Dumb És Dumber Kettyó

A témát ebben részben 'Filmek Bemutatói' klarensz hozta létre. Ekkor: 2015. március 07..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    2014.12.11. (Dumb and Dumber To) Húsz év telt el Dumb és Dumber feltűnése óta, ám a két hős ez idő alatt egy cseppet sem változott – legalábbis ami az agyi kapacitásukat illeti. Dumb katatón állapotban, egy szanatóriumban múlatja az időt, mióta álmai asszonya elutasította, Dumbernek pedig sürgősen új vesére van szüksége. Mit ad isten, kiderül, hogy van egy felnőtt lánya – a tökéletes donor, akit már csak meg kell találnia. Miután Dumb bevallja, hogy két évtizedig megjátszotta magát, és valójában kutya baja, a nyerő páros hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a családegyesítésbe. És ha ők egyszer útra kelnek, kő kövön nem marad.

    KRITIKA

    Húsz év után folytatást készíteni egy olyan filmhez, aminek főszereplői ma már nem tartoznak az élvonalhoz, nem feltétlenül tűnt okos ötletnek, de most úgy fest, hogy a totális idiotizmus kortalan, és a tömény hülyeség ismét a régi fényében ragyog.

    Tóth Csaba

    [​IMG]Talán furcsa, hogy ezt írom, de attól még a Dumb és Dumber – Dilibogyókegy korszakalkotó mozi. Nem állítom, hogy 1994 előtt nem lőttek el közönséges, altesti poénokat hollywoodi filmekben, viszont az biztos, hogy nem volt szokás a teljes játékidőt effélékkel megtölteni. A Farrelly-testvérek nagyon ráéreztek arra, hogy mi hiányzik nagyon a hollywoodi palettáról, és ugyan a műfaj mesterművét a Keresd a nőt!-tel tették le az asztalra, az előszél kétségtelenül Jim Carrey és Jeff Daniels párosa volt. Talán nem mondok nagy marhaságot azzal sem, hogy ha nincs Dumb és Dumber, valószínűleg ma Adam Sandler sem tartana ott, ahol. Az már egy jogos kérdés, hogy az utódok alkotásaiért hibáztatható-e a nagy előd, viszont bármire is jutunk a kérdésben, az biztos, hogy az első rész még mai szemmel nézve is vicces mozi. És ez leginkább annak köszönhető, hogy a követőkkel ellentétben Farrellyék sosem feledkeztek meg arról, hogy hőseik az idiotizmusuk ellenére is szerethetők maradjanak a nézők szemében.
    Húsz év telt el, de azon felül, hogy egyre több ránc jelent meg Harry és Lloyd arcán, mit sem változtak. Ezek nem olyan karakterek, akik fejlődnének, és ezzel itt semmi baj nincsen. Mivel az első poén rögtön az, hogy Jeff Daniels a szájába vesz egy vizelettel teli zacskót, majd kitépi Jim Carrey katéterét, az alaphang mindjárt adott, a film pedig ezen a jól bejáratott úton halad tovább. Öröm látni, hogy Farrellyék a vígjáték [​IMG]zsánerbe milyen ügyesen emelték át azt az eddig jobbára horrorokban használt trükköt, amikor a háttérben egy semmiből megjelenő közlekedési eszköz átszáguld, és elcsap valakit, viszont ezen felül túl sok újítással nem próbálkoztak.
    Harry és Lloyd ezúttal Harry sosem látott lányának (Rachel Melvin meglepően hitelesen süllyed az idióta páros IQ szintjére) keresésére indul, mivel a férfi a veseproblémái miatt egy donorra hajt, és ehhez ismét át kell szelniük Amerika egy részét, hogy aztán ismét bűnözők céltáblái legyenek, és a rendőrség is a nyomukban loholjon. Egy ennyire idióta poénokra épülő filmhez illik ez a laza road movie-s szerkezet, ráadásul ezúttal a mellékszereplők közé is becsempésztek egy-két scene stealer színészt. Az évek során hatalmasra hízott, és férfihangra váltott Kathleen Turnerről például képtelen voltam levenni a szemem, és totálisan faarcú játékával igazi csúcspontokat adott a filmnek, de a kérdés inkább az, hogy akadnak-e a második részben olyan emlékezetes momentumok, mint az első epizód Peti papagája, vagy a nyelv és jég találkozása. Jelentem: vannak. Amikor Jeff Daniels egy tudóskonferencián zsűrizi fiatal feltalálók alkotásait, vagy amikor a film vége felé megtudják, mi is az a szex, igazán emlékezetes pillanatok. Az újdonság varázsa ugyan hiányzik, de ennél jobb folytatást aligha lehetett volna ehhez készíteni.

    [​IMG]

    109 perc, amerikai

    Dumb és Dumber kettyó « VOX.hu