Ez a bomba hatástalan – Megtorlás Liam Neeson túl a hetvenen is, immáron sokadik alkalommal vállalja el az akcióhős apa szerepét, hogy aztán a Megtorlás című, Antal Nimród rendezte filmben végleg önmaga paródiájává tegye a köré felépült toposzt. A Megtorlás Berlinben játszódik. Középpontjában egy sikeres bankár, Matt áll, akinek a megszokottól eltérő módon indul a reggele azáltal, hogy felesége helyett ezúttal neki kell elvinnie a gyerekeit az iskolába. Utazás közben egy rejtélyes mobil kerül elő, amit egy ismeretlen szám hív. A titokzatos telefonáló közli az apával, hogy az autójában bombák vannak az ülések alatt, melyek azonnal felrobbannak, ha elhagyják a gépjárművet, vagy ha az apa nem követi az ő utasításait. Matt a túlélésük érdekében elkezdi teljesíteni a parancsokat, de közben folyton lehetőséget keres arra, hogy túljárjon az idegen eszén. Antal Nimród, aki rendezett már felejthető tömegfilmeket (A szállítmány, Elhagyott szoba), blockbusternek szánt franchise folytatást (Ragadozók), streaming szolgáltatók legnevesebb sorozatainak részeit (Servant, Stranger Things), illetve a Magyarországon forgatott Kontrollt és A Viszkist – melyek forgatókönyvét ő maga írta –, ezúttal egy remake filmmel bővíti rendezői pályafutását. Ez pedig már a harmadik újraalkotása az eredeti, El desconocido című, 2015-ben megjelent spanyol filmnek. A motívumörökléshez kapcsolódó érdekesség, hogy a Megtorlás – akár csak az eredeti film után megjelent első remake, a Ne. Szállj. Ki! – Berlinben játszódik. A magyar rendező kézjegyének számít a karaktereinek csapdahelyzetbe állítása. A Kontroll Bulcsúja a Budapest alatti metróhálózat infernális fogságában él, A szállítmányban az erőszakossá váló társai elől Ty egy páncélozott pénzszállító kocsiba zárkózik, az Elhagyott szoba párjának egy motelnek álcázott horrorfilmes díszletből kell elmenekülnie, mielőtt megölik őket, a Ragadozók zsoldosainak pedig egy idegen bolygón kell túlélniük a rájuk vadászó Predatorral szemben. A fentiekkel ellentétben azonban a Megtorlás vizualitása, cselekményvezetése és miliője minden bizonnyal ugyanilyen lett volna akkor is, ha nem Antal Nimród rendezi. A Megtorlás tehát nem egy Antal Nimród-, hanem egy Liam Neeson-film. A Megtorlás főszereplője az a Liam Neeson, aki az Elrabolva óta rengeteg közönségfilmben vállal szerepet, melyekben az általa játszott karakterek jellemvonásai gyakorta mutatnak szoros egyezést egymással. Ő a férfi, akinek mindig meg kell küzdeni az igazáért, sokszor üldözik, de aztán visszavág, szerettei gyakran életveszélyben vannak, kiderül egy sötét folt a múltjából, mely a bonyodalmak okozata, és többnyire garantált számára a happyend. A Megtorlás minden eddigi, Neeson-féle, kommersz filmre hasonlít valamiben. Időugrások nélküli cselekmény, egy idegen fenyegetései, hogy emberek halnak meg, ha nem utalnak el neki egy nagyobb összeget (Non-stop); nem követett el gyilkosságot, mégis megvádolják vele (Elrabolva 3); meg kell védenie a veszélytől az elhanyagolt fiát (Éjszakai hajsza) és még sokáig sorolhatnánk. Remake státusza révén naivitás lenne elvárni tőle, hogy rendkívülivé váljon, azonban a karakterek szűk térbe való elhelyezése és az ezáltal létrejövő korlátoltság érzete, illetve az idő folyamatossága remek összetevőket nyújtott a készítők számára ahhoz, hogy legalább a feszültségfokozás terén építkezzenek. Csakhogy a legelejét leszámítva még csak kísérletet sem tesznek rá az alkotók, hogy alternatív