Erotikus mesék

A vajdasági magyar erotikus népmesék tárházából Dr. Burány Béla gyűjtéséből​

Az erotikus népmesék nyelvezete, polgárilag fogalmazva: obszcén. Természetszerűen az. Népünk gyermeke akkor hőköl pirulva, ha beszédje közben kipontozni kényszerül. Az álszent, polgári, pesti szófetisizmus természetellenes nyűge és faramuci stílusa ("Ki tetszett törni a kezét?") számára még idegen.
Az erotikus népmesék sok hozama közül az egyik: a felszabadult, jóízű nevetés, nevettetés. Egészség hát. A jómód önpusztító kényelmének sokfajta nyavalygása helyett.
(Dr. Burány Béla)
​

Nyihehehe, menyecske!
​

Hát, vót egy kupec ember. Hát, nagyon szép felesége vót neki. Minden reggel a plébános előtt ment el a kútra. A plébános úr ki vót hajúva az ablakon, oszt mindig rányerített a menyecskére, hogy:
- Nyihehehe, menyecske!
Hát ugye, a menyecske nem tudta etanáni, hogy azé-e, hogy az ura kupec csúfójja-é, vagy mit tudom én, mié nem! Mikó hazament, megmondta a férjinek, hogy mán hanyadik napja mén a kútra, a plébános úr meg mindég rányerít.
Aszongya neki az ura:
- Mondjad neki, aranyoskám, hogy szombaton este nyóc órára gyűjjön e!
No jó van.
Meg is várja a szombatot a pap, oszt mén a plébános, elindút mán hat órakkó. Sétál az utcába ott le-fő, oszt szidja a harangozót, hogy nem húzza a nyócat, hát mié nem húzza?
No, végtire rákondított a nyócra, odamén az ablakhó, megveri, kiszól az asszony, hogy:
- Ki az?
- Én vagyok, aranyoskám! - aszongya.
Mingyá beengedte az asszony a papot.
Hát ugye, beszégettek kicsikét. Hát mingyá a plébános akarja csináni a mesterséget.
Aszongya az asszony:
- Nem, plébános úr! Mink előbb vacsorázni szoktunk!
Hát meg is vacsoráztak, no mos mán tán csinájják...
- Nem - aszongya -, még vacsora után egy liter vörös bort is meg szoktunk mink inni!
No jó van. Megitták azt is.
- No, akkó mos mán csinájjuk!
Aszongya:
- Á, nem, plébános úr! Mink tiszta szűzanya meztelen szoktuk aztat csináni!
Jó van akkó, levetkőztek szűzanya meztelenre.
Ahogy a plébános úr levetkődzött, megverik az ablakot kint.
Kiszól az asszony, hogy:
- Ki az?
- Én vagyok, aranyoskám, itthattam a pénztárcám, nem birok a vásáron vásáróni semmit se! Eressz mán be!
Aszongya a plébános, hogy hova bújjon ő mos mán?
Az asszonynak eszibe jutott, hogy van egy hasas kanca az istállóba.
- Szaladjon oda ki!
Hát ű kiszaladt, oszt négykézláb áll a kanca mellett.
Az ember bemegy az udvarba.
- Hallod, asszony! - aszongya. - Megnézem mán azt a kancát, hogy van-e neki kiscsikója. Ne te vergődj vele, ha én emék a vásárba!
Oszt evvel benyissa az istállóajtót.
- Hallod, asszony! - aszongya. - Van ám! De micsoda nagy csődör csikója! Maj mingyá meg is próbájjuk!
Szépen ráatta a hámot, kivezette az udvarra, oszt vót az a régi darálló, két zsák kukoricát beleöntött, oszt át a közepin, a plébános úrnak néha a hasa alá csapott az ustorra. Beleönti a másik zsákot is, azt is ledaráták.
Aszongya:
- Hallod, elég lesz ez neked, még én visszagyüvök a vásárbú. Maj darálunk többet aztán!
Bevezette a plébánost az istállóba, ők meg bementek a szobába.
Haza kőne menni mostan. De nincsen ruha! Meztelen van!
- Hát, egye csuda! - aszongya, - úgyis este van!
Eszaladt haza.
Másnap regge mén a menyecske a kútra. Szépen a plébános úr ki van hajúva az ablakon, nem szól semmit.
Aszongya a menyecske:
- Nyihehehe, plébános úr!
- Zapád fasza! Tán má efogyott a darátok, osz meginn daráni kéne?!

 

