A Pókember: Hazatérés a Marvel egyik legjobb filmje. Nem azért, mert olyan emlékezetesen akcióznának benne, vagy mert levetkőzte volna a szuperhősfilmek gyerekbetegségeit. A finálé itt is sötét és zavaros, a történet sem a legizgalmasabb. De remekül elkapták a tinédzser éveit taposó, izgága Pókember figuráját, és végre jó poénokat írtak neki. A Hazatérés egy végtelenül humoros popcornfilm, jópofa kikapcsolódás a nyári dögmelegben. Ja, és a legjobb Pókember-film is egyben. A legjobb dolog, ami Pókemberrel történhetett, hogy Tom Holland bújt a szuperhős gúnyájába. Évekig folyt a vita, hogy Tobey Maguire vagy Andrew Garfield jobb-e Pókembernek, de a válasz csak most vált egyértelművé: ezt a szerepet Tom Hollandnak találták ki. Sokkal jobban érzi az arányokat, mint Maguire, aki esetlenre vette a figurát, és sokszor nem kívülállónak, hanem jámbor lúzernek tűnt, vagy Garfield, aki ugyan különcként játszotta Parkert, de túl felnőttesen. Tobey Maguire a Pókember 3-ban és Andrew Garfield A csodálatos Pókemberben Forrás: InterCom Holland felváltva tud irritálóan lelkes és szerethetően zavarodott lenni, és a viccek is sokkal természetesebben jönnek a szájára. Ő az első igazán humoros Pókember, aki tökéletesen hozza a képregényekben megismert figurát. Tom Holland a Pókember: Hazatérés című filmben Forrás: InterCom Már csak kinézetre is jobban passzol hozzá ez a mitugrász tini szuperhős, hiszen Holland csupán 21 éves, és egyébként is kölyökképű. Sokkal hihetőbb a szerepben, mint a Parkert először 26 évesen játszó Maguire, vagy a 29 éves Garfield, ami már csak azért is fontos, mert a Marvel első önálló Pókember-filmje visszaviszi az iskolai folyosókra Parkert. Itt végre tényleg tizenéves a Pókember, akinek az a legfontosabb esti programja, hogy összerakja legóból a Halálcsillagot, a lányok előtt zavarban van, és a szuperhősi karrierjét gyakran a szociális élete sínyli meg, mert választania kell, hogy éjszakai fürdőzésre menjen a vitacsapattal és a lánnyal, aki tetszik neki, vagy nyomozzon az aktuális gonosztevő ügyében, és ha sikerrel jár, akkor talán beveszik a Bosszúállók csapatába. A Hazatérés-ben Vasember felügyelete alatt gyakornokoskodik Peter Parker, aki még csak ismerkedik a szupererejével, és ez szépen rímel a tinédzserek életére, akik előtt pár évig a saját testük és személyiségük is rejtély marad. A film nem sokkal az Amerika Kapitány: Polgárháború után veszi fel a fonalat, olyannyira, hogy még a berlini reptéren levezényelt, bravúros összecsapást is megnézhetjük Peter szemszögéből, aki az egész németországi kiruccanását rögzítette okostelefonjával. Ezzel pedig nemcsak a fél életét lekamerázó Z-generáció jellemét ragadja meg humorosan a film, de az akciót is földközelbe rántja, hiszen végigkövethetjük az egész utat, ahogyan megszállnak a csetepaté előtt a szállodában, majd azt is, ahogy a többi szuperhősért lelkesedő Pókember várakozik a reptér szélén, hogy végre beszólítsák őt is a harcba. A Hazatérés később is a halandók szintjén tartja a történetét, és épp ettől lesz annyira szórakoztató. Hogy nem komplett városokat hajigálnak egymásra a szuperhősök, hanem Pókember felvállalja, hogy ő a „melósok rocksztárja”, és öreg néniknek segít hazajutni cserébe egy kis fánkért, vagy épp egy autótolvajra csap le, akiről persze kiderül, hogy csak titokban akarta elvinni egy körre a fater kocsiját. Tom Holland a Pókember: Hazatérés című filmben Forrás: InterCom A Hazatérés roskadozik a frappáns gegektől, amik viccet csinálnak a szuperhősködésből, és nevetnek az igazságosztók pátoszán. A Marvel ebben a poénkodásban partnernek tekinti a nézőt, és azt sugallja, igen, ők is tudják, mik azok a közhelyek, amiket nem lehet kikerülni egy ilyen filmben, és ha már muszáj végigvenni párat, akkor tegyük inkább idézőjelbe, hogy legalább nevetni lehessen rajtuk. Ez a hozzáállás jól működik a filmben, mert Peter remek társat kap hozzá Ned (Jacob Batalon), a nagydarab és népszerűtlen geek személyében, aki teljesen odáig van, hogy a legjobb barátja a Pókember, és ő szeretne lenni a „székes csávó”, a monitorok előtt ülő diszpécser, aki egy távoli, biztonságos szobából segíti a főhőst. Kettejük párbeszédei frappánsak és humorosak, és lehetőséget adnak arra is, hogy az írók kihagyják a kötelező köröket, és egy-egy utalással elintézzék a Pókember-mítosz unásig ismételt fordulatait. Jacob Batalon és Tom Holland a Pókember: Hazatérés című filmben Forrás: InterCom Tizenöt év alatt már harmadszor indítják újra a