi fehér hollónak számít nem csak a faluban, de a szélesebb környéken is. Még a politikába is belekóstolt, büszkék rá a helyiek. Azt mondja, hogy Pere egy békés hely, itt ugyanis a cigányok és a magyarok hagyományosan együttműködnek, nincsenek feszültségek.

A segélyen túli álmok


Fruzsi számára is ez volt az egyik hívószó, amikor azon gondolkozott, hogy hol vágjon bele a projektbe. Egy olyan települést keresett, ahol "nyitottak a helyiek valami újra és emiatt működőképes folyamatok indulhatnak el, amelyek aztán könnyebben hatnak a környező, esetleg problémásabb településekre is." A pereiek szerint az egyik legnagyobb érték az, hogy megmutatják nekik a lehetőségeket. Vagyis azt, hogy van élet a segélyen túl. Volt példa arra, hogy megkérdeztek egy kislányt arról, hogy mi az álma, ő pedig azt felelte, hogy a közmunka. Addig ugyanis nem látott mást, elképzelni sem tudta, hogy ennél több mindent kínálhat a világ. Megmutatták neki azt, hogy mi várhat még rá. Azóta gimnáziumba jár, egy kifejezetten erős iskolába.


Fotó: Balázs Attila

Korábban Tamás is azt gondolta, hogy messziről jött ember azt mond, amit akar. "Korábban is voltak szervezett, támogatott formák, de ilyen hatással egyik sem volt. Mivel ezek mind meghatározott időtartamra szóltak, véget is értek, a pereieket pedig újfent magukra hagyták." Mára azonban, a korábbiakkal ellentétben Fruzsiék programja egy önfenntartó folyamattá vált. "Ha megszűnne mindennemű támogatás, mi akkor is megtennénk mindent, amit lehet. Ez az egész magától értetődővé vált és magától működik annak köszönhetően, hogy a gyermekek és a szülők egyaránt hisznek ebben és látják az eredményeket" - mondja Tamás, erre pedig a helyiek egymás szavába vágva helyeselnek. Hármas és négyes jegyeket szereznek angolból azok a gyerekek, akik számára korábban elképzelhetetlen volt az, hogy ne csak egyest kapjanak. Oldódott a szorongás és megjelent a sikerélmény.

Most negyven körül van a gyermekek száma, akikkel rendszeresen dolgoznak a tanodában. Az egyéni foglalkozások jelentik a szűk keresztmetszetet, hiszen ott annyi önkéntesre van szükség, ahány gyermek van. Ezért kellett elindítani az egyéni foglalkozásokat Skype-on is. Ezek a foglalkozások az angol és a matek mellett a szövegértésre és a logikára koncentrálnak, illetve arra, amire a gyermeknek éppen szüksége van. A cél az, hogy lebontsák olyan egyszerű alapokra a feladatokat, hogy a gyerekek is megértsék.


Fotó: Balázs Attila

Mi kell ahhoz, hogy valaki önkéntesként csatlakozzon? "Fontos az, hogy lelkes legyen és nyitott. Nem pedagógusok dolgoznak velünk. Van, aki villamosmérnök, van aki még iskolába jár. Mindegy, hogy kik ők, a lényeg az, hogy hajlandók legyenek a fejlődésre. És persze számít a türelem, hiszen legtöbbször általános iskolai skilleket kell fejlesztenünk."

Nem csak az önkénteseket és a falubelieket fejlesztik, fejlődniük kell Fruzsiéknak is. "Ketten voltunk egy lánnyal, akivel tudtuk, hogy el szeretnénk indítani a vendégházat, ami munkát és megélhetést adhat legalább néhány embernek itt a faluban. De legalábbis reményt mindenkinek.


Fotó: Balázs Attila

Elvégeztünk hát egy tanfolyamot, ahol megtanítottak minket üzleti tervet írni. Meg is írtuk." Bár tudták, hogy ezzel nem fognak bankot robbantani a falu számára, de nem is ez a cél. Igaz, hogy 200 vendégéjszakát már regisztráltak is - főleg a baráti körből. Közben Fruzsi még egy mentoringprogramra is jelentkezett a PWC-nél, bízik, hogy így még tovább bővül nem csak a tudás, de az ismeretségi kör is. Folyamatosan keresik a lehetőségeket és lépésről-lépésre haladnak.