A pap három tiltása
​

Vót egy legín, Jánosnak híták. Hazagyütt a katonaságtú. Szegíny ember vót, munkát nem kapott. Csak őgyelgett a parokia előtt. Kimén a plébános úr, asz mondja neki:
- Hát János, maga de dologtalan!
- Hát plébános úr, mos gyüttem haza a katonaságtú, munkát nem kapok, osz szomorkodok...
- Jó van, János, fölveszem én magát kocsisnak!
Meg is egyeztek. De a plébános úr három föltételt adott, hogy azt be kő tartani:
- Nem szabad cigerettázni, nem szabad bort inni, vagy pálinkát inni, meg nem szabad a lányokhó járni! A János fogadta, hogy be is tartsa. Fogadta szegíny, mer hát nem vót neki hova lenni. Maj csak kibírja.
Eccé oszt a plébános úrná nagy ünnepség lett. Búcsú. Összehíta a papokat, apácákat, mindent. Hát vót egy kis fiatal apáca. Kimén, nézi a papnak a gazdaságát. Az istállóban a János ott szomorkodik.
- János, maga mé olyan szomorú?
- Hogyne vónák szomorú, mikó olyan nehéz föladatot adott a plébános úr, hogy hát má nem lehet kibírni!
- Mit?
- Hagyja - aszongya -, nem lehet azt emeséni se! Meg nem is érdemes!
- Meséjje mégis e, hátha tudok rajta segíteni!
Hát osz mondja:
- Nem szabad bort meg pálinkát inni, nem szabad cigerettázni, meg nem szabad a lányokhó menni.
- Ó János! - aszongya a kis apáca. - Ne szíjjon maga cigerettát, szíjjon szivart! Ne igyon maga bort meg pálinkát, igyon pezsgőt! Ne foglalkozzon maga egyszerű lányokka, foglalkozzon maga apácákkal! - aszongya.
Hát akkor osztan a János vérszemet kapott. Megcsípta egy kicsit az apácát. Összenéztek, aztán oszt elővette ott az istállóba. Ehúzta a nótáját az apácának vagy kétszé.
Az oszt hordta ki neki aztán a sütemént meg a pezsgőt meg mindent. Megvót a Jánosnak a nagy öröm.
Eccer osztán gyün a húsvét. Aszongya a plébános úr:
- János, meg kő gyónni!
Hát a János szomorkodott. Hogy is gyónja meg? Lesz, ami lesz, hát maj meggyónja!
Kérdezi oszt a pap a gyóntatószékbe:
- Nohát ittá-e bort, pálinkát? Cigerettáztá-e?
- Hát, plébános úr, néha szíttam - szivart.
- Jánosom, ezé megbocsát a jó Isten. Hanem ittá-e bort, pálinkát?
- Azt nem ittam, henem ittam egy kis pezsgőt.
- Ó, János, ez se nagy bűn, ezé is megbocsájt a jó Isten. Hát foglalkoztá-e nőkke?
- Egyszerű nőkke nem foglalkoztam, csak apácákkal.
- Hát hogy? Mint?
Ez meg oszt meséli, hogy ekkó meg ekkó megbántotta az apácát.
Mérges lett a plébános úr nagyon. Kihajút a gyóntatószékbű, osz pofon vágta a Jánost:
- Hát hogy merted te az Isten lányát megbántani?
De megharagudott a János is. Az is kihajút a gyóntatószékbű, oszt ű is ottan lehúzott egyet a plébános úrnak:
- Hát te hogy merted az Istennek a vejit pofon vágni?! - aszongya

A fösvény pap
​

A fösvény pap új községbe kerűt. A tanácstagok összejöttek foganni. Beszélgettek erről is, arról is. Mikó má el akartak menni, akkó a pap előhozakodott a szándékáva, hogy egy nagyon jó, spórolós szakácsnőre van szüksége. Majd a tanácstagok keresnek neki:
Az egyik ember emén haza, oszt átmén a szomszédasszonyhó, ismerte a természetit neki:
- Kati néni! Emenne-e a paphó szakácsnénak?
- Hát emöhetök!
- De aszondta ám, hogy 60 fillérbű kő háromfogásos ebédöt csináni!...
- Azt is mögpróbálom!
El is mönt a Kati néni, mögegyeztek a pappal.
Másnap a 60 fillért odaadta a szakácsnénak, és várja, hogy délbe maj kapja a 60 fillérbű az ebédet.A Kati néni emönt a bótba, vött húsz filléré ecetöt, húsz filléré mákot, húsz filléré lekvárt. Odakészítötte az asztalra. A pap mikó odaűt, nem nagyon látszott a portéka, mer nagyon kevés vót mindön. Eccő mán nem győzi várni a szakácsnét, kiszól:
- Kati néni, hozza mán az ebédöt!
- Ott van, plébános úr, az asztalon!
- Hát hun van? Én nem látom?
Bemén a Kati néni, mögmutatja:
- Nézze, plébános úr! Itt van húsz filléré ecet. Öntse a tojássára, és ögyön tojásos levest. Itt van húsz filléré mák. Szórja a núdlijára, és ögyön mákosnúdlit! Itt van húsz fillér értékű lekvár. Ezt mög vágja oda bele, ahunnan kigyütt, oszt öszik lekváros palacsintát!...
Itt a vége!
Bebizonyította.[/FONT]

 

Erdei történet

Nagyon meleg nyári délután volt. Nem sok kedvem volt kimozdulni a jó hűvös szobából, de tudtam, hogy el kell mennem hozzá. Amióta megláttam, mindig tudtam, hogy egyszer az övé leszek. Úgy éreztem, eljött az idő. Felvettem a legszebb, virágmintás szoknyámat, és csipkés fehér blúzt.
Nagy gonddal választottam ki a bugyimat, azt akartam, hogy a lehető legszebbnek lásson. Leborotváltam a szőrzetemet, csak egy kis csíkot hagytam a hasamtól lefelé. Olyan volt, mint egy lefelé mutató kis nyíl, amely jelezte partnerem számára "az
irányt". Felhúztam a bugyit, aztán egy merész gondolattól vezérelve mégis levettem. Elképzeltem, hogy meglepődik majd a férfi, ha rájön, hogy a szoknyám alatt mezítelen vagyok...
Jókedvűen tettem meg az utat az erdőig. Igazi turistaparadicsom volt ez a hely, de reménykedtem, hogy ebben a rekkenő melegben nem futunk össze sok kirándulóval. Az erdő belsejében, nem messze a turistaháztól volt egy zöld pad. Ott randevúztunk. Ő már ott várt. Csodásan nézett ki zöldes szerelésében, és elképesztően barna volt. Rámvillantotta gyönyörő mosolyát, és azt mondta:
- Milyen szépséges vagy, mint egy erdei tündér!
Nem tudom honnan varázsolt elő egy kis kék színű virágot, de egészen elaléltam, amikor beletűzte a hajamba.
- Szeretlek - súgta a fülembe, és olyan vadul kezdett csókolni, hogy kiserkent a szám sarkából a vér.
Amint átölelt, keze mind lejjebb és lejjebb csúszott a testemen. Amint a derekam alá ért, majdnem összeroppantott.
- Úristen, micsoda nő vagy te, nincs rajtad bugyi! - kiáltotta, és én gyorsan szájára tapasztottam a számat, nehogy valaki meghallja. Arra gondoltam, kiváncsi lennék, mi játszódik le benne, de azonnal rájöttem.
Olyan farka volt, hogy még a nadrágján át is éreztem hatalmas erejét.
Letépte rólam a blúzt, a pad támlájára dobta, és felhajtotta a szoknyámat. Én vadul lecibáltam róla az ingét és a többi ruháját, és eldobáltam a fűre. Ott állt előttem meztelenül, az óriási nagy ágaskodó szerszámjával. Látta rajtam, hogy milyen szemeket meresztek.
- Mit nézel, édes? - kérdezte, és én alig tudtam megszólalni.
- Én, én... - hebegtem, - én még soha életemben nem láttam ilyen óriásit! - böktem ki végül, és hirtelen nevetségesnek tűnt minden férfi, akikkel korábban dolgom volt. - Fantasztikus! - mondtam, pedig akkor még sejtelmem sem volt róla, micsoda érzés lesz, amikor belém hatol majd. Amikor megtette, úgy éreztem, átkerültem egy másik dimenzióba. Teljesen betöltött, szinte belémdagadt a hímtagja. Olyan érzés volt, mintha soha többé nem tudná kihúzni...
Óriásit élveztem, egészen megfordult körülöttem az ég, kerek tányérnak láttam fejem fölött a fák koronáját.
- Ez aztán tényleg kerek erdő! - sóhajtottam, amikor ő is elkészült, és azt hiszem, abban a pillanatban nem fogta fel, mit is mondok. Azt azonban gondolom megértette, hogy aligha lesz ezután olyan nap, amikor nem akarok vele az erdőben kirándulni. Bár egy kicsit félek, milyen lesz majd télen bugyi nélkül járkálni...