formanyelvi, illetve narratív eszköztárat bevetve ne egy közhelyhalmaz legyen a filmjükből. A film prológusában azonban kétségkívül felelhetőek pozitívumok, és egy-két anomáliától eltekintve, következetes cselekménnyel és drámai jelenetekkel indulunk. Az alkotást egy, a Mindhunter intróját idéző szekvencia nyitja meg, a robbanó eszköz szerkezetének apró kis részleteit látjuk különböző szemszögből. Ezután kreatív kompozíciókkal és megvilágításokkal megteremtődik egy esztétikus látványvilág. Ritka amikor egy alkotásnak az expozíciója a legérdekesebb, és nem csupán az igényes formanyelv miatt, hanem mert látszólag a színészek is csak az elején tudtak igazán átszellemülni és azonosulni szerepeikkel. A fürdőszobai jelenetben szavak nélkül, Embeth Davidtz lágy, de mégis átütő játékkal közvetíti karakterének érzéseit, aki már nagyon szabadulna megromlott házasságából. Említésre méltó még Neeson karakterének realista antréja is, amikor a férfinak elég pár ütés a bokszzsákba ahhoz, hogy fáradtan görnyedni és zihálni kezdjen, mert már annyira benne van a korban. Ez egyfajta burkolt önreflexió is lehetne a színésztől, aki mintha meg akarná mutatni, hogy neki már elfogyott a fizikai ereje ahhoz, hogy bármilyen nagyobb akcióban is felülkerekedjen. A film a bevezetésben hitelességet ígér, de aztán sorozatos logikátlanságokkal rugaszkodik el teljesen attól a valóságtól, amit alapként lefektetett. Ez a játékidő feléig még csak fokozatosan történik meg, például olyan vitatható jelenetekkel, mint mikor Matt lenémítja a telefont, hogy az idegen ne hallja, mit beszél a gyerekeivel, de a telefonálónak érthetetlen módon fel se tűnik, hogy nem hall még atmoszférahangot sem a vonal túlsó oldaláról. A rendezés is egyre hanyagabb. A gyerekek – akik annak tudatában, hogy bomba van a kocsiban és bármikor meghalhatnak – sokszor csak kifejezéstelen arccal, békésen bámészkodnak kifelé az ablakon, nem foglalkozva az eseményekkel. Mindez azt az érzést kelti, mintha a színészek nem is kaptak volna semmilyen utasítást arra vonatkozóan, hogy mit is kellene éppen csinálniuk. A játékidő felénél elérünk arra a pontra, ami után a film már teljes mértékben irracionálissá és hiteltelenné válik. Ekkor ugyanis olyannyira felgyorsulnak az események, hogy a megtépázott Matt egy pillanat alatt elképesztő képességek birtokába kerül. Hirtelen a brókerből drifter lesz, és megelevenedik a Cobra 11, az autóversenyzőket is megszégyenítő Matt menekülésével, illetve az őt üldöző rendőrök elképesztően amatőr blokádjaival, lövéseivel, vezetési inkompetenciáival. A karakterek korábban megismert jellemvonásai eltűnnek, de nem azért mert konzekvens fejlődésen mennek keresztül, hanem mert alárendelődnek a zsáner agyonhajszolt elemeinek. Ennek eredményeként a cselekmény egyhangúvá, a párbeszédek pedig egyre lelketlenebbé és kiszámíthatóvá válnak. A film teljesen elveszíti a kapcsolatot a nézővel és paradox módon, akkor válik igazán unalmassá, amikor leginkább pörög az akció. A Megtorlás egy inkoherens kliséhalmaz, átlátszó mesterkéltséggel igyekszik felmagasztalni önön blőd fordulatait, de ezáltal csak nevetségessé válik. Mindent beleadtak azért, hogy Neeson ezúttal is hősként felülkerekedve, az akció végeztével átmenet nélkül, valós korához öregedve, csuromvizesen azt mondhassa: „Még ezt is simán megúsztam.” A Megtorlás már megtekinthető a magyar mozikban. 2023. szeptember 10. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/megtorlas-kritika-2
