Gazdaság Döntött a bíróság a Rubik-kockáról

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2016. november 10..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,667
    Kapott lájkok:
    5
    Beküldött adatlapok:
    0
    Az Európai Unió Bírósága hatályon kívül helyezte elsőfokú törvényszékének korábbi ítéletet, amely a Rubik-kocka formájának európai uniós védjegyként történő lajstromozását mondta ki, valamint megsemmisítette az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát is.


    A luxembourgi székhelyű uniós bíróság az ítéletben lényegében egyetértett főtanácsnokának tavasszal kiadott indítványával, amely szerint

    törölni kell a Rubik-kocka formáját ábrázoló térbeli védjegyet.

    Indoklásában a bíróság kifejtette: "annak vizsgálatakor, hogy a lajstromozást meg kellett volna-e tagadni amiatt, hogy a forma műszaki megoldást tartalmaz, az EUIPO-nak és a törvényszéknek egyaránt figyelembe kellett volna vennie a kockaforma grafikus ábrázolásán szabad szemmel nem látható elemeket is, mint például a Rubik-kocka típusú háromdimenziós kirakójátékok egyes alkotóelemeinek elforgathatóságát".

    [​IMG]
    Forrás: Beyond Rubik's Cube


    A védjegyet a játék jogait birtokló brit Seven Towns cég jegyeztette be még 1999-ben, de a német Simba Toys 2006-ban megtámadta, arra hivatkozva, hogy a kocka - miután elforgatható - olyan műszaki megoldást tartalmaz, amely miatt csak szabadalomként részesülhet oltalomban, de védjegyként nem. A kérelmet az EUIPO elutasította, mire a Simba Toys az uniós bíróságon nyújtott be keresetet. A beadványt az első fokon eljáró uniós Törvényszék tavalyelőtt elutasította, azzal az indoklással, hogy a Rubik-kocka formájának grafikai ábrázolása nem tartalmaz olyan műszaki megoldást, amely gátolná, hogy uniós védjegyoltalomban részesülhessen.

    Rubik Ernő találmánya 42 éve sztár a játékok között.

    A másodfokú ítélet előtt - idén tavasszal - a bíróság előzetes állásfoglalást, úgynevezett főtanácsnoki indítványt adott ki. A főtanácsnok hangsúlyozta, hogy a lajstromozással biztosított oltalom nem vonatkozhat a hasonló formájú kirakós játék minden típusára - azok működési elvétől függetlenül -, vagyis nem terjedhet ki minden olyan háromdimenziós kirakós játékra, amelynek elemei egy 3x3x3-as kockát alkotnak. A védjegyoltalom ugyanis nagymértékben csökkentené a versenytársak azon lehetőségét, hogy az ugyanezen műszaki megoldást megtestesítő formákat hozhassanak forgalomba.

    A csütörtöki ítéletben a bíróság emlékeztetett arra, hogy a hatályos uniós rendelkezés értemében el kell kerülni, hogy a védjegyoltalom valamely vállalkozás számára monopóliumot nyújtson műszaki megoldásokra vagy az áru használati jellemzőire nézve.

    Az EUIPO-nak az ítéletben megfogalmazott megállapítások figyelembevételével új határozatot kell hoznia - mondta ki az uniós bíróság.

    42 éve sztár


    Nincsenek benne gumik vagy drótok, mégsem esik szét. Több mint negyven év után sem unták meg az emberek a világ egyik legismertebb logikai játékát.

    A kockát az építészmérnökként végzett, majd az Iparművészeti Főiskolán tanító Rubik Ernő eredetileg térgeometriai szemléltetőeszköznek szánta, nem pedig játéknak.

    Az 1974-ben megalkotott fakocka széleire csupán azért ragasztott színes papírlapokat, hogy egyszerűbben lehessen követni, melyik kis kocka hová kerül. Bár az első prototípus még nem volt használható, Rubik még abban az évben befejezte a leginkább egy nagy dobókockára hasonlító, ugyancsak fából készült, már működő példányt is.

    [​IMG]
    Forrás: AFP/Patrik Stollarz


    A szerkezetet próbálgatva tudatosult a feltalálóban, hogy játéknak is ideális. Rubik Ernőnek egyébként egy hónapig tartott újra kiraknia az eredeti színeket a saját találmányán. Ugyanezt Endrey Marcell, a világ egyik legjobbjának tartott gyorsasági Rubik-kocka-világbajnok képes vakon is fél perc alatt elvégezni.

    KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...