 

a nő beadja a derekát
Nem kis dilemma elé állította a Férfi a Nőt. Mindkét verzió egyben izgató és közben egy teljes kiszolgáltatottságot eredményez. Ez a kiszolgáltatottság pedig a tökéletes bizalomra épül. A Nő nem tud dönteni, miért kell döntenie, majd szétveti a vágy és a kíváncsiság. Mit tegyen? Nem tudja, hogy döntsön, de válaszolni mindenképp szeretne.
„Képzeletemben Önnel kávéztam ma… és a részletek megmaradnak fejemben…

Feladta a leckét. Szokásomhoz híven újra és újra elolvastam levelét. Szívem majd kiugrott a helyéről. Végigjátszottam lecsukott szemem előtt mindkét variációt. Mindkettő félelmetes és egyben iszonyatosan izgató.

Levetni ruháimat, meztelenül teljesen kiszolgáltatva állni/ülni/feküdni egy »idegen« előtt… nem is tudom, mitől reszketek. Az ijedségtől vagy a vágyakozástól? Nincsenek érintő kezek, nincs simogatás… de nem ettől félek. Nem ez a nehéz. Legyőzni magamat, megadni magamat, vak bizalommal lenni Ön felé. Eddigi életem legnagyobb lépése lenne… Nem csak első alkalommal történő együttlétünkkor, hanem még a későbbiek után is. Nem vagyok még elég erős ehhez, pedig tudom, fejlődésem iránya ez lenne. Elmenekültem, futok, rohanok messze-messze… Magam elől…

Az érzékek birodalma biztonságot ad nekem. Még akkor is, ha tudom, fájni fog, hogy nem látom. Hisz úgy szeretném látni és érezni egyszerre… Így inkább szemem lesz kezem, orrom, fülem és forró ölem.

18+: Testi mesék – a nő beadja a derekát - Nők Lapja Cafe

 

Száz éjszakás kaland

Van hogy csak szex, van hogy csak romantika, van hogy mind a kettő, avagy francba az érzelmekkel, csak a baj van velük......

Már megint benne vagyok- gondolta.

Pedig nem akarta, nem szerette volna, nem kérte a jó istentől, nem is reménykedett benne.
Sőt tiltakozott ellene, elutasította, elhessegette magától még a gondolatot is. Azt gondolta erős, azt gondolta magabiztos, tud parancsolni a gondolatainak és az érzéseinek. Nem fogja legyőzni soha többé egy érzés. Amiről azt se tudta biztosan micsoda, pedig nem volt már kezdő az életben, megélt már néhány dolgot.
Amikor megismerkedtek, egy decemberi estén egy baráti társaságban, nagyon magabiztos és nagyon jó kedvű volt. Először nem is nagyon figyelt fel rá, nem is akart ismerkedni, csak egy kis lazításra vágyott. Aztán úgy az este közepe felé odalépett a férfi egyik ismerőse és csak annyit mondott :
-Tetszel a barátomnak.
A nő szétnézett.
-Melyiknek ?
Ja, Ő is nekem. Később, mikor már beszélgettek, lazán közölte a férfivel, oké, de csak szex lehet, semmi több.
És még aznap este az ágyban kötöttek ki. Vad viharos szeretkezés volt, a gátlásokat feloldotta, a vágyakat felerősítette az elfogyasztott alkohol.
Másnap reggel mikor a férfi hazament, nem sok mindent érzett a nő. Csak egy pici szégyent. Első este hazavinni valakit nem volt szokása, de most megtörtént. Nem baj gondolta jó volt szép volt, ennyi volt. Nem beszéltek meg semmit, nem mondták hogy majd hívják egymást, semmi.
Akkor talán még egyiküknek sem jutott eszébe hogy lesz folytatása a dolognak.

Lett. Három hónap telt el amikor újra összefutottak egy társaságban. Mindketten úgy tettek mintha csak futó ismerősök lennének, de hát valóban így is volt.
A férfi újra közeledett és a nő újra elcsábult. Megint együtt mentek haza, beszélgettek nevetgéltek és végig csókolózták az utat mint két kamasz.
A szex fergeteges volt, nagyon egymásra találtak, talán mindketten meg is lepődtek ezen egy kicsit.
Másnap a férfi kicsit talán zavarban volt, elsietett reggel.
Menj- gondolta a nő, jobb is így. Nincsenek érzések, nincsenek bonyodalmak, és kurva okosnak hitte magát. Körülbelül 1 éve esett át egy szerelmi csalódáson ami nagyon megviselte.
Még egyszer nem járok így, gondolta és szentül meg volt róla győződve hogy ez menni is fog neki. Fogalma sem volt, hogy azért ez nem ilyen egyszerű.

" A férfiak testtel kötődnek a nők lélekkel " -olvasta egyszer valahol és tudta hogy ez nagyon igaz. Általában. Persze vannak kivételek. Ez az lesz, nincs kötődés lelkileg, nincs vágyakozás, nem foglalja le minden gondolatát. Szuper.