Amikor például már egyre többen szerették volna falun kívülről is Fruzsiék tanodájába járatni a gyerekeket, akkor felmerült, hogy szükségük lenne egy kisbuszra, amivel szállíthatják a gyerekeket. "1,6 millió volt egy ilyen kisbusz. Biztos voltam benne, hogy ennyi pénzt nem lehet összeszedni. Szóltam egy férfinak, aki egyszer adott nekünk egy százezres nagyságrendű támogatást, hogy szükségem lenne egy ilyen járműre. Tudtam, hogy ő ilyesmivel foglalkozik. Ráharapott az ötletre, ő maga adott nekünk ötszázezer forintnyi támogatást, a barátait rábeszélte, hogy dobjanak össze további négyszázezret. A maradék hétszázezret pedig online gyűjtöttük össze, közösségi finanszírozás formájában. Csak ültem és nem hittem el, hogy óráról órára nőtt az összeg. Nagyobb pozitív hatásunk volt, mint amit bármikor korábban meg mertem volna álmodni!"

Meg kell próbálni


Hogy mi hajtja Fruzsit, aki egyébként maga is bántalmazott gyermek volt? "Kamaszként jött a becsípődés, hogy segíteni szeretnék és valami olyan dolgot csinálni, ami előreviszi a világot. Mindenképpen olyat akartam, aminek van értelme. Sokáig egyébként halálfélelmem volt. A pszichológia szerint az életünk végén akkor fogjuk magunkat nyugodtnak érezni, ha mindent megtettünk, amit tudtunk és megvalósítottuk önmagunkat. Amikor 30 éves lettem, rájöttem, hogy mindig csak tervezgettem. Tudtam, hogyha így folytatom, akkor sosem fogom megváltani a világot. Ha pedig sosem csinálok semmit, akkor egyszer csak ott fogok ülni valahol egy megkeseredett öregemberként. Meg kellett próbálnom. Tudtam azt, hogy elbukhatok, de akkor legalább elmondhatom azt is, hogy megpróbáltam."


Fotó: Balázs Attila

Fruzsi egyébként korábban családon belüli erőszakkal foglalkozott. Egy egyesületnél önkénteskedett akkoriban, de borzasztóan csalódott abban. Azt mondja, hogy ez a csalódás vezette rá arra, hogy saját programba kezdjen. Sokat járt külföldön és ott látta azt, hogy tényleg lehetséges világmegváltó dolgokat csinálni. A doktorija alatt már cigány gyerekekkel dolgozott Budapesten. Olyan kamasz fiúkkal, akikre a nagy többség rásüti, hogy teljesen esélytelenek már az életben, hiszen 13 évesen már kiesnek az iskolából és viszonylag hamar elindulnak a kriminalizálódás útján is. A doktori első évében rájött arra, hogy a cigánygyerekek esélytelenségével kapcsolatban már mindent leírtak. Mindent tudni lehet, csak éppenséggel nem történik semmi. Ekkor engedte el, mint kutatási témát és ekkor döntött úgy, hogy nem is annyira kutatni fog ezen a területen, mint inkább dolgozni.


Fotó: Balázs Attila

Most már - ahogy fogalmazott - elfogyóban van a pénzük, ezért most azon dolgoznak, hogy legyen egy olyan adománygyűjtési stratégiájuk, amiből meg tudnak élni. "Az a helyzet, hogy ezeken a gyerekeken már az rengeteget segít, hogy mi itt vagyunk külsősként és hiszünk bennük. Ezért nem szabad ezt feladnom és nem szabad elmennem. Ha így tennék, azzal iszonyatosan nagyot ártanék." Egyetért ezzel egy helyi anyuka is, aki amúgy eleinte szintén idegenkedve fogadta Fruzsiék közeledését. Aztán később maga is megenyhült. Ahogy fogalmazott: "rájöttem, hogy miért is lennék ez ellen, ha közben azt látom, hogy a gyerekem kinyílik, mint egy virág."

A Jószolgálat-díjról és a 2017-es díjazottakról ide kattintva olvashat még.

Let's block ads! (Why?)

Forrás...