Nagyvilág Elfoghatták az Iszlám Állam németországi vezetőjét

A témát ebben részben 'Hírek a Nagyvilágból' Mézga hozta létre. Ekkor: 2016. november 08..

  1. Mézga / nem lopott :D

    Csatlakozott:
    2016. május 10.
    Hozzászólások:
    16,666
    Kapott lájkok:
    4
    Beküldött adatlapok:
    0
    [​IMG]

    Őrizetbe vettek a német hatóságok kedden öt embert, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel. Sajtóértesülés szerint egyikük a terrorszervezet első számú németországi vezetője.


    A súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint egy 32 éves iraki, egy 50 éves török, egy 26 éves kameruni, egy 27 éves német és egy 36 éves német és szerb kettős állampolgárt vettek őrizetbe az Iszlám Állam támogatásának gyanújával.

    Az öt férfi egy országos "szalafista-dzsihadista hálózatot" alkotott, amelynek vezetője az iraki állampolgárságú gyanúsított, Ahmad Abdulaziz Abdullah A. Az Abu Walaa nevet is használó férfi nyíltan vállalja, hogy az Iszlám Állam támogatója, hálózatának célja embereket toborozni és eljuttatni az Iszlám Államhoz Szíriába - áll a közleményben, amely szerint a csoport a kiutazás megszervezése mellett ideológiai és nyelvi képzésben is részesítette a polgárháború sújtotta közel-keleti arab országba készülő jelentkezőket.

    A közlemény szerint bizonyítható, hogy a csoport legalább egy embert eljuttatott Szíriába a családjával együtt.

    Abu Walaa a német hatóságok szerint évek óta a helyi iszlamista körök legfontosabb figurája - emelte ki a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja, amely elsőként számolt be az öt férfi őrizetbe vételéről.

    Értesülésük szerint a szövetségi legfőbb ügyészség tavaly ősz óta nyomozott az "arc nélküli prédikátor" néven is ismert Abu Walaa és csoportja ügyében. A hálózat főleg a szalafista - a világi államot elutasító, a saría (muzulmán jog) alapján működő állam kiépítésére törekvő konzervatív - muzulmán vallási irányzat központjaként számon tartott két tartományban, Észak-Rajna-Vesztfáliában és Alsó-Szászországban tevékenykedett. Még egy okostelefonra fejlesztett alkalmazással is igyekezett harcosokat toborozni az Iszlám Államnak.

    A hatóságok az első házkutatásokat az idén augusztusban tartották az alsó-szászországi Hildesheimben egy mecsetben, a szalafista szubkultúra egyik fő találkozóhelyén. A csoport őrizetbe vételében döntő szerepe volt egy 22 éves, Szíriát megjárt fiatalember vallomásának, aki több hónapot töltött az IÁ szolgálatában, majd Törökországba szökött, és állítása szerint szakított a terrorista szervezettel. Mielőtt az idén szeptemberben visszatért volna hazájába, Törökországban interjút adott az SZ, az NDR és a WDR munkacsoportjának, amelyben az Iszlám Állam első számú németországi vezetőjének nevezte Abu Walaát.

    A 82 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban. A szalafista irányzat követőinek száma 9 ezerre tehető.

    Let's block ads! (Why?)

    Forrás...