Teltek a hetek és újra találkoztak. Véletlenül ? Lehet. Vagy mindketten tudatosan mentek abba a társaságba ahol összefuthattak ? Az is lehet. Nem beszéltek róla sem egymásnak sem senki másnak. De újra az ágyban kötöttek ki.
És ez így ment kb másfél évig. Az egy éjszakás kalandból sok-sok éjszaka lett. Nem beszéltek szerelemről, nem mondták hogy sokat gondolok rád, nem voltak telefonálgatások, sms-ek, semmi. Csak a szex. De ha az ágyban voltak úgy ölelték egymást mint két elveszett gyerek. Kapaszkodtak egymásba, szorították egymást mintha attól félnének, ha kinyitják a szemüket kiderül hogy nem igaz az egész és csak egy álom volt.
De a szavakkal mindketten hadilábon álltak. Néha egy már nagyon hiányoztál, vagy egy - de jó hogy újra itt vagy, esetleg egy nagyon jó veled. Beszélgetek sok mindenről, de érzésekről nem.
Csak visszafogottan, nehogy kiadjuk magunkat. Nem divat.
Az emberek közszemlére teszik a testüket, újságban, tévében, közösségi oldalakon. A testüket levetkőztetik de a lelküket elrejtik. Nem mondják el ha fáj, ha reménytelenül szerelmesek valakibe, nem, az a gyengeség jele.
De az ember lelke érzékeny műszer. Mindketten észrevették hogy átléptek egy maguk által felállított határt. Hogy csak szex és semmi több.

És a férfi megijedt. Féltette a szabadságát, vagy csak nem kellett neki eléggé a nő, mindegy is. Elkezdte kerülni. Majd amikor utoljára mégis összefutottak, nagyon kedvesen elbeszélgetett a nővel és közölte hogy reggel nagyon korán kell kelnie, pedig szíve szerint megint vele töltené az éjszakát.

A nő mosolygott, persze, persze, ha menni kell hát menni kell, de mintha gyomron rúgták volna.
Mert már megint benne volt. Pedig nem akarta, nem szerette volna, nem kérte a jó istentől, nem is reménykedett benne.
Sőt tiltakozott ellene, elutasította, elhessegette magától még a gondolatot is. De minden hiába volt, be kellett ismernie hogy megint- szerelmes.

 

Balatoni élmények



Pár cimborával a Balatonon töltöttünk egy hétvégét. A szállásunk egy kollégiumban volt, két ágyas szobákban. Mivel páratlanul voltunk, én maradtam egyedül az egyik szobában. Az épület fent volt a hegy tetején, gyönyörű kilátást biztosítva a tóra, a városra és az egész környékre.

Délután érkeztünk és miután elfoglaltuk a szobáinkat, szétnéztünk a területen. Volt egy korhű társaság; germánoknak öltöztek. Volt velük egy lány; narancssárgás, vékony anyagú, korhű ruhában. Hosszú, barna haja szépen össze volt fonva kontyba, lábán sarut viselt. Rögtön megakadt raja a szemünk. Majd a többi leányzón is. Voltak egy páran...

Ahogy kezdett lemenni a nap, bevettük magunkat a konyhába és nekiálltunk vacsorát főzni. A főzéshez elengedhetetlen a főzőbor is; enélkül ugyanis az eredmény kétséges lehet.

Nagyban ment már a poharazgatás meg az összetevők darabolása, mikor megjelent pár lány a germános társaságból. Megkérdezték van-e dugóhúzónk, majd miután kinyitottuk a borukat, ott is maradtak. Kellemes társaságot nyújtottak a szemrevaló lányok. Miközben főztünk tovább, ők meséltek a hagyományőrzős dolgaikról, meg mindenféle vicces történetek kerültek elő...

Mikor már csak főnie kellett az ételnek, az egyik cimborával kivonultunk a ház elé cigizni. Nagyban dumálunk kint, mikor megjelent az egyik lány és betársult a beszélgetésbe. Haverom idővel lelépett, így kettesben maradtunk a lánnyal. Mondtam neki, hogy szeretném körbejárni a területet, ő pedig örömmel csatlakozott.

A séta közben beszélgettünk. Láttunk hatalmas fákat, alattuk padocskákkal, hatalmas szőlőpréseket, darálókat, lugast, régi gépeket, rózsaligetet. Itt is voltak padok, mi pedig helyet foglaltunk az egyiken. A virágok illata betöltötte a levegőt, a fejünk fölött ragyogtak a csillagok. Vékony, kissé áttetsző ruhája rásimult formás testére, minek következtében mocorogni kezdett a farkam. Átkaroltam, mire felém fordult. Megcsókoltam, ő visszacsókolt. Magamhoz húztam és csókolóztunk. Hosszan, szenvedélyesen. Simogattam a csupasz karját, cirógatta a nyakam.

Nem tudom mennyi idő telt el. Ilyen sokáig évek óta nem csókolóztam egyfolytában senkivel. Nagyon jól csókolt. Ahogy puha, nedves ajkai az ajkaimhoz értek, vagy épp ahogy nyelve hegyét végighúzta az ajkaimon, illetve a nyelvem kergette teljesen felizgatott. Jobb kezem már jó ideje a melleivel foglalkozott - simogattam a lenge anyagon keresztül formás kebleit.

Hirtelen elhúzódott és felállt mellőlem, majd azzal a lendülettel beleült az ölembe velem szembe. Kemény farkam hozzányomódott az ágyékához, mire kaján vigyor jelent meg az arcán. Átkarolta a nyakam és ismét csókolózni kezdtünk, miközben ölét hozzádörzsölte a péniszemhez. Kezeim a hátát simogatták, majd lecsúsztak a fenekére és tovább vándoroltak csupasz combjára. A felgyűrődött szoknya alatt ujjaim a csupasz bőrét cirógatták. Lassan visszacsúsztattam a kezeim a fenekére a szoknya alatt és azokat markolásztam a továbbiakban.

