Csak Versek!

Óriás szív
Zúg, repes, árad a tücsökzene,
nem tűri, hogy gondolkozz: üteme,
szent ragály, elkap; mint már annyiszor!
Miért tetszik úgy? Oly szegényes, oly
együgyű és monoton ezeknek a
kis férgeknek öröme-bánata.
Miért tetszik hát? Talán mert olyan
eszelősen-gépies, oktalan,
mert olyan őrült - az, az őrület,
az fog meg benne: vadak, négerek
csörgőit rázza oly szörnyű indulat,
ahogy itt ez a sok tücsök mulat:
képzelj, barátom, valakit, aki
tavasztól őszig csak duhajkodik
s napi húsz órát dalol a maga
módján: szívében milyen mámora
lakik a létnek! Lehet primitív,
isteni az, óriás az a szív!
Szabó Lőrinc

 

Aranyosi Ervin: Dunaparti naplemente

Itt a tavasz, s a nagy folyó hömpölygő vize feldagad,
elhaladva két partja közt, szép fákat öntöz, simogat.
Vízzel táplál és életet lehel az ébredő világba.
Rügyekkel áldott fák között a rét borul virágba.

A folyó széles habjain az esti nap aludni tért.
Csillámló, arany-sárga port szór szét a most múló napért.
Apró tündérek táncait látod, ha jobban nézed,
A nap most nyugovóra tér, s a természet éppen ébred.

 

Fekete Szabina

Az élet értelme
Mi az élet értelme, nem tudom.
De ezen sokat gondolkodom.
Sok minden szép és jó létezik,
és mégis sok ember éhezik.

Az élet akkor szép,
ha van, akit szeretsz
és ha van, aki téged
viszontszeret.
Mindegy, hogy hol
élsz és hogyan,
csak legyen, aki
melletted ott van.

Csak akkor lehetsz nagyon-nagyon vidám,
ha tudod, hogy a szerelem olyan, mint egy virág.
Van, hogy elhervad, mert nem kap vizet,
de ha öntözöd, virágot hoz, vagy tízet.

 

József Attila: Talán eltűnök hirtelen…
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.

Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.

 

Bánász János

Gyere velem
Gyere velem, hosszú lesz az élet,
Meglátod, szépek lesznek majd a képek,
Gyere velem, kísérlek utadon,
Lelked elveszni nem hagyom.

Gyere velem, szabad lesz a lélek,
Meglátod, bölcsebb leszel vélem,
Gyere velem, segítlek utadon,
Életed elveszni nem hagyom.

Gyere velem, lépjünk egyet és még egyet,
Meglátod, átlépjük a félelmet,
Gyere velem, nézzük most a kék eget,
Egyek vagyunk, egy és szeretet.

 

Steel

A vidék májusa
Emlékszem a hajdani tavaszokra,
hogy hozott a fák szívverése lombot,
és emlékszem a puha, halk hangokra
talpam alatt, melyekkel meséltek dombok,

mikor időztem náluk egy-egy sétán.
A patak vihánc volt, szája csupa dal,
és a hajnalüdeség tiszta fényár,
világtávoli sok városi, kusza zaj.

Kócin mosolyogtam a fuvallaton,
mi hajamba ült, míg gyönyörködtem
virágpompák sorjáit utcagangon.

Látom a határt, pipacspöttyözötten,
a Nap-ragyogást millió búzaarcon,
amint illegtek arannyá szövődötten.

A kerten meg rózsafodrú szoknyákat,
miként suhog bíborselymük a szélnek.
Majd az estéli kis parázspozsgákat,

hamuvá szelídülésük árnyék-éjnek,
melyben felzsivajgott földi bogárlak,
s a pezsdülő csöndsóhajon nyár éledt.

Hallom, hogy csitulnak el a méhbúgók,
de még harsánykodnak a mezőneszek,
egyedül a tücsökzsongók nem némulók,
szimfóniáiktól szépek a berkek.

Nézem a csillaglázak kihunyását,
a felhőpillék Égre lengő százát,
ezen májusok bennem virulását,
hiszen meglelte öröksége házát.

 

Reviczky Gyula: Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.

Hogy először tünt fel a világnak:
Tüzes nyelvek alakjába' támadt.
Megoldotta apostolok nyelvét,
Hirdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba':
Világitó sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!

 

Simítják testemet,
Vad vágyat szítanak,
Aztán jót nevetnek,
Jönnek, elkapnak!

Számból a szavakat
Kitépik vasakkal,
Szívemből gondolatomat
Égetik billoggal.

Aztán álmaimból
Elveszik, mit szeretnék,
Eljátszák mókából,
S ahogy a kéjtől már remegnék,

Tüzes ostorokkal
Feltépik a lelkem,
Szenvedj önmagaddal!
Otthagynak végül vágytól feltüzelten.
Bálintné Miklós Éva

 

Meggyesi Éva: Miért is jöttem?

Miért is jöttem erre a világra?
Nem akart engem senki sem!
Csak megtűrtek, akár egy tárgyat,
de sosem értékelt senki sem.

Szerető szóra nem emlékszem.
Csak a gúny marta lelkemet.
S ha bántottak, papírra írtam
lelkemből hullott könnyemet.

Vézna gyermekként robotoltam,
elmenekülve messzire,
de mégis tudtam derűs maradni!
Sosem tört össze semmi sem.

Csalódtam százszor, és ezerszer!
Sosem kellettem senkinek.
Ki szegény, és beteg, még ha szép is,
lenézik. S kerülik messzire.

Mégse bánom! Boldog is voltam.
Hisz van két gyönyörű gyermekem!
A legdrágább kincs, mit a sorstól kaptam,
s nem veheti el senki sem.

Mennyi bánat, mely tovatűnt régen,
s a messzeségben elveszett,
mint a távoli múltban elkallódó
teleírt, rongyos papírhegyek.

Mégsem sírok! Nem vágyom másra,
csak annyit adj nekem! Istenem!
Hogy tudjam őrizni, támogatni
két féltve őrzött kincsemet.

Ne engedd könnyüket hullni!
Hagyd a bánatot énnekem!
S ha menni kell, szólíts el engem,
csak Őket ne érje semmi sem!

 

Arany János: Alkalmi vers

Az új évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

A bíró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak /kelendőben/.
Tudj Isten, mi minden nincs
Ez új esztendőben!

 

Gazdag Erzsi: Itt a tavasz

Itt a tavasz, tudod-e?
Leheletét érzed-e?
Virágszájjal rád nevet
virágszagú kikelet.
Rádfüttyent a bokorból,
füttyös madár torokból.
Rügyes ággal meglegyint
S érzed, tavasz van megint.