franchise-t, és tuti, hogy elaludnánk az unalomtól, ha megint Ádámtól és Évától, vagyis Ben bácsitól és May nénitől kezdenék a történetet. A Marvel, ami végre megegyezett a karakter felhasználásának jogait birtokló Sonyval, és bevezette moziverzumába az egyik legnépszerűbb szuperhősét, szerencsére nagyon jól érzi, mit várnak a rajongók, és nem időzik el Ben bácsi halálán vagy az ominózus pókcsípésen, inkább újragondolja a közismert történetet. Eredettörténet helyett egy gimis közegbe helyezett coming of age sztorit kapunk, amiben Pókembernek nagyjából ugyanazon a jellemfejlődésen kell átmennie, mint Sam Raimi vagy Marc Webb filmjeiben, de mivel ezt egy kicsit más fordulatokkal és kicsit más szereplőkkel mesélik el, az egész frissnek és újszerűnek hat. Tom Holland a Pókember: Hazatérés című filmben Forrás: InterCom Peter most is megtanulja, hogyan viszonyul egymáshoz a nagy erő és a nagy felelősség, de ezúttal nem rágják a szánkba az összefüggést, és Ben bácsi életvezetési tanácsait sem kell meghallgatnunk. Nincs moralizálás, és nincs melodráma, csak okos utalások, néha egészen pimasz viccek (érdemes figyelni Amerika Kapitány oktatóvideóira), meg egy többé-kevésbé élvezetes történet. Azért csak kevésbé, mert a gimis szálat elnagyolják. Parker bontakozó szerelme és kapcsolata a vitacsapatot vezető lánnyal (Laura Harrier) például csak lóg a levegőben, jellemfejlődése pedig épp olyan kiszámítható és kissé felületes, mint bármelyik korábbi filmben. John Hughes nevét kötelező megemlíteni a Hazatérés kapcsán (be is vágják egy poén kedvéért a Meglógtam a Ferrarival-t), de az új Pókember azért nem játszik egy ligában a tinifilmek keresztapjának klasszikusaival. Laura Harrier és Tom Holland a Pókember: Hazatérés című filmben Forrás: InterCom Ezt viszont ellensúlyozza, hogy a korábbi Pókember-kalandokhoz képest sokkal színesebb csapatot rajzoltak Parker köré, és igazítottak egyet a szereplők fazonján. Például most nem egy szőke, kigyúrt focista keseríti meg Peter életét a suliban, hanem egy kövérkés, újgazdag indiai srác (Tony Revolori A Grand Budapest Hotel-ből), az egyik fontos szereplő pedig - akinek kilétét spoiler lenne felfedni - kedves, de semmilyen természete helyett vagány, provokatív személyiséget kapott. És némileg újdonságot jelent a Marvel-filmek világában az antagonista is, mert ez a gonosz annyira azért nem is gonosz: nem akar másnak rosszat, csak azt tapossa el, aki az útjába áll. Keselyűnek hívják, az enyhén pszichopata férfiakat mindig remekül hozó Michael Keaton játssza remekül, és eszébe sem jut világuralomra törni, csupán a családját szeretné eltartani. A Bosszúállók 2012-es New York-rombolása után takarítja a romokat, amikor Tony Stark nagyvállalata kipaterolja a cégét a munkából, így aztán a feketepiacon kezdi árulni az alientechnológiával barkácsolt fegyvereket. Az a fajta kiábrándult amerikai ő, aki sérelmezi, hogy a nagyvállalatok elveszik a munkáját, de nemcsak annyit tesz, hogy magában puffog és Donald Trumpra szavaz, hanem inkább szupergonosznak áll. A Hazatérés legjobb és leggyengébb jelenetei is az ő nevéhez fűződnek. Amikor végre kettesben marad Peterrel, az olyan feszült pillanat, tele gyöngyözően fekete humorral, amit Hollywoodban utoljára talán a nyolcvanas évek thrillereiben lehetett látni. Michael Keaton a Pókember: Hazatérés című filmben Forrás: InterCom Szuperhősös összecsapásaik viszont nem túl izgalmasak, a finálét itt is zavarosra vágták, és túl sötétre vették. De jó pont, hogy nem egy emberi szemmel követhetetlen városzúzással zárják le a filmet, és a műfajban megszokotthoz képest az akciók is olyan kisszerűek maradnak, mint az éretlen főhős, akinek gyakran a türelmetlensége és felelőtlensége okozza a problémákat. Akciói így többségében kármentések, amiknek az kölcsönöz némi feszültséget, hogy Parker még tapasztalatlan szuperhősnek, elfárad, ha megmászik egy tornyot, és bénázik, ha hirtelen hozzájut a pókjelmeze összes funkciójához és beépített fegyveréhez, mert még nem ismeri annak működését. Tom Holland a Pókember: Hazatérés című filmben Forrás: InterCom A Hazatérés sok szempontból üde színfolt a Marvel gyakran egysíkú szuperhősfilmjei között, amiben a képregénystúdió A galaxis őrzői 2 után megint arra koncentrál, amihez igazán ért: a könnyed, napfényes, ironikus szórakoztatáshoz. Jópofa és szellemes film ez, rengeteg ötletes poénnal, ami nyári kikapcsolódásnak és Pókember-filmnek is közel tökéletes. KAPCSOLÓDÓ CIKKEK Let's block ads! (Why?) Forrás...