Lejjebb csúszott az ölemben és egyik kezével lenyúlt a sliccemhez. Kigombolta a nadrágom és lehúzta a cipzárt, majd benyúlt a lyukon és elővette a farkam. Kissé megemelkedett és - miközben a kezével félrehúzta a bugyiját - lassan beleült a farkamba. Ahogy forró nedves puncija magába fogadta a farkam, belemarkoltam a fenekébe. Aprókat mozgott előre-hátra, amire én rásegítettem a kezeimmel.

Ajkaim a szájáról átvándoroltak a nyakára, vállaira és azokat halmoztam el apró csókkal, miközben jobb kezemmel a mellét kezdtem simogatni, míg ő mozgott rajtam.

Arcát a nyakamba fúrta és csókolni, szívni kezdte a nyakam. Próbáltam eltolni a fejét, hogy ne hagyjon nyomot, de nem engedte és huncutul kacagott mellé.

Megfogtam a derekát és megemeltem, mire a farkam elhagyta a punciját. Ekkor lejjebb csúsztam a padon és felálltam. Leállítottam a földre és megfordítottam, hogy nekem háttal legyen. Kezeivel belekapaszkodott a pad támlájába. A szoknyáját feltűrtem a hátára, a farkam pedig a hüvelyéhez igazítottam és ismét behatoltam egy erőteljes mozdulattal. Felnyögött. Megragadtam a csípőjét és hevesen dugni kezdtem. Néztem, ahogy a farkam ütemesen mozog benne; elmerül, majd ismét feltűnik.

Arra lettem figyelmes, hogy valami hozzáér a golyóimhoz; az egyik kezével a csiklóját kezdte el izgatni, és közben az ujjhegyei hozzám értek, ahogy mozogtam benne. Egyre hangosabban nyögdécselt, én meg csak lökdöstem egyre hevesebben. A golyóim neki-nekiütődtek, ujjaim a fenekét markolták és csak dugtam.

Éreztem, hogy közeledem, ő meg egyre csak nyögött, majd lábai megremegtek. Éreztem, hogy kissé megroggyan, hüvelye izmai pedig hirtelen összehúzódásokba kezdenek. Erőteljesen megfogtam a csípőjénél, hogy ne essünk el, és folytattam benne az intenzív mozgást. Az izmainak szorítása nálam is megtették hatásukat és hamarosan megtöltöttem forró nedveimmel. Dugtam tovább, míg lankadni nem kezdett a férfiasságom. Ekkor kihúztam belőle és lerogytam a padra. Ő meg mellém. Itt pihegtünk egymás mellett...

 

A SZŰZLÁNY



A mesék a Szomjas a vakló című, 66 vajdasági magyar erotikus népmesét tartalmazó kötetből származnak; gyűjtötte és az előszót írta: Dr. Burány Béla. A mesék végén található adatok a gyűjtés helyét és időpontját, az adatközlő nevét és életkorát jelzik.

Hát a régi időbe nagyon nagyba mënt az, hogy ha valaki mëgnősűt, hogy szűz lëgyën a lány! No, az ëgyik asszonnak is férhű mënt a lánya. Jó e is mút a lakodalom, de lássa az asszon, hogy nagy gondba van a mënyasszon. Mëgkérdëzi a lányát:
– Mi bajod? Aszongya a lány:
– Jaj, édësanyám, ojan bajba vagyok! Nemsoká lë kő fekünni, oszt mi lësz, ha a Jóska megtudja, hogy nem vagyok szűz?
Hát ëgy kicsit gondba esëtt az asszony is, de aztán kigondóták, hogy majd az asszon odakészít ëgy üveg piros tintát, oszt mëgma-gyarázta a lánnak, hogy mikó évégezték a dógot, csak vëgye ki a gyugót, oszt löttyentse lë az ágyat, hogy lássa a vőlegény, hogy még szűz vót. No, úgy is vót. Az asszony bë a kamrába, le a pócrú az üvegët, oszt bë, ahun majd alszanak a fiatalok.
Úgy is vót, ahogy mëgbeszéték. Mikó évégezték a dógot, a lány odanyút az üvegé oszt jó bëfröcskőte az ágyat. Hát mikó rëggé főkel, nézi a vőlegény, hát tiszta ződ az ágy! Hát szalad mingyá, híjja az örömanyát, hogy mi történt?
– Hát édës fiam! – csapott patáliát az asszony. – Ijen-ojan nagy faszú vagy, oszt ráfakajtottad a lányomra az epét. Hát ki tëhet arrú?

[1978, Zenta] Matykó Isrván (1908–1979)
http://www.valtozovilag.hu/sx/mese.htm

 

Új élet, régi szerelem

Tükörtörténet

Új város, új lakás, új élet.
A bútorok már tegnap a helyükre kerültek, de a szoba közepén még ott tornyosulnak a ruhákkal, könyvekkel, apróságokkal teli dobozok.
- Jó lenne ma már ezen is túl lenni - intek feléjük. - Segítesz majd adogatni, ha letöröltem a polcokat? - kérdezem a férjem.
- Nem arról volt szó, hogy nagy bevásárlást kell csinálnunk?
- De. Azt is meg kell csinálni - sóhajtom. Hosszú lesz a mai nap is, már látom.
- Na figyelj! Összeírod a listát, hogy mit kell venni, én elmegyek a gyerekkel, bevásárolok, megebédelünk, meg neked is hozunk valami kaját. Addig te nyugodtan takaríthatsz, pakolászhatsz. - mondja rövid hallgatás után a párom.
Tudom, meg érzem is a hangjából, hogy jobban esne neki, ha velük mennék, mert nem szeret egyedül vásárolni, de sok értelme nincs. A pakolással is gyorsabban haladok még egyedül is, ha közben nincs útban senki.
Így aztán gyorsan megírom a listát, és miután magamra maradok, fejest ugrok a rendrakásba.

