Csak Versek!

Poór Edit: Gondolatok


Ember, ki a földön élsz,
Vajon mit remélsz?
Az Univerzum nélkül,
Életed pusztán mit ér?
Tudod - e mi történik holnap,
Vagy az élet hány földi nap?
Nem, semmit sem tudsz!
Évekre tervezel,
Elfelejtesz örülni annak, hogy létezel!
Rágódsz a múlton, s közben a jövőt építed.
Állj meg hát egy percre,
Élj és nézd a jelened!
A pillanat múlandó, múlt lesz belőle.
Sajnálod majd, hogy nem épültél belőle!
Míg az egód szemed elől mindent eltakar,
Az Univerzum téged megtisztult lélekkel akar!
Gyürkőzz neki, hogy múltad miatt vezekelj,
Ne bánts senkit, sorsodról csak te tehetel ?!
Tanulj meg mindenkit szeretni, elengedni és feledni,
Életed vezetőjéül a jó Istent elfogadni!
Hited megtart majd e göröngyös úton,
Hagyd, kézen fogva vezetnek a felvállalt utadon!
S, ha majd végcélodhoz érkezel,
Meggyötört lelkeddel,
A tisztulásért hálával emlékezel!

 

Tóth Árpád: VÁGYAK TEMETÉSE


Elföldelem a szívem vágyait;
Ó! kopott és zenétlen temetések,
Züllött úrfiak züllött gyászpompája.

Ledűlnek nyirkos síri ágyba mind,
S én gyásztalan közönnyel tovább lépek,
Miért tünődnék értük visszafájva?

Üres fickók voltak, mihaszna társak,
A szívem vérét itták, és ha éj lett,
Duhajkodtak, hencegtek, fogadkoztak,

És ők is csak gyürötten keltek másnap,
Sóhajtoztak: hogy így-úgy, fáj az élet
Henyéltek, tespedtek, semmit se hoztak.

És őbelőlük sem lett semmi sem -
Az egyiket pedig soká szerettem,
Hazudta: ő az a táltos-királyfi,

Ki hipp-hopp, egyszer majd kiküzd nekem
Egy szép királylányt, hősi küzdelemben -
Becsapott ő is, elfáradtam várni.

És most már nincsen vágyam. - Hajnalonta,
Ha hazavet a robot, összetörve,
Nem ülök álmodozni, magam csalni.

Feleség, pénz, Páris, - sok drága gyolcsa
A létnek, tudom, már sohse kötöz be,
Sebaj, így is csak meg lehet majd halni.

 

Holtak hajnala


Emberek az utcákon százával rohannak,
De jó párat közülük autóval elcsapnak…
Az egész világban most káosz uralkodik,
Itt van egy új vírus, ami gyorsan szaporodik.


Csak annyit látsz, hogy az ember elesik,
S több ezren kezdik el rágni a beleit.
Elfutni nem tudsz, mert gyorsabbak nálad…
Ha elkapnak, tőből tépik le a lábad.


Különálló végtagok, millió holttest,
Csontok, belek százai mellettük de jól fest!
Vérben forgó szemek, veszettül habzó szájak,
Halált üzennek az egész világnak.


Vér áztatta utcák, mindenütt csak belek,
Elfogynak sorjában a Földről az emberek.
Bezárkózni hasztalan egy bunker mélyébe,
Utolér az éj halál a hónap végére…


Beteges hörgést nagy ordítás követ,
Valaki az utcán sok embert agyon lövet.
Vérvörös a hajnal, kiszabadult egy vírus,
Végig folyik a világon, mint medrében a Nílus.


Nem fért el a Mennyben a rengeteg lélek,
Élőholtak leptek el így minden vidéket.
Ha a szívre célzol a golyó mit sem ér…
A halhatatlan zombi előbb utóbb utolér.


Egy lövés a fejbe, az K.O. az agyra,
És talán esélyed lesz így a holnapra…
De ha kifogy a lőszer, a zombi megharap
A vírus így egyből te rád is átragad.


Lassan halsz meg a kínzó fájdalmaktól,
Majd élőholttá leszel a következő pillanattól.
Az egész Föld már csak egy hatalmas kripta,
Mert ember a zombi ellen a harcot nem bírta.

 

Lejkoné Kristóf Olga: Élünk és meghalunk

Élünk és meghalunk, ez az élet rendje.
És előbb vagy utóbb el leszünk feledve.
Ha eltávozunk is, az élet megy tovább!
Aki megszületik, várhatja a sorát.

Kettő között - bizony - vannak harcos évek,
Gondterhelt percek és biztatóan szépek.
Simogató álom, szerető ölelés...
Valakinek sok jut, valakinek kevés.

Mindenkinek van egy saját története,
Melybe sok-sok kicsi epizód fér bele.
Évezredek óta ez az élet sora.
Hogy mikor szakad meg, nem tudhatjuk soha.

Néha azt szeretnénk, hogy ne érjen véget.
Máskor úgy érezzük, pokol tüze éget.
De az évek múlnak... elrohan az élet.
Csak az örök honból ragyog vissza fényed.

 

Dsida Jenő: Ősz

Mért van, hogy a szívem
Csupa, csupa bánat? -
Siratom halálát
A gyönyörű nyárnak.

Siratom halálát
A hulló levélnek,
Lassú hervadását
A virágos rétnek.

Siratom halálát
Égő forró könnyel...
...Csicsergő madárdal
Tavaszi virággal
Csak még egyszer jöjj el!

 

Ábrányi Emil: Nincs halál...

Sejtem, tudom, hogy nincs halál!...
Amint lejár a földi élet,
A láthatatlan tűz: a lélek
Lobogva más csillagra száll.

Csak egy marad rideg halott:
Az, aki sár volt életében!
Mert nem csüggött a jón, a szépen,
Mert könnyeket nem hullatott...

Mert másokért nem szenvedett,
Nem hitt, nem vérzett lelkesedve!...
A Mindenség teremtő kedve
Annak nem ád több életet!...

De aki láng volt valaha,
Aki szerette a világot
És milliókért élni vágyott - :
Ne féljen!... Nem hal meg soha!...

Csillagról új csillagra tör
S egy szent erő szolgálatában
Bilincseket zúz össze bátran,
Buzdít, emel, könnyet töröl!...

Amíg az űrben egy atom
Elnyomva él, jogért esengve:
Megy végtelenből végtelenbe,
Örök tettvággyal, szabadon!...

 

Czóbel Minka - Chaos
​

Fárasztó az élet - csak már vége lenne -
Értelmét nem értem - nincs örömem benne.

Könnyen itt hagyhatnám, de ha eltávoznék,
Annyi kedves szivre búbánatot hoznék.

Elmúlik a "tegnap", a "mának" már vége,
Pihenés órája - az is eljön végre.

De előbb elfonnyad minden egyes ágról
Minden egyes virág, - lehullik a fáról.

Melegség, napsugár, kifagy mind a légből,
Minden egyes csillag letűnik az égről.

Aztán csak sötétség - sűrű ködös fátyol -
Pihenés órája, hol vagy? - közel? - távol? -