Budapest lehet a 2019-es női röplabda Eb magyarországi helyszíne

A témát ebben részben 'Sport Hírek!' drogba № hozta létre. Ekkor: 2017. szeptember 07..

  1. drogba № /

    Csatlakozott:
    2010. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    19,281
    Kapott lájkok:
    33
    Beküldött adatlapok:
    0
    Foglalkozás:
    Pincér
    A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) azt szeretné, hogy Budapesten rendezzék a 2019-es női Európa-bajnokság magyarországi küzdelmeit.


    Az európai szövetség (CEV) a múlt héten döntött arról, hogy a két év múlva sorra kerülő kontinensviadalt Törökország, Lengyelország, Csehország és Magyarország közösen rendezheti.

    Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a sportág új úton indult el, a társházigazda szerep pedig az elmúlt évek eredményeinek egyfajta elismerése is. Hozzátette, Aleksandar Boriciccal, a CEV elnökével már tavaly novemberben beszéltek erről a lehetőségről.

    Kovács megjegyezte, a szerb sportvezető a tervek szerint hamarosan Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozik majd, hogy egyeztessenek az Eb-ről. "Olyan Európa-bajnokságot akarunk rendezni, amely nemzetközi elismerést vált ki" - nyilatkozta.

    Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára is hangsúlyozta, a CEV-vel a közelmúltban kiváló viszony alakult ki, de természetesen a nemzetközi tornák - a győri U19-es Európa-bajnokság, vagy az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) - sikeres rendezése is segítette a magyarokat, akiket a CEV a krakkói közgyűlésén kért fel társházigazdáknak.

    "Welcome back" - ezzel üdvözölte a magyar szövetséget a CEV, az MRSZ ugyanis a nemzetközi és az európai szövetségnek is társalapítója.

    [​IMG]

    A budapesti Papp László Sportarénában játszhatja a meccseit a női röplabda-válogatott az Eb-n

    Forrás: FIVB

    A 2019-es Eb-vel kapcsolatban Ludvig Zsolt elmondta, a "főrendező" Törökország lesz, a döntőt Ankarában rendezik majd. Lengyelország komoly sportági hagyományokkal rendelkezik, a múlt héten véget ért férfi Eb nyitómérkőzését például 65 ezren nézték a varsói nemzeti stadionban, két év múlva Krakkó és Katowice lehet majd a helyszín.

    Csehországban Ostrava vagy Brno lehet házigazda, míg Magyarország Budapestre hozná a mérkőzéseit. Az MTI érdeklődésére a főtitkár elmondta, a szabályok minimum ötezer fős csarnokot határoznak meg, ilyenből pedig jelenleg a Papp László Budapest Sportaréna az egyetlen, így a fővárosi önkormányzat vezetésével folytatott beszélgetéseket is ennek jegyében kezdték meg. Hozzátette, a 24 csapatos Eb-n a tervek szerint mind a négy házigazda ország rendezne egyenes kieséses összecsapásokat is a csoportmeccsek mellett.

    Mivel a rendezéssel együtt automatikus résztvevő is a válogatott, így a gyakorlatilag két éve van nyugodtan felkészülnie a női csapatnak, amely szeptember 22-től Bakuban szerepel a kontinensviadalon, a házigazda azeri mellett a lengyel és a német csapattal azonos csoportban.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...