Lassan már dél felé jár, mire nagyjából végzem. Épp neki vesekedem, hogy a feleslegessé vált papírdobozokat lehordjam a lakásból a szemeteshez, amikor csöngetnek. Erről rögtön eszembe jut, hogy sürgősen kulcsot kell másoltatnunk, hogy legyen mind kettönknek, és miközben kinyitom az ajtót, hogy beengedjem a férjem, a szám is nyitom, hogy rögtön közöljem is vele ezt. Aztán nyitva is marad a szám, de a hang bennreked. Csak állok ott leesett állal, kikerekedett szemmel. Mert az ajtóban nem a férjem áll.

Lassan már húsz éve nem láttam ot, de rögtön felismerem. Annyiszor bámultam ot a gimnázium folyosóján a szünetekben, az iskolai kosármeccseken, amikre csak miatta mentem el, az ünnepségeken, ha szerencsémre úgy sorakoztattak fel minket, hogy láthattam őt, hogy teljesen beleégett az agyamba egy kép róla. Emlékszem, régen 100 méterről is felismertem a járása, a mozgása alapján. Most itt van, alig fél méterre tőlem, mégse hiszem el, hogy ez tényleg o. MIT KERES ITT?! HOGY KERÜL IDE?! A szívem egy hosszú pillanatra elfelejt verni, de aztán bezzeg olyan heves dobogásba kezd, mint annak idején, amikor egyszer leült a barátjával a mi asztalunkhoz az ebédlőben, mert nem volt máshol hely. Majdnem megfulladtam akkor az ételtől, úgy összeszorult a torkom izgalmamban.
De most is az ájulás kerülget. Alig jut el a tudatomig a szava, ahogy köszön, bemutatkozik (feleslegesen), és aztán magyarázatként hozzáteszi:
- Én vagyok Kristóf új osztályfönöke. Családlátogatásra jöttem.
Aztán csak néz várakozóan, kutatóan. Én meg csak állok ott megkövülten, kócos hajjal, porosan, izzadtan, egy szál ujjatlan kis köpenyben, hónom alatt egy halom összehajtott papírdobozzal. TE JÓ ISTEN, mit gondolhat rólam?! Muszáj megszólalni, megmozdulni!
Elöször is sürgősen becsukom a szám, és nyelek egy nagyot, meg gyorsan pislogok néhányat, hogy magamhoz térjek.
- Elnézést... - motyogom, és félrehúzódom, hogy beengedjem. - Azt hittem, a férjem jött meg... Elmentek bevásárolni Kristóffal...
... De nemsokára már itt kell lenniük...
JAJJ, EGEK! Az előszoba tele dobozokkal, bemutatkoznom is illene, de hogy nyújtsak kezet, amikor tiszta kosz vagyok. Meg magáznom is kellene, hisz tulajdonképpen teljesen egyoldalú volt az ismeretségünk, o soha észre sem vett, de hogy magázzak valakit, akibe 4 éven keresztül olyan veszettül szerelmes voltam, akiről annyit ábrándoztam, és akinek a közelségétől még most is remeg a lábam.
- Elnézést, hogy így magukra török bejelentkezés nélkül, de a beiratkozáskor még nem tudott a férje telefonszámot megadni, hogy elöre ideszólhattam volna. Sajnálom, hogy megzavartam a munkában, de sürgösen beszélnünk kell a hétfői nap miatt. - mondja, miközben belép, és tétován megáll a dobozhalom elött.
Ráadásul még el is pirul zavarában. És olyan furcsán is néz... aztán nyel egy nagyot, és elkapja rólam a szemét... EGEK, csak nem ismert rám?! Hiszen attól, hogy látszólag keresztülnézett rajtam, még tudhatta, hogy ki küldött neki képeslapot születésnapjára, meg mozijegyet egy osztálytársnöjén keresztül.
És akkor... és akkor visszapillant rám még egyszer, de nem a szemembe néz, hanem a lábamra. AHA!! Szóval a mini alól kilátszó combom a pirulás oka!!
Mázsás súly gördül le a lelkemről, legszívesebben felnevetnék, de csak egy széles mosolyt engedélyezek magamnak, a zavarom tovaszáll, s bár a szívdobogás megmarad, most már viszonylag nyugodtan tudom kezelni a helyzetet. Megszabadulok a hónom alatt lévo dobozoktól, betessékelem a nappaliba, elmagyarázom, hogy kicsit korai a családlátogatás, mert még be se rendezkedtünk igazán, és újabb sürü "elnézés" - ek közepette eltünök a fürdőszobában, hogy kezet mossak.
Kapkodva végigtörlöm magam egy benedvesített törülközővel, megfésülködöm, s miután nagyjából visszanyertem emberi formám, utánamegyek a szobába. Háttal áll, a könyveket nézi a polcon. A fenekén feszül a vászon farmer, szokás szerint sportcipőt visel, és persze sötétkék a pólója, még jobban kiemelve szökeségét, kék szemét. Mit sem változott az ízlése... és az alakja se. Talán kicsit soványabb. És rövidebb a haja, pedig a félhosszú jobban áll neki. Legszívesebben odalépnék a háta mögé, átkarolnám, hozzásimulnék, belekapaszkodnék izmos mellkasába, keskeny csípőjébe, és arcomat a hátának szorítva elsuttognám, hogy o volt életem legnagyobb szerelme, és azóta se volt senki, senki, aki felébresztette volna bennem ezt a szenvedélyes érzést. És hogy tudom, most már nem is fogja senki. És hogy nem hittem volna, hogy látom még az életben, és ez egy óriási csoda. Megérzi a jelenlétem, hátranéz, megfordul, és találkozik a tekintetünk. Láthat valamit a szememben az elöző gondolataimból, mert vizsgálódóvá válik a nézése. Magam is meglepödöm a merészségemen, ahogy megállom, és nem fordítom el a fejem. És o is csak néz, de már nem kutatóan, inkább... gyönyörködve.... Nem, ezt nem hihetem!... És mégis: mintha simogatná az arcomat a tekintetével. És halvány, bátortalan mosoly lebeg a szája sarkán. Valami hihetetlen bátorság száll meg ettől, és kibukik belőlem:
- Te ugye miskolci vagy?
Elkerekedik a szeme, és most az o szája marad tátva egy pillanatra.
- Igen.
- És a Hermanba jártál. - ezt már nem is kérdezem.
- Igen.
- Emlékszem rád. Egy évfolyamra jártunk. Én per 5 - ös voltam.
- Én meg per 3 - as. (Nekem mondod? - gondolom magamban vigyorogva.) Nahát... - nyögi, és megint kutatva néz, próbál emlékezni rám.
Megmondom neki a lánykori nevem, de biztos vagyok benne, hogy nem fog emlékezni rám.
- Nem, nem emlékszem. Én jobbára csak a saját osztálytársaim ismertem, meg még pár srácot, akikkel egy kosárcsapatban játszottam.
- Kosárlabdáról jut eszembe: Kristóf régi iskolájában karate - edzéseket is tartottak, és o már kék öves volt. Meg úszni is járt. Minden reggel hajnalban már mennem kellett vele, mert ha nem lett lefárasztva még iskola elott, nem bírt nyugton ülni az órákon.
Lassan belemerülünk egy tanár - szülo beszélgetésbe, azzal a különbséggel, hogy szerencsére visszategez. És talán ez az oka, hogy fokozatosan felenged, és sokkal inkább barátivá válik a hangnem, mint hivatalossá. Hétfőn kezdodik egy háromnapos osztálykirándulás, emiatt jött, hogy figyelmeztessen minket: nem lesz tanítás. Amikor a múlt héten a férjem beíratta a gyereket az iskolába, ezt elfejtették mondani neki.
- Elvileg eljöhet o is velünk, bár nincs befizetve, de az egyik gyerek eltörte a lábát, és így se o, se az édesanyja, aki kíséroként jött volna velünk, nem jöhet, de a helyük megvan, és így legalább nem veszne kárba.
Nagy kísértést érzek, hogy lelkesen én is jelentkezzek kíséronek, de nem lehet: kezdenem kell az új munkahelyemen. Pedig rákérdez, hogy nem tudnék - e velük menni. Elmagyarázom a helyzetet, mire lassan elterelodik a beszélgetés az iskoláról és a gyerekrol a munkámra, meg a költözés okaira. Istenem, úgy issza a szavaimat, mintha isteni kinyilatkoztatást hallgatna! Eloredolve, csillogó szemekkel bámulva figyel rám, és a nem szuno kérdései is oszinte érdeklodésrol árulkodnak. Valami remegés kezdodik bennem a gyomrom táján, csodát érzek közeledni. De hát már maga az is csoda, hogy itt van, hogy láthatom, hogy beszélhetek vele! Elmerül bennem minden más lassan, olyan mintha csak mi ketten léteznénk a világegyetemben. Egyszer csak elfogy a mondanivalóm, és o se kérdez. Csönd telepedik közénk, és felszakítja bennem a régi sóvárgást: tudom, hogy ott van a szememben, mit érzek iránta, és tudom, hogy olvas a tekintetembol. És mintha tükörbe néznék: az o szemébol is vágy sugárzik felém. Mozdulnék és látom: o is mozdulna felém, de megbénítanak bennünket a társadalmi konvenciók. Mégis: édes ez a szenvedés. Keseruségként ér, ahogy megszólal a csengo, és szétrombolja ezt a meghitt pillanatot.
Látom a sajnálkozást az o szemében is, ahogy a megérkezo fiúk visszarángatnak minket a való világba. El is búcsúzik hamar. Az ajtóban még megfordul, mintha mondani akarna valamit, és én megérzem, hogy találkozni szeretne még velem, de hirtelenjében nem tud ürügyet kitalálni rá. A torkomban dobog a szívem. Tudom, hogy végzetes lépésre szánom el magam, s talán hiábavalóan, de azt is tudom: örök életemben bánnám, ha nem élnék ezzel a csodaszeru alkalommal. A férjem a gyerekkel már a konyhában pakol, kettesben vagyunk az eloszobában, és én halálraszánt merészséggel megfogom a karját, picit megszorítom, és nyomatékosan azt mondom:
- Bemegyek majd az iskolába érdeklodni, hogy sikerül Kristófnak a beilleszkedés az új közösségbe.
- Az jó lesz. Oda fogok figyelni rá, megígérem. - sóhajtja, hosszan a szemembe nézve. És közben mindketten tudjuk, hogy a szavak mögött mi bújik meg. Hogy elindultunk egy úton, ami ki tudja, hová vezet majd.

Végül is nem mentem be az iskolába. Nem volt rá szükség. Kisváros ez, egyetlen uszodája van. És o odafigyelt a mondatomra, hogy én kísértem mindig a fiam úszni, és ez ezentúl is így lesz. Már az elso alkalommal összetalálkoztunk. Láttam, ahogy végigsiklik a tekintete a fürdoruhás alakomon, és megemelkedik a mellkasa a mély sóhajtól, amit felszakít belole a látvány. Pedig sose voltam különösebb szépség, és így a 4. x felé, a szüléstol, szoptatástól megváltozva, pláne nem vagyok olyan veszettül kívánatos. Mégis kellettem neki, és ezt egy percig sem titkolta. Valami szavak nélküli megértés alakult ki közöttünk. Persze beszélgettünk sokat: a gyerekrol, az iskoláról, a sportról, a városról - közömbös témákról. De a szavak mögött mást gondoltunk.
Eleinte az uszodában találkozgattunk, de hamar meggyozött, hogy elég nagy már a gyerek, hogy egyedül járhasson úszni, és attól kezdve felcseréltem az úszást a délutáni konditeremmel. O ajánlotta, o kísért el eloször, o mutatta meg a gépek használatát, segített edzéstervet kidolgozni (testnevelés szakosként értett hozzá), látszólag mintha csak egy régi ismerosének tenne szívességet ezzel. Nem hiszem, hogy a külso szemlélo bármit észrevett volna rajtunk. De én tudtam, hogy nem pusztán udvariasság vezeti, amikor hazakísér edzés után. És o is tudta, hogy miért ballagok olyan lassan az oldalán.

Új város, új lakás, új élet - régi szerelem. 2 hónapja már, hogy újra lobog a régi tuz a szívemben. Amelyik soha ki nem tudott hunyni, csak parázslott eltemetve a tole távol töltött évek, a szürke mindennapok, a másokkal való kényszeru próbálkozások, a magánytól való félelembol kötött kompromisszumok súlya alatt.
És most itt van, itt áll elottem. Túlóráztam, nem mentem edzésre, és kilépve a cég kapuján megláttam ot az utca túloldalán a kocsijának támaszkodva. Ahogy észrevett, kihúzta magát, tett egy tétova fél lépést felém. Az egész férfi egy kérdojel, süt belole a feszültség, az aggodalom. Ég a szeme, remeg a szája széle. Nem biztos benne, hogy hogyan fogadom ezt az akcióját. Hiszen én férjnél vagyok, és o a fiam tanára. És ez egy kisváros.
Nem tudja, hogy nem érdekel, ha ég és föld összeszakad is: KELL NEKEM! Olyan rég és olyan nagyon kell!!
- Túlóráztál?
- Igen. Nem tudtam menni edzésre.
- Hazavigyelek?
- Igen.
Aztán mélyet lélegezve, összeszoruló torokkal hozzáteszem:
- Hozzád.
Megrándul, azt hiszem, hogy itt a nyílt utcán megcsókol, de fegyelmezi magát. Csak a szeme beszél.
Szótlanul nyitja az ajtót, besegít. Az úton végig hallgatunk, látom, hogy kényszerítenie kell magát, hogy a vezetésre figyeljen, és ne hajtson túl gyorsan. De nem lakik messze. Eloreenged az ajtónál, de hátra se fordulva csapja be maga után. Azonnal a kezem után nyúl, nekiveti a hátát az ajtónak, és magához ránt, lecsap az ajkamra a szája. Mint a kiéhezett vándor, aki végre élelemhez jut, olyan mohón csókol, szinte felfal, tenyere szorosan fogja a fejem, ujjai a hajamat túrják, másik keze a hátamat, a csípomet szorongatja. Aztán megnyugszik kicsit, míg lélegzetért kapkodunk, vállgödrébe fekteti arcom, simogatása lelassul, lágyabbá válik. Megint rámhajol a szájával, de most már gyengéd a csókja, inkább csak sok apró puszi - mintha így kérne bocsánatot az elozo hevességéért. Aztán csak néz, néz hosszan a szemembe, már nem is simogat, inkább lágyan ringat az ölében:
- Te egy csoda vagy! - suttogja mosolyogva.
- Ez az egész egy csoda. És te nem is tudod, hogy mekkora - felelem, de nem hagyok idot neki, hogy rákérdezzen: miért?
Most én csapok le a szájára, úgy tapadok hozzá egész testemmel, mintha bele akarnék olvadni, eggyé akarnék válni vele - és tényleg azt akarok. De valami közénk feszül, és érzem, hogy nem esik jól neki a hevességem. Eltolom hát a csípomet tole, hogy a kezem közénk férhessen, és kiszabadítsam a nadrágbörtönbol ezt az édes akadályt. De a gazdája mást gondol, csak annyit hagy, hogy végigsimítsak rajta a nadrágon keresztül, aztán a csuklómnál fogva eltolja a kezem, és már terel is a szoba felé, az ágya felé, ahol aztán vetkoztetni kezd. Minél kevesebb a ruha rajtam, annál kevesebb hely van a borömön is, amit még nem csókolt meg, nem cirógatott meg a kezeivel. Már a bugyimnál jár mire odáig jutok, hogy levarázsoljam róla a pólót - csak velem hajlandó foglalkozni, nem segít nekem, hogy le tudjam vetkoztetni. Mikor a bugyi alatti területet kezdi el feltérképezni a szájával, nekem is elmegy a kedvem a további próbálkozásoktól, átadom magam a gyönyöröknek. Remeg a lábam, és úgy érzem, mindjárt bepisilek, ahogy a nyelve újra és újra végigsiklik a csiklómon. Egyszeruen nem bírom tovább, el kell tolnom a fejét, annyira intenzív az érzés, hogy nem tudom elviselni. Felnéz rám kérdon. Beleremeg a lelkem az arca látványába: olyan szép! Annyira szeretem! Rászorítom a tenyerét a szeméremdombomra, de a végre végighullámzó borzongásom sokkal inkább a szemétol van, mint a kezétol.
Mikor kicsit megnyugszom, hátrahanyatlom az ágyra, húznám magamra ot is, de végre eszébe jut, hogy elobb meg kellene mégis szabadulnia a felesleges ruhanemuktol. Meg is teszi pár rántással, és máris ott bújik az ölemben, végre a combjaim közé ölelhetem a derekát, háta mögött keresztbe tett bokáimmal szorosan magamhoz húzom, talpammal a fenekét simogatom, míg egy hosszú, mély csókban forrunk össze. A nyelvem felfedezoútra indul a szájában, érzem, hogy izgalma magasba csap ettol. Tenyerével végigsimít a fenekemen, hüvelykujja közben a bejáratot keresi meg és simítja végig, hogy segítsen megtalálni a tapogatózó, vágyakozó testrészének a neki kedves helyet. Besegítek neki én is a kezemmel, nem mulasztva elobb egy kicsit becézgetni azt a kemény és mégis puha rudat, mielott magamba ereszteném. Lassan, fokozatosan hatol belém, pont úgy, ahogy szeretem: eloször csak a bejáratot izgatva, aztán egyre mélyebbre elmerülve bennem, míg végül, mikor már a szenvedélyem a csúcson jár, teljesen betöltve, hogy a heréi érintése lökjön át abba az állapotba, amikor megszunik létezni a világ, csak a gyönyör van, és a vad szívdobogás. Eddig még sose tudtam ezt a pillanatot nyitott szemmel átélni, de most el se tudom képzelni, hogy ne lássam ot közben. O is engem néz, valami sosem - látott van a szemében. Egymás forró lélegzetét érezzük, ahogy levego után kapkodva együtt ringunk az kéj hullámain. Aztán lassan elcsitul a testünk. De az én lelkem még mindig remeg, ahogy megértem: mennyivel másabb volt ez a szerelmeskedés, mint az összes eddigi szeretkezésem. Azok hétköznapi élvezetek voltak.
Ez maga volt a csoda!